Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Hangsugárzó építés, javítás - miértek, hogyanok
Lapozás: OK   40 / 729
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 6, 2008 /
 
ez így csak találgatás. A mágnes mérete mind indukció mind terhelhetőség szempontjából lényegtelen. Ez a kettő különben sem hat igazán egymásra, csak minimális a kölcsönhatás.

Tárgyi tévedés: a vidinek sosem vot bolgár hangszórója. 300mm-ben 50W-os főleg nem.

Más: Üllőn tekergethették, de ezzel valószínűleg semmit sem javítotttak rajta, mert vastagabb huzal általában eleve nem fér el a légrésben, ha mégis sikerül, és nagyobb lesz a huzal átmérője, ennek a huzalnak kisebb lesz majd az ellenállása, ezért azonos impedanciához több réz, tehát nagyobb tekercselési magasság kell, ezzel pedig rontják az érzékenységet, így lehet, hogy lehet majd wattokat pumpálni bele, de hangosabban nem fog majd szólni. Ez a fűthető hangszóró elkészítésének pontos receptje. Bár sztem nemsokára itt a nyár, ilyen hangszórókat nem kéne készíteni csak téli szezonban.

Ahogy már az előbb említettem, annak, hogy milyen hangos a hsz megintcsak nincs köze a mágnes méretéhez, az az érzékenységtől függ, illetve a terhelhetőségtől, és nagy terhelésen a kompresszió mértékétől. És az előbb is írtam, hogy a teljesítmény duplázása csak +3dB-t jelent, tehát ha 50 helyett 100W lesz a felvett teljesítmény, akkor azzal mindössze 3dB-t nyernél, de a gyakrolatban ha nem megfelelő a hangszóró felépítése, akkor lehet, hogy ezt a nagyob hangnyomást elviszi a lengőcséve melegedése, a lengőrendszer hibái és a nagy teljesítményen már egyáltalán nemlineáris üzem miatt kialakuló kompresszió.

"És én elég sokszor hajtottam a 100wattos quadomat clippelve bőven a védelem környezetében.És nem a hsz unta meg hanem a 3442."
Ez most nem tudom hogy jön ide. De ennek több oka is lehet.
1. a quad nem egy tökéletesség. Nem feltétlen erre találták ki.
2. lehet, hogy az adott hangsugárzó egy rossz tervezésű hangváltóval rendelkezett, ezért volt valamelyik kerresztezési frekinél egy szép impedanciaminimuma, ami az erőlködőt öli meg inkább, és nem a hangszórót. Mondjuk. Sok eset lehetséges még.
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 6, 2008 /
 
én már nemcsak hogy láttam, készítettem is olyan hangszórót. A beymát meg inkább hagyjuk... lehet, hogy van hangszórójuk ami egyes paramétereiben 40%-os szórást mutat (sőt biztos, mert már láttam róla mérést).

Egyébként ezek egyáltalán nem befolyásolják azt amit mondtam a mágnes mérete a valóságben semmit sem jelent (a mérhető T-S paraméterek annál inkább fontosak), legfeljebb esztétikai élményt nyújthat, de azt meg minek, mikor úgyis dobozba építjük a hszt.
(#) razor88 hozzászólása Ápr 6, 2008 /
 
nekem van egy ötletem én kb 12 magas hangszorot
vágtam gajra már alig van

az elmélet a következö ugye ha nem hozá értő személy kezeli az erősitöt
mi lenne ha egy szerkezet jelezné ha tul nagy a feszültég és akor azonal felvilan egy üzenet hogy vedd
lejebb a hang erött ezt csak észre veszik

én szilveszterkor adtam kölcsön az erösítöt és kiment a magas de nem kapcsolt le a hifi
és ell kezdet égni a panel hála istenek ezt meg érezték és ki huzták úgyhogy mázlim van
(#) shalafi66 válasza razor88 hozzászólására (») Ápr 6, 2008 /
 
Szólj nekik, hogy értelmetlenül ne tekerjék fel a hangszínszabályzó potikat. Majd akkor nem fog torzítani az erőlködő és életben maradnak a magashszek.
(#) McGyver válasza shalafi66 hozzászólására (») Ápr 6, 2008 /
 
Szerintem építs be az előlködőbe egy belső potit a bemenetre, aztán leszabályozod a kívánt kimeneti teljesítményre. Csak nem szedik széjjel...
Szerintem semmilyen jelzés nem elegendő, mivel hülyeség ellen nincs védőoltás
Üdv: McG
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 8, 2008 /
 
Az érzékenységétől és az átviteltől-impedanciától függ, hogy kell-e és ha igen, mekkora. Bár mondjuk még azt sem tudjuk milyen hangsugárzó ez, mert ha egyébként rendben van a hangváltó, akkor oda külön osztókat már nem lehet beforrasztgatni.
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 8, 2008 /
 
A DP 35 magasra? Nem hinném. 12k-nál elfogy. Ettől egyes 200mm-es mélyközéphangszóróknak jobb átvitele van magastartományban. Arról meg, hogy mi szól szépen, hát eltér a vleményünk.... biztos más követleményeink vannak.

Ha 12db magasat égetett is le, nem biztos, hogy a váltó hibás, lehet, hogy az erőlködő kevés. Nagyjából semmit nem tudunk az adott hangsugárzóról, ez alapján vakmerőség bármilyen tanácsot adni. Ha pl. l-paddal csökkented a magasra jutó teljesítményt és halkabban szól megint az lesz a vége, hogy feltekerik a hangszínszabályzón mert szerintük halk a magas, és ezzel ugyanoda jutottunk ahol voltunk.

ui: csatoltam a DP 35 méréseit....

dp35.jpg
    
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 9, 2008 /
 
A DT1 egy vicc. A SAL legrosszabb dóm magasa. Ahogy a videoton HG2,5-e is az volt régen vicces kis hangszóró, viszont a kínai olcsó szeméttől még mindig jobban sikerült. DE! Nem kell feltétlen drága hangszórókban gondolkodni, nem csak a vifa használható. Sőt ők is elég sok disznóságot elkövetnek, azóta főleg, mióta kínába költöztek.

A Vidi pedig átalault, nevet anyagokat technológiát váltva lett belőle H2000, és ma már hangszórónak nevezhető dolgok kerülnek ki a kezeik közül. Egy-két produktumuk olcsóbb vifák színvonalán áll. A dóm magas sem olyan mint régen, csatolok egy mérést róla, hogy lásd. És csak halkan jegyzem meg, hogy ezek a mérések nem a SAL adatlapok valóságtartalmát idézik.

A követelmények egyszerűek, csak tudnod kell mit akarsz elérni. Egy jó magashangszóróval szemben követelmény nálam, hogy 20k-nál ne essen 15dB-t a hangnyomása, és ne legyenek középtartományban olyan hibái, amik hangváltóval nem kompenzálhatók. Alapvető szükséglet még a tiszta, fölösleges rezonanciáktól mentes impedanciamenet, és az ebből következő jó impulzusátvitel.

Visszatérve a DP 35-re. Véleményem szerint annyira nem lehet olcsó, amennyire rossz. Itt nem csak a szerelési pontatlanságokra gondolok, vagy a pocsék átvitelre, arra, hogy hiányzik az ígért érzékenységéből 10dB, 20kHz-en már 25-tel kevesebb a forgalmazó szerinti 103dB-től. Az is lényeges, hogy két egyforma darabot lehetetlen találni köztük, a legalább 30%-os gyártási szórás miatt, tehát hosszútávon használhatatlanok. Ettől még persze sziszeghet, de az nagyon kevés lenne nekem, ha hangszórót készülnék venni. Ezekre is gondolhattam volna akár követelmények alatt. Elég konkrét voltam? A mérések meg azért is kellenek, mert úgy hiszem egyikünknek sem hitelesített a füle.

Más: razor88 gondjával kapcs. gyakorlatilag nem tudunk semmit a rendszerről (doboz, hangszórók, erősítő, váltó), találgatni lehet, én megtettem (legvalószínűbb eset a hangszínszab-erőlködő-torzítás problémakör, mert leginkább ettől megy tönkre egy hangszóró lengőcsévéje, és ez tény, nem rögeszme), de ettől többet csak akkor lehetne segíteni, ha végre kapnánk némi infót is, amiből kiindulhatnánk. Ugye gondolkodni sosem árt alapon. Lehet még akár egy hibásan méretezett váltó is, vagy gerjedés az erőlködő oldaláról a váltó hibája miatt, ezt innen nem lehet kitalálni, a távgyógyításhoz több kell.
(#) Hurka válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 9, 2008 /
 
Szerintem shalafi66 egy kicsikét otthon van a témában, és a méréseket is ő csinálja...
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 9, 2008 /
 
Tévedés. Azt mondtam, hogy amíg Razor nem mesél, addig inkább ne ajánlj(unk) semmit mert ki tudja milyen a valós helyzet, és árt-e vagy használ a tanács. Ennyi.

Az emlegetett SAL hangszórók (még) léteznek, működnek, szólnak, míg van ellenállása a lengőcsévéjüknek, de valójában hangszórónak alkalmatlanok, elmondtam miért, nem ismétlem. Jónéhány mérés után kialakult tapasztalat ez.

Az ilyen lemásolós dolgok nem szoktak jól sikerülni általában. Mi alapján méretezted?
(#) Hurka válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 9, 2008 /
 
Érdekes, a Sokol hangszórója is sziszeg
(#) shalafi66 válasza Hurka hozzászólására (») Ápr 9, 2008 /
 
Én is, ha odasütöm a habszél mellé a kezem. Sőt akár még PA hangnyomásokra is képes vagyok. :-p
(#) shelby14 hozzászólása Ápr 9, 2008 /
 
hello! szeretnék építeni egy sal hangfalat. és olvastam fórumokban, hogy az sbx szériák ( a sárga kevlár membrános) nem olyan jó. ugye be kell majd jártni az sbx-et, hogy szóljon rendesen úgy, mint a többi? Egyébként a hangfal a HS 25R-3 típusú lenne. mindent a gyári leírás szerint csinálnék, de ebben a hangszóró kérdésben véleményeteket szeretném kérni. Jó lnne, ha tartós lenne a cucc, és nem kell túl nagy hangerőre a bérházi adottságok miatt. A szép hangzás érdekelne 3 utas kiszerelésben. Egyébként az erősítőm max 100W-os. Nem tudom mennyi, mert autórádióból van fabrikálva...

Röviden:SR, SRP, SA vagy SBX?

Egyébként: hogy lehet sztereóból teljes monót csinálni? úgy, hogy mind2 oldal szóljon 1-en?

Ne kritizáljatok, még amatőr vagyok ilyen téren!
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 10, 2008 /
 
A mérés nem a jegyzőkönyvtől lesz hiteles, hanem a megfelelő eszközök megfelelő használatától, úgy hogy utóag nem kozmetikázza ki a készítő az eredményeket. Míg mérőszalaggal méretezel, nem tudom milyen alapokról kételkedsz a méréseimben. Talán valami szembetűnő hibát látsz? Esetleg ismertetnéd a hangnyomás és impedancia mérésnek IEC szabvány szerinti módját? (Kezdetnek ez a kettő is elég lesz, Imp. válasz, CSD nem kell. )
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 10, 2008 /
 
Csakhogy ez nem így működik. Nem dobozhoz veszünk hangszórót, hanem hangszóróhoz kell dobozt méretezni. Mert egyrészt a gyárban sem mindig végeznek jó munkát, másrészt ha te másik hangszórót teszel bele, könnyen lehet, vagyis szinte biztos, hogy az a hsz másféle dobozban tudna jobban teljesíteni.
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 11, 2008 /
 
Ezzel meg az a probléma, hogy ami mérve jobb, az hallgatva is, és szerintem ha a módszerek adottak, és némi gondolkodással megtehetjük hogy javítunk az eredményen, akkor butaság nem kihasználi ezt a lehetőséget, mert azzal önmagunk ellen dolgozunk.
(#) djjos válasza krissz555 hozzászólására (») Ápr 14, 2008 /
 
Hello én tudom a megoldást, küldd el nekem azt a jó
kis erösítődet nekem és én küldök helyette egy
kisebbet.
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 14, 2008 /
 
Pedig másképp nem lehet hangsugárzót építeni elfogadható minőségben. Kivéve, ha valaki kész tewrveket másol, de annak is csak úgy van értelme, ha pontosan, milliméterről milliméterre teszi.

A mérési módszerek ma már elég jól tisztázottak, elég sok infót adnak, csak fontos, hogy sosem elég mérni, az önmagában kevés, jól is kell tudni értelmezni a látottakat. Akkor nagy segítség. Nagyobb, mintha csak a füledre támaszkodhatnál.

Legjobb egyelőre nincs, egyelőre nem mérhető minden tulajdonság, egyelőre létezik pszochoakusztika is, bonyolult kissé ahhoz hogy legjobbat lehessen fabrikálni, de azért az alapvető hibákat nem árt kikerülni.
(#) krissz555 válasza djjos hozzászólására (») Ápr 14, 2008 /
 
Hello! Kössz az ötletet de inkább maradok az enyémnél! Majd lessz hozzá nagyobb ládáim (vagyis tervbe van)
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 15, 2008 /
 
Szabvány által tisztázottak a hiteles mérések körülményei. Hogy sok gyártó nem tartja be, azzal én nem tudok mit tenni.

Ui: vannak hihető és hiteles adatlapok ma is.
(#) djjos válasza krissz555 hozzászólására (») Ápr 16, 2008 /
 
Hát persze, amúgy is csak vicc volt! Én 2x70W-tal(TDA 7294) nyomom az mnc ládáimat 30centis eclipse 1-es titán magassal reflexbobozban kettő kijön kb 25ezer-ből, ezeket használom topládának, bigbull-t 38cm meg subnak. Régen 1 évnél tovább nembirták a toppok, akkor még azok tolták az egész sávot, pár jó emberem potitúltekerése és elszállt, de meguntam ezt és építettem egy aktív hangváltót 24db/oktáv 237Hz alatt bibull, fölötte meg eclipse top. ez már 2.5 éve megyen és semmi nem történt vele, ha jól van minden összeválogatva sokáig jó lessz a cucc(persze a plussz decibelekre figyeljünk), legutóbb is csak az egy ik magas nem szól 2.5 év ütán!!! picit megijedtem de benyelem gondoltam ,másik magas megvesz, hangfal szétszed s veszem észre, hogy a hangváltón az egyik porcelán ellenállás szépen kiforrasztotta magát!!!!, visszaforraszt azótais szól anyagfáradás meg egy kis hő. hát ennyi!
(#) djjos válasza djjos hozzászólására (») Ápr 16, 2008 /
 
Ja a hely ahol ez szól kb; 6x6 méter a top-pok falról lefelé 45fokban a sub meg (kis csalással +9db nyereség) a sarokban. szerintem jól szól.
(#) shalafi66 válasza (Felhasználó 15355) hozzászólására (») Ápr 16, 2008 /
 
Nem nevetek mert jól ismerem a VT és a H2000 TVhangszóróit is. Hasonló alapokon nyugszuik mindkjettő. A kisebb 0816-os nagyon jó szélessávú, nagyobb 1320 már nem megy csak 7k-ig, de a középtartomány átvitele ott is egyenes.
(#) accaboj hozzászólása Ápr 16, 2008 /
 
Heló
Megkérnék valakit hogy számoljon nekem egy dobozt Visaton hangszóróimnak
FR 10 HM 4 OHM



ez lenne az

előre is köszi
(#) aflmor válasza accaboj hozzászólására (») Ápr 16, 2008 /
 
(#) shalafi66 válasza aflmor hozzászólására (») Ápr 17, 2008 /
 
Nem jó, ez butaság.
(#) shalafi66 válasza accaboj hozzászólására (») Ápr 17, 2008 /
 
Közben kicsit elgondolkodtam rajta. Mivel ez egy free-air paraméterekel bíró hsz, igazából semmilyen dobozban nem lesz jó, de a legmegfelelőbb mégis egy TL volna neki. Ha az nem, akkor max 4 literes zárt doboz.
(#) szamóca válasza lamalas hozzászólására (») Ápr 17, 2008 /
 
Szia Lamalas!
Elkészültek, jók a dobozok? Van képed róluk?
Üdv.
(#) aflmor válasza shalafi66 hozzászólására (») Ápr 17, 2008 /
 
Szeva shala. Én nem mondtam hogy jó az a terv..
Ilyen "lehetetlen" adatokkal amik ennek vannak, meg pláne. ((nagyon kicsi a "vas")) Ez egy sima, (autó) ajtókárpitba, műszerfalba való akármi. De egy kb. cipősdoboz méretű dobozban szerintem is kipróbálható. (vagy pont abban)
(#) lamalas válasza szamóca hozzászólására (») Ápr 17, 2008 /
 
Udv,

Nincsenek meg kesz, mert varok a megrendelt valto alkatreszekre De asszem nem varok tovabb, ma v. holnap ahogy lesz idom felhivom oket. Sztem nem is kaptak meg a rendelesem (webes feluleten keresztul) mert semmi visszaigazolast nem adtak. Na majd kiderul. Amugy sajat alkatreszekkel megcsinaltam a valtot hozza tehat ebben az ertelemben kesz van. Gyakorlatilag a valto osszeszerelese es a doboz kulso kezelese hianyzik. Ez utobbi mar nem az en dolgom lesz es sztem biztos el fog huzodni egy ideig. Tehat ujabb kep a teljesen elkeszult dobozrol nem lesz egyhamar. Bar tovabbra is azt mondom, hogy a kepek nem sokat mondanak egy hangdoboz hangjarol ... azt hallani kell
Következő: »»   40 / 729
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem