Nem is a háborúnak van értelme, hanem a túlélésnek.
A balesetnek sincs értelme, csak a balesetvédelmi oktatásnak, és annak betartásának.

Szerencsénkre afelé haladunk, hogy valójában már csak a (hadi)technika működésképtelenné tétele a feladat, -sajnos a kezelők még mindig áldozattá válnak. Dehát a páncélos nem azért bújt a páncél mögé, hogy megadja magát, őt le kell küzdeni. Én sem úsznám meg, a teherautó is célpont, és nem szempont a sofőrje élete, ha ki kell lőni a teherautót. Tehát nem vágyom én a háborút, mint ahogy normális ember sohasem vágyja. Az embergyilkolászás értelmetlenül mégcsak nem is háború, az márcsak vadállatias középkori (nincs is rá szavam)...

Sajnos pont forditva van.
A katona jól sebesüljön meg, mert akkor még vele is külön foglalkozni kell.
Ha pedig meghal, akkor kell helyette kiképezni másikat, az is jó sok idő és erőforrás.

Elhiszem, hogy nektek még ezt adták elő. A mai hadviselés nem így működik, és ha előáll egy baki, hát tele is van vele a CNN. Elhiszed, hogy ez az általános, -pedig azért hír, mert látványos malőr.
Vannak néhol "szabadcsapatok", "partizánok", ők ezt alkalmazzák. Mindig is gyilkosok voltak, semmi több.

(És már többször is olvastam tőled, mennyire nem állsz a katonának csúfolt gyilkolászás mellett, tehát nem ellenedben beszélek, sőt,)

A katona felszólításra adja meg magát, ha a felszólítók láthatóan "nyerő" helyzetben (többen, előnyösebb helyen, hatékony fegyverekkel) vannak. És csak akkor. Ha láthatóan nem engedelmeskedik, ellenszegül, támad, hát rálőnek. Pont ezt tudja felmérni a jól képzett katona, hogy kell-e lőnie, vagy sem. A sorkatona felszólítás nélkül lő. Mint a szemét partizán.

Van, aki a katonaságot úgy fogja fel, hogy szerencsétlen fiúkat lemészároltatják, vérszomjas gyilkosokká faragják. Mennyivel szebb, humánusabb egy szál rózsa, vagy ibolyacsokor az AKM, AMD, vagy akármi csövébe tűzve. A család tanítsa meg e kölyköt cipőt pucolni, mosogatni felmosni.
Akad pár dolog, amit csak közösségben lehet elsajátítani, megszokni. Bajtársiasság, alkalmazkodás.
Előfordulhat, hogy nem jó várni, hogy bemondja a tévé, rádió, vagy megjelenik az interneten, fészbúkon, instán. De ha valaki feleslegesen hősködik, akkor nem jól tanították, képezték ki. Ismernünk kell, mire vagyunk képesek, mik azok a határok, ami nem tudunk átlépni. Ez otthon, a családban nem igazán derülhet ki. Egy független közösség kell hozzá, hogy igazán megmérettessen valaki. Egy szívsebész gyereke ritkán kerülhet otthon olyan helyzetbe, hogy a fogát összeszorítva kell megoldania egy szituációt.
Az emberiség történelmében mindig a gyengébb(nek tűnő), felkészületlenebb(nek látszó) közösséget támadták, pusztították.

Ez így van, az egy egész speciális dolog, ha mondjuk 100 embert összezárnak egy körletben, és együtt élnek, mozognak éjjel nappal. Persze van is konfliktus bőven, ezeknek a kezelését nem gondolom, hogy másutt el lehetne sajátítani.
Merthát ugye nem vagyunk egyedül, társadalomban élünk, meg kell(ene) tanulni mindenkinek a mások elviselését.
Ezért gondolom, hogy hasznos lenne egy nyári 1, max 2 hónapos "felkészítő gyakorlat".

Megkaptam az orosz Covid-19 védőoltást!
Biztonságos, nincs semmilyenszkij mellékszkij hatása,
Да здравствует Владимир Путин!

Én a brit vakcinát kaptam meg!
Éljen a Királynő!

Nem. És ezt komolyan mondom.
Az én két (testvérek) szomszédom felváltva vann ak néhány hónapot, 1 évet, most 2 év 2 hónap közösségben. Nem hiszem, hogy hasznukra vál.
Az önkéntes közösségek, mint amit Jani1987 szervezgetett, na, az hasznára válik az embereknek.

Az önkéntes közösségben, hasonló érdeklődésű emberek között komoly súrlódás nem valószínű. Az mit fejleszt az alkalmazkodóképességen?

Naponta súrlódunk, most is, -csak mi az egymás megértésére törekszünk, mégha más is az alapállásunk. Szerintem többet használunk egymásnak, mint azok, akik abban a "közösségben" vannak

Itt mindenki ugyanazért van itt mégis néha képesek egymás torkának esni. Itt viszont nem kell a másik szemébe nézni.

Ti nem tudjátok azt, milyen az, amikor tényleg muszáj elsimítani a "súrlódásokat".

De csak azért annyira amennyire, mert nincs többre lehetőség. Bizony.

Mint írtsm, mifelénk tudni kell elsimítani. De aki ismer, tudja, hogy velem hamarabb lehet sörözés közben vitázni, mint pofozkodni

Ez a fórum is önkéntes közösség, hasonló érdeklődésű emberekkel.
Nem szoktak komoly súrlódások lenni?
Értem, hogy személyesen másképp van / lenne.
De itt kb. ugyanúgy alkalmazkodni kell esetleg másokhoz.

Katonadolog témában eddig a cipőbefüzés és egyéb férfiassàgra nevelő dolgok voltak példaként állítva. Most elkanyarodott az irány a független közösség, bajtársiasság, alkalmazkodás irányba.

Szerintem az alap dolgokat a szülői házból kellene hozni, a többit (a közösségi dolgokat) pedig az óvoda, iskola kellene, hogy hozzátegye. Ott is együtt élnek, mozognak, esznek napi nyolc órában a gyerekek, viszonylag nagy létszámban. Ebből a szemszögből, akkor sem a szülőknek, sem a nevelőknek semmi feladata, hanem majd a katonai szolgálat intézze ezeket a dolgokat? De ez ugye csak a férfiemberek neveléséhez kell, a lányoknak erre nincs szüksége (?)
Persze, sarkítottam a dolgokon, az egyszerűség kedvéért.

Az én meglátásom szerint, ezek a katonatörténetek, élmények, megítélések függenek attól, hogy az ember hol szolgált.
Például egy határőrtől nem hallottam rossz élményeket (mégha volt is).
Bevallottan lekáderezték őket, az "értelmesebbjét" kiválogatva. Természetes, hogy ők többet lőttek gyakorló lövészeten (azért nem voltak olyan marhák, hogy a határvédelemre nulla lőtudással küldjék ki öket). Az is belátható, hogy "fontosabbnak" érezhették magukat a rájuk bízott feladat miatt, ez adott egyfajta önbizalmat, élményt. Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy adott szituációban például egy 18-23 éves férfiember lelőtte volna a határsértő honfitársát?
De ugyanezt érzem a különböző "szakszolgálatoknál", ahol volt valami célfeladat. Ott volt elfoglaltság, több élmény érte a sorkatonát, mint azokon a helyeken ahol nem volt semmi, csak az unalom és az állandó csuklóztatás.
Az idő amúgy is megszépít mindent, évtizedek távlatából az ember a szépre igyekszik emlékezni.

Bajtársiasság. Mit is értünk ez alatt a hétköznapokban?

Számomra néha megdöbbentő, (többször átélt eset), hogy pl. az utcán a földön fekvő emberhez a fiatalok mennek oda, ha segíteni nem is tudnak, de legalább telefonálnak, míg az "idősebb", valószínüsíthetőleg volt katonaember férfiak meg elmennek mellette. Sőt volt olyan, hogy a fekvő ember mellett elsétáló rendőrökre szólt rá a feleségem, hogy netalán valamit nem tennének?
Szóval valahogy nem érzek egyenlőséget a bármilyen "szolgálat" és "bajtársiasság" közt.

Tudom itt általában mindenki kivétel.

Bezony. És mégis a "mai fiatalok" duma megy, elfelejtvén, hogy 30 éve mi voltunk a sokat szidott "mai fiatalok", és akkor nekünk is rosszul esett, ha valaki azt mondta, keveset érünk, pedig többet tettünk néha, mint ő. A "mai fiatalok" többsége ugyanolyan felnőtt lesz, mint mi, nem a kisebbség miatt kell bélyeget sütni rájuk. Persze, annak a veszélye megvan, ha sokáig, sokat kárhoztatjuk őket a saját elbaltázott dolgainkért, akkor elhiszik egyre többen, hogy valóban ellenségeink, és még azzá is válhatnak, ha arra kondicionáljuk őket.
De ennél azért több eszünk van, ugyi

Mifelénk kb. az ötvenedik vagy századik megy oda, többi elmegy mellette. Döbbenetes. Viszont a rendőrkocsi megállt, és átvették tőlem az utcán fekvő ember további ellátását.

Ismét dicső győzelmet arattunk.

Örömömben etnikum kereket hánytam...

Hogy lehet ezt elolvasni? Nálam csak egy piros lap jelenik meg.

Fogadd el a sütiket.
De itt van csak neked, csak most, magyarul. A tartalma nem teljesen ugyanaz, de ezt ugye már megszoktuk.

A sütiket egye meg, aki kitalálta! Olyan helyen átlapozok. Magyarul, olvastam a hírekben. Tudom, hogy "kissé" más, de ismerem az "osztójukat".
Közben elolvastam, amit idetettél. Én egy másik hírre gondoltam (azt olvastam előbb).

Nálunk az építőszázadban: - én . Telefonközpontos voltam és hiába honvéd, mindenki függött tőlem, ha beszélni akart a családjával. A központ ajtajára ki volt írva: "Beléphet parancsnok, törzsfőnök!" Azaz bárki más akart bejönni, nem volt kötelességem beengedni. Ha valaki nagyon kekeckedett, akkor elég volt csak a táblára mutatnom, hogy forduljon bizalommal a parancsnokhoz!

Ha nem sértelek meg vele, ebben nem egészen értünk egyet. Mármint a mai fiatalok ugyanolyanok, mint mi. Sajnos egész más a szocializálódásuk. Minket, ha akartak volna sem tudtak annyira elkényeztetni, mint a maiakat. És ennek komoly ára van. Emlékszem, mikor mondták, hogy apám gyerekfejjel kénytelen volt elmenni "dolgozni". Én csak 14 évesen fogtam ebbe. a mai gyerekeket, meg 30 évesen is eltartják. Most a sereget kihagyva, szerinted mitől lennének ugyanolyan felnőttek. Az életvezetési lehetőségeket a tapasztalatok igen nagyban befolyásolhatják. Már megbocsáss, a billentyűnyomkodásnak a tapasztalatai az életképességhez szerintem igenkevéssel járulnak hozzá. A továbbiak, mint internetvírus említése a fejben, már politikaízű, ezért ebben az irányba nem tovább. Azonban gondolom nem kell mondanom, hogy a képeken mutatott munkamenet csak annak hasznos akinek adott szakmához van gyakorlati alapja, különben kétes eredménye lehet egy tevékenységnek. De mondhatnám a főzést is példának, " hozzáadjuk a rántást, berántjuk" fogalom annak , aki nem főzött, nem igazán érthető. Mert ugye megkereshető, hogy miből áll egy rántás, de hogy miből mennyit, mikor teszünk hozzá, mikor jó a színe, szaga alapján, hogy keverjük, hogy öntsük fel vízzel, hogy keverjük az ételben, hogy ne legyen csomós, ez már tapasztalati dolog. Nálunk állandóan fúrnak a házban. Elég idegesítő a dolog. Hallgatni a sok balféket aki nincs tisztába egy panelfúrás szakszerűségével. Nemrég vásároltunk bútort. Az összeszerelők kb 4perc alatt 12db lukat furtak ki a polcoknak. Persze előre feljelölték, előtte én a fémkeresőmmel megnéztem nem esik-e oda pont a drótháló a falban, ahol a jelek vannak. Szóval, ha valaki túl sokat nyomkodós, nem marad ideje, a praktikus házi munkák alapjait ellesni, az azt tanult szakemberektől. Nekem is vitatkoznom kellet a gyerekem anyjával, erőszakoskodnom a fiammal, hogy méltóztasson kitisztítani a WC tartályt, hogy a zárógumi jól zárjon a tartály aljában. Így leszerelte, szétszedte, kimosta a kádban, visszarakta, visszakötötte. és elment a dolgára. Azonban kiderült, hogy a WC csészénél pötyörög a víz, ha lehúzzuk. Megyek a szobájába, mondom neki, fiam nem vagy még készen, mire ő, nem érek rá, mondom, de még mennyire, mert kihúzom a gépedet a falból...
Hát ő sem szeretett, és az anyja is előadta a monológja második bekezdését. A lényeg, nagyon ügyesen kicserélte a gumiharangot is. És érdekes mód, utána volt egy bizonyos nyugalom az arcán. Mondtam is mindkettőjüknek, ha nem tudnátok, a fiam most pénzt keresett, a revízió ingyenes volt, és ezután is lesz hová a dolgunkat végezni, és ez így lesz neki majd azután is, ha nem leszek, mivel is, most nem látszik, hogy fogja magát eltartani.
Konzekvencia, valóban nem a fiatalokkal van a baj, hanem az említett szocializációval, ami azonban igen behomályosíthatja az ő jövőjüket.

Pedig úgy látom, egyetértünk már megint
Nos, pont azt írtad le, ahogy a gyereket az apa neveli, kitartóan, és csak rávetted, mert nem odacsaptál, nem otthagytad felháborodva. Megcsinálta, mert ( valószínűleg) arra is rávezetted, hogy is érdemes...De mivel nekünk nem születtek gyerekeink, hát nem tudok többet mondani erről, csak a helyreslésemet tudom kifejezni, így szerettem volna csinálni én is.
De a jó többség (vagy ez csak reményeim szerint van így?) Ugyanezt teszi, mint ahogy velünk igyekeztek tenni. Tehát a többségből lesz valami.
Inkább az van (lehet), hogy csk látszólag "rosszabbak", hiszen látod az interneten a butákat a nyomkodókat, és nem a normálist, hiszen azt nincs miért fotózni. Mint a mi időnkben, ha rosszat akartak mutatni az újságban a "mai fiatalokról", akkor csapzott nagyhajúkat fényképeztek (egy-egy koncerten én is csapzott voltam, nagyhajú mindig-most is), és hányunkból lett valóban csavargó? Nagyon kevésből.

Amúgy meg, én nfm vagyok annyira ellene a metrón, buszon, vonaton telefonbamélyedőknek. Hát mi újságot, könyvet olvastunk a vonaton, egy sör mellett (mév rá is lehetett gyújtani, ha dohányzóba ültem), ők szerintem ugyanezt teszik, híreket olvasnak, videókat néznek meg. Pár éve kellett néhányszor buszon utazgatnom, én is telefonon olvastam.
Ha valahol várakoznom kell a lerakásra, akkor is, és jónéhány (persze, könnyebb műfajú) könyvem is van rajta, azt is szoktam

Nagyon nem jól látod. A könyvolvasás (szinte mindegy, milyen) de még az újságolvasás is egy bizonyos művelődés. A fiatalok: TikTok, Messenger, Instagram, Snapchat stb. Facebook már szinte égő a fiatalok körében.

Azt, hogy te művelődésre is használod a telefont, ne számítsd bele a képletbe, elhanyagolható kissebbség vagytok. Én sem művelődöm vele, maximum leveleket olvasok. Olvasásra nekem ott a jó öreg Sony PRS-350.

Nekem erről a sorkatonaságról az a véleményem, hogy teljesen felesleges, mondom ezt úgy, hogy másfél évet lehúztam szombathelyen géppuskásként harcoló alakulatnál és 3 szor voltam itthon. Talán a közösségi bandaszellemet megtanulja az ember és azt, hogy ha van egy falat kenyér vagy egy szál cigi akkor arra sokan vagyunk. Bárkinek jött csomagja akkor "csomagunk jött" volt aki dugdosott attól el lett szedve. Még hiányzott utánna évekig az összeszokott brancs, de azonkívül, hogy napi 30 km-et kellett rohangálni mint egy barom, meg ótvar bmp-ből ugrálni, mikor próbált az ember egy munkahelyen elindulni az élet vérzivatarába és elvitték az ország másik végébe mint a kutyát pár ft zsoldért. Semmi értelme nem volt.