Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Mobiltelefon hiba
 
Témaindító: nagysusu, idő: Júl 12, 2007
Témakörök:
Lapozás: OK   15 / 93
(#) guliver83 válasza lanti hozzászólására (») Szept 5, 2010 /
 
Csak frissítettem a szoftvert rajta, de elég nehezen.
Mert valamikor elindult és valamikor nem.
Vagyis a gombok nem akartak működni rajta és mikor bekapcsoltam nem lehetett beírni a PIN kódod,
vagy ha el is indult és mire csatlakoztatni akartam az USB kábelt, már le is fagyott a készülék.
De nagy nehezen elindult és frissítettem a szoftvert és azóta megy rendesen.
De ha nem az volt a baja akkor, mi lehetett?
(#) hinar83 hozzászólása Szept 28, 2010 /
 
Sziasztok.
Van nálam javítás alatt egy sonyericcson w595-ös telefon és már a vásárlás után 10 hónappal nemvolt hajlandó kamerázni, azaz megjelent a fényépező ikon a teló közepén de azonnal ki is lépett az alkalmazásbol, akkor frissítettem rajta a softot, de semmi változás.
Azóza eltelt több mint egy év (a kamera azóta is rosz) mostmeg hívás közben teljesen néma a telefon, a tulaj pedig nem ejtette le, addid addig nézegettem hogy észrevettem h a telefont ha hivás közben kicsit összébbtolom akkor megjön a hang, szóval akkor a két panelt összekötő szalagkábel lehet a ludas?
Aki tud segítsen.
Előre is köszönöm a válaszokat.
Hinar 83
(#) prst14 hozzászólása Szept 28, 2010 /
 
Sziasztok

SE w580...
Új kijelzőt vettem bele mert eltörött...
Egy hét után nem tudom mi lett vele ,ütést nem kapott.
Kikapcsolt azóta be nem
Néha pár 10. indítási próba után 10x villan a piros.
Alaplap sült ki?? örülnék neki.
Mi lehet a baj?

válaszotokat előre is köszönöm!
(#) Ricsi89 válasza hinar83 hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
Helló!
Szerintem is a szalagkábel lehet a hibás. Ennél a kamera is felcsúsztatható részen van, vagy a hátsó fix részen? ha a csúszkáson van, akkor annak is a szalagkábel hiba okozza a gondot.
(#) Ricsi89 válasza prst14 hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
Próbáld meg egy éjszakára töltőre rakni, lehet csak az aksi merült le, mert akkor is szokott villogni. Ha ezután sem jó, akkor vagy szoftverhiba(aminek több esélye van) vagy hardveres.
(#) prst14 válasza Ricsi89 hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
Szia!

Igen ,szokott de akkor 3at!
Próbáltam töltőre rakni ,nem hozott eredményt!
Am ha jól emlékszek (2 hete ment tönkre) merült volt az akksi ,de még volt 10% ,olyankor meg máskor még nem kapcsolt ki!
Így volt töltés még rajta ,kikapcsolt azóta 10 villogás és semmi!
Gépre felteszem nem ismeri fel ,be se kapcsol.
Software hiba?!
SEUS-sal volt frissítva ,gyári T-MOBILE soft volt rajta.
Így hogy nem kapcsol be nem tudom frissíteni ,szervízbe nem akarom vinni ,volt rajta olyan kép is ami CSAK számomra lehet látható ,a szervíz meg vagy bizalmasként kezeli vagy nem...
Tehát vagy homemade vagy kuka...
Ezért várom a segítségetek!
Mondjuk az akksira rámérek ,meg arra is hogy egyáltalán kap e töltést az akku...Ezt még nem tettem meg ,csak kifújtam levegővel...
(#) lanti válasza prst14 hozzászólására (») Szept 28, 2010 / 1
 
Tartsd lenyomva a 2 és az 5-ös gombot majd dugd rá az USB kábelt közben SEtool lite 1,11 ezen belül az ident gomba klikk ha behoz valami infót akkor erom hiba ezt talán a sarki GSM tudja orvosolni de lehet javíthatatlan.
(#) prst14 válasza lanti hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
köszi máris próbálom

Kipróbáltam.
w580 semmi ,van egy leharcolt de működő k750 em is azzal próbáltam a progit de azzal sincs semmi...
(#) lanti válasza prst14 hozzászólására (») Szept 28, 2010 / 1
 
Kíváncsi vagyok ,írd meg mizu!
(#) prst14 válasza lanti hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
Semmi eredmény ,de még a k750nel sem ,igaz setool2 lite-ot találtam csak és töltöttem le ,itt Ct kell nyomni nem 2-5 kombináűációt ,de 1 perc múlva se olvas be adatot egyik telóról sem...
(#) Ricsi89 válasza prst14 hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
De te akkor is nézd meg, hogy mit csinál 2+5 kombóra. Ezzel is mennie kell. Ez is hasonló, mint a C gombos, csak más módban lép be bootloaderbe. Ha ezzel sem csinál semmit, az már gond.
(#) lanti válasza prst14 hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
k750-el ne foglalkozz, ha nem koszos a csatija a W580-nak akkor a 2+5 -re bedugva kicsit megmozgatva ja az akku legyen feltöltve ! be kellene jönnie pár adatnak ha nem jön, vess rá keresztet és keress egy szervizt.
(#) JnCon válasza lanti hozzászólására (») Szept 28, 2010 /
 
Ne keverjétek. A k750 db2010 telefon, itt nem működik a 2+5 kombináció. A w580 db2020.
Ha jó az akksi, akkor ez valószínűleg EROM hiba.
KK clienttel megpróbálhatod javítani, amúgy ingyenes megoldás más nincsen rá.
(#) prst14 válasza JnCon hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
1 választ írok mindenkinek!

gr89:
megpróbáltam...gond van.
lanti:
Az akku feltöltve.bár nem tudom hogyan ,mert hálózatra ráteszem a telót ,és az akku csatikon nincs feszültség?!?!?!?
Jncon:
Sajnos ezt a KKclient programot nem ismerem.Letöltöm megnézem ,majd kiderül mennyire "magátólértetődő" program!
Köszi az eddigieket ,írok ha van fejlemény!
(#) Ricsi89 válasza prst14 hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
Szóval akkor 2+5 kombóra sem csinál semmit? Gép sem jelez, hogy új hardver van?
(#) prst14 válasza Ricsi89 hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
Megpróbáltam mind a két programmal ,egyszer sikerült annyit elérni hogy 2+5 kombóra feldugáskor nem pirros hanem zöld led villant fel az oldalán ,de semmi ,leraktam akkor meg bezizzent a rezgőmotor....
De ezeken kívül semmi reakció!
Ja ,a gépre már telepítve van a driver ,tehát érdekes lenne ha új hardware-t találna...
Nem jön be semmi ,mintha nem is lett volna rádugva a gépre...
(#) hinar83 válasza Ricsi89 hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
Hello
A kamera a fix részen van, nem pedig az elcsúsztathatón.
(#) lanti válasza prst14 hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
Szerintem ne küzdj vele tovább,hanem keress egy mobilost nem szoktak érte sokat kérni!
(#) prst14 válasza lanti hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
Feladtam nem küzdök ,átpártolok a Nokiához... talán egy 5800 navi épp jó lenne ,abár eddig irtóztam az érintő képernyőtől ,megnézzük milyen...
Köszönöm az eddig segítségeteket !!
(#) lanti válasza prst14 hozzászólására (») Szept 29, 2010 /
 
Jók ám! Persze ,szokni kell nekem nem sikerült én megyek vissza a gombokhoz.
(#) prst14 válasza lanti hozzászólására (») Szept 30, 2010 /
 
Igen biztos megszokás kérdése... nem tudom ,tetszik a telefon ,jó dolgokat tud ,és nem is drága ,eddig nem voltam megbékülve az érintő képernyővel ,de lassan csak azt lehet kapni...
(#) gery1212 hozzászólása Okt 3, 2010 /
 
Sziasztok
Olyan gondom van hogy kaptam egy K300i-t, de rá rakom a töltőre nem kapcsol be csak a bekapcsolonál 5mp-enéként villog pirosan.
Mi lehet a gonda?
Válaszokat előre is köszönöm
(#) prst14 válasza gery1212 hozzászólására (») Okt 4, 2010 /
 
szia
nekem ezt csinálta egy k700i ,egy éjszakára töltőn hagytam reggelre bekapcsolt ,szerintem gyenge az akkumulátorod!
(#) lanti válasza gery1212 hozzászólására (») Okt 4, 2010 /
 
Akku jó?
(#) gery1212 válasza lanti hozzászólására (») Okt 4, 2010 /
 
Igen.
Kapcsain megmértem 3,6volt van igy
(#) hinar83 válasza Ricsi89 hozzászólására (») Okt 5, 2010 /
 
Hello.
Szétszedve a telefont egyértelművé vált a hiba, tényleg a szalagkábel a ludas, elvan törve mint az a képen is látszik.
A kamera szalagkábelének, a gyors-csatlakozójának a csúszkája viszont elvan törve, (lehet igy került ki az üzembő) ezáltal fellépett egy kis kontakt hiba, no azt majdcsak orvoslom valahogy.
A szalagkábelt hol érdemes venni?
Nem akarom megszívni holmi utángyártott kínai darabbal, (bár ez is az).

Üdv
(#) Ricsi89 válasza hinar83 hozzászólására (») Okt 5, 2010 /
 
Én eddig már vettem több cuccot is ebay-ről, ott elég olcsó minden és eddig gondom nem is volt semmivel. Na jó egy kijelzőnél, ahol a plexi is gyárilag rajta van, ott volt egy pici légbuborék a szélén.
Azt a csatlakozót szerintem meg lehet oldani.
A szalagkábelben meg csak igazam lett, általában az szokott eltörni. lehet, hogy egy utángyártott többet fog bírni, mint a gyári. Érdekes, hogy apámnak 5 éves kinyithatós telója van és annak semmi baja, tesómnak is csúszkás van és az sem mai már, mégsem tört meg a kábel benne. Szerintem ezek ilyen gyári "hibás" kábelek lehetnek, amik eltörnek, mert a többség az bírja pár évig.
Hmm 3$ környékén árulják ebay-en a szalagkábelt. Az nem is sok.
(#) hinar83 válasza Ricsi89 hozzászólására (») Okt 5, 2010 /
 
Az valóban nemsok, itthon kb 3-4szerese.
Sosem rendeltem külföldröl, nemtudom mi a menete, díjak stb...
(#) Ricsi89 válasza hinar83 hozzászólására (») Okt 5, 2010 /
 
Ez az ár postaköltséggel együtt értendő. Annyi csak, hogy kb 1-2 hét mire ideér. Amikor én rendeltem, akkor kb 10k-ért rendeltem telócuccokat, ami már nagyon is megérte, mert itthon minimum háromszorosába került volna.
(#) Davidd hozzászólása Okt 5, 2010 /
 
Hello all. Tudom hogy nem ide tartozik de a Samsung Galaxy Spicahoz ken az az alaprogram nem a 1.5 os verzio hanem a v2.1 mert igy nem mukodik a bluetooth om
a valaszt elore is koszi
Következő: »»   15 / 93
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem