Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » PLL szintézerek lelki világa
Lapozás: OK   11 / 16
(#) pucuka válasza Novak hozzászólására (») Ápr 14, 2013 /
 
Gondolkodtam a dolgodon. Lehet, hogy a benntartási tartomány túl kicsi, és egy idő múlva már nem tudja benntartani az oszcillátort. Míg a PLL lockolva van, próbáld meg elvégezni az alábbi procedúrát.
Mérjed a varikap hangoló fezsültségét, és hangold el az oszcillátort az induktivitás változtatásával, miközben méred a frekit. Jegyezd meg, hogy mikor esik ki. Végez el jobbra, és balra is. Ha szükséges, növeld meg a varikappal soros kondit.
Talán kiderül valami. Még arra is gondoltam, hogy jó irányba megy a hangoló feszültség, ha van rá mód, próbáld meg a fázisdetektor másik, negált kimenetére kötni, ha van.
A hozzászólás módosítva: Ápr 14, 2013
(#) Novak válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 14, 2013 /
 
Köszönöm az ötleteket. Sajnos annyi időm nincsen, hogy elhangoljam a tekercset.
Ma építettem egy új áramkört a nulláról. A varkappal soros kondi értékét megnövelten 1nF-ra. Először csak az oszcillátort forrasztottam be, és úgy adtam rá tápot. Megnéztem, hogy 0V-os hangolófeszültséggel, valamint 4 V-os hangolófeszültséggel milyen frekvencián rezgett az oszcillátor. Ez 90 és 105 MHz volt. Itt hagytam az asztalon az áramkört körülbelül 20-30 percre, és stabilan rezgett végig, egyszer sem ugrott el a frekvencia, tehát a VCO kipipálva, annak jónak kell lennie. (bár ezt a tesztet egyszer már megcsináltam, a VCO akkor is jónak tűnt)

Majd ezt követően beültettem a PLL-t és környezetét, és felprogramoztam a PLL-t a fentebb lemért hangolási tartomány közepére, 97 MHz-re. Bekapcsolást követően elsőre behúzta 97 MHz-re a VCO-t, majd nagyságrendileg 7-10 másodperc múlva elkezdett ugrálni a frekvencia, miközben 2-3 másodpercenként azért tudott lock-olni, végül 10-15 másodperc után teljesen elvesztette a fonalat a PLL.
Ekkor mértem rá a hangolófeszültségre, de ez is ugrált. 0,4 és 1,2 V között teljesen véletlenszerűen.

Az elején behúzott a PLL, tehát:
- NYÁK-tervezési hiba, huzalozási hiba kizárható
- Szoftveres hiba szintén kizárható (PLL felprogramozása után sleep üzemmódba küldöm a kontrollert, tehát át már nem programozza a PLL-t. Egyébként próbáltam azt is, hogy nem altatom el a mikrokontrollert, hanem másodpercenként újraírom a PLL regisztereit, de semmi változás nem történt)
- VCO hibát pedig megintcsak kizárnám, a leírt élesztési teszt miatt

Kezdek hihetetlenül tanácstalan lenni
(#) idlob válasza Novak hozzászólására (») Ápr 14, 2013 /
 
Érdekes probléma, nagyon kíváncsi vagyok a végkifejletre.
Nem ismerem a PLL IC-t, a rádiós tapasztalataim is igen korlátozottak, de az feltűnt, hogy a PLL tápfeszültsége az ajánlott feszültség tartományon bőven túl van, megközelíti az abszolút maximumot. Én megpróbálnám úgy, hogy az uC-nek és a PLL Vcc-re 3,3V-ot adok.
(#) Novak válasza idlob hozzászólására (») Ápr 14, 2013 /
 
Igen, ez egy érdekes dolog. Teljesen igazad van, jogos az észrevétel.
Viszont évekkel korábban is használtam az IC-t 4 V körüli tápfeszültségről, sőt 5V-ról is, gond nélkül üzemelt mindig. Sőt, ha rákeresel, akkor láthatod, hogy nagyon sokan használják közvetlenül 5V-ról.
Igazából nem tudom mi az oka, hogy az adatlapban 3,9 V-ot adtak meg maximális tápfeszültségnek. De ha valaki esetleg tudja, ne tartsa magában

A lényeget majdnem elfelejtettem; próbáltam már az egész áramkört 3 V-ról is használni, semmi. Sőt, ugye az LMX2306 (ahol ugyan ez a problémám, az 2,7-5,5 V-os tartományban üzemeltethető az adatlap szerint) esetében is ez volt a problémám.
(#) simonsen válasza Novak hozzászólására (») Ápr 15, 2013 /
 
Üdv mindenkinek!

Olvasgattam a problémákról.
Nekem van egy olyan meglátásom,hogy a szintézer IC prescaler jele kicsi vagy idő közben változik és emiatt nem érzékeli a frekit kellőképpen ekkor is ugrálhat mászkálhat.
Az oszcillátor amplitudója ha nem egyforma minden freki tartományban pl:88-108mhz között ugyan ez a probléma áll fent.
tehát érdemes meg nézni a prescaler jelét mit lát az IC bemenete,ha szükséges erősíteni kel vagy kondi vcserével emelni a bemenő jelszintjét.
További megoldások pl:MMIC MAR6 . MAR8 , MAV11 , ERA1 stb..

Van egy frekvencia mérő és rádió skála eladó az IF 000.000.0 tól 999.999.9 lehet programozni IF-VFO , VFO-IF VFO+IF prescaler 1:10 , 1:32 , 1:64 , 1:128 között programozható két nyomógombal.
Méréstartomány 0-50MHz és 1-1300 MHz. mind ez LCD kijelző méretben.

Bővebb infó http://dualbandcounter.atw.hu

PIC-FLL 0-50MHz 10Hz kijelzéssel FLL érzékenység programozás 20Hz től 100Hz ig.
Teljes értékű rádió skála és frekvenciamérő szintén LCD kijelző méretű (36 X 80 mm)
KéK-Fehér világítással is 9 volton kb 40Ma!.

Dokumentáció mellékelve PDF ben.
Remélem tudtam segíteni.

Üdv!

FLL_2.0.pdf
    
(#) gtk válasza Novak hozzászólására (») Ápr 16, 2013 /
 
Az nem lehet hogy a uC hulyeskedik es egy ido utan valamiert ossze vissza konfolja a Pll -t ?
(#) Novak válasza gtk hozzászólására (») Ápr 16, 2013 /
 
Erre gondoltam én is, így kínomban vettem egy párhuzamos portot a gépembe, és meg fogom próbálni a Texax Instruments-es CODELOADER-rel betölteni a PLL-be a szükséges értékeket, mikrokontroller nélkül.
Ha így működik jól, akkor arról van szó, amit Te is írtál. Ha viszont így is ugyan az lesz, akkor valami más gond van. Ez utóbbi lesz a húzósabb variáció
CD meghajtóm sajnos nincs, így ma még nem tudtam telepíteni a drivert párhuzamos porthoz, a letölthető verziót pedig nem hajlnadó telepíteni... Holnap a munkahelyemen felmásolom a CD tartalmát pendrive-ra, és este mehet a próba
(#) Bell válasza Novak hozzászólására (») Máj 7, 2013 /
 
A régi doksikban lehetnek elírások, egyéb hiányosságok, de szerencsére időnként aktualizálják.
Pl. az LMX2306/16/26 -nak van 2013. áprilisi verziója Bővebben: Link
A hozzászólás módosítva: Máj 7, 2013
(#) Doky586 válasza Novak hozzászólására (») Máj 7, 2013 /
 
„Ha kizártál minden lehetségest, bármennyire valószínűtlen, ami marad, az az igazság” – Sir Arthur Conan Doyle (Sherlock Holmes)

Szerintem ez egy egyszerű nagyfrekis gerjedés valahol a PLL ic környékén, valami pcb tervezési hiba miatt. - Kipróbálhatnád pl 1oldalas nyákkal.
A hozzászólás módosítva: Máj 7, 2013
(#) ha9as válasza Doky586 hozzászólására (») Máj 8, 2013 /
 
Helló mindenki!

Szerintem meg van a megoldás kulcsa..

Amikor építetten szintézert Bővebben: Link FM transmittert PIC el és TSA5511 el volt egy hasonló jelenség.
Amikor a LCD kijelzőn lévő frekvencia érték egyezett a VCO frekivel és nem állt be teljesen akkor a szintézer 3,2 MHz es referencia kvarc Trimmer kondiján kellett állítanom és akkor be fogott és stabil volt a tehát a referencia értéken kellett módosítanom ezek után már több gond nem volt vele és több éve stabilan működik az FM adó.
(#) szendi001 hozzászólása Máj 26, 2013 /
 
Jelentem elkészült a TSA5511 /PIC16f84A párosítású PLL em. Volt szenvedés vele, mert egy helyen leszakadt anyák és körbe barmoltam mire észrevettem. Végtranzisztor nincs benne. Csak a BRF96-Bővebben: Link ig van beüzemelve , de azt is kikötöttem a tesztekre. Már lefényképeztem, küldöm a képeket róla.
(#) szendi001 válasza szendi001 hozzászólására (») Máj 26, 2013 /
 
Nos, a képek nem lettek a legjobbak, de látszik talán hogy lock állásban van 89.15-ön. Modulálom majd, és teszek fel képeket az átvitelről. Valószínű egy BFW16A val 1 Watt környékén kihangolom. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál a sok forgókondira.
A hozzászólás módosítva: Máj 26, 2013
(#) dokidoki hozzászólása Máj 31, 2013 /
 
Sziasztok,
Megépítettem a Ferkógyerek cikkében szereplő szintézert, F876A procival és 2306 szintézerrel..
Az élesztés során addig jutottam, hogy csak kb.: 4 karakternyi krix-krax jelenik meg a kijelzőn, nyomkodásra reagál, de érdemben a valós kijelzés nem jelenik meg jól. A kijelzőm, eddig minden projektben kiválóan tette a dolgát, az biztos jó...2x16karakteres szabvány lcd.
A prociban a kód, visszaolvasva hibátlan. Mit tehetnék még? A bekötést, átvizsgáltam sokadjára... Mintha nem inicializálná rendesen, mert csak felső sorban jelenik meg karakter. Tegyek bele kisebb értékű kvarcot a procinak? Az segíthet? Mert több ötletem nincsen már vele.
(#) dokidoki válasza dokidoki hozzászólására (») Máj 31, 2013 /
 
Nos, cseréltem kvarcot, ettől láthatóan lelassult a kijelzés. De változatlanul hibás. Így visszatettem a eredetit.
Kipróbáltam másik .hex-et ami itt a cikkben és a topikban fellehető, eredmény semmi.
Valami hiba van még, de nem találom.
(#) dokidoki válasza dokidoki hozzászólására (») Jún 1, 2013 /
 
Sziasztok!
Jelentem: Megoldódott a probléma, egy kis segítség és biztatás után, elkezdetem csereberélni a már eddig beépített kijelzőimet kibontva a kész másféle projektjeimből. Mivel a szoftveres változtatás nem hozott megoldást, így csak a kijelző maradt lehetőségként.
Eredetileg egy Chipcadből vásárolt EW162G0GR kijelzővel szántam volna használni, de nem ment sehogy. Ennél a nem használt D0-D3 lógva hagyva, így működik máshol helyesen. De a PLL-nél sehogy...

Másodikként követte egy RAYSTAR RC1602B GHY-CSXD ezzel is ugyanaz a jelenség, de eltérés annyi, hogy máshol a helyes működéshez D0- D3 GND-re kell húzni, PLL-nél sehogyse jó..

Harmadik végső próba a DISPLAYTECH 162B kijelzővel. Normális működést, kijelzést eredményezett a PLL-nél. De ennek a bekötése érdekes, mert másik szélen van a egy sorba lévő 16 pont, de a háttérvilágítás a másik szélen tulajdonképp az 1 - 2 lábon érhető el. Így bárhogy forgatjuk nem egyezik sehogy a szokásos kijelzőkkel, esetleges paneltervekkel.
Nos, lezárásként tanulságként ide kívánkozott.

Ferinek köszönöm a segítséget, és a cikket, az egész projektet.
(#) szendi001 válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 3, 2013 /
 
Jelentem gondjaim vannak a beüzemeléssel. Az oszcillátor rész simán megy, de a két tranyóból nem tudtam kiszedni teljesítményt. A BFW16A sem reagál. Tanácstalan vagyok, nem tudom indikálni a jelet, mert nincs mivel...
(#) szendi001 válasza dokidoki hozzászólására (») Jún 3, 2013 /
 
Igen a kijelzők, sajnos többféle kiosztással vannak. Annyit tudnék hozzáfűzni , hogy ebay
ről megérkezik 2 EUR alatt a korrekt kijelző!
(#) szendi001 válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 4, 2013 /
 
Kérdés megoldódni látszik. Úgy tűnik a BFR tranzisztorok fejtetőn kerültek be a helyükre. Ha az egész PLL működik, beszámolok!
(#) simonsen válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 6, 2013 /
 
Helló!
Az RF szint indikálására itt van egy jó megoldás.

Ha a miliwatt sch1 előtétet használod akkor 1nW tól 1Wattig lehet vele indikálni.

Ha komolyabb digitális kijelzésűt szeretnél arra itt van pl: http://webx.dk/oz2cpu/radios/miliwatt.htm

A Lomexben van AD8307
AD8307ARZ (AD) LOW-COST DC TO 500MHZ, 92dB LOGARITHMIC AMPLIFIER SO-8 [89-13-42]

Sok sikert kívánok.
(#) dokidoki válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 6, 2013 /
 
Szia.
Igen, ezzel nem is lenne gond. A helyzet az, hogy tartozom egy vallomással, és elnézést is kérek mindenkitől kiket foglalkoztatott a felvetett problémám. Az ominózus működő kijelzővel is előjött a nem kívánt jelenség. Jobban el kellett merülnöm a hiba megoldásában, mert egyértelművé vált, hogy valami kontakt jelenség okozza. A kijelző tüskesor műanyagja takarta azt, hogy nem süllyesztettem ki a teliföld oldalon egy lukat a kijelzőnél. Ami mérésnél jónak mutatkozott, az valójában megfordítva és nézve zárlatot adott az egyik vezérlőlábon.
Hát ennyi, nem lehet eléggé odafigyelni ilyesmire. Megkövetem magam, a PLL, minden kijelzővel jól működik.
Azóta sikeresen beröffent többféle gyári VCO-val, és sajáttal is. Már bánom, hogy nem a lmx2316-ot szereztem bele. Igaz pont nem lehetett kapni csak ezt.
A TSA5511-es változatot is megépítettem, az is szépen működik. De mindegyik vezérlőprogramnak vannak hiányosságai, amik nekem, jól jönnének... de hát abból főzzünk ami van. Bár rajta vagyok a ügyön, hogy saját vezérlést tervezzek... Csak ez odébb van még.
A hozzászólás módosítva: Jún 6, 2013
(#) Artan válasza dokidoki hozzászólására (») Jún 6, 2013 /
 
Jó kis kapcsolás ez az LMX2316-ossal, és úgy látom többeknek pont ez az IC hiányzik, ezért szólnék, hogy nekem van még pár darabom tartalékban, ha érdekel valakit megbeszélhetjük.
(#) szendi001 válasza simonsen hozzászólására (») Jún 6, 2013 /
 
Koszonom. Szuksegem is lesz ra, mert nem a tranyok voltak bent fejteton sajnos. Nagyon jo muszer, nem jutott eszembe ilyen osszeallitas!
(#) szendi001 válasza dokidoki hozzászólására (») Jún 6, 2013 /
 
Milyen gyari vco val tudtad kiprobalni? En szeretnek egy gyarit szerezni kiserletezni. Megoldana par fejfajast. Igaz BF981-el nagyon jol ment a sajat is.
(#) dokidoki válasza Artan hozzászólására (») Jún 7, 2013 /
 
Köszönöm, érdekelne 3-4 darab. Privátban írj kérlek, hogy mibe fájna nekem.
Igaz, hogy vannak bontott szintézereim, de sose olyan, amilyenhez van kész program.
(#) dokidoki válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 7, 2013 /
 
Megy az újrahasznosítás ezerrel. Régebbi telefonokban, némelyikben akár 4 darab is fityeg.
Így 415MHz-től, 1800MHz-ig kulturált darabokat találni. Meg persze ügyes okos dual-pll-eket. Amikhez fejleszteni lehetne vezérlést. De ez a helyzet a maréknyi félig gagyi PMR-rádióval is.
(#) Kera_Will válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 7, 2013 /
 
Ennél még egyszerűbben is lehetne deprez műszer 2 db dióda és 2 kondi !
A két Ge (Si/SCH)dióda sorba kötve egymással a közös pontjukra 1n-100n közti kondi.
Ezen érkezik az RF jel.
A deprez műszerrel párhuzamosan másik 100n-1µF közti kondi.
A 2 szabadon maradt dióda anód/katód pedig a deprez műszerrel párhuzamosan polaritás helyesen, ne balra inkább jobbra lendüljön a mutatója ha vmi RF jel van a közös pontjukon.
10-100 uA érzékenységű alapműszer legyen az a deprez.
Na jó ha ez nincs, akkor pedig diódás mérőfej a digitmulti mellé.
RF probe néven rengeteget találhatsz a hálón 1 2 kondi 1 Ge dióda 1 2 ellenállás.
Kis fémcsőbe beleaplikálva az egész.
(#) szendi001 válasza dokidoki hozzászólására (») Jún 7, 2013 /
 
Doki, légyszíves fényképezz le egyet! Van smd kiforrasztó ellenállásom és ha a bekötése ismert, akkor Ferkógyerek PLL jével elindulna
(#) szendi001 válasza Kera_Will hozzászólására (») Jún 7, 2013 /
 
Azért tetszene jobban az erősítős verzió. mert kifejezetten kis jeleket is nézni akarok, valamint a mérés ismétlés miatt egy jól kalibrált kis terhelést jelentő eszközzel menteném az idegeimet egy-egy beméréskor. Többször felmerült, hogy a VCO ból kicsatolt jel kevés: a PLL nem húz be...
(#) Kera_Will válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 7, 2013 /
 
Értem.
Nekem van ad8307-es kis dobozkában 9 voltos elem táp és DC kimenete multiméterre.
Kb.: 20-25 mV/dB a felbontása lépésközzel saccolható (pdfje pontosabb vmi ilyesmi rémlik).
Mínusz sok*10 dBm (pl.: bemeneti rövidzár esetén) van némi "maradék", induló fesz értéke 400-500 mV körüli és tápig 5V koppan ki.
Persze az rendesen beterhel bármit mint 50 ohmos műteher .
Ezért ha már tudsz valamit vele indikálni akkor ott már power is van !
A hozzászólás módosítva: Jún 7, 2013
(#) dokidoki válasza szendi001 hozzászólására (») Jún 8, 2013 /
 
Oké, Én is hőléggel veszem le őket. A bekötésük felderítése nem mindig egyszerű. Főleg, ha már régebben eltároltam mint a egyik képen láthatóakat, és ráadásul takarja a árnyékoló sapka...
De átlagosan 4 láb felderítése nem olyan nagy gond. Kiforrasztás előtt és után érdemes dokumentálni, hogy mi - hogyan volt kötve... Persze ez időnként elmarad, így több izgalmat szolgáltat felhasználás esetén
A képen egyik épp PLL-en lévő tokozott az 432-465MHz teker, a másik pll-en lévő mikrofonnal kiegészített az 815-940MHz ig. Ez utóbbi menne feljebb is, mert még 940Megán még nem akadt ki.
A dobozban a van melyik 1600Mhz körül teker, és van ott referenciának való OSC is. Persze nem kerek értékkel.
Következő: »»   11 / 16
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem