Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Mosogatógép hiba
 
Témaindító: Redsaw, idő: Dec 13, 2008
Témakörök:
Lapozás: OK   14 / 260
(#) Nemezis hozzászólása Dec 8, 2011 /
 
Szép napot mindenkinek! Tanácstalanságomban írok, mert nem tudom, hova is fordulhatnék, illetve - azon kívül, hogy csak várok - mit is tehetnék.
Van egy Candy Futura CDF 615 A mosogatógépem, amelyik október 23.-án elromlott. Hétfőn bejelentettük, kedden megérkezett a szerelő. Szétszedte, felborította,, átnézte, totál tanácstalan volt. Aztán kiszedett valami kis kütyüt, de nem tudta kicserélni, mert nem volt nála olyan, illetve ami volt, nem működött. Elvitte, majd 2 nap múlva visszajött. Sajnos a gép ekkor se működött. Megint szétszedte, majd arra a megállapításra jutott, hogy a kijelző panel(ek) lehet(nek) rossz(ak). Ezt azonban Olaszországból kell megrendelni, ami 3 hét.
Közbejött az ünnep, tehát csak következő hét szerdáján mehetett el a megrendelés. Ennek immár több mint egy hónapja!!! Azóta semmi hír. A szerviz nem veszi fel a telefont, a szerelő pedig azt mondja, ebben ő nem kompetens.
Most az lenne a kérdésem, hogy lehet-e valahol panaszt tenni, illetve valamilyen módon hatni rájuk, hogy mégis csipkedjék már magukat egy kicsit?
Alapból azt sem értem, hogy egy szerviz miért nem tart raktáron alkatrészeket, miért kell 3 hetet várni egy Olaszországi megrendelésre. Egyáltalán hogyan engedhet meg magának ilyesmit?
Tud valaki valamilyen tanácsot adni, mégis mit tehetnék???
Nagyon elegem van már a várakozásból!!!
(#) zolika60 válasza Nemezis hozzászólására (») Dec 8, 2011 /
 
Ha ez egy garanciális gép, fordulj a vevőszolgálathoz és kérd a cseréjét. Ha ez kevés akkor a fogyasztóvédelmet próbálnám meg.
(#) Szántó Anita hozzászólása Dec 8, 2011 /
 
Sziasztok! Candy mosogatógépem nem szárít a végén. Mi lehet az oka.
Az ötleteket köszi.
anita
(#) zolika60 válasza Szántó Anita hozzászólására (») Dec 8, 2011 /
 
Több oka lehet, de először a légkeverő ventilátort nézném meg. Már kicsit előbb be tettem, de itt egy általános rajz, hogy hol is találod. Bővebben: Link
(#) mbALI válasza Szántó Anita hozzászólására (») Dec 18, 2011 /
 
Szia,

Panelen egy kondit kell kicserélni, olvass vissza fórumban, leírtam hogyan kell.

B.
(#) tibor63 hozzászólása Jan 4, 2012 /
 
Sziasztok!
Whirlpool mosogatogépünk(maris)a mosogatás után a vizet nem szivattyuzta ki a zöld lámpa 4-et villog.Az összes szüröt csövet kitakaritottam,és mé mindig villog és nem indul el.Mi lehet a hiba?Valaki tud tanácsot adni?Köszönöm
(#) tibor63 válasza (Felhasználó 13571) hozzászólására (») Jan 4, 2012 /
 
Köszi olvastam,de nem jutottam sokra.
(#) vidzol hozzászólása Jan 7, 2012 /
 
sziasztok!most találtam rá az oldalra,azt szeretném kérdezni.Bosch mosogató gépnél ha nem szívja le a vizet mi lehet a baj?válaszotokat köszönöm.
(#) bnk77 hozzászólása Jan 8, 2012 /
 
Sziasztok. Van egy Candy Futura 312 mosogatógépünk. Ne melegíti a vizet, és a normál 65 fokos program hosszabb ideig tart, a végén pedig vizet hagy a gép alján, miközben a led gyorsan villog. Végigolvastam a fórumot, és úgy gondolom, egy próbát megér kicserélni az 1µF-os kondit. Az alábbi linken http://hqelektronik.hu/info/hu/c__1u0_ac275_x2.html csak 22.5mm-es lábtávú van elvileg a boltban. Ha esetleg nincs 1µF-os, csak 1,5-es (http://hqelektronik.hu/info/hu/c__1u5_ac275_x2.html) akkor az megfelelő lehet bele? Mivel nekem a 27,5 mm-es lábtávú kellene.
Előre is köszi a válaszokat.
(#) zolika60 válasza bnk77 hozzászólására (») Jan 8, 2012 /
 
Nem gondolnám, hogy kritikus, de a kisebb lábtávún is lehet annyit terpeszteni. Egyébként a fűtőbetétet mérted?
(#) Fatboy Slim hozzászólása Jan 8, 2012 /
 
Jó napot.
Egy olyan gondom van a Candy típusú mosogatógépemmel hogy hol elindul hol nem. Beszivattyúzza a vizet egy halk kattanás (mintha a motor megállna) és ennyi. 3-4 perc után lesípol és kiszivattyúzza a vízet. nem értem ennek az okát. Néha azért van egy kis siker élmény is mert elindul. Kérem aki tud segíteni írjon.
Előre is köszönöm
(#) bnk77 válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Akkor a történet. Kihívtunk egy szervizt. Első körben megállapította, hogy a fűtés rossz. Felhívtak, hogy kijönnének újra, mert többféle alkatrész lehet jó hozzá típustól függetlenül, és nem emlékszik, melyik is kell pontosan. A második körnél pont én voltam itthon. A szaki kb. egy órát vizsgálódott, méricskélt (újra mindent). A végén pedig benyögte, hogy sajnos nem a fűtés rossz, ez drágább lesz. Kivette az ajtóban lévő panelt (amin a kondi is van). Ha meg tudják javítani (forrasztani), akkor nem lesz túl drága, ha nem, akkor zsebbenyúlós. Az ígért napon (3 nap múlva) nekünk kellett rájuk csörögni, hogy mi a helyzet. Természetesen nem tudják javítani, 26.000 + ÁFA + munkadíj. Köszönjük, nem kérjük. A panelt visszahozta, visszaszerelte, így is 2500 Ft-ba került a semmi. Így a fórumról kapott ötlet alapján gondoltam kicserélem a kondit.
(#) zolika60 válasza bnk77 hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Jó kis történet. Cseréld ki hátha segít.
(#) gábor istvánné válasza Redsaw hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Szia!

Olvastam a mosogatógép problémádat, szerintem nekem is hasonló jelenség lehet a gépemmel. Egyszer csak kiszivattyuzta a vizet és elkezdett sipolni és kiirta az E 04 hibakódot, azóta nem müködik
Szeretném tőled megkérdezni, hogy neked sikerült e megtalálni a hibát? Müködik a géped?

Válaszodat előre is köszönöm
(#) zolika60 válasza gábor istvánné hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Egy 2008-as hozzászólásra írtál. A kolléga 17 hónapja nem volt itt.[OFF]
(#) gábor istvánné válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Szia!

Köszi hogy szóltál, még uj vagyok itt.
Azért még a problémám az sajnos valós. Van egy 4 éves Candy CDI 45 tipusu mosogatógépem, ami ha bekapcsolom csak szivattyuzni akar, sipol és kiirja az E04 tipusu kódhibát. Szürőket kitisztitottam, elfolyót megnéztük minden tiszta nem tudom hol észlelhet tulfolyást. Kiszedtük a helyéről megdöntöttük 45 fokban, kifolyt belőle egy tócsa viz, de igy sem müködik. Tud valaki segiteni akinek már volt hasonló jellegü problémája?

Köszi előre is ha valakinek van ötlete.
(#) zolika60 válasza gábor istvánné hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
A szint érzékelőt vizsgáltátok benne? Ezt is olvasd el.Bővebben: Link
(#) gábor istvánné válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Szint érzékelőt? Leirnád bővebben mire gondolsz?
Az elektrotanyát már végig olvastam, azokat már végig néztük. Szint érzékelő a szivattyuban van?
Oldalra is döntöttük a gépet és jött is viz és sajna az valahonnan oda jutott. Tehát valahol a tömítéssel lehet a gond. Én mint női szerelő arra gondolok h a szivattyuban levő tömités engedi át a vizet.
(#) zolika60 válasza gábor istvánné hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Nem az külön alkatrész. Itt már betettem egy általános rajzot a gép felépítéséről.
(#) gábor istvánné válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
Kinyomtattam és a szerelő kezébe adom majd, nagyon köszönöm remélem hasznos lesz
(#) zolika60 válasza gábor istvánné hozzászólására (») Jan 9, 2012 /
 
A szerelőnek kéne ezt ismernie. :yes:
(#) szgbp hozzászólása Jan 11, 2012 /
 
ÜDV MINDENKINEK!

Electrolux ESL 67030 mosogatógép 60 HIBAKÓDOT üzen megáll idő előtt és "hatos" sípcsomagkat küld folyamatosan.
Mosogat, de úgy tűnik, hogy állandóan fűti a vizet("főzi").
A neten a hibakódra nem találtam semmit.
Nem találtam vezérlő rajzot sem.
Tud valaki információt adni?
(#) zolika60 válasza szgbp hozzászólására (») Jan 11, 2012 /
 
Talán a hőérzékelője hibás.
(#) szgbp válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 11, 2012 /
 
Köszönöm a pozitív hozzáállást. - Még nem bontottam meg a gépet. Arra tippelek, hogy (miután PIC-es a vezérlő) a hőmérséklet érzékelő jó lehet és a bimetallos hővédelem kapcsolja le a fűtést - így vagy a hőmérséklet érzékelő v. más bemenet tiltja le a programot és küld hibaüzenetet. Ma vagy holnap megbontom a gépet - és talán okosabb leszek. Mégegyszer köszönöm a konstruktív együtt gondolkodást. Ha megoldottam közzé teszem.
(#) bnk77 válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 14, 2012 /
 
Tegnap megtörtént a kondenzátor csere. Üresen lefuttattam egy 65 fokos általános mosogatást. A gép mindent úgy tett, ahogy kell. Melegítette a vizet, leszívta a vizet, pontosan végzett a programmal, hibajelzés nélkül jelzett a végén.
Köszönöm a segítséget a fórumnak (fórumozóknak).
Remélem a hozzászólásommal én is segítek másoknak, hogy a kontár, magukat hozzáértő szerviznek kiadó "szakemberek" ne tudják lehúzni őket.

Típus: Candy Futura CDF 312AX
Az ajtóban lévő panelen elhelyezett 1 µF-os, 275 Vac-s (szürke) kondenzátor csere. Költség: Kb. 300 Ft
(#) makigabi hozzászólása Jan 14, 2012 /
 
Sziasztok !
Azt hiszem hasonló problémákkal már fordultatok már a fórumhoz.Candy 312 a 65 mosogatást elkezdi szivattyúzni de nem sziv vizet nagy sokára megindul a mosogatást nem csinálja végig áll benne a víz.ezek után ki-be kapcsolom és kinyomja egyből a vizet,de igy nem szárit.Az 50 fokos programot hibátlanul végigcsinálja.Tegnap szétszedtem de koszt ,hibát nem találtam.Garantáltan víz nélkül volt és megint kiszivattyúzással kezdet vagy két percig ha öntöttem bele vizet azt kinyomta de nem indult bele viz egyszer csak egyre hosszabban pumpált,majd megindult bele a víz is de nem ment végig a program.
Szerintetek a kondenzátor vagy szintérzékelő a ludas ?
Esetleg a mágnesszelep?
Várom ötleteiteket addig nem akarok semmit kicserélni feleslegesen. Köszi.
(#) zolika60 válasza makigabi hozzászólására (») Jan 14, 2012 /
 
Legelsőnek a szintérzékelőt vizsgálnám meg.
(#) jaelithe hozzászólása Jan 14, 2012 /
 
Sziasztok!
Orion ODE 712 gépünk van, és 001-es hibakóddal 2 perc után megáll a tudomány...
Ez a hibaüzenet azt jelenti: Hosszú befecskendezési idő. Vízcsapok nincsenek nyitva.
Pedig de. Valamennyi víz jut is bele, mert a cuccok vizesek lesznek, de nem kezdi a melót. Mi lehet a gond? Addig nem keresnék szerelőt, amíg nem vagyok biztos benne, hogy nem megoldható házilag.
Előre is köszi!
(#) zolika60 válasza jaelithe hozzászólására (») Jan 14, 2012 /
 
Szerintem a víz bevezető csövében lévő szűrőt nézd meg először. Ha nem jut elég vízhez ilyen hibát csinál.
(#) jaelithe válasza zolika60 hozzászólására (») Jan 14, 2012 /
 
Tiszta. Másfél éves a gép, persze lejárt a gari. Most megnéztük a fecskendező bigyókat is, de azok sem vízkövesek.. Remélem csak a víznyomás volt kicsi időlegesen, mert most viszi a rövid programot..
Következő: »»   14 / 260
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem