A tv-technikában az átviendő optikai kép átalakítása töltés- vagy ellenállásképpé (ortikon, vidikon), majd ennek a vonatkozó szabványok szerinti letapogatása elektronsugárral, hogy ezáltal a térben egymás mellett elhelyezkedő töltés- vagy ellenállásképelemekből időben egymás után következő áramimpulzusokat ( képjelet) hozzunk létre. Ha a képelemek elég kicsik, akkor feltételezhető, hogy az optikai kép egy-egy képelemén belül a - felületi világosság - amivel az elektromos képelemek töltése vagy ellenállása arányos - állandó, tehát az optikai kép minden egyes képeleme egy-egy elektromos impulzussal jellemezhető. Minthogy a képelemeknek megfelelő elektromos impulzusok egyidejű átvitele műszakilag lehetetlen, az impulzusokat egymás után, a letapogatás sorrendjében hozzuk létre és továbbítjuk az átviteli láncon. A korszerű képbontás 300 000... 400 000 képelemre bontja a képet, ezért kell sokkal szélesebb frekvenciasáv a képjelek átvitelére, mint a hangátvitelhez (frekvenciaátvitel). A leírttól eltérő elvű a képbontás a futópontos rendszerrel történő filmközvetítés esetén ( filmközvetítés televízión). Ebben az esetben az átviendő optikai képet (filmet vagy diát) nem alakítjuk át töltés- vagy ellenállásképpé, hanem azt közvetlenül pásztázza végig egy, a - sorváltós letapogatás előírásai szerint futó fénypont, amelyet a filmre vetítünk (képezünk le). Az átbocsátott fényáramot, amelynek nagyságát a film képtartalma vezérli, egy elektronsokszorozó eső alakítja át áramimpulzusokká, képjellé.
Lásd még:
