Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Audiofil, High End Audio
 
Témaindító: konyak6, idő: Márc 25, 2018
Lapozás: OK   6 / 20
(#) Gafly válasza tothbela hozzászólására (») Okt 8, 2023 /
 
Zsenge ifjú koromban megkértek, hogy csináljak egy keverőt is egy kis zenekarnak (nem kell nagy dologra gondolni, kisváros, voltak vagy hárman idősebbek néha eljártak esténként/hétvégén haknizni) a hangfal és erősítő mellé, mert azok jól muzsikáltak.
Nagy eszemmel, fogtam négy potmétert egyből a bemenetekre (mikrofon és PU), ellenállásokkal közösítve, és utána egy talán két tranzisztoros erősítő.
Otthon teljesen jó volt. Elvitték, de egy hét után hozták vissza, hogy vacak, használhatatlan. Néhány alkalom után kiderült, hogy a potenciométerek(!) voltak mikrofóniások , pedig ott egyenáram nem is volt. De ahogy ujjal megkocogtattam a dobozt, rendesen lehetett hallani. Ők meg persze a hangfal tetejére tették, csak azért nem vittek még hokedlit is neki...
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Okt 8, 2023 /
 
Ilyet én is tapasztaltam már több évtizede. A zenekar egyik csöves erösitöje betegeskedett (elöbb a csövek) kicseréltük a csöveket meg néhány gyanus kondit. Már akkor feltünt, hogy az eredeti kondik massziv vastag lábuak voltak az ujak meg már mind nagyon vékony lábuak voltak. Elöször öröm volt öket forrasztgatni, mert könnyen lehetett a forrfülekbe füzögetni hajlitgatni. Azután jött a hidegzuhany, nagy hangerönél összevissza gerjedt a javitott erösitö. Szerencsére volt még néhány ugyanolyan és azok meg nem gerjedtek. Csöcsere nem segitett, a különbség csak az ujonnan beforrasztott alkatrészek voltak. Elöször megprobáltuk azokat ugyanúgy elhelyezni mint az eredetin egy kicsit segitett, de még nem volt jo. Ekkor minden uj alkatrész lábait lerövidítettük és extra vastag ezüstdrottal megerösitettük ami megoldotta a gondokat.
A hozzászólás módosítva: Okt 8, 2023
(#) tothbela válasza Massawa hozzászólására (») Okt 8, 2023 / 1
 
Csak azért írtam, hogy valóban létezik a probléma. Bár nem foglalkozok ezotériával, nem tagadom a létezését. Talán meg is magyarázható, csak nem foglalkozunk vele eleget.

Egyik alkalommal tekertem egy transzformátort hangfrekvenciás célra. Igazából impedanciaváltó trafó volt 4-8-16 Ohmos hangsugárzóhoz. Azóta persze több darab is készült zenekari használatra, de most az elsővel kapcsolatos élményemet szeretném felidézni. Hidegen hengerelt tekercselt, vágott grain orientált magra készült ( köznyelven hiperszil) a gyors szerelés céljából.
Már készen volt a megtekert cséve, amikor kiderült, minden kivezetés egyszínű. Ki kell mérnem.
Egyik oldalról beraktam a két "U" magot, és mágnest közelítve analóg műszerrel néztem a fázist és az amplitúdót. Kicsi volt a jel, ezért rákötöttem egy erősítő bemenetére, és a hangsugárzó csatlakozókon mértem a feszültséget. Ekkor jött a meglepetés. A mágnest közelítve hallható volt, hogy pattogásszerűen mágneseződnek át a domének a vasban. Tehát kvantált ez a folyamat, ami azt jelenti, ez a fajta vas nem ideális hangfrekvenciás célra.
Azóta mindenféle magot amit lehetett meghallgattam, és az összesnek ilyen jellege van. Természetesen akadnak nagyon halk sustorgásúak, de van ami kifejezetten durva.
Itt a fórumon egy szaki azt ajánlotta, a kimenő trafó lemezeit süssem meg sütőben, azaz lágyítsam ki, akkor nem lesz acélos. Ez a hangjára is jó hatással van. Nem vonok le következtetést, de bililemezből valószínűleg hiába építenek kimenő trafót, az nem lesz jó.
de ez már az alkatrészek hangja topik lehetne, nem akarom felborítani a fő témát.
(#) Ódenka válasza tothbela hozzászólására (») Okt 8, 2023 /
 
Ha nem lett volna mérgezett egerek szpartakiádja az illetékes topikba való, de lehet, írtam is.
Hivatkozva a mentoromra:
Hiperszilt még hálózatinak - se.

A másik, mivel unokaöcsém volt a az egyik hazai hiperszil trafó gyártásán, elárulhatom, felesleges sütögetni, azt a hőkezelést, ami dukál, gyárilag megcsinálták.
(Szerencsémre egy csomó olyan készülék építésben jó tanácsokat kaptam, amit más évtizedekkel ezelőtt már kitalált, megvalósított - itt meg újra találkozom velük a leírásokban - így nekem nem kell és időm sincs feltalálni a bojlerben a melegvizet.)
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Okt 8, 2023 /
 
Hát igen azért dragák az ilyen trafok, és elég kévés gyár van ahol ilyet csinálnak és jo is.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 9, 2023 /
 
Visszább írtam, hogy milyen jó tulajdonságúnak sikeredett a HC-TB-ME...
Ám most a porosodás áráról...
E témában nem tartanám újságnak, csupán undok jelenségnek, a porosodás árát. Most, hogy az EVAmp-ME (HC-TB-ME-re) felújításán dolgozok, több mint egy hónapja nem használtam a K701 fülesemet. Pihent a fészkében őszi álmára kényszerülve. Szeretek rádiót hallgatni, de mostanában ez elmaradt … Hát fogtam magam és átvittem a HC-TB-ME füleserősítőmet pár napja, és rátettem az ST240-re.És ha már így, rádugtam a K701-et. Ó, sejtettem, hogy mi vár rám, de mégis fájt. Hát nem lehetett a füleserősítő igazoltan jó hangjára. Délutánonként ment pár órát magában… Szóval az igazi élmény csak ma este talált meg a Bartókon egy koncert felvételen, ahol is egy Stradivari hangját hallgathattam meg a jó előadóképességű gazdájával (Alan Gilbert), aki talán karmesterként jobban ismert jobban. Pedig, még nem mondanám egészen bejáratottnak a K701-et. De végre brillírozhatott a HC-TB-ME, aminek a jól elkülönülő, markáns hangzások az erőssége.
(#) nosmo king hozzászólása Nov 11, 2023 1 / 1
 
Az erösitök kapcsolás teknikája javitásanak van értelme egy bizonyos szintig. Itt is lehet találni eszméletlen igénytelen kapcsolásokat amiket a gazdáik az egekbe istenitenek. Mert hogy az milyen eszméletlenül fantasztikus. Na itt akadna némi tennivalo. Viszont egy bizonyos szint fölött a dolog átmegy a misztikun szintjére. És az is megkérdöjelezhetö hogy van e rá szükség. Mert hogy mit is akarunk hallgatni rajta. Direkvágott élözenés bakelitot vagy 128 kb/s mp3 at? esetleg 64 kb/s rádio adást? Ezekre kár bármit pazarolni. Már a flack ot is kinyirták mert tul jo. Pedig abban még lett volna fantázia. Ugyhogy amikor néhányan azon vitatkoznak hogy egy erösitönek a lába délamerikai balsa fa vagy afrikai ében legyen és a kuposodása 49 vagy 51 fok legyen röhögö görcsöt kapok.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 11, 2023 /
 
Mostanában sok problémám adódott, ami a jelenlegi átépítésemet gátolja. Ezért zenehallgatással gyűjtök energiát a továbbiakhoz… És a jó zene ellazít, és segít újra kívülről látni a dolgokat. Helyre tenni a lényeget, és a lényegtelent. Persze ilyenkor az ember szembesül a hol tartok a helyzetemben, a rendszeremmel. Fürdik az ember a hangokban, és elgondolkodik bizonyos dolgokon… Tóth Béla fórumtársam javaslata többször is előnyös volt. A bizonyos rövidzárak
(BCSKRZ, VCSKRZ), és most utóbb a fóliától történő elszigetelés. De, ami miatt az előzmény, a BCSKRZ, és a VCSKRZ-hez tartozó kondenzátorok milyensége. Az építéseimre a pillanatnyi körülmények is köze van. Például a HC-TB-ME egy kísérlet kapcsán készült, így nem akartam nagy készülékké építeni az eredeti Canamp-ot.
A helyszűke miatt csak Miflex audio kondi lett beletéve. Ennek a készüléknek kiváló részletes térhatás tulajdonságai vannak. Ám egy-egy felvétel képességei miatt kellemetlen a hangérzetet a két rövidzár kapcsoló állítgatásával enyhíteni lehet a pillanatnyi problémát. És itt találkozik az ember a becsatoló kondenzátor képességeivel. Mondhatnám, se vele, se nélküle. Rövidre zárva kellemetlen a hangzás, ha meg a láncba van a kondi lop egy kicsit a magasból, mélyből, és a dinamikából de nem kellemetlen a hangzás. Így marad a kompromisszum. A most akadozó felújításom esetében már adott volt a Jantzen Siler Gold 0,1µF kondi (sajnos már nem gyártják).
Emlékeim szerint nagyon sima hangja volt, meggyőző átviteli tulajdonságokkal. Jelenleg mintát nem vehetek a hangjából, mivel mindkét készülék, amiben ez volt szerelve, szét van szedve
(FH6-TB300-ME, EVAmp-ME). A jelenlegi átépítésemben (EVAmp-ME, EVAmp-TB-ME-re) ezért nem lesz BCSKRZ csak VCSKRZ. Amíg meg nem leszek az EVAmp-TB-ME-vel addig töprenghetek azon, hogy a Jantzen kondi, vagy a K701 további járatása, vagy mindkettő javít majd a jelenlegi helyzetemen...

Méretek.JPG
    
(#) mek-elek válasza nosmo king hozzászólására (») Nov 11, 2023 /
 
Abban nem szerencsés állást foglalni, hogy kinek mi számít jónak. És én is belekostolok néha egy-egy mp3-ba (pl: Dion) de csak azért, hogy mit mutat az adott készülékemmel. És más formátumokban is akad nem szerencsés hangzás. Egy jó felvétel megléte nem hétköznapi dolog...
(#) nosmo king válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 11, 2023 / 1
 
Én egy idöben (jo rég) sokat foglalkoztam azzal hogy mi az ami még elfogadhato. (nem high end de jo minöség) A bakelit (amig még nem serceg ) addig egész efogadhato. A cd nem egyértelmü viszont nem serceg kattog és már az is valami. Az mp3 már nem ilyen egyértelmü. A 128 és az alatt az katasztrofa. Az csak a cigányoknak valo bumboxra amin kis grofo bömböl. A 320 már egész elfogadhato. Jobb hijján lehet vele együtt élni. Persze a flack jobb lenne de minden oldalt ahonnal flack zenéket lehetett letölteni kinyirták. Kihagytam valamit?
(#) mateatek válasza nosmo king hozzászólására (») Nov 11, 2023 2 / 2
 
Idézet:
„Kihagytam valamit?”


Egy halom írásjelet és ékezetet. Még szerencse, hogy némi rasszizmussal pótoltad.
(#) Cinema válasza mateatek hozzászólására (») Nov 12, 2023 /
 


Üdv!
(#) rectamas válasza nosmo king hozzászólására (») Nov 12, 2023 /
 
Az Ogg Vorbis-t kihagytad, szerintem sokkal jobb, mint az mp3.
Nem vagyok egy vájt fülű, egyszer szórakoztam egy kicsit a bitrátákkal, pl. az akusztikus gitár, zongora 320-as mp3-on is nagyon rosszul szólt.
Ogg tömörítésnél már kisebb bitrátán sem hallottam meg a különbséget az eredeti és a tömörített között.
Ha jól emlékszem, akkor a tesztet egy Sennheiser HD280 pro fülessel végeztem valami asztali számítógépen alaplapi hangkártyával.
(#) Suba53 válasza rectamas hozzászólására (») Nov 12, 2023 /
 
Ma már nem nagyon érdemes veszteséges tömörítőkkel bajlódni. Mindegyik elvesz valamit az eredeti hang állományból. Még ha úgy is van kitalálva, hogy azokat a részleteket dobja el, amelyeket amúgy is elfednek a környezet nagyobb hangerejű komponensei.
De akkor is csonka lesz az eredeti felvételhez képest, ha az átlag ember nem is nagyon veszi észre.

Ma már a tárhely szűkössége sem indokolja, hogy az eredeti hangállomány a töredékére legyen kódolva. A veszteségmentes tömörítők, mint a FLAC is eléggé jól tömörítenek, és a kitömörítés után bitről bitre megvan az eredeti digitális hangállomány.
(#) rectamas válasza Suba53 hozzászólására (») Nov 12, 2023 /
 
Volt egy jó minőségű 8GB-os lejátszóm, az kezelte a FLAC-et és az OGG-ot is, ott nem volt mindegy, hogy mivel tömörítek.
A zenéket FLAC-ben tárolom, néha rádióból felveszek meséket, ezt-azt, azokat OGG-ba tömörítem.
(#) nosmo king hozzászólása Nov 12, 2023 / 1
 
Az mp3 320 ban is elvesz valamit a zenéböl. A flac nem. A flac ban az egész zene tünik el. Ugyanis kinyirták az összes olyan letöltési helyet ahonnan jo zenét lehetett letölteni flac ban. Az ogg egy katasztrofa. Régen volt egy orosz oldal ahonnan 128 ogg ban (mert nincs magasabb) lehetettl etölteni bakelitokat. Nagyon jo volt ideiglenesen. Aztán ahogy lehetett mindent ujra le kellett tölteni 320 mp3 ban. Az ogg agyonütötte a dinamikát és elkente a magasakat. Én anno nagyon drukkoltam a flac nak viszont most már csak virágot viszek a sirjára.
(#) mek-elek válasza nosmo king hozzászólására (») Nov 12, 2023 /
 
A téma szerint az elveiddel van egy kis bibi.
"A bakelit (amig még nem serceg ) addig egész efogadhato. A cd nem egyértelmü viszont nem serceg kattog és már az is valami. Az mp3 már nem ilyen egyértelmü."
Nos a harmadik oldalon van egy elméleti megfogalmazás az audiofil leírásáról. Hozzászólásodra a kompromisszum meghatározása, ami igencsak eltérő az elképzeléseidhez képest. Nem a recsegés amit igazán számít, hanem az élethűség, és az adott felvétel stúdiómunkájának a milyensége hordozófüggetlenül. Minden beavatkozás egy felvételben csak ronthat annak eredeti állapotán. Ebben benne vannak a tömörítések, a másolások, szűrések, letöltések, stb. Persze a kényszer, a csodavárás lappang bennünk. De csodák sajnos nincsenek. És persze a felvételek minősége csak az egyik oldal... Kérdéses a hallgatási rendszer milyensége is, amikor valamit véleményezünk. Nem beszélve a személyes elvárásokról. Nem az a probléma amit írtál, hanem az hogy kinek, hacsak nem vitatkozni akarsz a Te személyes elképzeléseid igazán...
(#) Ge Lee válasza nosmo king hozzászólására (») Nov 13, 2023 /
 
Az flac igazából még csak most van terjedőben, nyilván nem magyar torrent oldalakon kell őket keresni mert itt nem sokat fogsz találni, amúgy meg Dunát lehet rekeszteni vele annyi van. Nekem inkább az a bajom vele, hogy régi zenéket sosem fogok flac-ban találni, vagy nem lesz benne köszönet, mert nincs sem ember a világon aki megcsinálná, na meg nincs is miről, mert ha még létezik is valahol a mesterszalag azt nem adják csak úgy kölcsön, CD ugye akkor még nem létezett, a lemez meg ami maradt már szét van karcolva, zajos, recseg-ropog, na arról inkább ne csináljanak flac-t...
(#) cua válasza nosmo king hozzászólására (») Nov 13, 2023 /
 
Nem talalsz vagy nem akarsz fizetni erte?
(#) mek-elek válasza cua hozzászólására (») Nov 13, 2023 /
 
A mindennek ára van-ban egyet értünk. A többi nem célzottan, csak általában...
Nem rég vettem egy Shure fülest 160-ért. Akkoriban a legjobb ár volt. Hálisten csak a szállítási költséget buktam, mivel az egyik nagy csalódásom volt műszaki dolgokban. Sokat gondolkodtam utána, hogy mért történ ez így, amikor türelmesen tájékozódtam a vásárlás előtt. És az történt az elemzésem során, hogy nem tulajdonítottam megfelelő jelentőséget a fellelhető tesztekben a meghajtó készüléknek. Mivel azt nem ismertem a többi a levegőbe lógott tulajdonképpen. Szóval a leírások jelentősége már csak ilyen... Nagyon nehéz a teszteken eligazodni személyre szabva. Ez az egész igen komplex dolog.
Az viszont igaz, hogy amiért komolyabban fizetni kell, és hezitálunk rajta, csak akkor tudjuk meg megérte-e, ha magunknak kipróbáljuk, és még így is maradhatnak utólagos kérdőjelek a dologról, hogy a háttérben minden stimmelt e a teszthez. Felvétel, egységek, kábelek fajtája, és a tesztelő bioritmusa.
Az ajánlott fizetős letöltésről... Lehet azt tudni a fizetős oldalon, hogy amit letöltenél, annak mi volt a donorja? Mondjuk ha LP, a felvétel stúdiója, kiadója? Mert a kevésből nem lehet sokat csinálni. Fordítva ennek nincs akadálya.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 18, 2023 /
 
Nos, ha valaki nem olvasta volna, és esetleg érdeklődne az efféle dolgok iránt, ajánlom a mellékletet olvasgatni...
Az is igaz,hogy azóta ás okosságok is felütötték a fejüket, de olvasva a tanulmány világossá válhat, hogy az audiofil életmód azért sok érdekességet hordoz magában. Nekem például semmi bajom nem volt a 2mm-es ezüstözött rézdróttal a hangfalaimban a hangszóróktól a végfokig. Ezzel az írással egy bajom van, ami a teljesség hiányára utal, nem tartalmazza az aktuális bejáratási időt...
Márpedig, a tapasztalataim szerint ennek komoly jelentősége van az ezüstvezetékek esetében.
(#) cua válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 18, 2023 /
 
Idézet:
„Rákötöttem tehát a konyhában egy darabka drót egyik végét a cirkogejzirre, másik végét a hidegvízcsapra. Visszamentem a szobába, újra feltettem egy lemezt, és - és megdermedtem. A hangkép ugyanúgy és ugyanannyit javult, mint az előző varázslattól! Mintha a fűtéscső is valamiféle villanyzsinór volna, amelyet a földelés révén mintegy kihúztunk a hálózat-ból! Megintcsak nem esküszöm meg, hogy a hatás elérte az "1 orto"-t....”

Ne haragudj de ez nem tanulmany, hanem valamifele fantasy. Masreszt azonnal felmerul a kerdes: hany orto-t bir el az a rendszer, milyen rossz lehetett addig... :-|
(#) Karesz 50 válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Ezt még Darvas László írta Hifi Magazinban? Rémlik ezzel a címmel egy írása. Most csak beleolvastam, de ez még nekem is sok.
(#) Massawa válasza Ge Lee hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Ehhez csak egy up to date megjegyzés. Pár napja jelent meg a Beatles talán legutolso dala ( hacsak nem találnak egy még öregebb kazettát ). Nos az “uj” dal egy kazetta felvételből készült, amit Lennon még csak nem is studioban vett fel. Természetesen több mint egy éves studio munka után (ki tudja ezt megfizetni?) tették a kazettafelvételt használhatová és Paul meg több studiozenésszel csináltak belöle egy uj felvételt Lennon hangjával. Amugy érdekes megnézni a kisérő kisfilmet, ahol McCartney pontosan elmondja mi kell egy sikeres jo felvételhez. ( a közremüködök hangulata, a kémia stb. A technikárol meg hangszerekröl nem is beszélt).
A hozzászólás módosítva: Nov 19, 2023
(#) tothbela válasza Massawa hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Torrenten biztos nem található meg például Peti barátom(R. I. P.) gitár riffjei, amit kazettára vett fel, meg mobil telefonnal, meg egy Sony digitális fényképezőgéppel, aminek szerencsére volt manuális mikrofon jelszint beállítási lehetősége. Ezekből a maradékokból is sikerült kimenteni valamennyit. A zenekar maradék tagjai a napokban studióznak, és próbálják beilleszteni a zenei anyagba ezeket a sávokat. Emlékszem, mikor karcos LP pattogásait egy zeneszerkesztő programban egérrel huzogattam vissza a digitalizált anyagban. Ez több ezer reccsenés volt, de akkor még volt tűz bennem. Nem reménytelen az ilyen kihívás, csak idő legyen rá.
(#) Ge Lee válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Nekem nagyon tetszett az írásban egy mondat mert magamra ismertem benne: "És ekkor kezdődött kísérleteim legfárasztóbb, balsikerben leggazdagabb periódusa." Tegnap este egy kád forró vízben lazulva világosodtam meg, hogy részben pont ezen okok miatt lett nekem elegem ebből az egészből, a másik ok meg az, hogy olyan dolgot kerestem ami nem is létezik, azt meg ugye elég nehéz megtalálni. Hasonló ahhoz, mint amikor az ember nekiáll pénzt keresni, csak hát nem ott keresi ahol az van, és folyton azon panaszkodik, hogy nem talál eleget.
Létezik olyan, hogy a világ legjobb nője? Nem létezik. Ahogy a világ legfinomabb étele sem létezik. És a világ legjobb erősítője sem létezik. Ha létezne, akkor az valahogy úgy nézne ki, hogy van egy hifisó mondjuk 30 kiállítóval, oda betódul 3000 ember, mind meghallgatja mindet néhány fajta zenével, és a végén mind a 3000 úgy jön ki onnan (és itt a lényeg, hogy nem 2000, 2900 vagy 2990 hanem 3000), hogy ugyanazt az egy terméket mondja a legjobbnak. Ilyen meg ugye eddig sem volt, meg ezután sem lesz, és arra sem jogosíthatja fel magát senki, hogy akár matematika alapon a 3000-ből akár csak 100-at mondjuk süketnek bélyegezzen meg.
(#) mek-elek válasza cua hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Mért kellene haragudnom a Te saját véleményedére? Az meg, hogy ez az írás kinek mit számít, az mindenkinek a saját dolga. A kételyeidet ne mással oszd meg, mert az is a te problémád. Au audiofil szemléletben is lehetnek eltérések, így nem kell egymást győzködni az egyéni álláspontról.
és amit a tanulmányban említenek is, senkit nem akar megtéríteni, de vannak akik hasonlóan gondolkodnak... Ami olvasható is benne, az a "küzdelem" célja, a tapasztalatok közlése, hogy ne gondolja magát az audiofil valami agyament embernek. A szövegben korántsem teljes a paletta az elemzendő lehetőségekben. Olyan ez, mint egy recept, mindenki ízesítse a maga szájíze, és lehetősége szerint. És még egy fontos dolog, aki nem audiofil szemléletű, az épp olyan ember, mint az audiofil, csak másban keres olyan részleteket, mint az audiofil a zenében. És még egy érdekes dolog, a zenei részletek érzékelése nem mérhető sem centivel, sem semmilyen műszerrel.
(#) mek-elek válasza Karesz 50 hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Nem akartam én plagizálni, így igaz. Ha sok, ne egyszerre akard értelmezni! És ha ki akarod próbálni az igazság tartalmát, és nálad rögtön nem nyert, ne menj tovább a költekezésbe. Csak kiegészítésként, a hangfalaimban három kábelezés volt idáig. Én mindegyiknél hallottam a különbséget. Amikor a jelenlegi tömör ezüstözött rézhuzalra vártam bekötő kábelnek, hát be voltam sózva, és tömör villanydróttal tettem egy próbát. Ment vagy egy hétig, majd visszacseréltem az amerikai OFC sodrott ezüst bandázzsal is rendelkező hangfalkábelre. Ugyanis annak az összképe kedvezőbb volt a tömör villanydróténál. Bevallom őszintén nem futotta OFC tömör rézkábelre. Viszont érzékelhettem a szakirodalom szerint "rézfelhő" hangképet.
És az írás minden részlete csak valami hasonló tapasztalat érzékelése után válhat érthetővé. És persze lehetne még sorolni...
(#) mek-elek válasza Ge Lee hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
A mások hozzáállásával nem foglalkoznék. Más véleménye akkor érdekel, ha a méltányos diskurzusra van lehetőség. Mindenkinek el kell dönteni mire van lehetősége. Én eddig csak pozitív irányban csalódtam. Inkább üti fel a fejét az anyagi kevésségem, és a korom előrehaladottsága a dologban. Hogy példát mondjak, nem biztos, hogy időm lesz kipróbálni a hangfalaimban a váltópanel alkatrészeit teflonlapra pakolni, és elemezni a hangzáskülönbséget (Monacor hifihangszórók vannak benne, nem Sal-ok). Csak biztatásul, ha megpróbálnád a csöveseidben a csöveket, és az alkatrészeket a paneltől elszigetelni, lehet, hogy erőre kapna az újítási kedved...
(#) Ge Lee válasza mek-elek hozzászólására (») Nov 19, 2023 /
 
Szerezd meg ezt a számot valahonnan jó minőségben, szerintem nagyon jól le lehet vele mérni hogy hogy is szól egy rendszer (sokkal jobban mint egy torzításmérővel). Szinte minden hangszeren, de a 3 perc után kezdődő cin esetében pl. nekem a jó rendszeremen az ütő saját hangja is szépen élethűen átjön, a nem jó rendszeremen meg sehogy.
Következő: »»   6 / 20
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem