Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
Jó lenne látni a kapcsolást, de a GND általában közös összekötést jelent (sasszi, váz), úgymint alap (potenciál). Ez a táp egyik pólusa, neg föld esetén a negatív, pos föld esetén a pozitív.
Szia,
nagyon profi, kipróbáltam a szimulátorban, működik. Minden elvárásomat felülmúlta: még a bekapcsolási feszültségértéket is be tudom állítani. Nekem több évig tartott volna egy ilyet kiatlálni, persze nem is vagyok szakember. Milyen tervezővel készítetted?
Az alábbi kapcsolást készítettem el szimulátorban és most szeretném megépíteni.
Köszönöm szépem de Stefan írt egy picit egyszerűbbet.Köszönöm még egyszer.
Sziasztok!
Lehetne e egy olyan mozgató álványt készíteni amire rá lehet egy kamerát rakni és mozgatni az álvánnyal? Választ köszi előre :integet2:
A GND -ket össze kell kötni. (mondjuk hibás a rajzjel, ez kifejezetten földet, védőföldet jelent).
A kapcsolásodnak nem tudom mi a célja, gondolom egyik gomb megnyomására töltés, a másikra kisütés. De mindkét kapcsolás ugyanazt csinálja. Az akkumlátort viszont nem illik közvetlen tápra kötni. Töltéskor valamilyen áramkorlátozónak kellene lennie, kisütéskor a FET -nek valamilyen terhelő ellenállást kellene az akkura kapcsolni. Így nem sok értelmét látom. De ezt már valamelyik akkutöltős topikban kellene megbeszélni.
Nyákba forrasztható csatlakozót keresek+ellendarabot, ami 2x24 vagy 1x52 pólusú. Jó volna, ha lenne benne olyan pin, ami a magasabb áramot is bírja (kb. 15A)
A csatolásban lévő csatlakozó jó volna, csak nem találtam olyan céget Magyarországon aki hasonlót is forgalmaz.
Ez egy lámpa lenne, mely az egyik gomb megnyomására az egyik led fényereje változik, a másik gombnál a másik led fénye változik.
Akkor passz
Hello!
- A PTC-R1-R2-R3 egy hidat alkot. A híd akkor van kiegyenlített állapotban, mikor a keresztágak ellenállásának szorzata egyenlő. A híd átlójának feszültségét az IC-s komparátor érzékeli. Ha nincs a híd kiegyenlítve, a komparátor kapcsol. De olyan irányban, amilyen polaritású a hibafeszültség. - A hőérzékelő egy PTC ellenállás. Ha a hőmérséklet növekszik, az ellenállás értéke nő, így a rajta eső feszültség is nő. Az eredeti kapcsolásban, ez eredeti kapcsolásban a hőérzékelő, az IC neminvertáló lábán van. Tehát ha a hőmérséklet nő, a neminvertáló (+) láb pozitívabb lesz, mint az invertáló (-). Így a komparátor kimenete magas szintet vesz fel. Ez az R5 ellenálláson keresztül kinyitja a tranyót, és a relé meghúz. Tehát ha a hőmérséklet nő, a relé húz. - Ha a hőérzékelőt áthelyezzük a másik hídágba, vagy is az OPA invertáló lábához, és a hőmérséklet nő, akkor az invertáló láb (-) feszültsége magasabb lesz, mint a neminvertáló (+). Ekkor a komparátor kimenete alacsony szintre vált. A tranzisztor lezár, a relé elejt. Vagy is növekvő hőmérsékletre a relé ejt. (Nyilván csökkenő hőmérsékletre meg meghúz.) - De a híd kiegyenlítettségét ugyan azon hőfokon kell biztosítani, mint előzőleg, hogy a beállítható hőmérséklet tartomány ne változzon. Nyilván ez a híd ellenállások módosítását vonja maga után. Felcserélhetük volna a teljes hídágakat is, csak akkor a poitív visszacsatolás változott volna, ami a komparátor hiszterézisét adja. Ezért a híd ellenállásait 2,2kohm-ra és 12kohm-ra kell módosítani. (Feltéve, hogy az eredeti beállítási tartomány megfelelő volt.) - Jelenleg, ha a PTC érzékelő vezetéke megszakad, annak ugyan olyan hatása van, mint ha a hőmérséklet nőne, vagy is el ejt a relé. Ez megfelel a kívánt biztonsági követelményednek. A relé melegedése attól függ, hogy mekkora áramfelvételűt használsz. Valamint, hogy mekkora a tápfeszültsége. Ha 12V váltót egyenirányítasz és szűrsz, akkor kb. 16V feszültséget kapsz eredményül. Ha a trafó terhelhető, akkor ez meg is marad, ha pedig kis teljesítményű, akkor a pufferkondi feszültsége nagyon változik attól függően, hogy a relé húzott, vagy ejetett állapotban van-e. Ha egy diódát helyezel el, az áramkörbe, ahová rajzoltam, és a Graetz után nem alkalmazol pufferkondit, jobb a helyez. A C1-enk csak az IC-s áramkör feszültségét kell szűrnie, aminek fogyasztása kisebb, így a szűrés hatásfoka jobb. A relé pedig a szűretlen, de egyenirányított feszültséget kapja. Így az egyenirányított feszültség nem nő a puffer miatt, vagy is 12Vac-ból kb. 12Vdc képződik. A relé nem kap túlfeszültséget, és az IC számára stabilizátor sem szükséges. 35-40fok amúgy nem gond, főleg, hogy jelenleg a környezet is kb. ilyen hőmérsékletű. Mert ne feledjük, a "fűtés" hőmérséklet növekedést hoz létre a környezetéhez képest.. üdv! proli007
Hello! Ez a TINA demó programja.. üdv! proli007
Hello!
Az áramgenerátor és az AVR összekapcsolása nem korrekt. Egyszreűbb lett volna a most 10kohm-ot 1kohm-ra cserélni, és a felső felét nem a tápra tenni, hanem az AVR kimenetére. Mert így csak akkor használható, ha a porta nyitott Drain típusú, vagy a programban a porta kimenetét alacsony szintre állítod, és a Tristate kimenetet kapcsolgatod. Különben a tranyó lenyeli a porta kimeneti áramát, vagy is "rövidre zárja"... üdv! proli007
Sziasztok! 24V-on már lehet hegeszteni? Arra gondoltam hogy veszek két autó generátort pár ezerért, meghajtom őket egy 220-as motorral sorba kötöm a kettőt és lesz egy kissé zajos hegesztőm.
3 db 36 voltos nagy teljesítményű motortól szabadulnék.
1 kerékbe épített,1 csigahajtóműves meg egy ékszíjhajtásra kialakított.(160,800,1kw)
A hegesztés elég tág fogalom, de gyanítom, Te a bevontelektródás kézi ívhegesztésre gondoltál.
Röviden: nem. Bővebben: Az autóban használatos generátorok egyenfeszültséget adnak ugyan, ami előnyös lenne, mert többfajta célra készült elektródát is le tudnál olvasztani, de egyrészt meg kellene oldani az üresjárási feszültség kordába tartását, és a hegesztőáram szabályzását is, amire a gyári szabályzó nem alkalmas - mert nem ilyen beállításra gyártották. A kézi bevontelektródás hegesztéshez úgynevezett eső jelleggörbéjű áramforrás kell. Ennek a főbb jellemzői közül a viszonylag magas üresjárási feszültséget, és az ívfogást követő szakaszban lényegesen alacsonyabb (úgynevezett égési feszültséget) kell szolgáltatnia. Ezenkívül a hegesztőáramot is minél stabilabban kell tartani, a megfelelő varratképzés miatt. Tehát nem egyszerű, nem érdemes költeni egy ilyen eltérő felhasználásra.
Tehát akkor keresnem kell egy olyan ellenállást, ami 5 voltot enged csak ha jól értem? (kezdő vagyok még) Ez már csak hétfőn vagy kedden lesz meg, mert holnap nem lesz időm rá. Csináltam még két képet, az egyiken ott a "fegyverem is.
kép1 kép2 Úgy egyébként nem megoldható, hogy az elektronikán kívülre, tehát az usb csatlakozó elé teszek egy megfelelő ellenállást, hogy ne bontsam meg a működő rendszert?
Hello!
Nagyon szépen köszönöm a részletes, számomra is érthető leírást! Táppal kapcsolatban leírnám a tapasztalataimat: először egy stabilizálatlan táppal próbáltam, 9V-os 500mA-es nyáktrafó egyenirányítva, pufferelve, stabilizálatlanul. Így üzemeltetve a kapcsolási határokon az áramkör gyakorlatilag önmagát gerjesztette és elég magas frekvencián kapcsolgatott. Ha jól gondolom az történhetett, hogy a relé meghúzásával csökkent a táp feszültsége, ezzel együtt a komparátor referenciafeszültsége is, így a műveleti erősítő úgy érzékelte, hogy mégsem kellene kapcsolnia és a relét elengedte. A relé elengedésével ismét kapcsolási pontra került a referenciafeszültség és ismét megpróbálta meghúzni a relét, amivel bezárult a kör és gerjedésbe jött az áramkör, egészen addig, amíg határozott változás nem állt be a hőmérsékletbe, pont akkora, ami már nincs a két szélsőérték között ingadozó referencia feszültség tartományában. A relé elengedése is hasonló problémával járt, gondolom a meghúzási gerjedés ellentettje zajlott le. Ezután kipróbáltam egy számítógép stabil tápegységéről és az áramkör hibátlanul működött (működik). Ezért terveztem neki a csatolt tápegységet. A termosztát kapcsolásból 2db üzemel, a tápot egyszerűen, párhuzamosan kapják, ezért úgy gondoltam, hogy az így megduplázódott C1 elkót egyszerűen elhagynám, pontosabban a stabilizátor kimenetén lévő pufferbe "integrálnám". Véleményed szerint ez jó megoldás? Ha igen, akkor így a pluszban betett diódád elhagyható?
[Off]Légy kedves mások értékes idejét tiszteletben tartani azáltal, hogy egy helyre írod csak be a kérdésed. Főleg, hogy a másik témában már kaptál választ. Az autó elektronikához ennek annyi köze van, mint hajdúnak a harangöntéshez.. Köszönjük, szia!
hali ricsi 89 egy értelmes választ tudott adni.eddig más nem.És ne haragudj de szerintem az autóban található elektromosság az már autó elektronikának számít.
Idézet: „Tehát akkor keresnem kell egy olyan ellenállást, ami 5 voltot enged csak ha jól értem?” Rosszul érted. A feszültség osztáshoz két ellenállás kell. Ezek benne is vannak a kapcsolásba csak valamelyik értékét növelni/csökkenteni kell. A mellékelt képekből az nem derül ki, hogy melyik ez a két ellenállás. De mindenképpen segít neked az IC adatlapja is. Szerk.: Most vettem észre ott a kép a forr. oldalról is. Nézd meg az adatlapot és az ellenállásokat. Hamar meglesz. Én most fáradt vagyok képek alapján forgatni/bogarászni. Talán holnap.
Ugyan azt az áramkört linkelték odaát Neked, ami Ricsi hozzászólásában - bizonyos tipusú erősítőkbe - magas szintű bemenetként gyárilag be van építve. Utóbbi megállapításoddal nem értek egyet, de ha igazad is volna, regisztrációkor elfogadtad a fórumszabályzatot. Két és fél éve... Azóta szinte semmi nem változott.
Szóval ha berakok a csomagtartóba egy porszívót, ami később elromlik, akkor autóvillamossági szerelőhöz kell vinnem a porszívót? Ilyen kérdés után, meg se merem kérdezni, milyen erősítőről milyen hangszórókat akarsz hajtani. Azt meg pláne nem, hogy mit vársz egy olyan fejegysegtől amin még Aux sincs... * a minőségbe, csak ordítson..... Már Bocsi!
Sziasztok házilag tudok kábel árnyékolást csinálni?
Ha igen akkor hogyan? Köszönöm!
Lehet venni mindenféle árnyékolt kábelt. Akort miért akarsz csinálni?
Tisztelt Tématársak!
Egy kedves barátom 3 kerekű 2 személyes mopedautója eladó sorba kerül. Írom ezt azért, mert ideális átalakítási donor lehet egy elektromos projecthez, márcsak azért is, mert nem kell regisztrálni, nem kell rendszámozni, mégis 2 személyes mopedautó, smkp. Nem kell az elektromosításhoz semmilyen átalakítási engedély. Részletek, képek, ár: Bővebben: Itt. Szerintem az ár nem rossz érte. az oldalon lévő FIAM átalakításhoz a rosszabb álapotú donort 120 000 környékén szereztem meg.
Hello!
Természetesen jó párhuzamosan ha stabilizálva van. De a "helyi" tápszűrő kondit soha nem hagyjuk el.. üdv! proli007
Az a baj, hogy hülye vagyok a kapcsolási rajzokhoz, nem tudok róluk olvasni. Nem ártana már megtanulnom, ha eddig ezt elmulasztottam. Jelenleg csak úgy értek, hogy pl. az egyik ellenállást tegyem át innen oda, és ez be van rajzolva. Tehát óvodás szinten elmondva.
Sziasztok! Azt olvastam a neten hogy 1.5mm2 réz vezetéken 21Ampert lehet átvinni. Ez az adat egy szélső határ érték vagy rövid ideig nagyobb áramot is átvisz? (Mondjuk 80-100Amperra gondolok, és az nem túl nagy probléma ha melegszik)
Szia! 1.5mm2-es kábelt nem illik 16 ampernél többel terhelni, illetve biztosítani, már ennyitől is érezhetően melegszik, ha huzamosabb ideig terheled. Egyébként milyen hálózatod van, hogy 80-100A-t is ki tudsz belőle "szedni"? Ekkora áramot lakossági végfelhasználói környezetben nehezen tudok elképzelni egy fázisról.
Hello!
Van benne egy ellenállás, ami mellé az van írva hogy "R4". (Már ami látszik a feliratból képen.) Ezt kiveszed, és megméred az értékét. (Vagy leolvasod ez alapján a csíkokról de én nem látom a színeit.) Ezután a kapott értéket megszorzod, 0,65-el. Az így kapott ellenállás értéket teszed a helyére. (Vagy is kiválasztod a hozzá legközelebbi értéket ebből az E12-es a szabványos sorból). Majd bekapcsolod és megméred a kimenő feszültséget. Ha 5V örülsz.. üdv! proli007 |
Bejelentkezés
Hirdetés |