Fórum témák
» Több friss téma |
Igen, gondoltam hogy a ferrit magában nem elég a sikerhez, csak most más nincs kéznél. Nem mondanám, hogy meg se nyikkan, zaj van ami a forgókondenzátor állításával változik. Teljesen kiforgatottnál pedig gerjed. Vannak új alkatrészek, ami pedig használt volt, azt kimértem. Kipróbálom az Oriontonnal majd amit írtál.
Külön köszönöm fecamecának és kristikomának a fáradozásokat!
Sziasztok!
Szeretnék építeni egy harmonizált sávú SRD morze jeladót. Úgy tudom hogy ezekhez az kütyükhöz nem kell engedély. A lényeg az lenne hogy ha nyomogatom a nyomógombot akkor ha néhány méteres körzetben ha ráhangolom erre a csatornára egy rádiót akkor hallani a pötyögést. Ehhez szeretnék kérni tőletek egy viszonylag egyszerűen megépíthető kapcsolási rajzot. Előre is köszi Dávid!
Már kaptál választ más topikokban. Fából vaskarika. Nem az adót hallgatod, hanem az adó frekvenciájára hangolt vevőt. A "hatótávolság" (mint a másik topikban kapott válaszból kiderülhetne,), nem csak az adóteljesítménytől függ, hanem többek között a vevő érzékenységétől is. Igen kis teljesítménnyel is igen nagy lehet a hatótávolság, ezzel együtt a lehetséges zavarás ténye. Ezért (is) szükséges minden frekvencia használathoz engedélyek sokasága.
A frekvencia spektrumban nagyon sok harmonizált sáv van. Az ITO (Ipari, tudományos, és orvosi) felhasználású sávokban működhetnek SRD (kishatótávolságú), és LPD (kisteljesítményű) rádió alkalmazások. Az engedély csak az ennek megfelelő, és tanúsítvánnyal rendelkező berendezések használatához nem kell, minden máshoz, így az előállításához is kell. Már a másik topikban is javasolták, hogy inkább építs egy morse gyakorló készüléket, ami egy hangfrekvenciás oszcillátor, ezt nyomogathatod, és hallgathatod is, a közvetlen környezeteden kívül nem is zavarsz vele senkit. Adót majd csak akkor építs, ha már tudod mit csinálsz, érted az RF áramkörök csínját bínját, éa ha van rádióamatőr engedélyed, használhatod is.
A topik szempontjából tulajdonképpen "Off" hozzászólás, mivel ez rádióvevők, és nem miniadók építéséről szól, azért felvetett pár érdekes kérdést. Tualjdonképen nem ért hozzá, de tudja, hogy mit takar az a három betű: SRD: érdemes hozzá Ezt: végigolvasni. Amúgy,ha jól tudom, a rádióamatőrök morse adójával modulálatlan vivőt billentyűznek, és azért kell nekik a vevőjükbe BFO-t (Beat Frequency Oscillator) beépíteni, hogy hallják. Egyébként pucuka utolsó mondatával egyetértek, ha OpenGL pontosan tudná, hogy mit is keres, akkor beírná a Google keresőjébe, és a képtalálatok között találna hozzá rajzot is eleget.
A rádió amatőrök topikjában választ kapott, de ott meg az SRD az OFF
Üdv! uA3065(müa) KF IC-nél behangolható-e kb.5KHz sávszélesség?Szerintetek?FA*IRCHILD/MEV
Sziasztok!!!
Kellene nekem egy nagyon egyszerű stereo FM vevő. A ható távolsága max 1m kell hogy legyen, fix frekvenciájú. Fm transmiter közvetlenül mellette lenne. Előre is köszönöm a segítséget.
http://www.electroschematics.com/4663/small-fm-receiver/
One Transistor FM Receiver (Ideal for FM transmitters) http://youtu.be/Wdi0X0YQSxM Good FM Receiver Circuit for FM Transmitters outside the 88-108 Band http://youtu.be/TjOjFMWsKik
Ez az IC egy TV hanghoz készített összetett eszköz. Ezen, nincs mit hangolni. Van benne KF erősítő, FM (kvadratúra) demodulátot, elektronikus csillapító, és AF erősítő.
A KF erősítő oéyan sávszélességű lesz, amilyen szűrőn keresztül hajtod meg. Legfeljebb a demodulátornál lesz problémád, mert a kis löket miatt (amit az 5 kHz lehetővé tesz) nagyon kicsi lesz a demodulált jel nagysága.
Amit a linken kaptál, az nem sztereó, egyébként minden stimmel. Használj nyugodtan bármilyen olcsó szereó FM vevőt, ha túl érzékenynek bizonyulna, még csillapíthatod a bemenetét.
Egy sztereó FM vevő, az minden, csak nem egyszerű. Manapság már építeni sem könnyű, azok az IC -ket már rég nem gyárják, amiből építhetnéd, a mostanság kaphatók meg mind mikrovezérlővel kezelhetők. Egy ilyet alkatrészekből építeni még nehezebb.
Pucuka írta itt valamikor, hogy: visszacsatolt fokozatot nem érdemes szabályozni. Én sem erőltettem a dolgot egy darabig, mert a rádiómban a melegítős ragaccsal rögzítettem az alkatrészeket, a diódáim meg fordítva vannak benne, de tegnap az jutott eszembe, hogy elkészítem még egyszer azt a demodulátort fordított polaritással is, és majd azzal szabályzom az UG2-t. Dacára annak, hogy az FM szinkrodint nem tartottam meg, még mindig ez a kedvenc weboldalam, ugyanis szerintem itt vannak a leghasznáálhatóbb,és legötletesebb egyszerű rádió kapcsolások:Bővebben: Link Valamiért még mindig az általam épített visszacsatolt egyenesvevő hozza be legtisztábban este a kínaiak adását, csak eddig, ha egy kattanással begerjedt, úgy is maradt, ezzel a szabályzással viszont nem kell többet tekerészni, csupán a gerjedési határra állítva kell tartani a visszacsatolást beállító forgókondenzátort. Meg kellett oldani még az "együttfutást" is, ugyanis amíg potenciométerrel szabályoztam, a sáv alja volt a gerjedékeny, forgókondenzátorral pedig a teteje. A megoldás egymással sorba kell kötni az R és a C tagot (R=2,2-4,7kohm között.)
Sziasztok! Meglátszik, hogy a középhullámú sávot a rádióm építése előtt már legalább tíz éve nem hallgattam. Az egyetlen egész nap magyar nyelven sugárzó adó a Kossuth rádió. Ez után valamikor délután van a románoknál is magyar nyelvű fél(egy?) óra, este a Mera evangéliumi rádiót hallani Tiranából, tévedtem, a Vatikán már középhullámon nem ad. És vannak a kínaiak, este 9 és 10 között, szintén Tiranából, ennek a több, mint fele érthetetlen a fading miatt. Írjátok ide, ha ti többről tudtok, egy ilyen témában talán nem lenne Off egy adótáblázat közzététele (A címben: ...világvevőig), de szerintem a középhullámú sáv ma már gyakorlatilag szinte üres.
Szerintem annyira nem üres, csak vannak helyi adók is, még itthon is, csak az már Dankó rádió néven. Másrészt nem feltétlenül körsugárzó egy adó, meg nagyobb akadályok(hegyek) miatt megint más a vétel. Javaslom, hogy keress rá:Rádióvevő(Websdr), rájössz, hogy a KH nem teljesen üres. A sok vevőből egy ilyen van, ami képes erre.
Bővebben: Link
A válaszablakban adott a LINK gomb, használd nyugodtan, javítva mod. A hozzászólás módosítva: Nov 7, 2013
KH-n irányított adásról én még nem hallottam (-olvastam), bár elvileg lehetséges - jó nagy költséggel. A "Websdr" a rádióamatőr (Rh, VHS... sávok) megfigyelő-lehetőségét támogatja úgy, hogy ezeket a forgalmazások Interneten is megfigyelhetők legyenek.
Az irányított adásnak utánaolvastam, valóban nincs. De van egy vevő, amelyik alkalmas erre:29 MHz-ig működő vevő.
De ennek is van saját topikja.
Ebben ez itt OFF
Az a digitális izé már nem az én műfajom. Pár wattos helyi adók mifelénk nem vehetők.
Muravidéki Magyar Rádió - MMR Lendva 558 kHz egész nap.
Csak azért írtam, hogy lásd nagyjából a helyzetet. Errefelé úgy van, ahogy írtad korábban: Kossuth; a román adók, Dankó Rádió, és ennyi.
Sziasztok! Tavaly nyáron raktam össze ezt a rádiót lényegében újrahasznosított alkatrészekből. Egy eredetileg frekvenciaszintézeres autórádió tuner/kf modulját alkalmaztam benne, 8V tápfeszültségét egy 7808 állítja elő, a hangolófeszültséget ugyaninnen osztottam le egy 10 fordulatú helipottal... A bal oldalon lévő deprez műszer a hangolófeszültséget méri, a skálája természetesen MHz-ben van kalibrálva... Egy LM2877 végfok van még a dobozban, na meg a hangolásjelző műszer... Csak az FM részt élesztettem fel a modulon, de hihetetlenül érzékeny, komolyan mondom. Ennél csak az újabb rádióprojektemben alkalmazott, házimoziból kiépített, szintén analóg hangolásúra átalakított modul érzékenyebb, ezt egy elektroncsöves erősítővel egészítettem ki... Nagyon kedvezőek a tapasztalataim vele, bár meg kell mondjam, kicsit mászik a ferkvencia, a bemelegedés ideje alatt... Csak gondolatébresztőként... Mindenkinek sok sikert!
Kinek a blöki -kinek a cicus (MZ/Xjelkezz) földelésnek használod?? A rádió is kis édi grat
Ez nagyon jó! Tetszik, hogy újrahasznosított cuccok vannak benne. Nem meleg valamije? A macskák a hőre mennek, bár nem látom át ez miért kényelmes neki!
Sziasztok!
Előkerült egy ilyen panel egy selejtezés során. Megláttam benne a tranyót és olyan volt mintha rádiós alkatrész lenne. Valaki meg tudná mondani ,hogy ez a panel mi is lehet és mire jó?
Egy BRG 501 megviselt sokszorozó végfok modulja.
A hozzászólás módosítva: Nov 21, 2013
Képvisel valami értéket vagy szemét?
Már akinek. Így egyben nem valószímű hagy használható, de alkatrész forrásnak egy amatőr számára adóépítéshez jól jöhet.
Néztem a kis tranyóról leírást azt írták ,hogy 4,5W
Esetlegesen egy adóban felhasználható?
Adóépítéshez használható fel alkatrésznek. Azért láthatod, nem asztalsarki feladat.
A hozzászólás módosítva: Nov 21, 2013
|
Bejelentkezés
Hirdetés |