Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Egytranzisztoros erősítők (Zen)
Na pontosan ez fogott meg az enyémben, de ez sajnos alacsony nyugalmival nem volt meg, persze mint láttad csak épp össze volt dobálva, most meg szét van szedve, de elvileg otthon várnak a lemezek
Tudod az volt a furcsa, hogy zavaros hangképről beszélnek, pedig épp az ellenkezőjét figyeltem meg, csak ugye fűt, nem kicsit. A gaincloneomhoz képest teljesen más (jelenleg az van bekötve amíg ez teljesen elkészül), az "koncerterősítő", ez meg inkább csak eléd teszi a zenét és egyszerűen élvezet hallgatni. Ja és ugye én a táppal sem spóroltam, úgy tekertetek külön 300-as toroidot a következőhöz, mert sajnálnám nagyon leterhelni a 200-ast. Persze pénz, de tanulásra sosem sajnálom. A táp is darlingtonnal szűrt, bázisán 1,8K+4700µF (próbáljon meg brummos lenni, nem fog neki sikerülni). Ja és persze nekem a forrás is erősen modifikált, mivel ha már úgyis van előfok, akkor minek buffer a cd lejátszóba szindróma, persze ekkor nem 10k-s potit használok.
Igen, a-osztályban és főleg single ended-ben nem nehéz kellemes, meleg hangzást varázsolni. Csak én nem igazán vonzódom már az a-osztályú fűtőtestekhez mióta látom hogy lehet ugyanilyen hangot csinálni hideg hűtőbordával is, megfelelő kapcsolástechnika használatával. Van otthon anyáméknál egy régi tesla nzc-431 lemezjátszó, 2*15W-os szimpla tápos kvázikomplementer végfoka van. Annak a hangján nőttem fel... a múltkor bekapcsoltam hogy hogy szól nekem most felnőtt fejjel, és hát tényleg nagyon szép hangja van. Pedig totál minimál ab kapcsolás, nagyon alacsony nyugalmi árammal. Az ab buffert hallgatod néha ?
Csak össze van rakva, de régen hallgattam (mármint a te félédet). A fetes is pihen most, kíváncsi voltam a légszerelt gc-re. Valahogy egyébként én meg vonzódom a fűtőtestekhez, főleg, hogy a lámpát meg lehet sprórolni megfelelő munkaellenállással
Az tuti, hogy valakinek kicsi bordája van és egy olcsó, de nagyon jó erősítőt akar, akkor építse meg a te félédet. (szvsz bolti 100K újonnan kategória)
Na mondjuk hangulata az tényleg van, forró is, világít is, elég különleges és meghitt feelingje van a dolognak.
Igen, előbb utóbb a csőnél fogok kikötni, csak még nem értem meg rá
Kíváncsi leszek pl hogy milyen lesz izzó helyett rendes 50w-os ellenállással is, fogok tesztelni jövőhéten eleget. Idézet: „Én most olyan korszakomba értem hogy egy retró erősítőre vágyom, kvázikomplementer, szimpla tápos-kimenőkondis, nem differenciál bemenetű, minimál koncepciós. Mint a 60-as 70-es évekbeli végfokok.” Hello! Ajanlom figyelmedbe JLH 1970-ben tervezett AB osztalyu erositojet: 15-20W AB class JLH Habar nem kvazi komplementer a kialakitasa, a tobbi altalad tamasztott feltetelnek szvsz megfelel. A kvazikomplementer idoszak egy kenyszer idoszak volt, mert nem tudtak elfogadhato komplementer vegtranzisztorokat gyartani. Persze manapsag sem tudnak tokeletesen egyformakat gyartani, de a technologia sokat fejlodott es a kis kulonbsegek a PNP es NPN felvezetok kozott mar nem indokoljak a kvazi komplementer felepitest. Jah, es muszaj reagalnom a hangeroszabalyzos cikkedre is . Nos, szep-szep, hogy csak 1 ellenallas van a jel utjaban de azert ez a kapcsolas sem a kánaán. Egyreszt a rossz minosegu hangeroszabalyzo poti erre is ranyomja a belyeget. Ha nem fut egyutt jol a ket csatorna az itt is elojon. Ha pedig rossz a kontaktus akkor az ennel a kapcsolasnal nagyon veszelyes tud lenni mert ha a szabalyzas kozben nem erintkezik rendesen a csuszka akkor max. hangero alakul ki ... nem kellemes szerintem. Tehat ennel a kapcsolasnal is fontos a jo minosegu potmeter. Ha pedig jo minosegut vesz az ember akkor mar nem feltetlen indokolt ez a kapcsolas, hisz hangminosegben nem fogunk annyit nyerni mint amennyit vesztunk a bemenojel nagysagan! Mindenesetre ez is egy lehetoseg, csak epp vigyazni kell vele, nem szabad azt hinni, hogy a rossz potibol jot csinal!!!
Sziasztok!
Elnyerte a végleges formáját a Mayan terve alapján készült "stúdió" erősítő. Nagyon szeretem a hangját. Naphosszat tudom hallgatni rajta a különféle zenéket. Bővebben: Link Minden jót!
Köszi!
Szeretem ezt a "minimalista" kinézetet.
Persze, elhiszem én, hogy ezzel tanulnék, de nem tudok mit rá kötni !!! (
Szinte bármekkora hangszórót ráköthetsz.
Ez egy AB osztályú erősítő, úgyhogy nem termel túl sok hőt. Nem úgy mint egy igazi ZEN, ami akkor is elfűt 20, 40 vagy akár 100W-ot, ha csak 1mW van a kimenetén.
Na jó, de majdnem teljesen be van zárva. Tudom mennyit termel
A képen nem látszik, de a hátulján a borda felett meg alatt a lemez perforálva van. Emellett egy pici ventilátor is dolgozik benne,+ mivel a doboz fém, ezért az is el tudja vezetni a " felesleges hőt!"
Minden jót!
Az enyémben nincs is felesleges hő, tök hideg ha egész nap megy akkor is, igaz, maga az aludoboz hűti a tranyókat.
Nekem egy bordán vannak a tranzisztorok, de egy kicsit alul méreteztem. Azért nem tettem fel képet a belvilágról, mert az még változni fog. Kap egy nagyobb bordát.
És csak végszükségben fog bekapcsolni a venti. Amúgy ez nálam több mint 10W, én egy keverőt kötöttem elé és torzítás nélkül szinte csúcsra járatja a 40W os hangfalaimat. +- 17 voltot kap. Nagyon szeretem
Sziasztok
Megcsináltam a PNP verziót ASZ1017-el. Először a számítógép tápjára kötöttem, ahol csattogott, zörgött, kerepelt, még az egér mozgatásai is behallatszott. Azután külső tápra kötöttem és megszűnt minden zaj. Teljesen zajtalan volt, szépen szólt, tetszett. De. Egyedül csak annyi zavart benne, hogy nem szólt hangosan. Nem szoktam a fejhallgatót bömböltetni, de szeretem ha van tartalék. Nagyon jó normál, beszéd hangerőn, a felett már torzított. Nagyon kicsi a kivezérelhetősége, kb 7-800mV-nál torzít fülre és akkor még nem hangos. Most hétvégén kipróbálom 2N3055 -el (mert az van itthon), hogy azzal mi a helyzet.
Egyik hibája ennek a kapcsolásnak, hogy egy sima mezei tranzisztor erősítése (bétája) kevés a több wattos kimeneti teljesítményhez. Ezt a problémát orvosolni lehet darlington tranzisztorral, vagy FET-tel.
Ha mindenképpen ragaszkodsz a mezei tranzisztorhoz, és nagyobb teljesítményt akarsz, akkor magasabb tápfeszültséget és kimenőtrafót javaslok. Egyszer próbálkoztam ilyennel. BU508+TV hangkimenőtrafója. Mindez 300V-os tápfeszültséggel, és 25 mA nyugalmi árammal elég komoly hangerőt produkált. A hangminőségével nem voltam teljesen megelégedve, de bizonyára létezik olyan tranyó-trafó kombináció, ami jól szólna.
Fejhallgatót hajtok (hajtanék) vele. ASZ1017 teljesítmény tranzisztor, szerintem a sima-mezei tranyó a BC548 és társai. A BU508 5 Amperes az ASZ1017 meg 6. Teljesítményre elég lenne nekem a 1-200mW, nyugalmi árama meg mehet tőlem akár 200mA-ig.
A "mezei" kifejezést arra értettem, hogy hagyományos, tehát nem darlington, ill nem térvezérlésű.
Üdv Mindenkinek!
A minap összedoptam én is ezt a kis kapcsolást. Benyomásaim: Tápfesz 12V, áram felvétel 1,2A, 12V21W izzóval. Az izzó teljes fényerőn világít, ahogy megszólal a zene enyhén csökken a fényerő. Első bekapcsoláskor az döbbentett meg, hogy semmi füllel hallható alapzaja nem volt. Hangja az én véleményem szerint nagyon tiszta és valóban fülbemászó, nem vált zavaróvá két óra után sem. Viszont a mélyebb hangok esetében nincs benne kellő dinamika,tartalék. Teljes hangerőn ezeknél a hangoknál elkezdett torzítani. A teljesítménye valóban szerény, de háttér zene hallgatására szerintem elég. Melegedni nem nagyon melegedett fel egy óra után sem. A hűtését egy ATX tápból kioperált bordára biztam, persze külön külön FET-enként. Próbáltam más feszültségekkel is, de nem tapasztaltam szinte semmi változást a hangján.6-9-12V. Nem soká kipróbálok JLH-t és amelyik hangja jobban tetszik azt fogom bedobozolni.
Helló!
Itt vannak ezek a kapcsolások.Én azt kérdezném hogy a bemenetre megy a jel és az alul lévő 3 vonalra a másik jel?A másik:kimenetre ami a 470 mikronos kondi után van oda megy a hangszóró mindkét ága?A harmadik:ez hány wattos erősítő?A negyedik:az izzók normális elemlámbába való izzok akarnak lenni? Köszi előre is
Szia!
A "Be" feliratú pont a bemenet meleg pontja, a vonalkázott rész meg a föld. A "Ki" feliratú pontra kötöd a hangszoró egyik ágát a másikat meg a földre. A teljesítménye sok mindentől függ: tranzisztor típus, tápfeszültség, bemeneti jelszint stb.; ezért nem kell izgulnod, mert 12 voltról már jó hangereje lesz. Használhatsz nyugodtan 4 vagy 8 ohmos hangszorót is. Az izzó az egyszerű gépkocsi izzó, akárhol találsz majd ilyet.
Ilyen a gépkocsi izzó: Bővebben: Link. A tiédet is használhatod, csak azzal kisebb lesz a kollektoráramod.
és az miért baj?
És a bd 243;244-es tranzisztoroknak a lábkiosztását belinkelné valaki?
Ésmég ha van egy trafóm akkor azt hogy oldjam meg hogyha van +;- és föld táp?
Szerintem elég lesz elsőnek az NPN tranzisztoros verzió! A tranzisztorod lábkiosztását megtalálod itt. A trafódnak +, - és föld kivezetései vannak?
Én izzónak 12 Volt, 5 Wattos autó izzót használtam és a kimenetre fejhallgatót kötöttem. Hangszóró esetén a 470µF minimum 1000-re cserélném és 12 Volt 10 Wattos izzót tennék be.
Megcsináltam az NPN verziót 2N3055-el. Nem volt olyan jó mint az ASZ1017-es PNP-s verzió. Kipróbálom majd 24 Volttal is. |
Bejelentkezés
Hirdetés |