Fórum témák
» Több friss téma |
Sziasztok.
A mai nap folyamán sikerült hozzájutom egy kőkorszaki telefonhoz, a típusa: Panasonic EB-GD92 Sajnos töltőm nincsen ezért szükségem lenne a telefontöntő csatlakozójának lábkiosztására, illetve mivel nem tudom, hogy támogatja e 20 -as sim -kártyát, ha nem akkor hogyan tudom feloldani sim kártya zárat? Előre is köszönöm a segítséget.
Ez mitől kőkorszaki?
Tudomásom szerint kábel, és program kell hozzá, vagy vegyél bele TurboSIM-et.
Jó, nem kőkorszaki.
Igen azt tudtam eddig is, hogy kábel meg program kell hozzá ahhoz hogy függetleníteni tudjam, azért is kérdezem, hogy milyen kártyát támogat mert, ha támogatja a pannongsm -es kártyát akkor az pont jó lesz és nem kell bántani semmivel. Egyedüli legfontosabb kérdésem a lábkiosztására vonatkozik, mivel nem tudom és nincsen töltőm hozzá így bekapcsolni sem tudom.
Emlékeim szerint a Panni forgalmazta anno...
Azért írtam, hogy kábel+program kell hozzá, mert lehetne éppen kódos zárású is.
Szia, értelek igazad van.
Viszont megtaláltam egy szervízdoksit és mellékeltem egy képet a csatlakozóról feliratokkal együtt. szerinted hová eresszem a feszültséget, és mekkorát kaphat? Arra már rájöttem, hogy az extrenal_power láb lesz a nekem kellő láb.
Először mérj rá az akksira, ha nagyon döglött, be kell "bikázni", azaz nem a telefonnal, hanem abból kivéve kell neki adni (természetesen polaritáshelyesen :whistle: :peace: ) kb 4,5 V-ot, pár percig.
Ha nagyon lemerült, akkor a telefon töltőáramköre nem érzékeli, és nem tölti. Tapasztalat szerint 2A elég neki. Töltéshez is elég a 4,5 V, a töltőáramot majd a telefon beállítja.
Szia.
Köszi az információt a telefont felélesztettem és működik. Az extranal_power -re adtam neki 5V - ot és azon elkezdte tölteni. A telefon egy ideig nem éledt fel mert mély kisütött állapotban volt, egy idő után viszont bekapcsolt és elkezdett tölteni, de sajnos egy nap után azt tapasztaltam, hogy kétharmadnál tovább nem tölti fel és lehúzva a töltőt fél óra múlva elhal a telefon. Kibontottam szikével az akksipakkot és egy Nokiáéval helyettesítettem így tökéletesen működik. Még egyszer köszi a segítséget. Egyszer kétszer igen érdekes hibát produkált: a képernyő elfordult 180° -al és ehhez képest a karakterek is önmagukhoz képest is 180° -ot. A problémát az oxidáció okozta kijelző csatlakozásán.
Sziasztok!
Pár napja egy Motorola V3i Dolce Gabbana telóval küszködöm, aminek az a hibája, hogy bekapcsolás után pár percig megy tökéletesen, majd elfeketedik a képernyő és csak a gombok megvilágítása marad folyton bekapcsolva. Gondoltam szoftver hiba lehet, de már 3 féle szoftvert próbáltam, utolsó egy egész monster pack, de mindegyikkel ugyanaz a gond. Lehet esetleg pds hiba, flex hiba, talán nem megfelelő szoftvert raktam rá, vagy végső esetben hardware probléma lenne? Egyik alkalommal mikor a hiba jelentkezett a menüben mászkáltam es minden gombnyomás után elfeketedett a kijelző, majd vissza is jött a kép, ezért gyanus lett a szalagkábel is mert ugye egyben van a billentyűzettel. Van valami ötletetek?
80 százalék szalagkábel 10 százalék kamera 10 lcd.
Tisztelt Kollégák!
Hozzám került egy samsung sgh-i900-as omnia. Namost a szervizbe bevittem töltött, töltővel, mire hazahoztam nem töltött. Visszavittem adta egy másik töltőt + egy adatkábelt, kipróbáltuk a szervizbe, adatkábellal és töltővel is töltött. Az én laptopommal próbáltuk a töltést a szervizbe. Mire hazahoztam a hálózati töltővel sem töltött és az adatkábellal sem. (ugyanazon az usb porton próbáltam mint a szervizbe). Kérdem én ez hogy lehet hogy a szervizbe tölt, itthon meg nem ráadásul az én gépemmel. Kivettem az akkut, töltési feszt akartam mérni a telón. a pozitív és negatív között 0,6 V -t mértem a középső és pozitív között 1,3 a negatív és középső között 1,2 -őt. Az aksin megvan a pozitív és negatív között a 3,6 V illetve a középső és plusz között is. A negatív és középső között pedig 18kOhm-ot mérek. Valami ötlete valakinek? Matt
Ez így nem mérhető ki. 3,6 az az éppen megfelelő fesz az akkun arról még bekapcsol én a csatlakozóra gyanakodnék a töltőcsatira ott lesz valami forrasztási hiba.
Sziasztok lenne egy v630i telefonom és nem kapcsol be de a számitógép felismeri pontosan a sony pc compation és csak azt írja hogy sony ericsson telefon felismerve de ellőte meg aszt írta hogy v630i de most nem Tudtok nekem segiteni ?
Elöre is köszönöm És az eredeti szoftvert szeretném visszatenni rá mert szerintem a szoter nem jó rajta elöre is köszönöm
Sziasztok lenne egy sony ericsson k800i és tanácsot szeretnék kérni mert egyik pillanatról a másikra rózsaszínű lett a kijelző meg függőlegesen csikos és nem tudom mitől lehet. Érintkezési hiba, vagy software?? Ebben a kérdésben kérek segitséget elörre is köszönet.
Üdv mindenkinek!
Van egy LG Ke970 telefonom, az volna a baj, hogy felrakom töltőre és kiírja, hogy töltöm, de viszont lehúzom róla a töltést (órák után is) azt írja ki, hogy az akkumlátor lemerült, próbáltam más akksival, töltővel is, de nem oldódott meg a problémám. Mit tudok telóval csinálni?
LCD csere kezdetben, ha nem akkor szervíz!
Esetleg egy másik akkuval is megpróbálnád hátha...Vagy a töltőcsati szorul cserére ennek kevés az esélye kb 20 százalék mert érzékeli ha bedugod de nem tölt vagy a töltésvezérlő IC esetleg töltéskapcsoló. Nézz bele a csatiba nem látsz e törést kopást elálló
arany szálacskákat vagy a mélyére begyűrődött szálakat .Szervíz tud segíteni.
Írta, hogy próbálta más aksival és töltővel is már.
ígyvan próbáltam egy másik töltővel, és egy másik akksival is
Nem lehet, hogy azért, mert eladó szerint 1 évig nem volt használva, de ha töltőre van dugva és benne az akksi, akkor működik, szerintetek megjavulhat, ha pl egész este töltőn hagyom?
Szerintem nem de nem veszítesz semmit ha megpróbálod!
Igazad volt, szalagkábel
Kicseréltem, és most már jó lett, csak sajnos most már rossz szoftver van rajta és nem tudom lecserélni, eredeti D&G szoftvert akartam visszatenni és most csak boot módban indul a teló és egy hibaüzenetet ír: PHONE CODE SIG ERROR Mit tegyek, hol találok egy olyan D&G szoftvert amivel elindulna? Amennyiben lehet el akarom kerülni a testpoint-ozást
Nem egyszerű , de még kinyírni nem tudtam Motót. Ha a csillag kettős kereszt pwr on gomb megy akkor menthető a mobil-mania pont hu-z javaslom van rajta szerintem szoft is ami neked kell. A testpontozástól se félj mert van ahol nem kell levenni a lemezt hanem csak összezársz két pontot a panelon vagy a hosszú csatin és meg is van ez nincs eljöttem a neten találsz róla képet. Ha végképp nem boldogulsz megnézem mi a helyzet nálam ..
Bővebben: Link Itt pedig a vágásmentes tesztpont : Bővebben: Link
Sziasztok!
Egy Sony Ericsson K550i telefonról van szó. Az volt a baja, hogy el volt repedve a kijelzője. Kicseréltem, de most az a probléma, hogy ezzel kicsit több mint egy nap alatt lemerül az akkumulátor. Vissza tettem a régit, azzal pedig szépen működik, ugyan úgy elmegy több mint egy hétig. Arra gondoltam, hogy hozzáér valamihez a szalagkábel, de leszigeteltem és így is lemerül. Nem tudom, hogy mitől csinálja ezt, mikor a kijelző nem is megy és a fényerő is a legalacsonyabbra van állítva. Nem hinném, hogy gyári hibás mert amúgy nincs vele semmi baj, nem is melegszik. Esetleg találkozott már valaki ilyennel? Köszi
Szia.!
Szerintem ha semmi bakit nem követtél el, akkor valószínű hogy utángyártott kijelződ van.! Igaz nem törvényszerű, de okozhat ilyen hibát.!
Igen utángyártottat vettem, mert az több mint 5000 Ft-al olcsóbb volt, de nem gondoltam volna, hogy ilyen problémám lesz vele. Még gondolkodtam is rajt, hogy melyik legyen de arra gondoltam, hogy másik csak a SE jel miatt drágább de hát akkor mégse.
Én eddig már többször tettem utángyártott ebay-es kijelzőt telefonba és ilyen gondom még nem volt egyikkel sem.
Sziasztok,
Lenne egy SAMSUNG GT-E2120-as telefonom. Eddig tökéletesen ment, nemrég történt egy kikapcs-bekapcs nála, és a kijelzője ily módon megadta magát. Gondolnám, nem javítható kuka. Viszont nem olyan régen egy SE-Z310i-s telefonnal ugyan így jártam. Mivel sem a gyártó, sem a telefon nem ugyanaz, feltételezem, olyan alkatérszről van szó, ami közös lehet bennük, és megadhatja magát. Az SE telefonnál, kiderítettem, hogy nem a kijelzőnek volt baja, hanem a telefon nyák lapján (alkatrészcserék alapján jöttem erre rá) történhetett változás. Nekem az is megfelelne ha ötlet érkezne hogy mi történhet egy ki-be kapcsolás alatt ami ilyet eredményez. Előre is köszönöm a válaszokat.
Szia,a gondolatmenetedben van néhány picike de nagyon alapvető probléma az ,hogy a sony szétnyithatós a Samu meg monoblokk ,ezen kivül már csak azért sem lehet ugyan az alkatrész benne mert más a gyártó noha valóban lehetnének átfedések azonos korú és technológiai szintű készülékeknél de nálad NINCSENEK!!
Szerintem a Z310 ha nincs kép akkor 90 százalék hogy,átvezetőkábel hibás,ez nagyon sokba kerül a telefon árához mérten igy nem gazdaságos kategória. A Samunak pedig az LCD-je ment tönkre . A gond ugyanaz több a hús mint a leves pláne ilyen telót 2-3 ezerért lehet venni a multiknál.
Köszönöm a választ. Újabb fejleményt had írjak. Szétkaptam a SAMSUNG-ot, nézegettem rajta, hátha látok valami rendellenességet, szétszedve bekapcsoltam, és láss csodát működik a kijelző ahogy kell. Összeraktam a telót, és megint ugyanolyan olvashatatlanul jelzi ki. Hirtelen ötlettől vezérelve, godnoltam valami modul pl rezgőaksi hülyíti meg, gyorsan szétszedtem megint, de nem javított a helyzeten. Hmm...
A Z310-nél írtam hogy nem a kijelző volt a rossz, és nem is a szalagkábel. Mikor alaplapot cseréltem benne, utánna tökéletesen működött tökéletes fénnyel. Ez a fejlemény javított valamit a helyzeten? Természetesen rázogattam, ütögettem a telefont, hátha valami mechanikus dolog, de nem sikerült "megjavítani". |
Bejelentkezés
Hirdetés |