Fórum témák
» Több friss téma |
Nem parasztvakításnak nevezném hanem csalásnak, és csak azért nem bűncselekmény (a magyar törvények szerint) ezzel átverni valakit mert annak ugye nemrég emelték az értékhatárát (nem is tudom mennyire), ez pedig nem éri el ezt.
Bár ha elég sokat ad el az illető ebből akkor átlépi az összeghatárt...
Ezek nem voltak 100%-os válaszok. Pár százalék megtakarítást ugyanis jelent ez a megoldás. Ugyanis nem elektrotechnikai mantrákat kell zsolozmázni halkan, hanem felrajzolni egy vektorábrát. Mindjárt kiderül, hogy...
Idézet: „Pár százalék megtakarítást ugyanis jelent ez a megoldás.” Én is kíváncsi lennék, mégis hogy. Valóban, fel kell rajzolni a vektorábrát. És jó lenne tudni, hogy szerinted mi derül ki belőle.
Lakossági szinten ne várjon senki sem csodát ezektől a "varázskészülékektől". Mint azt már más írta, többféle fogyasztó létezik:
-Wattos (izzó általában). Itt a feszültség és az áram fázisban van. Nem keletkezik meddő teljesítmény. -Induktív jellegű fogyasztó (motorikus[szivattyú, hűtő, mosógép], elektronikus készülék, klasszikus fénycsöves lámpatestek). Ezek jellegtől és terheléstől függően meddő teljesítménnyel rendelkeznek. Több (igényesebb) készülékben már megtalálható az egyedi kompenzálás. Tehát külön kompenzálás nem szükséges. -Kapacitív jellegű fogyasztók (túlkompenzálás, kábelek). Az áramszolgáltató mind az induktív, mind a kapacitív meddőt "rosszul" viseli. Azonban ezt csak ipari fogyasztóknál bünteti. Azonban a vezetékeken ettől függetlenül ez a teljesítmény megjelenik. Kompenzálás lehet: -egyedi (pl:klasszikus fénycsöves lámpatest ~4,2mfd kondenzátora) -csoportos A: (a várható meddő teljesítmény alapján fix értékű) B: (kondenzátorok+szabályozó automatika) A háztartásban az eladók által mondottal ellentétben nem lehet 35%-os megtakarítást elérni. Még 10-et sem. Csak elég abba belegondolni, hogy sok készülékben adott az egyedi kompenzálás, valamint egy "power saver" az ő kondenzátorával vagy alul vagy túlkompenzál. A meddő teljesítmény méréséhez nem elegendő a feszültség figyelése, mérni kell az áramot is (KVAr), akárcsak a wattos és látszólagos teljesítmény mérésénél. A kapcsolóüzemű tápokban is van kis kompenzálás (nem mindben persze), azonban ez nem tévesztendő össze az egyenirányító utáni kondenzátorral, mely a dugaljba való csatlakozáskor a kis csattanó hangot adja (kondenzátor töltődik [gyorsan mert spórolnak egyes alkatrészekkel]). Meddőkompenzálásról Gyakorlatban inkább érdemes a nem szükséges fogyasztók áramtalanításáról gondoskodni (akár készenléti üzemben is) és energiatakarékosabb készülékeket vásárolni.
Ráadásul, ha nincs induktív fogyasztó a hálózatba kötve, akkor a kondenzátor még ronthat is a helyzeten, megnövelheti évi pár Ft-tal a villanyszámlát
A belső ellenállásából adódóan fogyasztóként viselkedik.
Azt írja, hogy amennyiben nincs jelen induktív fogyasztó a hálózatban, akkor fogja a számlát terhelni. Na de a soros (és párhuzamos, ha van) ellenállás az jelen lesz attól függetlenül is, hogy a fázisszög kompenzált, vagy sem. Ha a fázorábrán van valós összetevő is, az kompenzálás után szépen ráül az X tengelyre, a villanyóra éppúgy fogja számolni, mint kompenzálatlanul.
Ha ideális is a kondenzátor, de a vezetékeknek van egy nagyon kicsi ellenállása, akkor ezeken feszültség fog esni, és P=U2/R alapján fogyasztani fog, de csak nagyon keveset. Ha van bent induktivitás is, akkor az a kondenzátor "ellen küzd" és szerencsés esetben az eredő impedancia 0 lesz és nem fog folyni áram, ami miatt nem eshet feszültség a vezetékeken.
Hülye vagyok, nem az impedancia lesz 0, hanem a fázisszög. Így kisebb lesz a vezetékek melegedése(ami gyakorlatilag nagyon kevés), ezért is átverés ez az eszköz.
No és ne feledkezzünk el az eszközbe épített legalább 1 darab LED és az előtét ellenállásáról sem, ami 20mA áramfelvételével: 230V*0.02A=4,6W És ez ohmikus, ezt nem kompenzálja ki semmilyen kondenzátor sem.
Az a baj, hogy a vatera emberei is balfékek. Nem értenek az elektronikához. Egyszer már bejelentettem ezeket a bizéket szabálytalan, várárlót megtévesztő árunak. Bejelentésemet indokoltam is. Cs..sztek intézkedni. A következő lépésem a fogyasztóvédelem lesz. Nem másért, csak elvből teszem.
Még nem láttam ilyet élőben, de ha LED is van benne, akkor már totál rossz Jó lenne, ha betiltanák már ezeket.
Ezeken például kettő is van.
Most már legalább tudjuk ki terjeszti
Mindenki cserélje le az elavult réz vezetékeit aranyozott végű ezüst vezetékre , és ledet minden foglalatba, napelemet a tetőre szélgenerátort a kertbe, powersafer nem is kell.
Gondoltam, hogy erre gondolsz. Ennél sokkal bonyolultabb lesz a kérdés, hiszen a tekercs és a kondi között is lesz soros ellenállás a fali vezetékek révén (hiszen nem minden rektív fogyasztó tövében lesz kompenzáció), a kondi és a tekercs között pedig áram fog folyni, ami az ellenálláson teljesítményt fog disszipálni, a tekercs soros veszteségéről nem is beszélve. Vagyis, ideálisan kompenzált állapotban is lesz veszteségünk. De vajon melyik a nagyobb?
Ezt egyébként tényleg safernek nevezik? Mert szerintem elírás lesz
Lehet hogy egy egyszerű zavarszűrő vagy villámvédelem van benne, akkor lehet safer
Összedobtam szimulátorban. A 230V 50Hz-es 0°-os hálózatot 500W körül, ohmikusan terheltem. Jó kis fogyasztása lett a kütyünek.
Akkor ez most kinek takarit meg energiat?
A 6µF-os kondi mintegy 530Ohm reaktanciával bír, nem meglepő a majdnem fél amperes áram rajta. De ez meddő "fogyasztás" lesz!
Sziasztok.
Nem tudom,hogy hová tegyem fel e kérdést,mert már rákerestem a fórumban és nem találtam rá. Lenne itt egy Link,ahol rajz és elmélet is van. És szeretném,ha megmutatnátok,hogy hová tegyem fel az ezzel kapcsolatos kérdéseimet. A lényeg egy meddő teljesítmény generátor,ami a villanyórát manipulálja. Íme a link. Bővebben: Link
Helo!
Nem akarok beleszólni a dolgaidba, de ha tényleg a villanyórát akarod manipulálni, akkor ez már most rossz ötlet, szerintem felejtsd el... De még egyszer mondom nem rám tartozik.Egyébként ahogy megismertem a fórum-ot ezzel kapcsolatban, nem hiszem, hogy sokan fognak válasszal szolgálni.
Hello!
Az egész elmélet már a legelején megbukik: a készülék a 230V-os hálózatból veszi fel a működéséhez szükséges energiát és ugyanide táplál vissza. Egyéb segédforrás nélkül, a tudomány mai állása mellett, nincs olyan elektromos készülék amelynek a hatásfoka 1-nél nagyobb lenne. Azaz a "generált negatív meddő teljesítmény" biztosan kevesebb lesz mint a felvett, tehát bekötöttél még egy fogyasztót. A következő buktató ott van, hogy nem csak a hatásos teljesítményt fizeted a villanyszámlában, hanem a látszólagosra számláznak, amiben már benne van a meddő is. A harmadik bukta, az általad linkelt cikk elején a piros vastagbetűs részben rejlik: Idézet: „A fogyasztásmérő készülék mérési értékének bármilyen módon történő csökkentése áramlopásnak minősűl és büntetendő cselekmény!” Ha van egy kiszuperált villanyórád, akkor lehet vele kísérletezgetni. Bocs, nem is tettél fel kérdést Mi lenne az?
Helló!
Idézet: „nem csak a hatásos teljesítményt fizeted a villanyszámlában, hanem a látszólagosra számláznak” Én úgy tudom, hogy a villanyóra csak a hatásos teljesítményt méri(azért is W van rajta és nem VA). Azért is kell a nagyobb motoroknál fázisjavító kondenzátort alkalmazni, mert ha az nincs, akkor az az áramszolgáltatónak veszteség, mert a távvezetékeket melegítené az RL kör, és ezt senki nem fizetné ki. Rosszul tudtam?
Jól tudod! És épp itt van az ilyen meddő teljesítményekkel manipuláló kütyükben az átverés. Látszólag csinál valamit, amitől az hihető hogy még van is értelme, csak a villanyórát ez nem érdekli.
Olyan, mint ha vaklaki kitalálná, hogy a "trafipax" ne fotózzon le, ha már a sárgán megyek át. Lehet, hogy még működne is, de a trafipaxot nem érdekli, mert ő úgyis csak a pirosban fotóz.
A mechanikus villanyóra csak valós teljesítményt tud mérni a konstrukciójánál fogva. A meddő teljesítményt egy ugyanilyen óra méri, egy műkapcsoláson keresztül. Háztartásokban nem éri meg mérni a meddő teljesítményt, mert olyan kicsi. Ahol megéri, ott mérik is. A villanyóra nem tud visszafelé forogni, ezt egy mechanika megakadályozza. Ahol kell pl. a visszatáplálást is mérni, ott egy külön óra van (volt) erre a célra.
A modern elektronikus órák tudnak bármit mérni egy mérőműben, de amit mérnek, azokat külön külön jelzik ki. (mert a számlázás is eltérő)
Hello!
Jól tudod, a villanyóra a hatásos teljesítményt méri. De a villanyszámlában nem csak annyi áll, hogy X kW fogysztás, Y Ft/kW áron = X*Y Ft befizetendő, hanem még ott a sok hozzájárulási és elosztói díj. Az elosztói díjakba pedig már belekalkulálnak egy átlagos meddő teljesítmény fogyasztást: 3.d. bekezdés. Tehát, közvetve ugyan, de szépen fizetünk a meddőért is, azaz téves a kijelentés: "Úgysem fizetek érte, hadd szóljon". Amiért nem érdemes drasztikusan növelni a meddő teljesítményt, az nem is a szolgáltató, hanem a saját házunk vezetékeinek védelme. Hamarabb fog elégni otthon a drót, mint a távvezetékek, ugyanis azoknak a tervezésénél a meddőt is figyelembe vették (elméletileg ). |
Bejelentkezés
Hirdetés |