Fórum témák
» Több friss téma |
Ha két különböző fázist, akkor 400 Voltot kap az izzó . Nem fogja sokáig szeretni.
Ha be van vakolva a vezeték, ott is lehet, csak azzal több a munka.
Betonra ragasztva, éppencsak elfedő vakolat "között". Födémpanel, gerenda nem véshető.
Láttam már réz "utánzatot"is, de nem mindenhol kapható.
Teljesen mindegy milyen az épület, mindenhol lehet teljes felújítást végezni, csak megfelelő technológia kell hozzá, hogy az épület szerkezete ne sérüljön. Létezik vezeték csatorna, gipszkarton álmennyezet, mindent meg lehet oldani.
Azt a lehet szót én idézőjelbe tenném. Akkor lehet, ha nem lakott a ház (lakás), azaz vagy új vásárlás vagy van hova menni a teljes felújítás idejére. Lakott lakást képtelenség teljesen felújítani, szétverni. Hol alszol, hol fürdesz, hova rakod a rengeteg bútort és egyéb kacatot? Aki 20-30 év alatt már belakott egy lakást, az nem fog hetekre sátorozni valahol csak mert az alut rézre kéne cserélni. Egyik haveroméknál pl. az egész ház teljesen be van lambériázva belülről, gyönyörű, olyan mint egy erdei vendégház vagy vadászház. Még a mennyezet is díszítve van, arra sem lehet ráburkolni. Gondolod nekiállnak szétverni az egészet? Vagy felraknak a lambériára undorító fehér kábelcsatornát? Hát nem.
Más az, amikor az ember a magáét csinálja, mert akkor (kemény undorral persze) lehet olyat, hogy szép lassan helyiségenként van megcsinálva.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat, sok érdekességet megtudtam belőlük.
Ez egy úgynevezett "takarék kapcsolású alternatív" kapcsolás, leginkább ott alkalmazták ahol volt egy dugalj is a kapcsoló mellett. Így spóroltak a vezetékkel.
MAl Azaz Műanyag szigetelésű Aluminium... Az elnevezések szerencsére elég logikusak. MTK = Műanyag Tömlőkábel, Kerek. MTL = Műanyag Tömlőkábel, Lapos. stb.
Sziasztok.
Szeretnék a lakás elosztótól külön egy C16-os kismegszakítón keresztül áramot vinni egy épületbe a föld alatt ami kb 40m-re van. Elegendő-e 3x6mm2-es réz földkábelt vinnem? Ugyan olyan márkájú kismegszakítót nem találtam az interneten mint amilyenek be vannak építve, mekkora probléma ha más márkát használok (pl Eaton)?! Köszönöm a segítségeket.
Szia!
A kismegszakitó tipusa ---nem probléma. A kábel elég karcsú, nagyobb kellene . KÁBEL MÉRETEZÉS EREDMÉNYE Megadott adatok a számításhoz: Megengedett %-os feszültségesés: 1.5% Hálózat típusa: 1x230V - (3 vezetős (L+N+PE) 1 fázisú) Fogyasztó berendezés jellege: általános világítási Fogyasztó berendezés feszültsége: 230V egyfázisú Fogyasztó berendezés hatásos teljesítménye: 3500 Watt Jellemző teljesítmény tényező [cosj]: 0.8 Kábel anyaga: Réz Kábel hossza: 43 méter Számított értékek: Mértékadó feszültségesés értéke: 1.73 V Berendezés villamos teljesítménye: 3500 Watt (3.5kW) Berendezés által felvett áram: 19.02 Amper Számított kábel keresztmetszet: 8.44 mm2 Választott kábel keresztmetszet: 10 mm2 Réz kábel S természetesen egy elosztó Fi relével és külön földszondával.
Szia!
Ilyen esetben; A) pincében szerelve ,akár kábelcsatornával is . B ) a padláson ...... de láttam már épület külső falon is bevésve a csöveket. Lehetetlen azért nincsen,- de nem akarás ?
Szia. FI relé nincs a lakás elosztóban sem. Pedig 5-6 éve lett teljesen felújjítva. A távolság miatt kellene oda is külön földszonda?
Tévedtem van FI relé a lakás elosztóban.
Szia,
milyen programmal csináltad a méretezést?
Az A-t eleve nem is értem, nincs pince a ház alatt. A padlás megint nem opció, mert a teljes fal burkolva van, hogy vésed bele a csövet? A fal és a lambéria között lehetne elvinni, de függőlegesen azt se engednék a párnafák, meg az ekecs munka, meg még tűzveszélyes is, bár ha nem lenne sehol kötés benne akkor nem.
Igen kell földelő szonda, de én a réz 3x10mm2 kábel helyett a 4x16mm2 alumínium földkábel választanám. Egyrészt az ára miatt 1800 Ft/m helyett 700 Ft/m, könnyebb a súlya és könnyebb vele dolgozni.
Azért is, mert később van lehetőséged 3 fázist is bekötni a kép szerint.
Szia. Szerintem ezzel: Bővebben: Link
A 4x16mm2-es alumínium földkábelt már mások is ajánlották mivel a vastagsága lévén én nem tudom, hogyan lehetne bekötni így tartózkodom tőle. Amikor egy másik épületbe lett cserélve a villamos hálózat oda is lett véve 16mm2 légkábel a villany szerelő meg elhajtott vele és lecseréltem 3x2,5mm2 MBCU kábelre.
A 3 fázisra eddig se volt szükségem szerintem ezek után se lesz.
Ez egy 3 fázisú bekötés, az 1 fázis fele ekkora dobozban, tehát egy 150x300-ban elfér.
Ez 3x16 A-re lett készítve C kismegszakítókkal. A hozzászólás módosítva: Jún 24, 2021
Miért kellene ehhez program? Tud számolni, és tudja, mit számol.
Volt a kérdés, hogy 43 m-re milyen vastag vezetéket használjon a kérdező. Teljesítményigény ugyan nem volt adva, de feltételezésnek jó (átmenetileg) a 3500W. Aztán arányosíthatunk belőle a végén... Mint felírta: -Megengedünk 1,5% feszültséget (feszültségesést) -A 0, 0178 ohm/mm2 fajlagos ellenállású vezetéken -Ami 43 méter messzire megy el, tehát oda-vissza 86 m. -Miközben 19A-t bocsájtunk át rajta. (A 3500W-hoz kevesebb áram tartozna, de a teljesítménytényző miatt lett 19A) -A 1,5% a 230V-hoz képest kb 3,45V -A 86 m 1mm2-es vezeték az 86X0,0178=kb.1,53 ohm -19AX1,53 ohm az kb 29 V feszültség (feszültségesés) De mi csak 3,45-öt szeretnénk maximum, ami 29/3,45, tehát kb 8,4mm2-es vezetékre van szükség. Ha nem 3500W-ot, csak 1000-et kívánunk, 3,5ször vékonabb is elég lenne. Ha 3-szor annyit, háromszor vastagabb. A hozzászólás módosítva: Jún 24, 2021
Miért célszerű a 19,02 A-rel számolni?
A hozzászólás módosítva: Jún 24, 2021
Felmerült bennem a kérdés, hogy a vezetékhossz alatt távolság, vagy a vezeték oda-vissza hosszúsága értendő a képletben.
Szerintem meg ez a számolás így egy vicc. Miért kellene csak 1,5%-os feszültségeséssel számolni és pláne duplázni a hosszt? Kábelhosszal számolunk. 40 méterre 16A-nak 10-es réz??? A 4-es is elég, de a 6-os biztosan!!
Duplázni kell a hosszt, mert a teljes vezetékmennyiséggel kell számolni. Visszafele az áram a dróton jön, nem vödörben...
Tudjátok érdekes ez a keresztmetszet téma. Akár hány helyen kalkuláltattam ki a keresztmetszetet mindig más volt sőt akár hány embert kérdeztem meg mindenki mást mondott. Talán legközelebb amire a legtöbben voksoltak az a 4x16mm2-es alumínium földkábel volt az ára és a terhelhetősége miatt is és akár a későbbiekben a 3 fázis is kialakítható bár nem volt sose tervben a 3 fázis kialakítása. A fogyasztásmérő is csak 16A-ig van.
A lakáselosztónál ahol vannak befűzve a fővezetéki leágazó sorkapcsok (nulla,fázis,föld) adott pl a 4 fázis vezeték és az 5. lenne az alumínium földkábel fázis vezetéke akkor csak lecserélem egy olyanra ahol több a férőhely és utána az épülethez szintén vásárolok ilyen fővezetéki leágazó sorkapcsokat ahonnan már mehetnek tovább a 1,5mm2-2,5mm2-es vezetékek a kismegszakítóba és a Fi relébe. Plusz oda is szükség lesz földelő szonda kialakításra.
Mobilgarázs épül (horganyzott zártszelvény szerkezet + lemez oldal/és tető). A garázst is ebben az esetben rá kell kötni az érintésvédelemre (földelésre)!? |
Bejelentkezés
Hirdetés |