Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » [OFF] Pihenő pákások témája - Elektronika, és politikamentes topik
Lapozás: OK   3263 / 3606
(#) bbb válasza jdani hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Ha csak azt veszem alapul, amikor az én négyes karambolom volt, ahol az öv keresztben lévő részéből kilökött az első ütközés, majd az öv alsó része huppantott vissza az ülésbe, ott a lábam először a gázra érkezett vissza, nem a fékre. Ennek következtében a motor felpörgött, s mire kivágtam üresbe és tapostam a féket, már a szemben lévő terepjáró orrában voltam. Ha ezt a tapasztalatot összeadom a téli jeges körülmények között kipörgő kerékre mutatott sebességjelzéssel, akkor simán elhiszem, hogy teljesen fals értéket mutat egy összetört műszerfal, mikor tehetetlen tömegként csapódik a fémkupac ide-oda.
(#) sargarigo válasza Bakman hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Nekem vasúti átkelőnél volt olyan, hogy meg kellett állni. Még gurult az autó, mikor elvettem a gyújtást. A mutató pedig maradt ahol éppen volt. Indításnál meg bukdácsolva ment vissza nullára. Opel Corsa, és Astra is ezt csinálta. Azért ha kipróbálnád, vigyázz vele, mert se szervó, se fékrásegítő nincs ilyenkor!
Szerk: Ilyen 20-as tempóra gondolj, ne 180-ra!
A hozzászólás módosítva: Ápr 7, 2021
(#) Ge Lee válasza jdani hozzászólására (») Ápr 7, 2021 / 1
 
Szeretik a sebességet (gyorshajtást) felróni a balesetek számlájára, holott az csak a legritkább esetben vezet balesethez, mert ahhoz szinte minden esetben a figyelmetlenség vezet.
(#) Macsek71 válasza mnyugger hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Nem tudom időszerű-e még a kérdésed .

Fehérvár-Újváros : amióta felújították egész jól (tempósan) járható.
Újváros-Földvár : klasszikus magyar főút (nyomvályús, repedezett) az autópálya átadása óta elviselhető forgalommal.
(#) tbarath válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Ezzel vitatkoznék, itt elég jól leírták: Bővebben: Link.
Minél nagyobb a sebesség, annál nagyobb a fékút, a lassulás sem lineáris. 30 és 50 km/h között majdnem 3x-os a féktáv, és ha 30-ról meg tudsz állni egy eléd eső gyalogos/biciklis/autó/akármi előtt, addig 50-ről elcsapod, mégpedig 40 km/h sebességgel. Hatalmas a különbség.
És akkor ott van még a reakcióidő, minél nagyobb a sebesség, kevesebb idő alatt kell(ene) korrigálni a potenciálisan balesetet okozó hibát, kövesse el azt akárki is.

És értelme se feltétlenül van, 130 km/h és 160 km/h között kevesebb, mint 9 percet nyersz 100 km-en.
A hozzászólás módosítva: Ápr 7, 2021
(#) Ge Lee válasza tbarath hozzászólására (») Ápr 7, 2021 / 3
 
Felesleges, mert a belvárosi forgalmat nincs értelme ide keverni, ott valóban sok még az 50 is. Lakott területen kívül meg rengeteg ellenpéldát tudok, láttam, magam is notórius gyorshajtó voltam régen, sosem okoztam gondot ezzel senkinek.
A balesethez nem ez kell hanem a balfékség, és elég oda 70-80km/h is, még a 90 se kell. És ha hiszed ha nem, egy 150km-es távon nagyon nem mindegy hogy 90-nel vagy 140-nel tudsz haladni. Ismertem egy figurát, méregdrága autója volt, tele a legújabb előjelző és blokkoló kütyükkel (amíg lehetett), rendszeresen megtette a főváros-Pécs távot úgy, hogy csak ott ment 180-nál lassabban ahol nagyon muszáj volt, soha nem volt még koccanása sem.
Csak hangzatos a gyorshajtás, meg hát jó az emberi *** valami más okra áthárítani, meg büntetni is könnyebb. Hiába megyek 45-tel ha körültekintés nélkül fordul elém ki valaki, vagy átszalad az úton, ezeket nem büntetik, csak azt aki gyorsan ment... És ahol nem tudsz megállni 50-ről ott nagy eséllyel 40-ről ugyanúgy nem.
Néhányszor jártam csak pesti belvárosi forgalomban autóval, de ott szinte mindenütt 70-nel halad a forgalom. Akkor ott hogy állnak meg?
A hozzászólás módosítva: Ápr 8, 2021
Moderátor által szerkesztve
(#) tbarath válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Szerencsére nem okoztál, de nem biztos, hogy mindig csak rajtad múlt. Sőt, szinte biztos, hogy nem csak rajtad.
A 90 és a 150 között nyilván nagy különbség van, majdnem 2x sebesség, persze hogy az számít. De 90-nel ne autópályán akarjon menni, 150-nel meg ne főúton, pláne ne lakott területen.

Ez a 180-nal megyünk meg simán jó, ha üres autópályán csinálod. Már ha nincs baleset, terelés, vagy péntek esti csúcs, bár ez utóbbi se feltétlenül probléma (M5 Kecsó után, M6 kb. végig (Pécs), M3 Hatvan után, itt lehet tolni). És nyilván a *** a probléma, de azért a sebesség se segít a hibák korrigálásábal. Persze értem én, hogy mindenki F1 pilóta, de 130-ról 110-120 méteren állsz meg, 180-ról pedig 200-210 méteren. Az a 90 méter pedig baromi sok...
A hozzászólás módosítva: Ápr 8, 2021
Moderátor által szerkesztve
(#) szalamandra válasza tbarath hozzászólására (») Ápr 7, 2021 / 1
 
Szerintem felesleges számolgatni a métereket, sebességeket, mert nem fogsz egyik esetben sem tudni megállni, inkább lényeges szempont a mennyire fogsz szétkenődni.
Ahhoz, hogy bármilyen sebességnél biztonsággal meg tudj állni, olyan követési távolságot kellene tartani, ami "megvalósíthatatlan". (100 feletti sebességre gondolok, nem a városi lötyögésre.)
(Kolléganőm nemrég törte össze magát a nulláson, nem az a száguldozós típus, normális tempoval, "szokásos" követési távolsággal, saját bevallása szerint esélye sem volt elkerülni a balesetet.)

Érdekes módon például Németországban valahogy kezelik ezt az általad említett 90 m-es problémát.
(#) nagym6 hozzászólása Ápr 7, 2021 /
 
Csodálkozva beszállok a vitába. A komolyabb baleseteket kielemezik, megállapítható sok esetben utólag is, hogy bekövetkezésében, vagy a baleset súlyosságában jelentős hatása volt a gyorshajtásnak.
Azért nagyon nem mindegy, mekkora távon tudok megállni váratlan eseménynél. Sima fizika, ez sebességfüggő, és a reakcióidő alatt is sebességfüggő mekkora utat teszünk meg. Volt már jópár esetem, amikor nem tudtam volna megállni ha gyorsabban megyek. Az sem mindegy mekkora sebességgel ütközik az autó, ha már ütközik.
A közlekedésben az a probléma, hogy másokat is veszélyeztetünk. Ezt nem tehetnénk meg. Saját magunkkal szemben saját dolgunk lenne, de ott van a mások is.
A hozzászólás módosítva: Ápr 7, 2021
(#) Ge Lee válasza nagym6 hozzászólására (») Ápr 7, 2021 / 2
 
Gyorshajtásról volt szó, nem a relatív gyorshajtásról ami egészen más. Mert mit állapítanak meg? Mész az úton, veled szembe jövő elalszik vagy rosszul lesz, mire észreveszed telibe talál. És akkor megállapítják, hogy ha 90 helyett 32-vel mentél volna akkor elkerülhetted volna? Ne vicceljünk már. Vagy a köd. Egyszer ki kellett mennem a helyszínelő rendőrrel, hajnalban (vak sötét) tejföl ködben, a fickó 45-ös tempóval elcsapott egy részeg embert aki egyszer csak előtte termett, se kikerülni nem tudta se megállni, az illető meghalt. Gyorsan hajtott? Nem. Relatíve gyorsan hajtott? Igen. Ugyanez belvárosban álló busz mellett, mögüle kiszalad eléd a gyerek, teljesen mindegy hogy 60-nal mész vagy 45-tel ugyanúgy elcsapod, kb. a sérülések is ugyanakkorák lesznek. Elkerülni ezt csak akkor tudnád ha mondjuk 10-zel mész el a busz mellett.
Másik véglet. Normálisabb minőségű út, 10-15km-re se előttem se mögöttem semmi, lakott terület se, mi indokolja a kresz-en kívül hogy 90-nel menjek, ha az én autómmal a 160-as tempó is kb. ugyanolyan érzet? Maximum az elém futó őz, de annál szintén majdnem mindegy lenne a tempó, mert esély sincs megállni.
(#) Bakman válasza nagym6 hozzászólására (») Ápr 7, 2021 / 2
 
Idézet:
„A komolyabb baleseteket kielemezik, megállapítható sok esetben utólag is, hogy bekövetkezésében, vagy a baleset súlyosságában jelentős hatása volt a gyorshajtásnak.”
Mi mást tudnának megállapítani? A sofőr egész éjjel rosszul aludt mert a szomszég kutyája folyamatosan ugatta a holdat? Masszív fejfájás gyötörte? Esetleg komoly problémán gondolkodott és elkalandozott a figyelme? Netalán egy hangyányit hosszabban nézte a visszapillantó tükröt?
Idézet:
„A közlekedésben az a probléma, hogy másokat is veszélyeztetünk.”
Ez máshogyan nem is megy, ez egy ilyen üzem.
(#) nagym6 válasza Bakman hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Idézet:
„Ez máshogyan nem is megy, ez egy ilyen üzem.”
Pont ezért nem lehetne vagánykodni.
(#) nagym6 válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Idézet:
„Gyorsan hajtott? Nem. Relatíve gyorsan hajtott? Igen.”
Nyilván a körülményeknek megfelelően kellene menni. Egyébként ködben a zöme nem képes jól megállapítani, hogy a látótávolságban meg tud-e állni. Akkor egy útakadályba szinte biztosan belecsapatnak. Példa, ráfutásos tömegbalesetek ködben.
Néhány példát felhoztál, de sokféle baleseti variáció lehet aminek bekövetkezésében nem mindegy a sebesség.
Idézet:
„Maximum az elém futó őz, de annál szintén majdnem mindegy lenne a tempó, mert esély sincs megállni.”

Eléd futó őznél lehet esély, nekem volt többször nagy nehezen megúszni, megállni. Sebességfüggő lehet az esetleges sérülés is.
A hozzászólás módosítva: Ápr 7, 2021
(#) Bakman válasza nagym6 hozzászólására (») Ápr 7, 2021 / 1
 
Nem kell vagánykodni, elég egy gyengébb nap vagy éjszaka. Igazábol az a baj, hogy gyorshajtást emlegetnek folyamatosan, mintha az lenne a balesetek okozójának alfája és omegája.
(#) bbb válasza Bakman hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Akkor a témához másik videó: youtube. Én nem szeretem a totalcar oldalát, de van pár jó videójuk.
(#) mnyugger válasza Macsek71 hozzászólására (») Ápr 7, 2021 /
 
Köszönöm túl vagyok rajta.
Az 1-es út és Felcsút közt elég romos. Felcsúttól Székesfehérvárig kitűnő.
De pont ezen a szakaszon kamion az árokban. Nem sokkal előttem történt így megúsztam a helyszíneléssel járó lezárást.
Azután egész tűrhető volt az út. Végig 90-100-zal járható.
62-es, 6-os, 52-es, M44-es.
Az M44 csodálatos. Alig forgalom, tükörsima út. Kár, hogy csak 90km van készen belőle. Igaz addig nem fizetős míg nincs készen.
(#) mhatalyak hozzászólása Ápr 8, 2021 /
 
Tiszteletem a szakiknak!

Valakinek esetleg van 386/486 gépe?
Bátyámat szeretném vele meglepni, mert ma elküldte a street rod nevű játékot, meg mellé üzente, hogy kéne egy 386 Ha valaki tudna ilyen gépet szívesen mennék érte!
A hozzászólás módosítva: Ápr 8, 2021
(#) Rosszmáj válasza mhatalyak hozzászólására (») Ápr 8, 2021 /
 
Esetleg ez?
Kisebb helyen elfér.
(#) Rosszmáj válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 8, 2021 /
 
Csak hogy beleokoskodjak ... a sérülés súlyossága a sebesség négyzetével arányos.
45 és 60 esetén csak 30% sebességtöbblet, de az energiatöbblet majdnem 80%-kal több, 90 és 160 esetén bő háromszoros. Hiába 20-30 kg egy őz, szerintem 160-nál nem maradsz az úton. De legalább megijedni sincs idő.
(#) SzervízMacska válasza Rosszmáj hozzászólására (») Ápr 8, 2021 1 / 2
 
Néhány jogosítványt a hozzászólások alapján simán be lehetne vonni...
(#) Moderátor hozzászólása SzervízMacska hozzászólására (») Ápr 8, 2021
 
Szinte mindet.
Mielőtt még valakinek feltűnne, javasoljuk, hogy ezt a polémiát hanyagolja is mindenki!
(#) mateatek válasza mhatalyak hozzászólására (») Ápr 8, 2021 /
 
Nekem ez a játék C=64 emulátoron is futott.
(#) mnyugger válasza mhatalyak hozzászólására (») Ápr 8, 2021 /
 
Szerintem 486-os gépem van. De hogy van e benne RAM azt nem tudom. FDD és HDD az biztosan nincs. DE lehet az meg fiókban van. A RAM a kérdéses.
Békéscsabán.
(#) pucuka válasza mhatalyak hozzászólására (») Ápr 8, 2021 /
 
Van az ágyam alatt (már hol is lenne máshol) egy komplett, 486 -os Win98 -al CRT monitorral működőképesen. Ha kell, viheted.
(#) szikorapéter hozzászólása Ápr 11, 2021 /
 
Sziasztok. Valaki esetleg tud segíteni hogy a régebbi rádióamatőr találkozók, (Puskás és társai) fotóit hol találom meg?
Keresek egy képet a fotók közt de nem találok albumot.
(#) Gafly válasza szikorapéter hozzászólására (») Ápr 12, 2021 /
 
Ez is egy lehetséges módszer.
Már ha HE...

HE_kepek.PNG
    
(#) szikorapéter válasza Gafly hozzászólására (») Ápr 12, 2021 /
 
Köszönöm, ezt este megleltem, de a Puskáson készült fotókból nem találok, ami segítene egy bizonyos csőfoglalat megkeresésében.
(#) gkari válasza szikorapéter hozzászólására (») Ápr 12, 2021 /
 
A csövet sem tudod, hogy melyik?
(#) granpa válasza gkari hozzászólására (») Ápr 12, 2021 /
 
Egy bizonyos csőfoglalat a kérdés: névre, alakra. 4 (5) csapos Euro(angol?)fej, vagy ilyesmi.
AC/HL, Aa, AC100 meg ilyenek. De nem konkrét, csak mi a foglalat neve. (ha van)
(#) Dióda hozzászólása Ápr 13, 2021 /
 
Üdvözletem!
Nem lakik valaki vagy közlekedik a Budapest, Soroksári út 150 környékén?
Rendeltem a Best Showtechnika Webáruház-ból cuccot vagy két hete de sem telefonon sem email-ben nem tudom őket elérni hogy mi a helyzet a rendeléssel. Egyálltalán van még az a bolt vagy az egész cég beleesett ebbe a nyavajába és zárva van vagy tudja a harag.
Következő: »»   3263 / 3606
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem