Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » PC táp átalakítás
Ha majd nagyon sok kedvem lesz fölötte görnyedni, akkor kipróbálok egy megoldást aminek elvileg működni kell. A lehetőség adott, mert van két hibaerősítő, és ott van még a DT láb. Tehát üzemi körülmények között az egyik hibaerősítő szabályozza a feszt, a másik az áramot ahogy eddig is. Beteszünk egy másik áramváltót (vagy söntöt), aminek a feszültségét belevezetjük egy tranyó bázisába, de úgy, hogy a tranyó csak a már nem kívánt túláram esetén nyisson ki, üzemi körülmények között ne. A tranyóval pedig vagy közvetlenül, vagy egy 555-ön keresztül felhúzzuk a DT lábat, leállítva, vagy megritkítva ezzel az órajelet. Az 555-el bármekkora késleltetést lehet csinálni, akár másodpercekre is leállíthatjuk ilyenkor a tápot, hasonlóan a pwm végfokos cikkemben lévő megoldáshoz.
A kérdésem az lenne, hogy össze lehetne-e építeni diszkrét elemekből egy árammódú szabályzót? Hogy néz ki egy olyan? Hogy működik?
Az is érdekel milyen cél szabályzó van, amit árammódra találtak ki.
Össze lehet csak egyrészt bonyolultabb, másrészt minek amikor készen megvehető, ráadásul megfizethető áron. Együteműek az UC38xx sorozat, ezek nagyon olcsók (80-100Ft), ilyenekkel működik nagyon sok flyback táp (TV-ben, monitorban stb.), illetve a hegesztőinverterek jó része is.
Ellenütemben pedig az UCC3808, ez már drágább de nem vészes. A működése szerintem sokszor le lett már írva a kapcsitápos topikba, de majd csinálok erről is képeket (esetleg videót) ha megtalálom valahol a tesztpéldányt a fiókban. Mondjuk ez már nem ebbe a topikba való, hacsak nem a PC tápot csinálod meg árammódúra.
Az már nagyon jó lenne ha rövid időre letiltaná a tápot pl.: rövidzár esetén.
Sziasztok!
Néhány PC táp SG6105-öt használ, meg lehetne próbálni azon az elven rövidzár-védelmet csinálni. Ahogy olvasgatom a hozzászólásokat, nekem is megjött a kedvem egy 40 Amperes tápot készíteni. Abból indultam ki, hogy a PC táp trafójában az 5 Voltos tekercs háromszorosan van tekerve, vagyis óriási áramokat bír ki. A két szélső kivezetést rákötöttem egy Graetzre és terhelés nélkül több, mint mint 18 Voltot adott le. 3 db nagy duppla Schottkyból csináltam egy Graetz egyenirányítást. 1 db MBR4045 volt egyedül, két S30D40 pedig párban, rátettem egy 2200 µF-os low ESR kondit, aztán összeszedtem a ház összes halogén lámpáját (a konyhából is, párom nagy örömére ). SG6105 van a tápban, túlfeszre szépen lekapcsol, de érdekes módon alacsony fesznél le lehet menni akár 0-ig, mégsem kapcsol ki. Ezt nem értem, miért. A rövidzár védelem az OPP lábon keresztül működik (Over Power Protection). Nem teljesen értem az elvét. Csak annyit tudok, hogy működik, mert ahogy fokozatosan növeltem a terhelést mindig lekapcsolt, meg kellett változtatnom az ellenállás osztást, aztán működött szépen. A rövidzárat nem próbáltam ki, nehogy mégis felszálljon a füst. Végül 4 db 50 Wattos és 7 db 35 Wattos lámpát tettem rá, ami kb 440 Watt, vagyis 37 Amper. A rátett ventillátorral a diódák hőfoka nem ment 65 fok fölé. A 30 Amperes Schottkyk is vígan bírták, ha jól tudom, váltófeszen 150 Amperig jók. Mindenesetre ment.
Graetz egyenirányítás nem túl jó mert 2-szer akkora veszteség a diódákon. Nálam a 40A változatnál 4 szekunder tekercs volt. A közös pont a test volt. A 4 vég pedig ment a 2db SBL3045 dupla diódára.
Sziasztok!
Próbáltam már gyűjteni infokat PC táp átalakítása állítható tápegységre, de olyan terjedelmű dolog van itt, hogy nem igazán látom át. Szeretnék segítséget kérni, hogy LM338-al, hogyan tudnám megoldani a csatolt tápnak az átalakítását állíthatóra és akár 5A-re? Mit kellene csinálnom vele pontosan? Mit kell kiiktatni, cserélni esetleg? Van egy másik típusú 400W-os ATX tápom, de most csak az egyiket csatoltam. Sajnos, nem igazán látom át a pc táp felépítését.
Ebben teljesen igazad van. Féltem is, hogy nagyon melegedni fog, ezért fokozatosan kapcsoltam rá a terhelést, de 65 fok fölé nem ment. A diódák 150 fokig bírják. A feszültség veszteség csak 1-2 tized Volt ilyen nagy áramok mellett, a teljesítmény veszteség max áramon is csak 5-10 Watt között van 500 Watt kimenő mellett, ami 1-2 %.
Ami viszont a legfontosabb, hogy minimális munkával (főleg trafótekercselés nélkül) is ki lehet nyerni a maximális teljesítményt ~500 Watt. A rövidzár védelemre találtam egy rajzot, ami söntellenállás nélkül tud kikapcsolni. Sajnos nem értem teljesen, ha valaki meg tudná magyarázni, megköszönném, mivel ez az elv kis módosítással minden átalakított PC táphoz jó lenne.
Az LM338 nem ide való, egyszerűbben is meg lehet oldani. Itt egy nagyon jó cikk:
Bővebben: Link Ezt már megcsináltam régebben, prímán működik! Aztán csak meg kell keresni a vezérlő rajzát és annak megfelelően módosítani az áramkört A hozzászólás módosítva: Okt 12, 2013
A tápodban sajnos 2005-ös pwm vezérlő lakozik Bővebben: Link.
Itt a rajz, talán megoldható
Bővebben: Link
Értem, akkor hagyom, ha nem megoldható az ilyen IC-s. Max kapcsolóüzeműként mőködhet, ha jól sejtem?!
Viszont van még egy ilyen tápom és ez így néz ki (LM339 és KA7500)
Ezzel kezdheted.
Értem. Legalább az alapanyag megvan, viszont nem tudom, hogy mit kellene tennem hogy nyerjek belőle 5A-t és legalább 20V-ot.
Nem találtam leírást hozzá még.
A képet amit feltettél, aszerint 13A-t tud +12V-on.
Az előző hozzászólásomban levő linken megtalálod az eredeti leírást, mely szerint többen is átalakítottunk már 494/KA7500 ic-vel készült tápot. A fórumon képekre is tudsz keresni, mielőtt elkezded az átalakítást, a topicot olvasd végig.... A hozzászólás módosítva: Okt 12, 2013
És az nem probléma, hogy nekem 339-em van benne? Mert ez esetben a módosítás is másként kell, hogy történjen.
Amit kaptam Tőled linket nem értem egyáltalán. A fórumot már olvastam, de mindenki 20 felé beszél és nem világos, hogy mivel is kell és hogy kezdenem.
Kiindulási állapot, jelzi mit kell eltávolítanod, ez a végeredmény.
Ez a 4-es pin a védelmi leállításért felel. Az adatlapján ezt írják, hogy arra találták ki, hogy a tranyómeghajtó körben csatoljon vissza és túlterhelés esetén leállítson mindent. Azt is írják, hogy a kimenetről egy áram visszacsatolásról is lehet vissza vezetni erre a lábra egy feszültséget. Alapból a testre kell zárni és akkor nem szól bele a működésre.
Ezek szerint amikor túl terheled a primer kört, akkor a kapcsoló tranyók bázis árama is nő. Ettől ott meg nő a feszültség és lekapcsolja a táp vezérlő ic-t. Azt én sem értem, hogy ezen a lábon mitől nő a feszültség terhelés hatására. Főleg, hogy előtte van az R44 ellenállás, amin nagy terheléstől feszültség esés jön létre. Ha csak nem az történik, hogy a driver trafó tekercse nagyobbat rúg vissza és ettől emelkedik a fesz, amitől le kapcsol. Ez engem is érdekel. Ha tovább jutsz írd meg. Azt gondoltam ki lehetne próbálni, hogy a kimeneti fojtóról csinálsz egy visszacsatolást és azon figyeled az áramot, amit vissza vezetsz a vezérlőhöz. Erre viszont figyelni kell, mert a vezérlő ic a primer oldalon van, a fojtó meg a szekunderen.
Ez egy marha jó alap, 400w-os és KA7500 van benne. Mázlista.
Ja, csak még mindig nem tudom mit kezdjek vele, mert ebben 339-es komp. van. Nyilván nincs mindenre érvényes sablon, de ehhez tényleg 0-ként állok hozzá. Eddig gitár torzítókat csináltam, de ez még új és nem tudom, hogy lássak neki. Még a fent linkelt rajz alapján sem.
Úgy nézki ki előbb érdemes lesz "kibeleznem" a dobozból.
Hello! Legalább is kitakarítani, megismerni melyik fokozat hol van benne, hogyan működik a táp. Mert ha teljesen kezdő vagy, akkor ez nem az a dolog, ahol működik az "ezt kösd össze és már működik is" a dolog.. üdv!
Kösz a válaszod, ez az én nagy problémám is. Tehát, ha az OPP (4) lábon 2,4 Voltra nő a feszültség, akkor 7 msec múlva lekapcsol a gép. Ez túlterhelés esetén hasznos. Ha a fesz 3,2 Voltra nő, akkor azonnal lekapcsol. Nagy túlterhelés, vagy rövidzár esetén van ez. Eddig tiszta.
A driver trafó közepe a segédtápra van kötve, ez kb 16 Volt. Ez van egyenirányítva, leosztva és megy az OPP lábra. De tényleg miért nő meg a fesz terhelés esetén? Nem értem, de jól tudtam használni Idézet: „De tényleg miért nő meg a fesz terhelés esetén?” Szia! Szerintem a kitöltési tényező megnövekedéséhez van köze. Esetleg tévedek? A hozzászólás módosítva: Okt 12, 2013
Mind Doncso-nak, és proli007-nek is igaza van. Most látom, hogy a primer oldalra 680µF-os kondikat tettek be ez nagyon ritka!
Tehát a teendőd egy 60W-os izzót sorba kötsz a táppal a primer oldalán, majd a topicot olvasva elkezded az átalakítást.
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy mit lehet tudni a PC tápok hatásfokáról nagyon alacsony terhelés esetén? Van egy áramköröm, ami max 1W teljesítményt vesz fel, és ezt egy 120W-os PC táp táplálja az 5V-os ágon. Ez a hálózatból mekkora teljesítményt vehet fel kb.? Érdemes üzemeltetési költségek szempontjából más megoldás felé nézni? Köszi!
Típustól függően 6-13 W körüli is lehet az üresjárati teljesítményfelvétel. Ajánlom inkább a mobiltelefontöltőt. ~1500 Ft-ért kapsz 5 V 0,5-0,75 A-est. A jobbak saját teljesítményigénye 0,01 W (TOPxx IC). A hatásfoka se rossz, de még ha 50% lenne, az még mindig csak 2 W. Ellenben ha az árat, megtérülést nézed, várnod kell néhány évtizedet.
"Ennél több is veszett Mohácsnál!" Idézet: „Szerintem a kitöltési tényező megnövekedéséhez van köze.” Igen, ez biztos. Nyugalmi helyzetben a Vdd=16 Volt, erre töltődik fel a C1 kondi. Az R2-R3 páros osztása kb 10, tehát az OPP kimeneten (IC bemenet) 1,6 Volt lesz. Mivel induktív a terhelés, működés közben a Vdd pontra szuperponálódik egy kitöltési tényezőtől függő váltófeszültség. Ezt egyenirányítja a dióda, ezzel megnő a C1-en levő feszültség. Régen tanultam elektronikus áramköröket, nem tudom, jó-e az okfejtésem
Nem pont az számít, hogy a kitöltési tényező mekkora. A kis kitöltés mellett nem lesz a tekercsekben nagy ellen indukció, mert a kimenet nincs úgy megterhelve. Nagy terhelés esetén a tekercsek lekapcsolásakor ellentétes irányú indukció lép föl. Minél nagyobb az áram, annál nagyobb. Tehát akkor fog szuperponálódni (rá ülni) a tápfeszre ha jól meg van terhelve. Szerintem.
A hozzászólás módosítva: Okt 13, 2013
Üdv!
PC táp trafóját szeretném áttekercselni, az lenne a kérdésem hogy hogyan lehet szétszedni a magot úgy hogy ne törjön szét? Már egyet összetörtem...
1. Hideg vízben felteszed forralni, kb 5' után kesztyűvel fogva megpróbálod széthúzni, ha nem enged tovább főzöd.
2. Kromofágba áztatod egy napig, majd az előbbiek szerint. 3.Nitrohígítóba áztatod, és mint elébb.. 4.Mikroba teszed egy pohár vízzel együtt, közepes teljesítményen 2-4', és lmf. Ha flybackot csinálsz, a törött (ha nem nagyon ripityom) magot összeragasztod (a törésbe ne kerüljön ragasztó), kicsit több lesz a légrés. A hozzászólás módosítva: Okt 17, 2013
|
Bejelentkezés
Hirdetés |