Fórum témák
» Több friss téma |
Szevasz Dizi! Hogy tudom kiszámolni a J függvényében a rákötni kívánt vezeték hosszát? Mert amit multkor élkészitettem,annak a J értékét a kondik bekötésével tudom változtatni,de nem tudom mennyi vezetéket bír el az adott kondi.
Köszi!
Hát igen, ilyen mellékes információ felett elsiklottam!
Különben csak mesélni szeretnék még úgy általánosságban, de félig neked címzem, mivel mindig az invertereseket ajánlod. A hétvégén egyik ismerősömnek sos-ben kellett egy pásztor marhákhoz, az EPKT-6-osuk meghalt, 2km karámhoz kell, igazi nehéz terep, nád rádől, nagy fű stb. és a madzag meg toldott foldott bizonytalan eredetű vásári, na és a nem inverteres kütyümre azt mondta az ürge, ugyanakkorát üt mint az epkt. . .
A vezetékeden nyomuló energiát nem csak a kondi kapacitása és annak feszültsége határozza meg, itt a legfontosabb alkatrész a kimenő trafó, mert autó gy trafóval is lehet villanypásztort készíteni, igaz a fényes nagy szikrák ellenére sem bír az ember számottevő energiára szert tenni.
Bár készítettem már olyan AGYT-s pásztort amivel 3 km nyomtak le de abba 20µF 500 volttal volt rásütés.
Az a baj,hogy én még nem találkoztam ezzel az EPKT-6 típusú készüléknek nem tudom mik a paraméterei,viszont azt tudom,hogy akármilyen kapcsolást is raktam össze mindig az inverteres győzött, ezzel nem akarom az invertereseket isteníteni,de nekem azok váltak be.
Azt viszont nem írtad mekkora a terület ami védve van.
összedobtam próbapanelon a kapcsolást és láss csodát ilyen jelalakot kaptam.
Na, erről van szó. Próbáld ki így az átalakítót.
Tökéletesen működik minden.50mA áramfelvétel.
1 s szikra intervallum. Köszönöm szépen a segítségedet. :worship:
Én is most láttam azt a monstrumot először egy 50*50*25-ös dobozban volt benne legalább, de nem volt időm belenézni sajnos, azt mondták amikor 4 km vezeték volt rákötve és még a nád is itt ott ráhajolt akkor is csapkodott rendesen.
Gondolkoztam már nagyon, hogy összerakjak egy inverterest, -csak időm lenne már rá- de azt nem értem, hogy mondjátok a 15-20mm, meg ennél nagyobb szikrákat, minek ekkora fesültség, az első szigetelésnél elszökik a nagy része a kraftnak úgy is, nem? Ja, fene tudja mekkora a terület, azt mondták úgy 2 km a zsineg, nem mértem le , de 2km vezetékkel 8ha-t kényelmesen le lehet keríteni.
Tudnátok belinkelni tuti működő inverteres rajzot, ami 12V-ról megy és szintén autó gyujtótrafó kell hozzá? Amúgy mellékesen megkérdezném, hogy a terület kábelezését hogyan szokták elvégezni? A földet is végig kell húzni? Illetve milyen kábeleket szoktak használni (nincs semmilyen kerítés)?
Szia!
Csak egy helyen kell a földelést kialakítani. Arra vigyázni kell, hogy a karám vezetéke semmiképpen se érintkezzen földelt tárggyal. Egy jó inverteres:Bővebben: Link Lehet, hogy az 555 kimeneti kitöltési tényezőjétt be kell jobban lőni. Lásd lejjebb.
Hi
Igen kilehet hozni 2cm szikrát ami egy szikraközzel vissza van mérsékelve úgy 5-8 mm-re,de igazából ezt a két centit 1µF kondival is meg 20µF kondival is kilehet csalogatni csak a szikra ereje nem mindegy azt amelyik egy mikróval van építve arra nem biztos,hogy rá akasztasz 2km vezetéket.
HI
A karámvezeték kitelepítését többféle módon meglehet oldani. A villanypásztor készülék a lehető legjobb hatásfokkal tudjon dolgozni ehhez 3 dolog szükséges. 1, jó minőségű kis ohm/m ellenállású vezeték 2 jó szigetelő (nem kókány házi zizi) hanem lehetőleg gyári,sokan ezen akarnak spórolni aztán rájönnek, hogy lehet ezzel szívni sokat. 3 jó földelés jó csatlakozással lehetőleg csavaros kötéssel. Erre a legjobb az alumínium,réz horgany stb,a lényeg hogy ne festékes csődarab legyen és ne 20 cm,legalább 1.5-2m lehet akár kettő is a földben bajt nem csinál. Akár több szálat is kihúzhatunk 2,3,4 csak arra figyeljünk,hogy minden negyedik vagy ötödik oszlopnál legyenek párhuzamosítva így csökken az ellenállás jobb lesz a hatásfok. Nem kel 2-3 méterenként oszlopot szúrni elég 5 méterenként így kevesebb energia veszik el a szigetelőknél. Illetve még lehet olyat is játszani,hogy két nagyfesz vezeték közé ki húz az ember egy földelést is azaz ha alatta bújik akkor is *** meg ha közötte akkor is. csapja ..
Ez az ötlet szerintetek működne? Kecsegtetően egyszerű
http://bsselektronika.hu/index.php?id=445&searchtext=villanyp%E1sztor&c1=1
Nem igazán értem a lényegét, hogy miért tünik hatásosabbnak az inverteres verzió. Az oké, hogy nagyobb feszültséget kapcsolunk rá, de ha az egész készülék fogyasztása megegyezik egy nem inverteressel, akkor a teljesítményének is ugyanannyinak kéne lenni nem?
Mekkora karámhoz kell neked? 3-400m jó madzaghoz fütyülve elég egy nem inverteres, fogsz egy 556-ot meg egy rendes tranzisztort és csókolom.
Csak annyi a különbség,hogy míg egy invertermentes húz szikrát az inverteres meg vastag szikrát húz szinte égeti a levegőt és ezzel lényegesen nagyobb területet lehet le keríteni mert nagyobb energia jelenik meg a kimenetén még párás ködös időben is, és jobban viseli a fűszál által létre hozott zárlatot, azt egyszerűen elégeti.
Én még gyáriban nem láttam ilyen tranzisztoros kivitelt az ok egyszerű, az inverteres jobb ezért ezt gyártják kicsitől a nagyig. Jelen esetben is az inverteres jobb bár itt autó gy trafóval van az megvalósítva,még talán jobb hatást is elérhetünk ha készíttetünk vagy ha ügyik vagyunk mi magunk készítjük el a nagyfesz trafót.
Szevasz Dizi!
Részemről csak 2 kérdés van: milyen trafót és hogy érdemes késziteni? Mert haverom nem inverterest csinált Tesla-tekercssel. Kérdeztem azt hogy,de nem sokat árult el róla. Vagy neked mi jó ötleted van? Köszönöm Attila
(#507593) frob válasza Atis57 hozzászólására (#506033) Válasz Szept 5, 2009
nagyfesz trafóra gondolsz gyerekjáték fogsz egy 20-30mm átmérőjű csövet megtöltöd sima mezei vashuzallal, de úgy rendesen hogy az utolsókat már úgy kelljen beleverni az egész legyen 8-10cm hosszú vágj egy másikat azt hagyd üresen, és fogasd be pl két müa pezsgősdugót átlukasztva egy menetes szárral a fúrógépbe, ha van tekercselőd akkor pesze inkább abba 1mm es zománcozott huzalból ~ 300menetet tekerj fel majd megfeleő szigetelő papírral, vagy ha nicns akkor szigetelelő szalagot vagy cellukxot legalább 2-3 rétegben rátekersz, ez a szekunder ebből jön majd a nagyfesz, a primer amire a kondit fogod sütögetni ami 400V ra van feltöltve meg szépen valami jó vastag huzalból mundjuk a villanyászok által hsznált 1-2.5mm2 es müa szigetelősű huzalból teker 6-10menetet , ez a tekersz a másik közepére essen! ezután a már megtömött csövet odailleszted a másikhoz és ha szerencséd van 1 mozdulattal áttolod a vasakat a megtekertbe, a tekercseket rögzíted és mehet a buli legalább is én így tekertem meg, és igen izom szikra jött ki belölle, nem nagy de az elég ütős volt, mondjuk majd jövőhéten jön meg a tesztpanel, akkor fogom folymatos üzemben kipróbálni
Bocsánat, de ez a Tesla tekercses mondat mókás volt.
A Tesla tekercs egy önrezgő oszcillátor része, ami általában tobbszáz kHz-pár MHz tartományban rezeg a tekercs induktivitása és a hozzá tartozó kapacitások által meghatározott rezonancián. Ezzel persze lehet nagyfeszültséget előállítani, de villanypásztornak alkalmatlan, ha más miatt nem, azért mert a szabványoknak nem felel meg.
Azért hatásosabb az inverteres, mert jobban felhasználja a felvett energiát. A sima megoldás csak annyi energiát tárol, ami a trafóban mágneses tér formájában keletkezik a 12V hatására. Az inverteresnél pedig a motorindító kondiban tárolt töltés adja az energiát.
Tekercsnél ez század-tized joule nagyságrend, a kondiban meg könnyedén lehet 1-5J-t is tárolni. Más kérdés, hogy az autó gyújtótrafó ezt az energiát teljes egészében nem tudja közvetíteni a kerítésre, ezért jobb az ide való nagyfesz trafó.
Szevasz!
Még egy kérdés: a tömött vascső helett tömör vasat rakok,az is jó,nem? Attila
Nagyon könnyen, a kimenet re raksz 2-3 mm es szikraközt.
A vascső helyett pedig tökéletes a tömör vas is, csak legalább 2-3m hosszú legyen amit leversz. |
Bejelentkezés
Hirdetés |