Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Propeller Clock
 
Témaindító: vicsys, idő: Jún 3, 2005
Lapozás: OK   278 / 489
(#) nurseboy válasza KKobra hozzászólására (») Júl 29, 2012 /
 
A panel nagyon kis vonalakból áll, házilag is lehet hogy meg lehetett volna valósítani, csak nagyobb méretben. Ezért inkább Kly-hoz fordultam és tőle vettem gyári nyákot.
(#) Szammer válasza KKobra hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
Szia!
Ne keseredj el, ment már az órád.
Az, hogy vannak még gondok, nem nagy ügy, ha eddig eljutottál, menni fog.
Ne tudd meg, hogy én mennyit küzködtem a távszival, meg az első PC ventis verzóval.
Szerintem, ha valaki "0"-ról kezdi az építést, mint te meg én (na meg még sokan mások), először, a részegységeket kell üzembiztosan megépíteni, és éleszteni.
Ha van 3db processzoros egységed (bázis, prop, távszi), egyszerre élesztve, hiba esetén, elég körülményes a hiba behatárolása, főként, egy olyan esetben, ami nálad is előfordult, hogy hol volt hiba, hol nem.
Kitartás! (ez nem idézet)
Üdv:
Zsolt
(#) KKobra válasza Szammer hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
szia
Nekem ez már a második órám amit építek az első óra vicsys tervei alapján épült és az élesztésnél egyetlen gondom volt egy érintkezési (forrasztási) hiba. és ennél is a távirányítási gondok vannak voltak. A bázis az új is csont nélkül indult 16F886-os Hp41C módosításaival most már 2550-es USB-s Most a programozással molyolok ez egyáltalán nem értem. A rotor is egészen jól indult viszonylag. De ha nem lennének hibák akkor túl egyszerű lenne az élet. Nemrég még normális pákám sem volt most építettem a forrasztó állomást is hogy tudjak SMD-t forrasztani ez a rotor volt az első próbálkozásom az SMD-vel ahhoz képest nagyon jól sikerült
csak lassan haladok idő hiány miatt. De itt vagytok ti a fórumon sokat segítetek mindenben és még a biztatást is megkapom
Köszönöm
(#) Szammer válasza KKobra hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
Szia!
Szivesen, csiánld (ha van időd rá).
Üdv:
Zsolt
(#) Hp41C válasza KKobra hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
Szia!

Az USB -s bázis (és mind, ami kommunikál a PC -vel) elküldi a vett és értelmezett RC5 csomagokat, még akkor is, ha nem az órának szólt. Tehát: Csatlakozz a bázishoz a programmal, RC5 fül. Nyomkodd a távirányítót. A rublikákban megjelennek az utolsó RC5 távirat adatai, a memo -ban a történtek 100 parancsig...
A cím és a parancskód hexadecimálisan. A táviratban van egy un. toggle bit (minden új parancsnál vált), a parancs 7. bitjeként láthatod.
(#) Hp41C válasza KKobra hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
Szia!
Azért nem fenékig tejföl másnak sem. Megépítettem az adat fogadó áramkört breadboard -on, ide tettem a 18F2620 -at (órajel, MCLR), összekötöttem a rotorral, PICKit2 Uart tool -ja segítségével bemértem az adatátvitelt (áramkör, bázis és a rotor programkiegészítése) a forgás és a led -ek villogtatása nélkül. Eztán szépen áttettem a rotorra a fogadó áramkört - SMD elemekkel. Többször leellenőriztem. Elindítottam, de semmi nyoma a vételnek... Két napig mértem, mire rájöttem, hogy az adatjel mégis fordított fázisú... A tekercsvégek bekötését meg kellett bontanom a szereléshez...Most már van valami vétel, de a led -ek villogásának hatását még ki kell valahogy küszöbölnöm...

Mi is találkozunk problémákkal, de csak néha írjuk meg...
Ha már itt tartunk:
Mindig gond volt, hogy a rotoron nem lehet mérést végezni aktív kijelzéssel, hiszen akkor forog. A méréshez nem kell építeni semmit sem, egyszerűen programból megoldható:
A Timer2 megszakítás kiszolgáló rutinban elhelyeztem az alábbi kódrészeletet:
  1. dcfsnz  Int0Period,f  ;
  2. bsf  INTCON,INT0IF  ; 256 * .2 us = 51.2 ms -> 1170 r/s

Ilyet nem "szoktunk" tenni - programból megszakítás kérni... Működik!
(#) KKobra válasza Hp41C hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
Szia
Értem és látom is a programban a távi kódjait
Így például látom a "Addr 05 cmd 8d" eztiszta és érthető
a 05 (már elmondtad) a távirányító azonosítója a 8d a lenyomott gomb kódja (esetemben a némítás) ha ismét megnyomom akkor 0d vagy ha nyomom egyes gombot 01 még egyszer akkor 81. Itt egy kérdés mindegy hogy 01 vagy 81 ha beírom? végig zongoráztam a távit szépen minden gombhoz rendeltem valamit van ami nem működik
elképzelhető hogy nem érti a kódot a rotor?
Tudom tudjuk neked is van problémád az órával kapcsolatban de te hiába irod ide a fórumba mi nem tudunk segíteni kevés kivétellel.
A mi gondjaink veled ellentétben sokszor nevetséges apróságok
(#) Hp41C válasza KKobra hozzászólására (») Júl 30, 2012 /
 
Szia!
Idézet:
„Így például látom a "Addr 05 cmd 8d" eztiszta és érthető a 05 a távirányító azonosítója”

Nem egészen. A 0x05 annak a készüléknek az azonosítója, aminek a parancs szól. Van olyan távirányító, ahol állítani lehet.
Idézet:
„Itt egy kérdés mindegy hogy 01 vagy 81 ha beírom?”

Nem mindegy. Ahogy már írtam, a 0x80 hozzáadása a parancskódhoz azt jelzi, hogy annak a toggle bitnek az értéke 1. A parancsok megadásakor az esetedben a 0x01 -et kell használni. A 0x -et ne hagyd el.
(#) Szammer hozzászólása Aug 1, 2012 /
 
Szia Hp41C!
Nem érek el egy funkciót a távszival, pedig korábban megvolt, igaz véletlenszerűen, mert akkor még a beállítás gombokat sem tudtam.
A funkció lényege, hogy automtikusan váltja a 1. demószöveget, az órakijelzéssel.
Ez melyik gomb lenne, és melyik "lapon"?
Üdv:
Zsolt
(#) Szammer válasza KKobra hozzászólására (») Aug 1, 2012 /
 
Szia!
Ugye nem épített távszit használsz?
Én gyárinál, meg univerzázisnál találkoztam hasonlóval.
Univerzálisnál, lehet választani olyan üzemmódot, ami midíg fix kódot ad ki egy gombnyomásra.
Megint javaslom a Gildert, mert ott tisztán látod a kiadott kódot, vagy kódokat.
Most néztem, az URC 2 univerzálisnál (nem ezt használom), a "TV3" ad ilyen kódokat, az összes többi, csak egyet.
Üdv:
Zsolt
(#) tras hozzászólása Aug 3, 2012 /
 
Sziasztok kb egy ilyen óra megépítése hány forint?
A válaszokat előre is köszönöm!
(#) zsoltee0001 válasza tras hozzászólására (») Aug 3, 2012 /
 
Szia
Én a tök alap verziót csináltam és csak az anyag, 8 ezer körül volt.
Persze ebbe nem volt a venti, a táp, ház...
üdv
(#) KKobra válasza Szammer hozzászólására (») Aug 3, 2012 /
 
szia
Kicsit el molyoltam a távszi ráhangolásával a rotorra
.URC 22B. Nem épített. Most már szépen be tudom állítani az órát és a kijelzést. Vannak funkciók amiket még nem sikerült előcsalni.
A napokban kezembe akadt a régi PDA-m és arra telepítve van egy távirányító program ami tanítható arra gondoltam
hogy megtanítanám vele a 3 lapos épített távirányító kódjait Csak még nem tudom hogyan lehetne.
(#) Szammer válasza KKobra hozzászólására (») Aug 4, 2012 /
 
Szia!
Hogyan tanítható?
Be kell neki mutatni egy másik kiadott kódját, vagy esetleg, be is gépelhető a kiadandó kód?
Ha beírható, akkor, akkor nincs gond, ha be kell mutatni a mintát, nehezebb, mert kölcsön kellene kérni egy épített távszit a közeledben, vagy lehet, hogy hyper terminálból is kiadható a kód, egy infra LED-el, csak a beállítási paramétereket nem tudom.
Üdv:
Zsolt
(#) GPeti1977 hozzászólása Aug 4, 2012 /
 
Itt a sajátom:
http://www.youtube.com/watch?v=JmYzwf_8JVA
Természetesen nem villódzik csak így látszik a felvétel.
(#) KKobra válasza Szammer hozzászólására (») Aug 5, 2012 /
 
szia
Régen úgy tanítottam hogy bemutattam neki a kódot.
Halványan emlékszem mintha lehetett volna be gépelni is de nem vagyok biztos benn meg kell keresnem a leírást.
(#) Hp41C válasza Szammer hozzászólására (») Aug 6, 2012 /
 
Szia!

A TScrollMode -hoz rendelt parancskóddal lehet váltani.
(#) Szammer válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 6, 2012 /
 
Szia!
Köszi megnézem.
(#) Hp41C válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 6, 2012 / 1
 
Sziasztok!

Végelgesen vége a pontatlanságnak, hangolgatásokonak, kalibrálásoknak.
Itt a DCF77 szinkronos rotor.
Amíg a motor fordulatszáma beáll (a kijelző még nem aktív) és később is folyamatosan a dátum, az idő, a kijelzési mód és a mérések értéke átmegy a trafón keresztül - a puffer feszültség és a fordulatszám mérését továbbra is a rotor végzi. Szerencsére az adatátvitel hangját elnyomja a motor zaja.
Jelenleg az USB -s bázis módosított és az új 18F2620 -as (a DIP28 -as 16F886 fényerő szabályzós panelhez való) programjával működik. A rotor paneljéről - a súlyeloszlás változása miatt a panelterv módosításával - lehagyható a TSOP a tápszűrőjével, a hőmérő, a páramérő, a fénymérő fotoellenállás vagy fototranzisztor, az RTC és a hozzá tartozó quartz, trimmer kondenzátor, elem, diódák. Felszabadul 5 (a buffer feszültség mérésének elhagyásával még 1) kivezetés. Ha az adat vételt a MCLR lábra tesszük, akkor még egy.
(#) Pali79 válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Ismét nagy voltál!
Nem szeretnék tolakodó lenni, de közzé is teszed egy csomiban (rotor nyák, bázis nyák, hex)?
(#) Hp41C válasza Pali79 hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Szia!
Kapcsolás, panel már feltöltve:
bázis: 16F886 -os panel - egy 100k ellenállás kell az USB táp és a PIC lába közé, USB B csatlakozó, 18F2550 kell bele.
rotor: A 16F886 DIP tokos, fényerő állítós változat - Egy kis kiegészítés lesz hozzá, de SMD elemekkel elfér a mostani panelen a Greatz alatt és a Calibration jumper helyén. 2 db 1N4148, 5 db 10k, 1 db 22µF SMD tantál, 1 db 1k, 1 db BC848 és a meglevő LM358 kihasználatlan fele, 18F2420 vagy 18F2520 vagy 18F2620.

Más bázisokat és rotorokat is fel lehet okosítani...

Most nem tervezek panel módosítást...
(#) Szammer válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Szia!

Gratulálok.
Látom, nem is alszol, csak fejlesztesz.

Hát, ez az a megoldás, ami minden kettős beállítási problémát kiküszöböl, meg megszűntet egy csomó duplikált megoldást.
Sajnos evégett, mostmár nekem is kell csinálnom egy bázist, meg egy új rotort.

Ez szerintem full, de érzem gondolkodsz még valamin (PIC szabad lábak kihasználása).
Midenesetre mégegyszer gratula:

Üdv:

Zsolt
(#) patexati válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Szia! Nagyon örülök,hogy sikerült összehozni az adatátvitelt! Sejtelmem szerint akkor a 886 smd rotor alkalmas a jel fogadásra az eredeti tervek szerint.. Érdekelne a pc ventibe tervezett 16f88 bázis alkalmas lehet e a rotor vezérlésére? Továbbá a kivezetés mi a pc adatátviteli kártyához van rajt (+5V,GND,RX,TX) megoldható e a DCF ezen a csatlakozón? Én sem szeretnék módosítani de ez a páros nálam nagyon bevált és hosszú ideje kifogástalanul működik. Sajnos mostanában nem igen foglalkoztam az órákkal idő hiány miatt..
(#) Hp41C válasza patexati hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Szia!
- Rotor: Majdnem jó az eredeti kapcsolás, de a fix 5V -os komparálási szint nem lett jó. A csatolt ábra szerintire bővítettem ki a kapcsolást. Az A pont az egyik tekercsvég. Sajnos nem mindegy melyik, az egyikkel jó a vétel, a másikkal bizonytalan.
- 16F88 -as bázis: Van rá remény, de csak 16F88 -cal. Az uart csatlakozón hagytál egy üres lábat, arra a MCLR -t kellene kivezetni és persze kell egy felhúzó ellenállás rá, de az már megvan a panelen. Ezen a csatlakozón megvan a +5V és a föld. Erre a három pontra mehet a DCF77 vevő modul. A biztos DCF vételhez kell egy bizonyos távolság az óra és a modul között.
Eddig csak video fejmotorral végeztem méréseket, légmagos megoldással nem...
(#) patexati válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Szia! Kicsit nézegettem már nem megy fejből.. A bázison az MCLR ki van vezetve és fel is van húzva 100K-val (programozáskor ez a jó ,10K sok lenne de a DCF csatlakozón vagy magán a DCF vevőn kialakítható a 10k felhúzás)+5V-ra és ez az ICSP csati mely megfelelne a DCF fogadásra ugyancsak mivel ott is rendelkezésre áll a táp és a GND de csak egy kis lengőkábel és a kommunikációs kivezetésen is ott van (két lehetőség de lehet más is azon a szabad lábon esetleg kis kártya mi mér valamit,stb.).. A rotort kitalálom,hogy lehet a legminimálisabb roncsolással átalakítani a kapcsolás szerint. Egy tesztprogram kéne majd a 16f88 kontrollerhez mi egyenlőre DCF nélkül valami érzékelhető jelet küldene a rotornak (mondjuk lenullázná vagy akármi ami azonnal látható ha változik a jel hatására) és tesztelném a légmagos kivitelen van e értelme a további erőfeszítéseknek.
(#) Hp41C válasza patexati hozzászólására (») Aug 7, 2012 /
 
Szia!
16F88 bázis: Az ICSP csatlakozó tökéletes a DCF77 modulnak. A másik két ICSP kivezetés a relé vezérlése és az Error LED. Nem kell átalakítani, csak csatlakoztatni, az a 10k felhúzás elég. A modul a tápot 100 ohm soros ellenállással és 33µF és 100nF kondenzátorokkal (közvetlenül a modulon szerelve) kapja.

Egyenlőre sem a 16F88 bázishoz sem a 16F886 rotorhoz nincs még programom.
(#) patexati válasza Hp41C hozzászólására (») Aug 8, 2012 /
 
Szia! Rendben! Ráérsz vele csak a terveket,lehetőségeket akartam megtudni! Sajnos nincs még DCF modulom de beszerzek egyet vagy kettőt..
(#) Szammer hozzászólása Aug 10, 2012 /
 
Szia Hp41C!

Amit mulkor küldtél a horizontális órához (bocs, akkor félreírtam "vertikális"), majdnem ok.
Induláskor, már nincs analóg óra kijelzés, de a dátumkijelzésnél tükrözve jelenít meg. Ha kiveszem a "VerticalLEDs" elöl a pontosvesszőt, értékelhetetlen a kiírás.
Lehetne, 180 fokos elfordítást csinálni a dátumkijelzésnél?
(Az általad küldött 628_34 fájlokat hsználom.)
A másik kérdés: nem tudom aktiválni a demo módot, miért lehet?
Üdv:
Zsolt
(#) Hp41C válasza Szammer hozzászólására (») Aug 10, 2012 /
 
Szia!

Egy kis s nagy S elírást találtam. Jó lett volna egy fénykép... Egy kis meglepetés a Találkozó alkalmából...
(#) GPeti1977 válasza GPeti1977 hozzászólására (») Aug 10, 2012 /
 
Van két nagy előnye az órámnak:
4.194304MHz kristályról megy így nagyon pontos, a timer modulnak nem kell kezdőértéket adni.

Nem assemblerben íródott hanem bascom avr-ben így könnyen érthető a program, a bascom ekkora kódméretig ingyenesen letölthető.

Itt is van:

  1. $regfile = "attiny2313.dat"
  2. $crystal = 4194304
  3. $hwstack = 40
  4. $swstack = 16
  5. $framesize = 32
  6.  
  7. Config Timer1 = Timer , Prescale = 64
  8. Config Timer0 = Timer , Prescale = 64
  9. Config Int0 = Change
  10. Config Portb = Output
  11. Config Portd.6 = Output
  12. Config Portd.0 = Output
  13. Config Portd.3 = Output
  14.  
  15. Ddrd.2 = 0
  16. Portd.2 = 1                                                 'ir receiver
  17.  
  18. Ddrd.5 = 0
  19. Portd.5 = 1
  20.  
  21.  
  22. On Int0 Ir
  23. On Timer1 Tickint
  24. Dim Tr As Byte
  25. Dim F As Byte
  26. Dim E As Byte
  27. Dim P As Byte
  28.  
  29. Dim Minute As Byte
  30. Dim Minu As Byte
  31. Dim Hourot As Byte
  32. Dim Second As Byte
  33. Dim Hour As Byte
  34. Dim Houra As Byte
  35. Dim Address As Byte , Command As Byte
  36. Dim Irs As Byte
  37. Dim Ii As Bit
  38. F = 0
  39. Hour = 11
  40. Minute = 59
  41. Second = 50
  42.  
  43. Wait 1
  44. Enable Int0
  45. Start Timer0
  46. Enable Timer1
  47. Start Timer1
  48. Enable Interrupts
  49.  
  50. Set Portd.0                                                 'outside led
  51.  
  52. Refpoint:
  53. Do
  54.  
  55. Loop Until Pind.5 = 0                                       'ir tranzistor
  56.  
  57. Waitus 200
  58.  
  59. Analog:
  60. Hourot = Hour * 5
  61. Minu = Minute / 12
  62. Houra = Hourot + Minu
  63.  
  64. P = F Mod 5
  65. If P = 0 Then
  66. Set Portd.3
  67. Else
  68. Reset Portd.3                                               ' 0 5 10.....min light
  69. End If
  70.  
  71. If F = Second Then
  72. Portb = &B11111111                                          '8+1 leds
  73. Set Portd.6
  74. Waitus 200
  75. Else
  76. Portb = 0
  77. Reset Portd.6
  78. End If
  79.  
  80. If F = Minute Then
  81. Portb = &B01111111
  82. Set Portd.6
  83. Waitus 400
  84. Else
  85. Portb = 0
  86. Reset Portd.6
  87. End If
  88.  
  89. If F = Houra Then
  90. Portb = &B00111111
  91. Set Portd.6
  92. Else
  93. Portb = 0
  94. Reset Portd.6
  95. End If
  96.  
  97. Waitus 600
  98. Portb = 0
  99. Reset Portd.6
  100.  
  101. Incr E
  102. F = 60 - E                                                  ' if rotate ccw
  103. If E >= 60 Then
  104. E = 0
  105. Goto Refpoint
  106. End If
  107.  
  108. Goto Analog
  109.  
  110. Tickint:
  111. Incr Second
  112. If Second >= 60 Then
  113. Second = 0
  114. Incr Minute
  115. End If
  116.  
  117. If Minute >= 60 Then
  118. Minute = 0
  119. Incr Hour
  120. End If
  121.  
  122. If Hour >= 12 Then Hour = 0
  123.  
  124. Return
  125.  
  126. Ir:
  127. If Pind.2 = 0 Then Timer0 = 0
  128. If Pind.2 = 1 Then
  129. Tr = Timer0
  130.  
  131.  
  132. If Tr > 64 And Tr < 128 Then                                'all ir remote signal working
  133. Incr Irs
  134. If Irs > 5 Then
  135. Irs = 0
  136. Second = 0
  137. Incr Minute
  138. If Minute >= 60 Then
  139. Minute = 0
  140. Incr Hour
  141. End If
  142.  
  143. If Hour >= 12 Then Hour = 0
  144. End If
  145. End If
  146. End If
  147.  
  148.  
  149. Return
  150.  
  151. End
Következő: »»   278 / 489
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem