Fórum témák
» Több friss téma |
Tisztelt felhasználók!
Kéretik a politikai és egyéb felekezeti ill, obszcén viccek bemásolását mellőzni szíveskedjetek.
Üdv. Mindenkinek!
Nemrégiben történt meg velem, hogy az egyik kollégám behozott egy lefüstölt sószóró munkagép elektronikát (mert ugye mikor haljon meg, ha nem pont télvíz idején). Valami 80 akárhány ellenlábast, 20onakárhány diódát és ugyan ennyi tranzisztort kellett kicserélnem, illetve egy rakat vezetősávot pótolnom, mert ahogy szedtem ki az alkatrészeket jöttek a lábaikkal együtt, vagy ha nem így lett volna, akkor már eleve szénné égtek, úgyhogy jól el szöszmötöltem vele úgy 2 hetet. Végül sikerült megcsinálnom (1. kép), de úgy voltam vele, hogy ha mégsem működne, akkor csinálok egy másikat, amit szintén használhat sószórásra (2. kép), csak szigszalagozza egy kutya farkára, az meg úgy is csóválja egész nap! Összetétele: Igazi tengeri só gyári műanyag tokozással, elektronikus gyújtó panel fénycsőhöz, és egy 9V-os csatlakozó, ha adapterről szeretné használni (bár így kell egy hosszabbító is, hátha a kutyus távolra menne )! A harmadik képen csak szemléltetném, hogy mennyivel egyszerűbb és kisebb az általam feltalált eszköz!
Két óvodás beszélget az udvaron:
Egyik: -Kisszisza, kisszisza! Másik: - Te nem tudod kimondani, hogy Matka? A hozzászólás módosítva: Feb 4, 2013
Hát ez csúcs! Levédetted a találmányod? Nehogy valaki még előtted megtegye! Már csak a veréb elkapásának ősi módszerén fejleszthetnél valamit. Tudod ahhoz is sót kell használni... A módszer lényege, hogy meg kell sózni a veréb farkát, és akkor el lehet kapni.
A második képen nem egy fénycsőelektronika van a dobozra ragasztva?Amúgy jó lett.
Ferrari és Kispolski hasonlóságok
-Csak piros színben néz ki igazán jól -Farmotoros, hátsókerék-meghajtás -A műszerfal csak a legszükségesebb információkat mutatja -A csomagtartó mérete minimális -Egyenesben, padlógázzal indulva jellegzetes hangot hallunk -Padlógáznál igen nagy zajszintet produkál -A hátsó ülés meglehetősen kényelmetlen -Ha nem vigyázunk, könnyen összetörjük magunkat vele -Az emberek általában anyagi helyzetükből kifolyólag vásárolják -Az alváz és a futómű védelme érdekében nem célszerű vele terepezni -A tulajdonos általában maximálisan kihasználja a motor teljesítményét
Csak hely nem nagyon maradt a dóm mozgásához !
Steve
Valamint pont azonos a gyorsulásuk lámpánál, ha a kispolszki van elöl.
Köszi szépen! De az, csak épp már meghalt az elektronika. Még kértem is segítséget itt a hobbielektronikán, de sajnos még így sem sikerült életre kelteni. Talán ehhez is fel kellett volna találnom valami "gyújtó" elektronikát...
A reklámújságokból mindig tanul az ember. Megtudtam, ha esetleg az egerem, vagy a csótányom eltörne, már azt is meg tudom ragasztani. Vagy a legjobb fejlámpa a "halogén LED-es".
Íme néhány kép rá érek (betegség miatt) és kitakarítottam a gépet a fölös kepéktől és ezeket találtam (ha valaki nem értené az elsőn a feladat kezelő nem válaszol )
A hozzászólás módosítva: Feb 5, 2013
Idézet: „Megtudtam, ha esetleg az egerem, vagy a csótányom eltörne, már azt is meg tudom ragasztani.” Kb. 3 éves gyermekemet vittem sebészeti ügyeletre egy viszonylag nagy seb miatt. Jó sokat várakoztunk, majd amikor sorra kjerült a sebész egyszerűen felkapta és bevitte a műtőbe. Mikor kijött, kérdeztük mit is csinált vele a bácsi. A válasz: Jól kitörölte zsebkendővel, bekente gyerekragasztóval és bekötötte...
Bizony egy dajkának néha elkél a különleges kiképzés (dolgoztam gyerekek közt).
Na akkor erre varrj gombot!
Kékhalál közben fagyott le a gép! Szerencsére nem saját, de én fényképeztem.
Sajnos nem találom a képet, de nekem egyszer az XP azt írta: "Önnek nincs joga!" és egy OK gomb volt csak...
Örülj neki, hogy legalább az OK gombot volt jogod megnyomni.
Mit szólnál egy ilyen gyújtóhoz?
A kép Béka oldaláról van. A hozzászólás módosítva: Feb 5, 2013
Nekem az volt a kedvencem, amikor nem volt bedugva az egér, és ezt közölte is velem, valamint hogy kattintsak az ok gombra. Azt már nem árulta el, hogy mégis mivel..
Hát a touch-paddal! (Ja, hogy nem laptop? Hát akkor... izé... )
Amikor billentyűzet nincs bedugva és BIOS-ban be van állítva az all errors, nyomj F1-et
A hozzászólás módosítva: Feb 5, 2013
2013-at írunk, és ezt a -melléklet szerinti- szemmel látható hibát még nem volti idő kijavítaniuk. Nem tudom mia az a "bara"? Mert a "barától" kérünk segítséget.
Barából több is volt,pl: Bara Margit (színésznő), Bara Gabriella (Lajos barátom felesége), itd.
Bara Itd. - re gondoltál?
A hozzászólás módosítva: Feb 6, 2013
Az mi? Nyet; i tak dajse. (sít.)
A hozzászólás módosítva: Feb 6, 2013
Ez nem kimondottan vicces, sőt....
(tegnap kreáltam, hirtelen felindulásomba)
Nekem ez volt ma egy üdítő pillanat, google fordító:
(eredeti szöveg) : this is probably a dumb question, but i need to ask. (fordított szöveg) : ez valószínűleg egy hülye kérdés, de azt meg kell kérdezni. |
Bejelentkezés
Hirdetés |