Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Hall elem működése (Hall effektus)
Témaindító: dB_Thunder, idő: Jan 21, 2006
A köszönet nyilvánítással kapcsolatosan, nekem is volt és van mit megköszönjek Auth Zsigmondnak. A szélgenerátoros topicban megírtam egy gondom, amire a neked adott válasza nekem is hasznos. Sőt, ez az egyetlen megoldás, ami tetszik.
Gyakorlatilag ma már minden technikai eszköz megvehető kínai kütyü formájában. A kész eszköz megvásárlása nem jelent igazi kihívást egy műszaki vénával megáldott, kreatív embernek. Úgy gondolom, nem szabad azonban drága pénzen vett új alkatrészekkel "után építeni" őket, egyrészt az ember ne legyen ellensége a pénztárcájának (a kész eszköz árának többszöröse lehet az alkatrészek díja), másrészt pedig nem mozgatja meg igazából az ember agysejtjeit a "koppintás".
Becsülöm azokat, akik megosztják tudásukat az interneten, rengeteg jó ötlettel lehet találkozni, amit önzetlen emberek tettek számomra hozzá férhetővé. Úgy gondolom, az a minimum, hogy viszonozzam a segítséget annak, akinek én tudok segíteni. A hall fórumot pedig azért szeretem nagyon (s most egy kicsit a moderátornál mentegetem a bőrömet a témától eltérés miatt, amit a fenti sorokban elkövettem), mert a hall eszközök fantasztikus valamik, a misztikus mágnesesség (ami 65 éves erősáramú gép-és készülék villamos üzemmérnökként számomra még mindig "megfoghatatlan", és csodálatot kelt bennem) hatására fantasztikus dolgokat "művel". Emlékezetemben a sírig elkísér egy neves főiskolai előadóm kijelentése, aki szerint Nobel díjara lesz érdemes az az ember, aki a mágnesesség TÉNYLEGES lényegét meg tudja fejteni. A hall elemek ebben segíthetnek, azokkal együtt, akik foglalkoznak a témával. Az olcsó hall eszközök beszerzésében pedig segít a tömegtermelés, a technikai avulás, a szemétbe dobott sok-sok, hall-ot tartalmazó alkatrész. Elektronikus kommutációjú motorok, helyzetértékelők, stb., stb. További jó kísérletezést kívánok velük, s ehhez erőt, egészséget, és sok szabad időt... Számtalan témához kapcsolódó ötlet van a neten, már csak a 25 órás napokat kell feltalálni hozzájuk...
Itt egy nagyon jo kis osszefoglalo a Hall szenzorokrol:
Remek anyag "témában" kezdőknek, és haladóknak is! Igen jó gyakorlati tippek találhatók benne, a jól áttekinthető ábrákból (az angol nyelv ismerete nélkül is) nagyon jó ötletekhez lehet jutni!
Sziasztok !
Olyan kérdésem lenne , hogy a "seeback effektust" hogy tudnám megépíteni , peltier elem nélkül ? Nagyon megköszönném segítségetek . Üdv : Márkó
Például két különböző fémmel: Bővebben: Link
Hogy kötök én össze két különböző fémet egymással ? Pl. : Egy hűtőborda és egy közönséges fémet.
Sziasztok!
Egy számomra érdekes kérdéssel fordulnák hozzátok: Egy BLDC motor "alaplapját" kell megcsinálnom, a Hall elemeket kell ráraknom. Az alaplap készen van meg minden. Régi CD olvasó motorjából bontottam a Hall elemeket, mielőtt kivettem megmértem hogy hol és milyen polaritással kapja a tápfeszt(működő, régi meghajtóból szedtem ki) . Aztán beültettem a helyére. Mérések alapján zárlatod, mert mind a két kimenetén a tápfesz mérhető, a polaritás biztosan jó és stabil 5V-ról hajtottam. Mi lehet a titok nyitja? Nem forrasztottam sokáig, tehát szerintem a hősokk kizárható. Előre is köszönöm a válaszokat!
Üdv! tudna nekem valaki segiteni, hogy sima lineáris potmétert , hogy lehet a legegyszerübben Hall szenzorosra kicserélni?
Keresgéltem a neten és találtam pár megoldást,de a lényegét még nem találtam meg, hogy milyen fontos feltételeknek kell megfelelnie ha kicserélem. érzékenység,csatlakozás, max 5volt ra kell Gondolok itt hogy bármilyen mágnes jó hozzá, a polaritásnak hogy kell állnia az érzékelőhoz ?Hol lesz a 0 és a 100% érték és hogy állitom be ha eltér vagy kalibrálni? a 2 képen kétfajta megoldást van. vagy a régi potit alakitják át vagy pedig teljesen kicserélik. Hol lehet hozzá megfelelő alkatrészeket beszerezni? mert mágnest a supermagnes.hu oldalon néztem,de a polaritás miatt nem tudom melyiket lehet itt használni. 5mm-es furatba kéne. Pont ugyan ilyen ligitech joyhoz kellene ami a képen is van A hozzászólás módosítva: Jan 4, 2014
Egyszerűbb kicserélni a potot. Én most csináltam egy DIY pedált Hall szenzorral.
Lineáris ratio-metrikus cucc kell hozzá, pl. Allegro A1301/02 vagy A1324/25/26, UA végződéssel (az a hosszú, forrasztható lábat jelenti). Keress rá, a postaköltség valszeg több lesz, mint a cucc. Én a Farnellnél rendeltem, Angliából, 4 db-ot, volt kb. 2000+ Ft. Neodímium mágnest ajánlanak, a kicsik (5x5x5) is elegek. Ha ragaszkodsz a képen lévő rúdmágneshez, van 5mm-es. Mágnesnek van északi és déli pólusa. Amikor a Hall-lapka az É-D iránnyal párhuzamosan áll, a tápfeszültség felét adja le. Elforduláskor csökken/növekszik a feszültség. Ezért olyan, mint egy pot. Szóval rúdmágnesnél tengelyirányban kell állnia a Hall-nak. Bekötéskor vigyázz, a potnál táp / jel / táp a lábak sorrendje, a Hall-nál (a lecsapott rész felőle nézve) táp+ / táp- / jel. A képeden piros / fekete / fehér drót. Üdv itt sok mindent megtalálsz: http://www.mycockpit.org/forums/content.php?r=88-Hall-Effects-Senso...ystick A hozzászólás módosítva: Feb 11, 2014
Bocsánat, hülyeséget írtam. Annál a fajta rúdmágnesnél, amit az első képen látsz, valóban a tengellyel párhuzamosan kell állnia a hall-nak, viszont a rúdmágnesnek radiális polaritásúnak kell lennie: tehát a rúdnak nem a két vége az Észak és a Dél (mint normálisan), hanem a hengerpalást két oldala (a radiális rúdmágnes viszont elég ritka madár).
A képen látható egy elég faramuci elrendezés. Egyszerűbb, ha a likba becsavarsz egy M5-ös rézcsavart, a fejére ráragasztasz egy egyszerű kockamágnest, hogy az É/D tengelye nagyjából vízszintesen legyen (a csavarral éppen utólag is állíthatod), majd a hall-t szintén vízszintes pozícióban a mágnes fölött rögzíted. Az lesz csak a szép feladat...
Lehet hogy én is nagy hülyeséget mondok, de egy elektromos kerékpár gázkart nem lehetne felhasználni? Abban megvan minden, mágnes, Hall , és a mechanikus rész.
A hozzászólás módosítva: Feb 12, 2014
Lehet, hogy nem mondasz hülyeséget, csak én nem tudom, hogy milyen egy elektromos kerékpár gázkarja , de az is lehet, hogy egy kicsit többe fájna, mint megberhelni egy 10 év alatt leamortizált joysticket . Meg hát a joy-ban 2 forgástengely van kardáncsukló-szerű elrendezésben (X és Y tengely, néha Z is), azt nehéz mással helyettesíteni -- hacsak nem egy tényleges kardáncsuklóval.
Igen ezt a leirást én is megtaláltam ,de ez eléggé gány melónak néz ki és szeretnék valami kevésbé sérülékeny és elállitódás mentes modját csinálni.
Az eredeti poti még jó,de én is egyedire fémből akarom megcsinálni a joy mechanikáját és a hall senzor mivel nincs fizikai kapcsolat is hosszabb távon lenne használható és igy nem kéne javitgatni x időközönként. A kalibrálást még nem teljesen értem, hogy kézileg nekem kéne pontosan eltalálni, hogy hol van a közepe ? vagy szoftveresen lehet megadni neki amikor a win játékvezérlöjénél megmozgatom és a két szélső érték felét veszi függetlenül attől hogy az mennyi?A mágnesen mi jelőli hogy melyik észak és dél, és hol a felezőpont? Amelyik panelra van forrasztva és egy chip is van rajta az miben másabb? : szenzorok Ezek a szenzorok mennyire érzékenyek ha fém házba vannak téve esetleg gép közelébe, bezavarhatnak a jelbe? A henger alakot azért preferálnám, jobban mert annak könnyebb kialakitani helyet elég csak egy furat neki , ha egy csavarra teszem akkor ott is adódik pontatlanság és nem pont középen fog fordulni a mágnes és vagy a ragasztó elenged.DE még nincs ötletem, hogy rögzitsem a szenzort a mágnes közelébe .Egyáltalán mekkora távolságra kell lennie. Eléggé elektromos analfabéta vagyok ilyen téren, gépész dolgokat megcsinálom,de az elektronikát inkább hagyom,de ha van valami pontos ötlet és leirás azután már meg tudom csinálni.Csak nem akarom a PC-t sem leégetni ha valamit elcseszek. Idézet: „Igen ezt a leirást én is megtaláltam ,de ez eléggé gány melónak néz ki és szeretnék valami kevésbé sérülékeny és elállitódás mentes modját csinálni.” nem a mechanika, hanem a hall elhelyezése és működési elve miatt linkeltem, nézd meg a sematikus ábrákat a mágneses erővonalakkal; az a lényeg; küldök majd fotót a saját megoldásomról Idézet: „Az eredeti poti még jó,de én is egyedire fémből akarom megcsinálni a joy mechanikáját és a hall senzor mivel nincs fizikai kapcsolat is hosszabb távon lenne használható és igy nem kéne javitgatni x időközönként.” egyedi fém mechanika CNC nélkül elég nehéz; van már konkrét terved? Idézet: „A kalibrálást még nem teljesen értem, hogy kézileg nekem kéne pontosan eltalálni, hogy hol van a közepe ? vagy szoftveresen lehet megadni neki amikor a win játékvezérlöjénél megmozgatom és a két szélső érték felét veszi függetlenül attől hogy az mennyi?A mágnesen mi jelőli hogy melyik észak és dél, és hol a felezőpont?” ahol két mágnes egymáshoz tapad, ott van az É/D-i pólusuk; hogy melyik az É és melyik a D, az szempontunkból mindegy, ahogy a felezőpont is; a lényeg, hogy milyen irányban futnak a mágneses erővonalak -- azzal párhuzamosan kell a hall-t elhelyezni (ld. a korábbi link ábráit) ; ezt durván (szemre) beállítod kézzel, majd szoftveresen finomkalibrálod (a win játékvezérlőnél jobb a DIView) Idézet: „Amelyik panelra van forrasztva és egy chip is van rajta az miben másabb? : szenzorok” ezek legtöbbje kapcsoló (switch), az neked nem jó; neked analóg kell, mint az A1302; panelra meg kényelmi okból vannak forrasztva, mert maga a hall nagyon pici Idézet: „Ezek a szenzorok mennyire érzékenyek ha fém házba vannak téve esetleg gép közelébe, bezavarhatnak a jelbe?” a fémház még jó is, mert árnyékol; amúgy azt képzeld el, hogy a hall egy dög erős mágnestől van 1-2 mm-re, és annak az elfordulására reagál, de ugyanarra a mágnesre 10 cm-ről már nem; szóval ha nem egy erősáramú trafóra teszed a cuccot, akkor nincs baj Idézet: „ha egy csavarra teszem akkor ott is adódik pontatlanság és nem pont középen fog fordulni a mágnes és vagy a ragasztó elenged.DE még nincs ötletem, hogy rögzitsem a szenzort a mágnes közelébe” küldök majd fotót, de alapvetően arról van szó, hogy van egy forgó tengelyed, azon rögzítesz egy mágnest, miközben van egy fix beépítésű szenzorod, amely alatt a tengellyel forgatott mágnes mozog kb. +/- 20 fokos elfordulással; a hall-nak nem kell pontosan a forgáspontban lennie, elég nagyjából párhuzamosan állnia 0 fokkal elforgatott mágnes É/D tengelyével Idézet: „Eléggé elektromos analfabéta vagyok ilyen téren, gépész dolgokat megcsinálom,de az elektronikát inkább hagyom,de ha van valami pontos ötlet és leirás azután már meg tudom csinálni.Csak nem akarom a PC-t sem leégetni ha valamit elcseszek.” én meg bölcsész vagyok ; az a lényeg, hogy van egy kontrollered (a joyból kiszerelt áramkör), amely a PC-től veszi USB-n a tápfeszt és a PC-nek ad egy jelet; ha a PC és a kontroller között rövidre zárod a tápfeszt (rendszerint piros és fekete drót), akkor valszeg hazavágod a PC-t (de te a PC és a kontroller között vélhetőleg nem akarsz variálni semmit); aztán ez a kontroller továbbadja a PC-től jövő tápfeszt bizonyos eszközöknek (pot vagy hall), és kap tőlük egy analóg jelet, amit digitálissá alakítva az USB-n keresztül továbbad a PC-nek; ha a kontroller és az eszköz (pot vagy hall) között zárod rövidre a tápfeszt (piros / fekete), akkor valszeg hazavágod a kontrollert, de túléli a PC; ha rosszul kötöd be a hall-t (nem táp+ / táp- / output) sorrendben, akkor valszeg hazavágod a hall-t, de megmaradt a kontrollered és a PC-d
Hát a mechanika tervei van egypár a fejembe és lesciccelve,de a hall szensor ill a potméter felfogatásának a kivitelezése sokat változtatna, hogy melyik és hogyan lenne a legjobb , igy elöbb arra akarok egy megbizható fix konstukciót kitalálni, hogy a mechanikát hozzáigazitsam.
Megpróbálom a lehető legegyszerűbbre kivitelezni, hogy csak esztergagép és némi fúrás faragás kelljen hozzá. Addig mig ez nincs addig ahogy a mellékelt képen ugyan azt a logitech mechanikát használnám .Mert ott ahogy a mellékelt képen látszik a furat már meglenne a márneshez és csak a szenzort kéne felfogatni. ezen az oldalon van ilyen kivitel is itt egybe lenne épitve a csavarral , márcsak az a kérdés hogyan áll az É/D polus esetleg lehet e kérni egyénileg a felmágnesezését. potmágnes
nna, a fotók:
1) hozzávalók: -- furatolt próbapanel; ebből majd kivágok egy kb. 35x45 mm-es darabot -- analóg Hall-szenzor (ez itt egy A1321, már kifutott széria); és igen, ez ilyen kicsi; a lecsapott, feliratos lapja van felül, a lábak bekötési sorrendje innen nézve: táp+ (piros drót) / táp- (fekete) / kimenő jel (fehér, vagy akármi) -- 4mm belső átmérőjű gumi kábelátvezető gyűrű; a szintén 4mm széles Hall pontosan passzol bele; majd 1-1 mellédugott gyufaszállal fogom kiékelni benne 2) ahova és ahogy elhelyezem: ebben az összeállításban a tengely fix, és a kar fordul el körülötte; a joy-nál fordítva van, ott a tengely fordul el az alaphoz képest; a lényeg, hogy mindkét esetben a tengely és a kar/alap elfordulnak egymáshoz képest. -- a tengely itt az M8-as csavar (a lapos anya alatt néhány közölő alátét és egy csapágy van, amelynek a forgó kar a csapágyháza) -- a tengelyre jön egy M8-as műanyag csavar, amelynek fölső lapjára egy fém alátétet ragasztottam; erre jön a mágnes (magától is rátapad, de persze ragasztani is lehet); a műanyag anya megforog a tengelyen, ezért kap oldalról egy M3-as menetes furatot és egy rögzítő csavart (összeállítva a 3. képen): az M8-ast forgatva állítom be a mágnes irányát, majd az M3-assal rögzítem a pozíciót (a kimeneti jelet nézve min. 1 fok pontossággal tudom kézzel középre kalibrálni); -- a karból kijön 2 hosszú M3-as csavar, ezeken fogom a Hall-t tartalmazó panelt fixen rögzíteni (anya / alátét / műanyag széles alátét / panel / alátét / anya); ez is flexibilis kötés, hogy tudjam a Hall és a mágnes távolságát változtatni: minél közelebb van a mágnes, annál nagyobb mérvű a kimeneti jel változása adott szögelfordulásnál (tehát ezzel szabályozom a Hall érzékenységét).
3) ugyanez összeszerelve, de még a panel nélkül
4) a Hall-t tartalmazó panel, immáron a helyén -- kapott két M3-as furatot, ezeken rögzítem a panelt a mágnessel ellátott forgástengely fölött -- középen (ahol a tengely van) kapott egy M5-ös furatot; ebbe pattintom bele a gumi kábelátvezetőt, amibe beállítom a Hall-t, majd 2 gyufaszállal fixen kiékelem úgy, hogy a hossztengelye merőleges legyen a panelre (és párhuzamos a forgástengellyel) -- a Hall lábait óvatosan meghajlítom (visszahajtom) és beforrasztom mindezt (vagy legalábbis valami hasonlót) a Logitech joy esetében is megcsinálhatod, csak valszeg nem fog visszaférni az eredeti házába, mert háztáji módszerekkel nem tudsz olyan kicsit csinálni a potmágnessel az a baj, hogy tengelyirányban magnetizált, nem radiálisan, ahogy neked kéne; egyszerűbb, ha a furatba behajtasz egy lapos fejű metrikus csavart, és arra ráragasztasz egy mágnest; nincs rajta mechanikai terhelés, tehát ha a ragasztó egyszer megfogta, ott marad
Üdv!
Az alábbi alkatrészem romlott el a minap: Hall effektes potméter Kérdésem a következő, honnan lehet ilyesmit venni, vagy esetleg mivel tudom pótolni? Hagyományos potmétert rakhatok helyette?
Sziasztok.
Egy kérdésem lenne. Lehet kapni hestore-on bipoláris és unipoláris hallszenzorokat. Nekem úgy kellene mogoldanom egy kapcsolást, hogy egy darab mágnes lenne egy mozgó alkatrészen, és ez halad el a szenzorok mellett. (Váltó/kapcsoló kar állását jelzi) A szenzorok egymással szembe lennének 2db. Ezek közé, mellé megy be a karon lévő mágnes. 3 lehetőséget kellene kiválasztani ezzel. Vagyis ha csak a szélső lenne bakapcsolva akkor 1es állás, ilyenkor csak az egyik oldalon a szélsőt kapcsolná a mágnes, a szenzor egtyik oldalán elhaladva, ha a kettő szenzor közé megy a mágnes, akkor mind a kettő behúzva lenne és kapcsolna, így ez a 2. állapot, ha csak a másik oldali szélső lenne kapcsolva akkor 3. állapotot jelzi. Mivel a mágnesnek van déli és északi pólusa és egyszer az egyik másszor meg a másik közeélít ugyan ahhoz a szenzorhoz, mivel a mágnes egyszer az egyik mászor a másik oldalán áll a szenzornak, jó lenne tudni, hoigy nekem bipoláris vagy unipoláris szenzor kellene. Az én tippem, hogy unipoláris, de jó lenne egy megerősítés, hogy jól gondolom-e. Köszi előre is a válaszokat.
Kísérletezéshez jól tudsz használni rossz (pl. megszorult) PC ventilátorból "kibányászott" hall érzékelőt.
(Ott a hall az elektronikus kommutációt végzi, kontaktus mentesen.) Régi, elfekvő PC-kben (esetleg a procihűtő kis ventiben is) megtalálhatók, ráadásul helyben van és költsége sincs... A régebbi két (piros, fekete) vezetékes ventilátorokban csak egy elektronikus elem, egy hall (pl. az ATS276-os, vagy 277-es) van, ez jól terhelhető. A modernebb ventilátorokban a fordulatszám szabályozhatósága miatt több az alkatrész, esetleg a hall csak meghajtó szerepet tölt be, más típusú. és kisebb terhelhetőségű is. A googliban a megadott típus adatlapját megtalálod, egy egyszerű alkalmazás (funkcionális teszt) rajzát mellékelem. A hallhoz mágnest közelítve annak pólusától függően vagy az egyik, vagy a másik LED világít... A hozzászólás módosítva: Jan 30, 2015
Üdv!
Árammérésre szeretnék használni hall szenzort,amit pc ventillátorból bányásztam ki,de nem találtam róla adatlapot.Csak ennyi van rajta: SSF , 4 lábú Sot 143 a tokozása.Valaki tud segíteni hogy pontosan milyen cucc ez?(ja és 3 darab van belőle a nyákon)
Szerintem egy ventilátorban nyitott kollektoros Hall IC van, tehát a kimenete vagy nulla, vagy egy, köztes állapot nélkül. Magyarán nem tudsz vele áramerősséget mérni csak azt, hogy egy bizonyos érték felett van-e az áram vagy nem.
Pl. A HEStore-ban ezt keresd: ACS712-5A-M. Ilyen modulbol van három típusú, három méréshatárral.
Igen nézegettem már azt a modult.De nekem minél kisebb eszköz kéne és csak analóg kimenet.A kimenő feszültség menne bele a telemetria rendszerbe egy fesz osztón keresztül és 0.5v/A lépték lenne a legjobb.Úgyhogy egyszerűbb és olcsóbb építeni egyet.
Akkor gondolom analóg szenzor kellene,az meg a hestore-nál épp nincs.
A mérő IC egy SMD IC, nem túl nagy. Valószínűleg itt-ott be lehet szerezni csak az IC-t, úgy már talán elég kicsi. Kapható több típusú árammérő IC. Az, hogy neked melyik felel meg, a te döntésed.
Google (kép)keresőbe: current sensor ic
Üdv!
Hall szenzor nagyon sokféle tokozásban és nagyon változatos kiegészítőkkel található. Ha a PC ventilátorod háromfázisú BLDC motor (inkább a régi floppy, CD-ROM, HDD motorok ilyenek), akkor abban valószínűleg csak elemi Hall cella van. Valami olyasmi mint amit az alábbi adatlapban találhatsz: Bővebben: Link A 3. ábrán láthatsz egy kapcsolási vázlat féleséget. A motorokban az áramgenerátoros bemeneteket felfűzik, és egy ellenállásból szokott állni az áramgenerátor. A másik kettő kimenet meg egy-egy komparátorra megy, és ezzel érzékelik a forgórész pozícióját. Ebből is lehet áramérzékelőt készíteni, de dolgozni kell vele rendesen, és nem biztos, hogy az eredménnyel megleszel elégedve. Leginkább stabilitási problémáid lesznek. Amit Bakman ajánlott, az már egy kész áramváltó. Ha ilyet akartál, lehet hogy érdemesebb megvenni. Persze nagyon sokféle áramra és rengeteg kialakításban lehet ilyeneket kapni. A kettő legnagyobb gyártó talán a LEM és a Honeywell. Ha nagyobb áramra akartál volna készíteni egyedi áramváltót, akkor meg inkább érdemes lineáris kimenettel rendelkező alkatrészt venni. A Lomexben lehet többfélét is kapni, pl.:SS495A, SS94A1. Ha egy ilyet beleteszel egy mágneses kör résébe, akkor a kimeneten a az indukcióval arányos analóg jelet kapsz. Az indukciót pedig a primer áram szokta létrehozni egy Hall-elemes áramváltóban. Amit később írtál, az alapján, lehet jobban járnál egy sönttel és egy erősítővel. Hall elemmel nem nagyon lehet kis méretben 0,5V/A szenzort készíteni. A hozzászólás módosítva: Jan 5, 2016
Lenne itt még egy nagyon fontos kérdés. Egyen-, vagy váltóáramot akarsz mérni? Aztán jön majd, hogy mekkora értékűt?
Egyen áramot akarok mérni,12.6 v a max fesz ami rajta lesz az áram meg kb 20 amper.Gondolkoztam egy kicsit és ha 0,1 v/A lenne az érzékenység az még jobb lenne.a modul adataihoz 66-185mv/A érzékenység van írva.Ezt hogy lehet állítani?Illetve az a 2 smd ic làb elbírja a 20 ampert?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |