Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Ki mit épített?
Ez a téma ha úgy tetszik a mi "kiállítótermünk", nem pedig a ki mit csinált volna másképpen, mások helyett, és legfőképpen nem javítós téma.
Minden készüléknek van saját témája, ott kell kitárgyalni a részleteket!
FONTOS! A kapcsolási rajzok keresésére is van saját téma, ott keressetek rajzokat!
Lehet hogy "nem profi,nem dizájnos" De szép rendezett
ügyes munka . gratulálok !!
Szasztok!
Nagyon jó, hogy ennyire pörög ez a topic, így én is kedvet kaptam, hogy megmutassam az első (és egyetlen) általam épített erősítőt.
Ez is nagyon szép .Valamikor ifjú koromban építettem
egy csöves hanggenerátort ,de nem indult be és soha sem jöttem rá hogy miért . Azóta nem próbálkoztam csöves dolgokkal, de kicsit mindíg irígykedek az olyan emberekre akiknek megszólal a cső! És kifejezetten tetszenek etek a forrléces légszerelések is ! PROFI!
Nagyon kedves, amit írtál, köszönöm. Ezt kb 8 éve kezdtem építeni és az első bekapcsolásra megszólalt, csak gerjedt. Módosítani kellett a visszacsatoláson és rögtön "hifi" lett. Utána még évekig javítgattam, tuningoltam. Megvannak az alkatrészek a csöves táphoz is, de már nem fogom bele építeni...
Most a bátyám használja egy általa épített Rogers LS3/5A hangdobozzal. Eléggé "partyban" vannak Majd lefozózom azt is, érdekes darab..
Nagyon patent lett!!
Minden elismerésem. Én is sokat küszködtem a gerjedéssel, én kihajítottam belőle a nvcs.-t és azonnal megszűnt. Nagyon tetszik a hangja, mutatok róla képeket, ez már egy dobozolt változat. Ezt 1 éve kezdtem el építeni, nagyon sok munkával, de sikerült belőle az igazi csöves hangot "kiszedni". Üdv.: Müszi
Sőt, a 3MB-os kép mind semmi, de hogy ős-fórumozóként duplán rakj fel képeket, na az már csúcs!
ó látni, h nem egyedül vagyok ilyen \"őrült\" akit ez a divatjamúlt technika érdekel. Elég avantgard a cuccod (fa+ezüst) és a varázsszem is nagyon tetszik. A sötét fotón nem nagyon látszik, de gondolom éjszaka kísérteties látványt nyújt
Remélem, a bakelit nem csak dísznek van, mert a csövihez nagyon illik a jó analóg technika. Gratulálok. Kedves Moderátor! Ez egy ős-fórumozónak bocsánatos bűn...
Hi
nagyon pipec. a 3. képen a táp és a puffer közé miért kellett az az ellenállás a (-)pontra? üdv Idézet: „Ez egy ős-fórumozónak bocsánatos bűn...” Éppen hogy egy "ős-fórumozónak" nem bocsánatos! Neki kellene a legjobban tudnia, hogy ilyet nem szabad csinálni!
Húúú, ez gyönyörű darab!
Őszinte elismerésem! :kalap:
Neked is gratula, szép munka!
Elárulod, miből-hogyan készült a doboz?
Szia! Honnan vetted azt a szürke/fekete hangszóróselymet? Az én kombóm így áll jelenleg
kombó képek
A sötét kép este készült, hogy lássátok a zöld világítást.
Idézet: „de hogy ős-fórumozóként duplán rakj fel képeket, na az már csúcs!” Ez véletlen volt, bocsi
Neked nem ez volt az első, tehát nincs elnézve.
Köszi!
A doboz 1mm-es horganzott lemezböl készült. Két szögvasat fogtam be a satuba és úgy hajlítottam. Plusz merevítések nem kelletek, elég masszív lett ígyis. Két L alakú toldást is raktam rá, mert ha hajlítottam volna az egész lemezt csúnya lett volna. A nem szétbontandó részeket forrasztottam, méghozzá egy black&dekker hőlégfűvóval ami 560fokon fúj és tökéletes volt. Magát a tetejét csavaroztam az aljához. M3-as sűllyesztett fejű csavarokat használtam, amiknek a dobozon 3.2-es lyukat fúrtam, 6ossal megsüllyesztettem majd belölröl egy anyát forrasztotam rá. Így sokkal jobb lett mintha a vékony lemezbe egy gyenge menetet fúrtam volna. Aztán márcsak a festés maratt, méghozzá festéksprével. 2réteget fújtam rá de elég gyengussz lett mert elég könnyen meglehet karcolni.(de nemakartam már többet fújni rá mert annyira nemvolt fontos). Utánna egy kis munkadarabon kipróbáltam hogy hogylegetne a legtartósabban, mivelhogy matta afesték ezért lakk nemjó külsőleg nemjó. De ha utánna ráfújom a lakkra a festéket úgymár jó volt. Most nagyvonalakban ennyi, ha kíváncsi vagy még valamire kérdezz. :yes:
Végre sikrült az elképzeléseimnek megfelelően elkészíteni a fénycső meghajtó elektronikámat.
Igaz a kinézete nem igazán gusztusos, de ez még kisérleti állapotban van. Némi tökéletesítés után lehet végleges formába hozni. A négy 20 W-os csövet a két db BUT 11 AF hűtés nélkül kényelmesen hajtja. Igaz, a csöveket az elektronika darabonként csak 12 w-al hajtja. Ezt kisérletezések után sikerült beállítani. Egyébbként az UV levilágítóm meghajtó elktronikája lesz. Itt meg 10 W-os csöveket kell majd hajtania.
Gyönyörűen működik, már csak be kell dobozolnom:
Forrasztóállomás II Ez ENNEK a továbbfejlesztett változata. A mért hőmérsékleten kívül a beállítottat is mutatja egy gomb megnyomására, illetve automatikusan ha a potit eltekerjük. Többen már nagyon rég érdeklődtek hogy mikor lesz kész. Leírás még nincs hozzá, de a türelmetlenek kedvéért itt vannak azok amikkel már után lehet építeni: Kapcsolási rajz Vízszintes panel beültetési terve Vízszintes panel nyákterve Vízszintes panel pozíciórazolata Függőleges panel beültetési terve Függőleges panel nyákterve Függőleges panel pozíciórajzolata
Hát ez szupi ! Csak azt nem értem honnan tudja hogy eltekertük ? Mert ha jól látom nincs pic benne.
Jó, ok, tudom, analog áramkörökben kuka vagyok, de mégis ? Az tlátom hogy egy analog kapcsoló vált a két jel között, de....
Nem csak mikrokontrollerrel lehet alkotni!
Rendes leírás még nincs, de egy keveset a működésről már írtam IDE.
Szia!
Nagyon szép Már tudom hogy mi lessz a következő projektem Ha jól látom te a hőelemet "kihidaltad" egy jumperrel? Hőelem nélkül is fűt a páka? üdv!
Dehogyis!!! Az csak az élesztéshez kellett! Mondom, majd akkor lesz az igazi a ha bedobozoltam és írok hozzá cikket. Például a triakra is kell egy kis hűtőzászló, viszont a fényképen még nincs. A jumper is csak ideiglenesen volt ott.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |