Fórum témák
» Több friss téma |
Üdv! C104, C110, C124, ezeket mind dobd ki, utána már szerintem a trimmerekkel be lehet játszani, ha nem, akkor a tekercseken is lehet hangolni, ha jól láttam vasmagok vannak bennük. A 6,6 p-t ki mondta? Mindenhonnan kb 20 pF-et kell kivenni. Az ne zavarjon, hogy az egyik 22, a másik 33, a trimmerekkel utána lehet állítani.
A hozzászólás módosítva: Júl 5, 2014
A biztosítékok értékét Amperben szokás megadni. Feszültség csak a kiégése után lesz rajta.
Melyik trimmerekkel lehet beállítani? Azokat merre kell csavarni, kb mennyivel? (nagyon buta kérdésreim vannak, tudom)
A 6,6pF-re én következtettem, mivel itt valaki azt mondta, az értékek 2/3-ára kell csökkenteni, tehát ha van egy 10pF-es kondi, akkor annak a 2/3-ada az ~6,6pF Majd csak holnap esek neki, félek hogy elronton . Próbáltam rá raspberry pi-vel jelet sugározni, de nem sikerült, szóval marad az áthangolás
Ha kiveszem a kondenzátorokat, akkor kössem át a helyüket, vagy hagyjam úgy?
Ne kössed össze!
Köszönöm mindenkinek!!! Szól, működik, sztereo! Ha a trimmerekkel nem csinálunk semmit, akkor a class FM 67,5 MHz környékén jön be! Még egyszer köszönöm!
Mivel már készen vagy vele, rövid leszek, de hátha még finomítani akarod a hangolást: C122 tekerésével tudod a skálán beállítani az állomást, hogy hol jöjjön be, a C103, és C108-akat max. hangerőre állítod be egy gyengébb adónál és kész vagy.
Rendben! Lehet kicsit "hátrébb" teszem az állomást, most szerintem túlmegy 108 MHz-n, így ott csak recseg. Nem fog ártani, ha bejön tobb adó is. Köszönöm a segítséget!
Rég óta szenvedek már ezzel az ismeretlen csöves tunerrel, ccir-esítés miatt. 95.5MHz-et kellene fognom vele, de ha csak simán rövidre zárok pár menetet, 92 MHz a max, ha viszont a képen láthatóan kondival "rövidítem" a rezgőköri trimmereket, akkor meg az amatőrsávot súrolja 145 megán. Kibontani szinte lehetetlen, pedig a trimmerre szeretném forrasztani a kondikat de egyszerűen szét kéne bombázni az egészet hogy odaférjek. Rémálom...
Felépítése megegyezik a szokásos ECC85-tel működő korabeli urh egységekkel, de pontosan nem tudom miből származik. A rádió (Terta 528) eredetileg ccir sávos volt, gondolom annak a helyére építette be ezt valaki, nem kevés bádogomunkával. Ötlet valakinek? A hozzászólás módosítva: Nov 17, 2014
Kicsi kiegészítés: 90 mega környékén szépen vesz (kiszuperált fm transzmitter mint szignálgenerátor), igaz 10,7 helyett 11,2 mega környékén van a kf. De aránylag jó szól, varázsszem is működik.
Rövidrezárt menetet nem tehetsz be, mert akkor "menetzárlatos" lesz, és az induktivitás igen kicsire csökken.
Sajnos nincs más lehetőség, ki kell operálni a tekercseket, az modulátor körit 4, az oszcillátor körit 3 menetre kell csökkentened. Kondenzátorok csökkentésével is próbálkozhatsz, de az nem biztos, hogy eredményes lesz. Túl nagy menetszámúak a tekercsek.
Rendben, valahogy megpróbálom. Az megoldás lehet, ha leágazást forrasztok rá? Félek, hogy széttörik ez a műanyag henger.
Illetve a sűrűbb, vagy a ritkábban tekercselt részt piszkáljam?
Szia! Jó lenne látni, mettől meddig mozog benne a vasmag. Az irdalás miatt a meneteket eltologatni úgysem tudod. Én a doboz fala felől csípnék ki belőle 2-2 menetet, (A képeden alul.) ott könnyebb hozzáférni, és kevesebb az alkatrész. A rezgőköri paralel kondenzátorok értékeit lecsökkenteném, amenyire lehet. A 88-108 MHz tartományt valószínűleg úgysem fogja tudni végig.
A hozzászólás módosítva: Nov 18, 2014
Hátja, az OIRT csak 7MHz-et fogott át (66-73MHz), ellenben a CCIR az már 20MHz-et kellene átfogjon (88-108MHz). Vagy "alsó" vagy "felső" fele, kompromisszumot kell kötni...
" 95.5MHz-et kellene fognom vele " Nem is kritérium a teljes sáv.
A vasmag végig mozog benne, a fehér magban picit kilátszik a teteje. Az alja pedig a tekercs elejénél van. Megpróbálom azért a sűrűbb résznél is a leágazást, hátha összejön így. Elég kemény drótból van készítve a tekercs. A végerősítő részét már rendbe raktam a rádiónak, gyönyörűen szól, csak ez kéne már
Üdv!
Szeretnék áthangolni egy Unitra donata r 611-es típusú rádiót. A mellékelt rajzon megtudná nekem valaki mondani,hogy melyik lehet az Fm rész? A kapcsolási rajz a mellékelt linken látható. Kapcsolási rajz Előre is köszönöm a segítséget! A hozzászólás módosítva: Dec 9, 2014
Szia!
A felső rész az. De ezen a rajzon nincs hangolási leírás és anélkül nehéz lesz.
Pedig egyszerű: 1: C107, C114-et kidobni. 2:C115-el az állomásokat helyükre beállítani. C108-al párhuzamosan nem tudom, miért nincs trimmer. L101-el kellene a sáv alját, a trimmerrel a tetejét tisztázni.
A hozzászólás módosítva: Dec 9, 2014
Már csak az a gondom,hogy nekem az L 101 az egy légmagos tekercs nem pedig vasmagos állítható tekercs ahogyan a kapcsolási rajzon van. Ráadásul nincsenek számozva az alkatrészek a nyomtatott áramkörön.
Engem az jobban zavar, hogy ott még trimmer kondi sincs. A tekercset lehet hangolni a menetek összenyomogatásával-széthúzogatásával úgy, hogy előtte egy vasmaggal megnézed, hogy összébb kívánkozik-e, vagy egy rézcsavarral, hogy széjjelebb kell húzni a tisztább hanghoz. Szemre azok a tekercsek nem tűnnek soknak, ha az általam említett két kondenzátort kivetted, akár egy körömvágóval, vagy egy fogóval kitépem, ha nem akarok vergődni a forrasztási oldallal, vagy az nem könnyen hozzáférhető. azután, már ha a trimmert egyszer körül tekered, legalább egy közeli adónak meg kell szólalni rajta, ha az adók olyan erősek, mint nálunk.
A hozzászólás módosítva: Dec 9, 2014
Köszönöm a segítséget! Az adók már jönnek. Ha a c 108 mellé teszek egy trimmert mondjuk a c 107 helyére az jobb lenne?
Valósznűleg jobban járnál, mert könnyebben be tudnád állítani zaj minimumra, így csak a tekercs gyötörgetése van egyedül. úgy értem a zaj minimumot, hogy egy gyenge adónál, vagy nagyon rövid antennával, úgy, hogy kissé zajosan jön, beállítod a legtisztábbra a hangot. Utána az érzékenységével valószínűleg nem lesz gond. Ahogy írtad: a C107 helyére egy olyan 20 pF körülit.
A hozzászólás módosítva: Dec 10, 2014
Sziasztok!
Van egy analóg hifi Tunerem és nem boldogulok vele. Az a baj vele hogy csak a Class Fm-et fogja semi mást se Petőfi se Bartók semmit. Itt a készülék ami nekem van. A hozzászólás módosítva: Jan 9, 2015
Szia, én egy szignálgenerátorral ("FM transmitterrel") megnézném a vehető frekvenciatartományt, illetve, hogy azon belül a kijelzett térerő hogyan változik.
Kérek majd egyet kölcsön.
Csak ez egy buta készülék nincs rajta térerő jelzés.
Sziasztok! Egy retro Siemens Club 818 (l. fotó) - OIRT Fm-es készüléket szeretnék áthangolni CCIR sávra. (Volt belőle Kelet és Nyugat Európai tipus) Van valakinek ebben tapasztalata? Csak áthangolás, semmi konverter. Ha kell fotózom az FM részt.
Skála szerint ez CCIR, ezért könnyű áthangolni.
Úgy emlékszem, plusz kapacitások vannak a forgóra bekötve (33p, 27p) , ha igen, ezeket kell eltávolítani és beállítani az oszc tekercset, skálahelyesen, majd az együtt futást belőni. Skála elején tekercs, végén trimerrel. |
Bejelentkezés
Hirdetés |