Fórum témák
» Több friss téma |
Mielőtt kérdezel, a következő két dolgot ellenőrizd!
I. A helyes tápfeszültségek megléte.
II. A kimeneten van-e egyenfeszültség.
Élesztés.
Igen, tudom hogy a tápfesz emelése lenne a legjobb, de már írtam korábban hogy van egy toroidom, ami 1200Va-es, ergo bazinagy, és simán megfelelne a célra, csakhát ugye egyenirányítás után +-50v-ot produkál. Tekercselni meg nem tudok házilag, egyrészt mert nem tudom, hogy hol tudok beszerezni huzalt, másrészt pedig azért, mert a 2-es huzal elég merev és nehéz lenne szépen egymás mellé tekerni.
Egyébként ha a fetessel is érdemes kísérletezni, akkor ehhez mit szóltok (persze hidalva)?
Köszi szépen a magyarázatot. Azért kérdeztem meg mert van egy TDA7250-es integrálttal felépitett erősitőm amit jelenleg nem használok de tervezem az üzembe helyezését és úgy gondoltam hogy épitek hozzá egy ilyen tápegységet, már csak azért is mert van rajta hangszóróvédelem is és igy ennyivel is kevesebb vezeték tekeredne össze vissza az erősitőben, de ez még "a jövő titka"(azért remélem minél hamarabb neki tudok fogni)
A 2-es huzalt én sem állnék neki átfűzködni, de össze lehet fogni több vékonyat. Huzalt bárhol adnak ahol trafó vagy villanymotor tekercseléssel foglalkoznak.
Az a végfok elég jó elektromosan, viszont a Vf2-nek sokkal szebb hangja van. Ez amolyan "fetes", kásás hangú.
Ezen kapcsolásBővebben: Link
mennyire tudja meghajtani ezt Mennyire melegedne vagy mennyire hajtaná ki a hangszórót?Nem lenne neki túl sok a 160W?
Szerintem akkor az lesz, hogy a VF2-ből és az általam megadott kapcsolásból is építek, és kipróbálom.
Mennyire tudná meghajtani? Ha azt vesszük hogy az MNC/SAL cuccokra mesébe illő adatokat írnak, akkor nagyon. Amúgy is, nem az erősítőt kell a hangfalhoz méretezni, hanem fordítva. De végül is hangosan lehet zenélni 2w-al is, ugye a csöves végfokok például.
Hallottál már csövest, vagy csak olyan emberrel beszéltél, aki hallott már csövest?
"De végül is hangosan lehet zenélni 2w-al is, ugye a csöves végfokok például." Ugye nem a végfok típusa számít... Leginkább a hangszóró érzékenységétől fog hangosan szólni a 2W. Olyan nincs, hogy a csöves 2W az több mint a FET-es vagy IC, vagy akármilyen 2W. Képlet alapján jön ki a számított teljesítmény, ami mindegy milyen végfokból jön.
Idézet: „Olyan nincs, hogy a csöves 2W az több mint a FET-es vagy IC, vagy akármilyen 2W.” Tiszta sor, nem is ezt mondtam. Arra próbáltam utalni, hogy a csöves végfokokkal is lehet hangosan zenélni, nem kell ahhoz 10000000w. Egyszer építettem unatkozásból egy apró tda végfokot, dip8-as tokozású volt az ic. Szólni szólt hangosan, csak oylan ondorító hangja volt, hogy az valami elképesztő.
A tegnapi művem: egy univerzális előerősítő phono fokozattal (d-audio -s), 6 bemenet választókapcsolóval. Egyben fejhallgatóerősítő is, van jack kimenet is rajta. Tenyérnyi kis dobozban, 1.8W-os trafócskával, +-16V-os tápfesz. Teljesen zaj és brumm mentes. Egységnyi erősítésű végfokot hajtok vele. Azzal együtt is síri csendes jel nélkül, ez nekem fontos és alap...
Egy ilyet használok én is, csak nincs benne elektronika. Külön dobozba dugdosom a ketyeréket, amire tettem egy potit, és egy jacksley kapcsolót. Az egyik állásban van egy HFM-1 korrektor meg annak tápja. A többinél csak a drót, a poti, és a kapcsoló.
Először én is olyanban gondolkodtam, de inkább erősítős lett mert buffer típusú végfokokkal kísérletezgetek mostanában. Tehát a feszültségerősítést teljes mértékben ez végzi, a végfok csak áramot pumpál. Ez a technika jól bevált nekem.
Szép lett!
Az MNC kukába való. Legalább is, többnyire.
ÜDv van egy ZT LEVIS rádióm 1985-ös és erősitőként szeretném használni.Milyen módon lehetne AUX bemenetet csinálni rajta?
Ja és azért ilyen ronda mert sok tulaja volt már. TOSHIBA IC-S JAPÁN!
Megkeresed a hangerő poti bemenetét, és kivezeted a testre kötött árnyékolású kábellel, és lengő RCA csatit teszel rá.
Arról elfeledkeztél ,hogy valószinű kell rajta nyomni egy play -t is hogy kapjon áramot az előfok (vagy tekerés gombot is lehet ).
Így van, nem írtam le, nekem ez annyira egyértelmű, hogy csak egy üzemelő készülék képes egyéb funkciókat produkálni. Köszi a kiegészítést.
Ami miatt a csöves 2W többnek tünik -használati értéke több is !- a túlvezélési viselkedése.
Egy sarkos klippes félvezetös, pláne ha jó nagy aszimetrikus keeresztvezetése is van ( az erösitők 80%- a! a Quad -ot se szeretem emiatt ) nagyon bántóan tud torzitani. Ráadásul a hangszorókat is nyúza. Föleg a magast A Quad azért is volt nagyon kitalálva, vagy sikeres, mert akkoriban és amire csinálták HiFi nem kellett klippbe hajtani tehát a mizériái nem játszottak. Részben mert érzékenyebbek voltak a hangszorók, és rika volt a 4Ohmos (ezt nem szereti. Gyakran a rövidzárvedő áramkör 13kHz környékén beoscilál belépéskor. Bele is szokott pusztulni Az orig gyári is ) másrészt nem voltak olyan süketek a felhasználók,
Idézet: „másrészt nem voltak olyan süketek a felhasználók,” Vagy csak nem kellett mutatni a havernak, hogy némá, miylen hangos.
Ohh, köszi, ezt nem is tudtam a Quadról, hogy alacsony frekit nem szereti. Egy bulin egész éjszaka nyúztuk, és másnap méregettem a frekvencia menetét, és alacsony frekin egyszer csak eldurrant. Ezt betudtam a hamis Mj15003-aknak, de akkor most már tudom, hogy nem kell neki alacsony frekvenciás szinusz jel, de a biztonság kedvéért raktam bele eredeti tranzisztorokat.
Igaz, igaz.
Hello!
Mi úgy tanultuk a suliban, hogy azért halljuk a csöves végeket hangosabbnak, mert a torzítása jóval közelebb van a fül torzításához, mint mondjuk a tranyósoké. A Hangjuk pedig azért lágy, mert a kimenetet transzformátorral csatolják, és ezért a négyszögjeleket nem igen viszik át, tehát nem felvételhűek.
Kérlek írd meg, ezt melyik iskolában tanítják így. Az indoklás jószándékú, de nem lehet egyetérteni vele.
Olyan kérdésem lenne srácok, hogy a csatolt kapcsolásban a BD249\250 -eseket ugye helyettesíthetem MJL21194\21193-makkal? Illetve a 2SC széria valamelyik tagjával nem lehet helyettesíteni?
Üdv Mindenkinek!
Sikerült megcsinálnom a Vf2 +-60V-os változatát. A múltkor egyenfesz volt a kimeneten egy zárlatos zéner miatt, de a csere megoldotta a problémát. Tényleg szép hangja van. Csak nagyon halkan szól. Hiába adok rá hangerőt gépről, akkor sem tudom kivezérelni teljesen. Ki lehetne esetleg cserélni valamelyik ellenállást hogy jobban kivezérelje? Itt a kapcsolás ami alapján megépítettem:
A PTE-PMMK tanultuk, mármint a torzítás részét, de ehhez még az is hozzá tartozik, hogy a fül a hangerőt a saját torzítása alapján érzékeli. A hang lágyságát pedig egy cikkben olvastam még kb 2 éve.
Amiatt is többnek hallatszik a csöves 2W mert másképp hajtja a hangszórót, nem fékezi azt vissza, (nem is tudná), ezért az szabadabban tud lengeni. Állítólag ezért jó a hta-30 és az obelisk is mert így hajtja a hangszórót. Nekem is szimpatikus ez az elv.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |