Fórum témák
» Több friss téma |
Tisztelt felhasználók!
Kéretik a politikai és egyéb felekezeti ill, obszcén viccek bemásolását mellőzni szíveskedjetek.
Ne haragudj, de a hatodikos fizika nem az a tudás aminek a hiányát meglehet magyarázni. Azért van egy színvonal ami alatt nem lehetne valaki egyetemista legalábbis szerintem.
A hozzászólás módosítva: Nov 7, 2012
A marketingesek focimeccset játszanak a karbantartók ellen, és kikapnak.
Ám a faliújságot ők szerkesztik, így ott ez a hír jelenik meg: "Míg a céges focibajnokságon a karbantartók csapatának teljesítménye mindössze az utolsó előtti helyre volt elég, a marketinges csapat, kemény munkája eredményeként, a dobogó második fokára állhatott."
Ez nagyon jó: A cica fürdik
Rendőrségi jegyzőkönyvekből:
"A helyszínen megállapítást nyert, hogy a fent nevezett személy a birtokában lévő lőszereket szétszerelte, azzal játszott, melynek során az a kezében elműködött!" "Négyen voltak, három rendész és két németjuhász kutya." "Felszólításomra azt válaszolta, hogy azt csinál amit akar, majd szoknyáját felkapta és hirtelen lekuporodva újra a lépcsőre folyatta. A szabálysértés ténye több méter hosszan csordogált." Gyanúsítotti jegyzőkönyvből: "Levittem az alagsorba és meg homoszexuáltam, amit éreztem iránta." "Ezennel a feljelentésnek helyt adok és bevallom, én követtem elő Pistával azt a homok szexuális dolgot." " A férj nem tudta teljesíteni férfiúi kötelezettségét. A feleség késsel támadt rá, hasba szúrta. Úgy akart véget vetni ennek az áldatlan állapotnak, csak felcsúszott kicsit a kés." "Körözést rendelek el személy elleni lopás szabálysértés bűncselekménye miatt ismeretlen tettesnek, aki a Budapesti Keleti pályaudvaron Bor Béla sérelmére személyi tulajdon elleni lopás szabálysértése bűncselekményét módszer nélküli módszerével elkövette." "A bogádi faluszélen leszállított biciklis ember legudvariasabb cselekedete az volt, hogy nem vert meg." "A hullán gatyáján kívül semmi személyazonossági igazolvány nem volt." "Nevezett nőszemély megérkezésünkkor csak a felszólításomra volt hajlandó a szoknyája alá, a lába közé erősített nagyméretű szatyorból előadni az eltulajdonított 3x50 dkg Karaván kávét." "A társadalmi tulajdont sértő bűncselekmények száma az utóbbi öt évben hullámzóan stagnált, a trend lefelé mutat." "Verekedéshez mentem ki, ahol a verekedő elküldött melegebb éghajlatra. Én elmentem, majd másodmagammal visszatértem." "Tetten értem, amint a padon fecsegve csavargott." Kárbecslő álláspontjáról ír a rendőr: "Hátulról megnyomták az asszonyt Paksnál." "És akkor bejött az irodába két női hölgy." "A helyszínen a bizottság egy emberi bélsárral szennyezett gatyát talált. Valójában szaros gatya." "Észrevettem, hogy egy ember hímvesszejével szennyezi a környezetet. Felém fordult, és míg hímvesszőjét lóbálta, felszólítottam a cselekmény abbahagyására, erre nyomatékosan felszólított az anyámmal való közösülésre. Kérem a lóbálást súlyosítóként figyelembe venni." "A feljelentő szerint bevitték a nudistákat a rendőrségre, ahol megruházták őket." "Kaposváron a lakásához tartozó garázsban egy házilag készített kispuskával A. Béla 40 éves munkanélküli egy esetben halántékon lőtte magát és a helyszínen meghalt." "Az elkövető vékony, csenevész volt, leginkább az "iti" figurájára emlékeztet." "A hulla még reggel összeveszett a feleségével, majd elment a kocsmába. Mikor dél körül hazajött, megevett egy fél literre való tejfeles bablevest, majd arra megivott egy ugyancsak fél literre való asztali fehérbort. (Bűnjelek csatolva.) A hulla ezután még egy kicsit veszekedett a feleségével, majd kiment az istállóba és borjúkötélre felkötötte magát. A hulla azonnal meghalt." "A férj egy idegen nővel ment a kocsiján, karambolozott. A helyszínen megjelent a feleség is. Mondta a rendőrnek, hogy férjének nincs sérülése, de otthon majd lesz." "Véres volt az egész kultúrház. Látszott, hogy nem író-olvasó találkozott volt előtte." "Gyanúsított a husáng felemelése által elkövette a hatósági közeg elleni erőszak kísérletének vétségét, tekintetbe véve, hogy a hivatalos sapka kétségkívül az intézkedő közeg fején helyezkedett el. Mindazonáltal a helyzet gumibot útján megnyugtatóan rendezésre került." "A gyanúsított gépkocsijával Komló belterületén elütötte a vele azonos irányban haladó ismeretlen személy által hajtott kerékpárost." Szembesítésen hangzottak el: "Ezzel a vigyorral az inkvizíció idején kínoztak." "Kapott egy monoklit, pedig jól lát és nem is nemes." "Az esti órákban ismeretlen tettes felgyújtott egy utcai könyvesboltot. A kár nem haladta meg a hasznot." "Csatolva egy darab "Feljelentési jkv." - melyben a sértett közli, hogy feltörték a Varbulg tip. szgk-ját és abból eltulajdonították 1db Pianyér tip. rádiósmagnóját, valamint 1 kg. kv-t."
Ezen nincs mit nevetni! Csak nem nyálazza össze azt a drága magazint!
A hozzászólás módosítva: Nov 14, 2012
Hiba a rendszerben?!
A hozzászólás módosítva: Nov 14, 2012
Ma hallottam ezt a székely mondást:
A sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék.
Én ezt annyi eltéréssel ismerem, hogy a víz nem ital... De amúgy "nagyon székely", a szó nem-pejoratív értelmében!
Azért az is nagyon durva, hogy pesti dő szerint hajnali öt órakor melltartó reklámot nézek finnül
Ja kérem, ez a korral jár... Majd ha a monoszkópot nézed és másnap a parkban beszél róla, hogy tegnap este milyen jó kis műsor volt a TV-ben...
Inkább az a lényege, hogy ebben idősávban még ez a legjobb választás, mert csak olyan alternatívák vannak, hogy mondjuk rövid hírek futnak szövegesen (finnül), alatta meg rádióriport arról (szintén finnül) hogy a valamilyen művek mennyire szennyezi a vizet
Na akkor már inkább cicifix reklám (finnül)
Na, ebből a kínálatból tényleg inkább a didiridikül-reklám.
Trust me, I'm an engineer...
Trust me, I'm an engineer...
Nagyon találékonyak. Az ember alkotó fantáziájának nincs határa. A 008-as képet azért nem lehet felülmúlni.
A hozzászólás módosítva: Nov 16, 2012
A magyarok mindig is élen álltak a fejlesztésben!
Tényleg. A magyarokra érvényes viccesen is, de komolyan is. Lásd: ezt
Kedves Igyk!
Annyira meglepett ez a válasz, hogy szokásom ellenére billentyűzetet ragadtam. Én láttam a riportot, de ebből a négy sorból is kiolvasható a lényeg, ami jellemző napjainkra. Mert nincs azzal baj, ha valaki nem tud valamit, előfordul, de ha a tudatlanságáról nagyképűséggel próbálja elterelni a figyelmet, az már komoly probléma. Az illető ráadásul képtelen a józan paraszti ész használatára is, aki meg a második világháború hozzávetőleges időpontját sem tudja egyemista létére az több mint szomorú... És ez egyre jellemzőbb hobbinkra, szakmánkra is. Jelentkezik a fiatal, de nem pályakezdő villamos mérnök napjainkban egy állásra, ahol szervizelést folytató betanított és szakmunkások főnökének vennék fel. Első kérdés milyen fizetést szeretne? Az igény bruttó fél miller közeli plusz gépkocsi használat. Aztán jön a szakmai rész, beszélgetés a leendő feladatokról, kiderültek az alapvető hiányosságok, az illetőnek még a multimérrel is problémái voltak. A feszültség kérdésbe meg kár volt belemagyarázni, (mindenki tudja mire gondolt a kérdező) az általad törtét okfejtésből, már csak az inercia rendszert és az űrhajót hiányoltam. Üdv: Zoli A hozzászólás módosítva: Nov 16, 2012
Sziasztok.Nekünk volt idén a nyelvtan köyvünkben:,,Kevés vagy mint mákos tekercsben az indukció.''Gondoltam ide írom.
Úgy látom a nyelvtan könyvek színvonala is javul.
Minden tananyaghoz van valami az anyaggal kapcsolatos vicc.Legalább nem unatkozunk magyar órán.Bár elektrós csak ez az egy volt.
A hozzászólás módosítva: Nov 16, 2012
Egy fizikakönyvből:
Idézet: A gyerekem egyből a kopasz fejemre nézett: Apa, hányszor mostál hajat? (6666) „A vizes haj párolog.” A hozzászólás módosítva: Nov 16, 2012
Hú,az nem jó.Nem szabad hajat mosni.
Nekünk meg egy ábrán felcserélték a földet és a holdat,ennek következménye képpen a földhöz volt volt írva ,,hold''.És a többi könyv is ilyen. A hozzászólás módosítva: Nov 17, 2012
Hát már egyre több helyen lehet vele fizetni
Igaz a munkaadóm a kibocsájtó, de még nem is láttam.
Bővebben: Link
Chuck Norris belerakott egy szelet sonkát a dvd lejátszóba, és visszanézte az egész disznóvágást Bővebben: Link A hozzászólás módosítva: Nov 17, 2012
|
Bejelentkezés
Hirdetés |