Fórum témák
» Több friss téma |
Köszönöm a sok visszajelzést.
Inkább a gyenge vételre gyanakszom, mintsem az elektromos hálózatra, ugyanis ma próbáltak mi teljesen leválva a hálózatról, akkumulátorral, és még csak nem is lett enyhébb a probléma. A jövő hét elején még azt megpróbálhatom, hogy a most tető alatt lévő antennát kihozom tető alól, bár úgy csak egy helyre tudom tenni, és az nem a legjobb. De egy próbát megér. Huhh, azért a 38-43-as jelerősség durva, nekem 72-es jelerő 0 bithibánál csinálja még mindig. Erősítő nélkül is 55-60-as jelerő van A MUX-on, C már nem jön úgy. (Valószínűleg a hosszú kábel, és a C MUX magas, majdnem 800-as frekvenciájának köszönhetően.) PCT csatikak még régen vettem neten, mert akkor a kábeltv hálózat lett átépítve a lakásban, és főként a modemhez nem akartam csavaros F csatikat használni. Még akkorról maradt. Valószínűleg a mérés után sem lennénk sokkal okosabbak, több falubelitől is hallom, hogy náluk sem jó, van akinél picit kevesebb a gond, de pl egy elég közeli szomszédnak szinte egyáltalán nem működik, pedig neki szerelő tette fel, antennát is ő vette. Neki azt mondták, hogy esetleg egy erősebb antenna, de azzal sincs sok remény. Most 15 dB-es van neki. Úgyhogy abban biztos vagyok, hogy itt rettentő kicsi jel van csak. Ebbe ráadásul az a dühítő, hogy lefedettségi adatbázis szerint az egész faluban van vétel, emiatt sokan be is ruháztak antennára, beltérire, és mindenki koppant vele. Szóval ezután arra jöttem rá, hogy ahol a lefedettségi térképen világossárga szín van, az nem a tetőantennás vételt jelenti, hanem gyakorlatilag a nincs vételt, vagy nézhetetlen vételt. :/
Próbáld ki , amit írtam neked , ha ott bevált ahol csináltuk , akkor , ha nálad javít valamennyit a vételen már nyertél vele.És nem kerül semmibe egy kis barkácsolás , de ez belefér azt hiszem.
Kipróbáltam, nekem rontott a vételen, visszaesett a jelerő 65-re.
Valószínűleg ezek az antennák máshogy működnek, mint a lepke, és már így is nagyon ki vannak hegyezve a teljesítményre.
Más irányban is próbáltad ?Mert lehet kicsit variálni kell , hogy a visszaverődött jelek az antennára kerüljenek.
Ez anno úgy történt a mi esetünkben , hogy egy emberke fent a padláson volt egy meg nézte a jelerősséget lent a tévén , és totál látszott az , amikor elmozdította valamelyik irányba , mert akkor esett a jelszint .Viszont amikor jó volt a jelarány ot lett lerögzítve .Azóta úgy van ez kb 2 - 3 éve volt. A hozzászólás módosítva: Máj 9, 2014
Én felvittem a TV-t, és nagyon pöpecül be lett lőve. Mármint amennyire ilyen amatőr módszerekkel lehet.
Jövő héten kiviszem teraszra, tetőn kívülre, hátha... De most már hétvége előtt nem merem macerálni... mert F1.
Ok még annyit elfelejtettem , hogy az említett fóliás karton fal az antenna mögött kb 10 - 20 cm re helyezkedik el.
Tervezem, hogy átforgatom a szomszéd városban működő kis teljesítményű adóra, hátha mégis jobb, mivel közel van. A mi helyi TV-nk 98-100 körül jön.
A rendszer eddig ugyanígy működött, csak lapos TV helyett még CRT-vel és analóg földivel, ott vagy nem látszott ennyire a zavar, vagy ez a TV ennyire érzékeny.
Van olyan DVB-T (minDigTV) STB, ami a kódolt adásokat (természetesen érvényes előfizetés birtokában!) úgy veszi fel, hogy az PC-n is lejátszható/szerkeszthető?
Az összes ami USB-n rögzít a megfelelő programmal (codekkel) lejátszható PC-n. A dobozokra, általában rá van írva milyen formátumban ment el.
Sajnos, ez csak a kodolatlan adásokra igaz.
A MinDigTV-s matricálú berendezéseknél - nem a dobozon, de belül (a hasznlati utasításban) az is bent van, hogy a kódolt adások felvételeit még lejátszani is csak érvényes kártyával lehet. Ezért értelemszerűen úgy tárol, hogy az máshol (pl. PC-n) ne legyen lejátszható. Hírek szerint ez feltétele a MinDigTV matrica elnyerésének. De én reménykedem abban, hogy azért kapható "nem matricás", de azért MinDigTV kompatibilis berendezés, ahol nincs ilyen korlátozás. A hozzászólás módosítva: Máj 20, 2014
Lehet egyszerűen csak a direkt bejövő digitális jelet rögzíti, kikódolás előtt. Így jó hogy nem játssza le más. Azt nem tudom a dekódolás, és a képalkotás mennyire összefüggő.Egyáltalán létezik e dekódolt, de még digitális adás bármely pontján a vevőnek.
Másrészről ha a digitv nem támogatja az adott vevőt , gondolom tesz róla, hogy a kártyáját se fogadja el.
Ha a kérdés a pc-n való lejátszás, akkor itt van ezBővebben: Link és mintha rémlene, hogy valaki hallott már olyat, hogyan lehet a monitorról rögzíteni
olvasd el proba hozzaszólását (csak a lehet szót "felejtsd el" - mert nem lehet, hanem "így van").
Amúgy nekem most Strong SRT 8903-as STB-om van, és egy hozzászólás a Digiportal Strong SRT 8903 fórumáról: ld . melleklet. És megismétlem a kérdésemet is (kissé másképpen): hol lehet olyan STB-ot kapni, amin nem MinDigTV által engedélyezett firmware van (mert. hogy azok mind ilyenek) A hozzászólás módosítva: Máj 20, 2014
köszönöm, lehet, hogy még hasznos lesz, de most a PC-n szerkesztés (reklámok kivágása), és persze az archiválás a cél.
u.i. valóban lehet képernyőről rögzíteni, de az "olyan is"...
Hát ez a baj! Én "szakmai" választ vártam: egy tipus-nevet és -számot (szerintem ez teljesen beleillik a HE "profiljába")
És esetleg egy bolt címét. Ez lehet akár az, hogy "egy bécsi MediaMarkt - gondolom odáig enem ér el a MinDigTV keze, meg azt is nehezen tudom elképzelni, hogy az osztrák fogyasztók "eltűrnének" egy ilyen korlátozást. (de azért, jobb egy magyar cím - már ha van)
...ha egyszer valami kódolva van, annak oka van, ...
igen, ez így van - ezért is emeltem ki a legális és érvényes előfizetést! Viszont semmi jogalapja sincs az előfizetés ilyetén korlátozásának. (még jó, hogy a VHS-re rögzített műsorok megnézhetőségét egyenlőre nem korlátozzák). Az is biztosnak tűnik, hogy léteznek olyan STB-ok, amik nem tartalmaznak ilyen korlátozást (legfeljebb ezek nem kapnak MinDigTV matricát). De én is csak egy "felhasználó" vagyok. Ezért kértem (kérek) segítséget (információt). Remélem ennyi belefér a HE profiljába.
Nekem anno az "okos" belterimmel .ts kiterjesztessel lehetett felvenni a musorokat. Utana minden tovabbi nelkul a .ts-t az Avidemux szerkesztett.
Több beltérin a magyar szoftver még felvenni se tud. Próbáltad a legújabb német vagy angol nyelvű Firmware-t?
Nincs és már valoszinü nem is lesz. A mezei elöfizetési jog csak arra érvényes, hogy megnézd a müsort ( ugyanazon a berendezésen) valos vagy eltolt idöben ( rögzitve) a HD adásokat ráadásul a rendszer csak korlátozott idöre tárolhatja. Az elöfizetöi jog nem jogosit fel a müsor külsö megmunkálására sem egyébb beavatkozásra.
Ezek a korlátozások rendszerint mem a berendezésben vannak, hanem magában az adatfolyamban, a berendezés legfeljebb igy vagy ugy reagál az adott kodra ( semmi köze a kártyához, vagy az adáshoz/ ill. az országhoz, honnan sugározzák). Ez érvényes minden digitális jel sugárzásra, mindegy hogy minDigTV , mühold vagy kábel. A hozzászólás módosítva: Máj 21, 2014
Mikorra várható a VHS/DVD rekorderek elkobzása?
Bár egyenlőre még úgy vagyok informálva, hogy "Európában" azért ennél több joga van az előfizetőnek.
Szia!
A szolgáltatónak viszont joga van korlátozni a te archiválási szokásaidat. Mert ugye azt a filmet külön nem vetted meg. Ha meg nézni akarod, akkor fizessed a havidíjat.
A VHS-l már senki nem foglalkozik - DVD meg már tudja amit tudnia kell......
És az sem kizárt, hogy rosszul vagy informálva, vagy csak álmodozol..... Jo reggelt! A hozzászólás módosítva: Máj 21, 2014
Sziasztok. Vettem egy új navis tvs kínai fejegységet, és van egy kis probléma a dvb-t résszel. A régiók közt nem lehet Magyarországot választani, szinte csak a nagyobb országok vannak benne. Na már most akármelyik városra megyek megtalálja a szabadon fogható tv és rádió adásokat, viszont se kép se hang. Sötét kijelző és némaság amikor az adásnak kellene mennie. Infókat nem nagyon tölt be az adásnál, csak időpontokat valamint a teletext is szépen bejön. Próbáltuk 2 különböző antennával is. Lényeges, hogy melyik régió van beállítva? Melyik ország egyezik Mo-al? A fejegység kd8300 néven fut.
Jaj ne... most nézem csak dvb-t 2. :/ Akkor semmi esély a tv nézésre? Vagy kicserélni benne a tunert?
Sok verziója van, ez androidos 8 gb memóriával. De dvbt2 behozza a csatornákat? Mert látom, hogy megtalálta amiket lehetett, csak nézni nem engedi A hozzászólás módosítva: Máj 21, 2014
A hirdetésben valami kiegészítő panelt kell csatlakoztatni, de akkor is csak MPEG-2 adást tud venni.
7 Inch Android Car DVD Player "Road Veles II" - 8GB Internal Memory, GPS, DVB-T
Van rajta már alapból tv tuner(dvbt2), viszont drága jó országunk más rendszerű?!
Szóval felejtsem el ezt a készüléket ebből a szempontból, mert soha az életbe nem fogok idehaza tv-t nézni rajta?!
|
Bejelentkezés
Hirdetés |