Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » JLH erősítő
Lapozás: OK   11 / 221
(#) sturbi válasza Darazsx hozzászólására (») Aug 2, 2007 /
 
Az eddigiek alapján mégis azt gondolom, hogy ebben az erősítőben csak P2 rossz, semmi más. Azt okvetlenül nézd meg, hogy P1 értéke kb. egyforma- e a jó és a rossz oldalon. Milyen tipusú tranzisztor van Q4 helyén a két erősítőben, és Q3 helyén ?
(#) Darazsx válasza sturbi hozzászólására (») Aug 2, 2007 /
 
A P1 poti kiforrasztás nélkül mindkét oldalon azonos érték van 35kOhm körül, szemrevételezve 110-110k körül vannak.
Tranzisztorok Q4: MJ15003(Motorola), Q3: 2N3055(ST)
(#) sturbi válasza Darazsx hozzászólására (») Aug 2, 2007 /
 
Még ugyan nem építettem meg ezt az erősítőt, nem is hallottam, de olyan sok jót olvastam róla, hogy azthiszem én is kipróbálom, ha minden igaz talán őssze tudok szedni hozzá mindent a műhelyemben, bár ez nem kevés anyagmozgatással jár.
Szerintem jók ezek a tranyók ebbe az erősítőbe, nincs túl nagy jelentősége a párbaválogatásnak mert Q4 ugyan Q2 kolektoráról ellenütemű vezérlést kap Q3-hoz képest, de ezzel csak Q3 kollektorfeszültségét korrigálja (utánhúzza). Főleg nagy jeleknél, dinamikacsúcsoknál javítja Q3 kollektor feszültség eséséből eredő munkapont elvándorlást.
Ha P2-t a jó oldalon rövidre zárod, mennyi lesz ott a nyugalmi áram ?
(#) Darazsx válasza sturbi hozzászólására (») Aug 3, 2007 /
 
A jó oldalon rövidrezárt P2-vel 2A a max ny.áram.

Nekem azért esett a választásom erre a tranzisztor összeállításra, mert így tetszik a hangja, próbáltam már DB tranzisztorokkal is de az nem jött be.
(#) sturbi hozzászólása Aug 3, 2007 /
 
Vettem négy tranyót 2SC5200-ákat, mert egy hétig tartana míg négy egyforma teljesítménytranyót előásnák.
Építette már valaki ilyen tranyókkal az erősítőt ?
(#) lamalas válasza sturbi hozzászólására (») Aug 4, 2007 /
 
En meg nem hasznaltam ezeket a tranzisztorokat, de ha JLH-ba akarod oket tenni, akkor legyel nagyon elovigyazatos (jo ha van szkopod otthon), mert ezeknek a tr.-oknak magas az fT-juk es a JLH gerjedekeny lesz vele. Elso korben az Agoston féle agyonkompenzalt valtozatot ajanlanam megepitesre. De esetleg elobb kerdezhettel volna es utana vasarolsz tranzisztorokat ... mostmar mind1
(#) sturbi hozzászólása Aug 4, 2007 /
 
Hát igen, tegnap este pont ezen agyaltam (hogy kérdezni kellett volna előbb), de a boltban tört rám, hogy muszáj nekem megépíteni ezt az erősítőt, így aztán a boltos javaslatára hagyatkoztam (sajnos Tapolca közelében sehol nem lehet alkatrészt venni, így aztán tegnap Győrben hirtelen kellet döntenem).
A 70-80-as években rengeteg tranzisztoros erősítőt építettem, mindegyik jól működött csak a hangjuk nem tetszett nekem (akkoriban azt gondoltam, minél bonyolultabb egy erősítő annál jobb hang várható). Furdal a kiváncsiság, hogy tranzisztornál is szebb hangot kapok-e egy ilyen egyszerű konstrukcióból.
Remélem nem szívom meg a gerjedéssel.
(#) sturbi hozzászólása Aug 5, 2007 /
 
Találtam hűtőbordát, meg trafót is.
A hűtőborda 17*26,2 cm, 7 mm alapon 24 db 2,5 cm magas 1 mm vastag bordája van, valamint a másik oldalán még 6 db 1 cm magas 2,2 mm-es.
A trafó SM 102 A, 205 W-os, van rajt 2*30 V váltó.
Ezek jók lesznek a JLH-hoz ugye ?
Mennyi puffert érdemes berakni csatornánkánt ?
Az Ágoston féle kapcsolást akarom megépíteni a trafó miatt 41-42 V-nyi táppal.
Van itt 2 db ROE 6800 µF 63 V-os elkó is, ehhez azért gondolom rakni kell még párezer µF-ot.
(#) lamalas válasza sturbi hozzászólására (») Aug 5, 2007 /
 
Szia sturbi,

Milyen hangdobozokat szeretnel a JLH-val hajtani? Ugy ertem hany ohmosak? Azert kerdezem, mert a nyugalmi aramot/tapfeszultseget jo lenne az aktualis terhelo impedanciahoz meretezni. Pl. a 41-42V-os tapfesz tul sok egy 8 ohmos terheleshez es igy feleslegesen sok hot fog eldisszipalni az amugy sem tul jo hatasfoku erosito. Ha nincs mas trafod, akkor csinalj CRC szuresu tapegyseget es legalabb azon esik nehany volt feszultseg, illetve kisebb lesz a brummfesz. is. Masreszt az Agsoton fele kapcsolas bemeneti koret en megvaltoztatnam ugy mint ahogy a 2000-es valtozatban van. Ezt megtalalhatod itt ugorj a 3. oldalra! Minden mas kompenzalast hagyj benne a kapcsolasban! Ha igy csinalod + CRC szuresu tappal (amibe mondjuk 2x6800µF-ot teszel), akkor nem lesz gondod a brummal az biztos (felteve ha jol szereltel mindent). Ha 8 ohmos terhelesed van, akkor eleg kb. 1.3A-es nyugalmi aramot beallitani. Ha mas terhelesed van akkor irj es "kimatekozzuk" mibol mennyi kell
(#) sturbi válasza lamalas hozzászólására (») Aug 5, 2007 /
 
8 Ohmos hangsugárzóim vannak, bár mostanában SE kapcsán felmerült, hogy kéne csinálnom egy pár kisebb teljesítményű (25-50 W között) érzékenyebb (90 dB/m fölötti) 16 Ohmos hangsugárzót, de ez még nagyon képlékeny dolog. Az erősítő biztos előbb elkészül.
42 V táppal, 1,3 A nyugalmi árammal sztereóban 110 W körüli az össz disszipáció (27,5 W/ tranyó).
Én egyébként 1 A körüli nyugalmi áramra gondoltam, ekkor 84 W őssz disszipáció adódik, de majd meglátom milyen meleg lesz a hűtőborda (egy kicsit kicsinyellem).
70-80 fok körül szeretném a hőegyensúlyt elérni, kell a fűtés a hideg téli napokon, nameg a teát is melegen kell tartani valahol
(#) lamalas válasza sturbi hozzászólására (») Aug 5, 2007 /
 
1A-es nyugalmi arammal 8 ohmon nem fogsz 10W-ot kivenni az erositobol. Lehet, hogy jobb lenne 15-16 ohmos hangfalakra gyurni, azokhoz idealisabb lenne a 42V-os tapfesz es 1A-es nyugiaram.
(#) orizon hozzászólása Aug 5, 2007 /
 
A csatolt képen a szükséges tápfesz a megfeleő hangsugárzó impedanciához.

JLH1969 1.JPG
    
(#) sturbi válasza orizon hozzászólására (») Aug 5, 2007 /
 
Nyilván csodák nincsenek, 6,5 W körüli teljesítményre számítok 8 Ohmon.
Még nézelődök a műhelyben, elvileg kell, hogy legyen 2*23 V-os trafóm is (40 W-os Quadhoz tekertem valamikor), ha megtalálom, az pont jó lenne ide 8 Ohmos terhelésre.
(#) sturbi hozzászólása Aug 6, 2007 /
 
Elvileg 40 V-os táp 25W-os erősítőhöz elegendő, ekkor 1,77 A nyugalmi áram adódik, mert
Ieff=Utáp/(Rt*2*gyök2) és (Ieff=40/22,56=1,77(A))
Ueff=Utáp/(2*gyök2) ebből (Ueff=40/2,82=14,18(V))
Pki=Ueff*Ieff (Pki=14,18*1,77=25,09(W))
Ha 20 % veszteséget számolok 20 W-os lesz az erősítőm.
Ekkor a végtranyók össz disszipációja sztereo erősítőnél 141,6 W.
A nagy kérdés az, mekkora hűtőborda kell ennek, ha 30 fok környezeti hőmérsékletnél 70 foknál szeretném elérni a hőegyensúlyt.
(#) Darazsx hozzászólása Aug 8, 2007 /
 
Akkor nincs semmi további ötletetek a JLH-m javításához?
(#) lamalas válasza Darazsx hozzászólására (») Aug 8, 2007 /
 
En mar javasoltam, hogy szisztematikusan csereld ki az osszes tranzisztort a hibas csatornaban. Ja es a vegtranzisztorok lehetoleg azonos tipusuak legyenek!!! Ettol tobbet nem tudok mondani, mar annyi mindent kiprobaltal, hogy ihaj
(#) sturbi hozzászólása Aug 8, 2007 /
 
Én Q4 és P2 hibájára gyanakszom, bocs azt hittem kiderült, abból amiket írtam. Megpróbálnám Q4 és P2 cserét. Q4 bázis -emitter diódát mérted már kiforrasztva ?
(#) sturbi hozzászólása Okt 13, 2007 /
 
Darazsx

Mi volt a baja annak a JLH-nak, vagy ez titok ?
(#) Darazsx válasza sturbi hozzászólására (») Okt 16, 2007 /
 
Nem titok, most rendeltem új tranzisztorokat bele, majd ha megoldódik a dolog akkor írok.
(#) Ricsi1992 hozzászólása Okt 18, 2007 /
 
Sziasztok,Szűcs Richárd vagyok,végigolvastam a topikot,és megtetszett ez az erősítő,tehát úgy döntöttem megépítem.
Be tudnátok linkelni egy jó nyákot(3055-ös tranyóhoz),mert már nem tudom melyik a jó nyák.(írtátok régen,hogy valamelyik tranyót meg kell fordítani az egyik nyákon,+ hogy az Ágoston féle könyvben nincs benne a 2. poti a rajzban...szóval már nem tudom,hogy melyik nyákon mit kell javítani.

12volt tápvesz elég neki,vagy kell a 27volt.?

Kiváncsi leszek,hogy fog szólni a TDA2020-hoz képest.

A válaszaitokat előre is köszönöm.
(#) lamalas válasza Ricsi1992 hozzászólására (») Okt 18, 2007 /
 
Szia!

Isamisa csinalt egy jo NYAKot ehhez az erositohoz, sztem keresd meg azt, talan ide is belinkelte, ha nem talalod vagy nem vagy biztos benne melyik jo, akkor irj privit neki, sztem nem haragszik meg es odaadja neked a rajzot. 12V tap keves lesz, inkabb 27V legyen. Igaz ez attol is fugg, hogy milyen hangsugarzoid vannak (hany ohmosak?). Ettol fuggoen lehetne optimalisan beloni a tapfeszultseget es nyugalmi aramot. A TDA2020-nal jobb eredmenyre szamithatsz, de ez azert sokminden mastol is fugg! Ha barmi kerdesed van az erositovel kapcsolatban csak nyugodtan kerdezz, megprobalunk segiteni. Sok sikert!
(#) hapro válasza Ricsi1992 hozzászólására (») Okt 18, 2007 /
 
Szia(sztok)!

Nekem van egy nyákom, amit már évek óta használok. Én terveztem. Mostanában akartam épp közzé tenni, de a kész nyákról még nincs kép, és gondoltam majd együtt rakom fel, de ha most van rá igény, akkor a nyák rajzot Sprint Layout 5.0-ban és *.pdf-ben is felteszem. A nyákról annyit érdemes tudni, hogy alapvetően a JLH könyv, a módosított változat szerint készült. Aztán láttam az Ágoston Lajos féle könyvet és egy kicsit átreszeltem az egészet.
Még egy érdekessége van, hogy valamelyik fórumon olvastam, hogy valki 10µF becsatolást tett neki, így a nyákot úgy alakítottam, ki, hogy alapvetően 1µF becsatolással működtettem eddig, de mindenképp ki szeretném próbálni a 10µF-dal, szóval bővíthető a becsatolás része.
A kompenzációk meg alapvetően ki is hagyhatók. Én úgy használom (nem az összes elhagyásával). Más a hangja így és nekem így tetszik jobban.

A nyák mérete, ha nicns Sprint Layout 5.0-ád: 122 X 72 mm

Ja és vasalásos technikához készült a nyákrajz, szóval nem kell tükrözni, ha te is így készíted.

üdv.:

Zoli

(#) Ricsi1992 hozzászólása Okt 18, 2007 /
 
Kösz a gyors válaszokat.Filcel fogom megrajzolni,úgyhogy a nyákoldal kellene,ha esetleg fel tudnád rakni a nyákoldalt(hapro),ráírva,hogy hol a be-kimenet és a tápfesz,azt NAGYON megköszönném.(pdf)

(((Nekem a TDA2020-al csak az a bajom,hogy nagyon könnyen begerjed,és van egy kis brumm hangja/lehet hogy csak az enyém ilyen/)))
(#) hapro válasza Ricsi1992 hozzászólására (») Okt 19, 2007 /
 
Szia!

ha filccel akarod megrajzolni, akkor egyszerűen csak a tükörképét nyomtasd ki a Sprint Layout 5.0-ból. Át kalapálgatod pontozóval a furatoknál, és máris kötheted össze a filccel. A bemenet, a táp, abszolút rá van írva a nyákra, ha a beültetéses nyákot nyézed. A nyák egyik szélén a + táp megy függőlegesen, a másik szélén meg a test végig. A többi pedig mind oda van írva. A bemenet feliratot pedig az 1µF felirat környékén keresd.

üdv.:

Zoli

(#) Ricsi1992 hozzászólása Okt 19, 2007 /
 
Köszi,akkor valahogy kinyomtatom a tükörképet,és had menjen.
(#) Ricsi1992 hozzászólása Okt 21, 2007 /
 
Sziasztok,találltam egy 2x18voltos trafót,ezt hogy lehetne rákötni az erősítőre?(a 18V-ot egyenirányítva,vagy a 36V-ot egyenirányítva)

És hány volt egyenfesz lesz 18 ill. 36voltból?
!a válaszotokat előre is köszönöm!

Sikerült kinyomtatnom a nyákrajzot,szerdán megveszem az alkatrészeket,és el is kezdem az építést.
(#) hapro válasza Ricsi1992 hozzászólására (») Okt 21, 2007 /
 
Hello!

A váltót gyök kettővel azaz 1,41-gyel kell beszorozni, hogy egyen feszt kapjál belőle. Szóval a 18V-os trafóból lesz kb 25Volt egyen fesz. Azzal már elüzemel 8ohmon. Lehetne kicsit több is, de így a teljesítményed lesz valamivel kevesebb, de a hangja majd kárpótol ezért. A 36Volt váltó ( 50Volt egyen ) az már kicsit sok szerintem, de vannak akik az egekbe felhúzzák a tápfeszt, azért a pár plusz watt teljesítményért, viszont ennek az az ára, hogy rettenetesen fog fűteni. Nekem 35Voltról üzemel évek óta, kb 90Fokra melegszik fel a hűtő felület és én csak 1A nyugalmi áramot állítottam be neki. Igazából nem hallottam különbséget akkor ha 1,2-1,5A-t állítottam, és inkább a kevesebb mellett döntöttem, azért is, mert így kevésbé fűt.

A nyákod akkor jó, ha alkatrész oldalról nézve a bal oldalán van a tápfesz és a jobb oldalán meg a test. ha fólia oldalról nézed akkor értelem szerűen fordítva látod.

üdv.:

Zoli


(#) Ricsi1992 válasza hapro hozzászólására (») Okt 21, 2007 /
 
Én úgy gondoltam,hogy 2db 8ohm-os(30w) hangfalat kötök rá párhuzamosan,és így lesz 4ohm.Akkor csak 8ohm-on menne 25volt-ról?
Ha megy rendesen,akkor lehet,hogy(késöbb) építek mégegy JLH-t,---> lesz egy jó kis sztereó rendszerem.

90C-fok...a szép hangzás mellett még jó meleg is lesz a szobámban.
(#) Dióda válasza Ricsi1992 hozzászólására (») Okt 21, 2007 /
 
Megy a lelkem 4ohmal is de nézz szét az oldalon mert ahhoz változtatás szükséges egy-két alkatrészen és akkor talán a 25V-is elegendő lessz.
(#) lamalas válasza Ricsi1992 hozzászólására (») Okt 21, 2007 /
 
Szia!

Szeretnek kicsit pontositani a JLH-val kapcsolatban. Az a tevhit ezzel az A osztalyu erositovel kapcsolatban, hogy a nagyobb tapfeszultseg nagyobb kiveheto teljesitmenyt is jelent fuggetlenul a nyugalmi aramtol. Ez NEM igaz! Ha a tapfeszultseg eleg es nem korlatozza egy adott terhelesre a kiemno teljesitmenyt, akkor a nyugalmi aram erteke hatarozza meg a max. kimeno teljesitmenyt. Egy peldaval illusztralva: az eredeti kapcsolas 8ohmos terhelest figyelembe veve 27V tapfeszultseget es 1.2A nyugalmi aramot szuksegel hogy 10W-ot ki lehessen venni az erositobol. Namost ha vki a tapfeszultseget megnoveli mondjuk 10V-al (37V-ra) de a nyugalmi aram marad 1.2A akkor a max. kiveheto teljesitmeny nem fog megnoni, hanem marad 10W ugyanazon a terhelesen (ez fontos!!!). Viszont ha kevesebb a tapfeszultseged 10V-al (azaz 17V), akkor mar sajnos hamarabb elkezd hatarolni az erosito mint 10W, mert nincs megfelelo nagysagu tapfeszultseg ami nelkul a kimeneten sem lesz elegendo nagysagu feszultseg. Ha viszont valtozatlan nagysagu tapfeszultseged van, a peldaban ez 27V, es a nyugalmi aramot noveled akkor ugyanazon a terhelesen elvileg nagyobb aramot tudna hajtani az erosito amit meg is probal, de valszeg nem fog nagyon jol menni, mert nincs elegendo tapfesz. Ekkor 2 lehetosege van az embernek: 1) vagy a terhelo impedanciat csokkenti es igy nem kell akkora tapfeszultseg mint magasabb impedancian, vagy a tapfeszultseget kell novelni, hogy legyen elegendo ugyanannak a terhelesnek. Osszefoglalva az a lenyeg, hogy ha kisebb erteku a terheles (pl. 4ohm), akkor kisebb tapfesz is elegendo, de nagyobb nyugalmi aram szukseges. Ha viszont nagyobb a terhelo impedancia, akkor nagyobb tapfesz, de kisebb nyugalmi aram is elegendo. A te esetedben ha 18V a szekunder feszultseg az egyeniranyitva nem lesz 25V, inkabb 23V korul, de meg ez is le fog esni vagy 2V-ot az allando terheles miatt, igy jo ha kb. 21-22V-os tapfeszultseggel szamolhatsz. Szoval en a helyedben azt csinalnam, hogy ezen a tapfeszultsegen maradnek es kb. 2A-es nyugalmi aramot allitanek be. Ebben az esetben viszont mindenkepp 4ohmos terheles szukseges, hogy ki tudd venni a 10W-ot az erositobol. Tehat az amit irtal, hogy 2db 8ohmos hangsugarzot kotsz parhuzamosan teljesen jo! Kb. ennyit szerettem volna mondani, bocs a hosszu valaszert. Ha vmi nem vilagos, akkor csak nyugodtan irj!
Következő: »»   11 / 221
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem