Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
"Mutatós" kijelzős feszültségmérőd van? Vagy digimulti analóg bargraph-al?
Tudod mit, vedd ki a relét! Nézd meg, hogy így is ki-be kapcsolgat-e (ez esetben már csak a LED).
kiveszem a relét a nyákból, és nem rakom rá a ventit, akkor jól működik, viszont a led nem gyullad ki
Nem értem. Ha a relé nincs bent az áramkörben, és a LED sem gyullad ki, akkor honnan tudod hogy olyankor jól működik? Hiszen ilyenkor semmi visszajelzés nincs.
Kivett relénél mérni kellene az 1,2,3.as lábak feszültségét,ebből kitűnne hogyan tovább.
Attila. Ha ez a kapcsirajz lett megépitve akkor érthető a "prellezés".
A kapcsolótranyó emitterében van a rajz szerint a relé,pedig a kollektorába kellene kötni a védődiódával egyetemben.
Igen, épp az ilyesmik miatt van csak "béta státuszban" a kapcsolás.
![]() Ettől függetlenül az áramkör így is működik, prellezés nélkül.
Működhet ha valami kisáramú relét használ,egyébként tutira nem...
Alapvető hiba,hogy a kapcsolótranzisztor egy erőteljes negativ visszacsatolással van ellátva,ami éppenséggel az erősitést csökkenti,holott itt a tranyó leültetése a cél. Úgy gondolom,hogy Maverick91 kollégánál is ez okozza a problémát. Rajzold át neki mihamarabb,ne okozzon neki csalódást. ![]()
rajta van a relé, csak két kábelen kivezettem tápját neki
sziasztok, olyan kérdésem lenne ha 4069-es ic-t 5 voltról járatom, és ~12Vot kapcsolok a bemenetére, akkor mi történik? Ez egészséges? Kimenete rendben 0V lesz?
Sziasztok.
Lenne egy kérdésem. Vidéken lakok nem messze Pesttől és szobaantennával szeretnék adókat fogni de néha nagyon gyenge a jel pedig az antenna mindig ugyan ott van. Ez miért fordulhat elő és mivel lehetne a képet javítani? A másik hogy néha lehet fogni a discovery, national geographic és sport1 meg hasonlóakat. A ház a sarkon van ahol a kábelszolgáltatónak van elosztója. Ezzel van kapcsolatban? Esetleg mivel tudnám jobban fogni ezeket az adokat is? Előre is köszi
Szerintem vegyél egy rf erősitőt.
Akkor az elosztóból lehet be fog jönni tisztán is a natgeo stb. ![]()
Hello!
Egészségesen beledöglik! ![]() A CMOS bemeneten van kéét dióda a plusz és a míusz táp felé, de arra szolgál, hogy a sztatikus feltöltődést a tápra vezesse. Két megoldás van: - Egy feszültség osztó készítése, hogy 12V bemenet mellett a kimenetén csak 5V-legyen. A kapcsolási küszöb, ilyenkor valahol 6V környékén lesz. (pld. alul 2,2kohm, felül 3,3kohm) - Ha a bemenettel sorba kötsz, egy 100kohm-os ellenállást. Mert azt az áramot a védődióda már simán levezeti. A kapcsolási küszöb ebben az esetben az redeti "féltápfesz" körül lesz, azaz 2,5V-on. üdv! proli007
Hello!
Még mindíg a legjobb antenna erősítő, az antenna! Az erősítő erősít, de a hasznos jelen kívl a zajt is, plusz hozzáteszi a maga saját zaját. Elsődleges feladata, nem a jel erősítése, hanem a kábel csillapításának kiegyenlítése. (Hogy legalább azon ne vesszen el a hasznos jel java. De akkor van értelme, ha a kábel 10m-nél hosszabb.) Az erősítő sokkal rosszabb, mint maga a TV, mert amíg a TV szelektíven erősíti a kiválasztott adót, addig az erősítő szélessávú, tehát a sávban begyüjtött zajokat is erősíti, nem csak a vételi frekvenciákon találhatókat. Ha nagyobb térerejű adók is vannak a gyengék között, akkor intermodulációs torzítást is okoz. Szóval lehet, hogy erősítővel eredményt érsz el, de ha mégsem akkor annak meg van a magyarázata. - A légkörben a terjedés, sokmindennek függvénye (napszak-időjárás..) Természetes, hogy a térerő változik. Csak ha készüléknél, a bejövő jel meghalad egy minimális szintet, akkor az automatikus erősítés szabályozás (AGC) ezt kiegyenlíti, és legfeljebb a kép minőségében (zajában) látható változás. - A szobaantenna esetében még ehhez hozzá jön mindenféle reflexió, amit az antenna elhelyezése a szobában és a bentlévő tárgyak-emberek is befolyásolhatják. A reflexió, adott esetben erősíti, vagy gyengíti a jelet. Tehát keresni kell a legmegfelelőbb helyet. (de a kültéri antenna a megoldás, mert a szobaantennát csak helyi adók vételére találták ki.) - A kábelcsatornák vétele, természetesen az elosztótól származnak, azaz a elosztóról lejövő koax kábelek sugárzásától. (illesztettlenség esetén a kábel árnyékolása is sugároz.) Tekintve, hogy a térerő a távolsággal négyzetesen csökken, a megoldás, minnél közelebb menni. üdv! proli007
akkor a kollektorra kell kötni a relét, a diódát és az ellenállást? az emitterre meg a feszt?
Na, átrajzoltam a kapcsolást normálisan és be is ültettem. Mindjárt ki is próbálom, addig itt a rajza:
Hővédelem kapcsrajz
Sziasztok
ventit akartam cserélni a "nagy" gépem tápjában és észrevettem hogy egy 1000µF/10V-os LOW ESR elkónak a teteje fel van púposodva és valami barna valami van kifolyva a tetején középen... vagyis ennek az elkónak annyi. De nincs itthon 1000µF-es LOW ESR elkóm csak "normál" nem LOW ESR... Beletehetem-e a nem LOW ESR elkót a helyére? Akár csak holnap de-ig... nem véglegesen, csak mondhatni egy fél napra, vagy egyáltalán felejtsem el hogy kicseréljem nem LOW ESR elkóra? Köszi szépen
Hello!
Öszintén szólva, több minden nem tetszik ebben a kapcsolásban. Elvileg persze működhet, de amit művel, az is természetes dolog. Igazából, azt nem értem, hogy egy ilyen egyszerű alkalmazásban, miért szenvedtek a diódával. A dióda feszültség változása, -2,2mV/fokC. És mivel a nytóáramváltozásra a feszültség változása is drasztikusan változik, igen stabilan kell tartani a nyitóáramot. Ezért vana a rajzon a TL431. Ha a relé árama valahol belefolyik a bemeneti áramba, akkor földhurok képződik, és visszacsatolás jön létre. Ettől aztán simán krepeghet a dolog. A relé számára, fel kell erősíteni, a 2,2mV-ot, 12V-ra, ez tetemes erősítést jelent. Ugyan akkor a visszacsatolásban csak kondi van, tehát az csak gyorsítja az átváltást, de amikor feltöltődött, vissza áll a bemeneti differencia, azaz nincs hiszterézis! Viszont van egy jó relaxációs oszcillátorod. Természetesen, mikor a hőfok már olyan differenciát hoz létre, amit a földáram már nem tud befolyásolni (tehát az erősítő már túl van vezérelve) akkor beáll a stabil ki v. be állapot. Egy sima NTC ellenállás ellenállás változása a hőfokra 3,6%/fokC körül mozog. Ha ezt használod, sokkal kisebb erősítést kell kialakítani, és ezzel egyidőben sokkal zavarérzéketlenebb lesz a dolog. Azt is meg kell fontolni, hogy mekkora a célszerű hiszterézis, (hogy hány fokon kapcsoljon be és ki a relé). Mert a diódás árakörben nullkomparátor van, tehát az átváltási ponton az IC analóg erősítőként működik, és minden zajt a relére vezethet. A visszacsatolásban, a kondi helyén egy ellenállás alkalmazásával be lehet állítani a kívánt hiszterézist. (PTC vagy NTC ellenállás alkalmazásakor, a TL431 is szükségtelen) Jelen kapcsolásban az egyetlen hiszterézis, a relé meghúzás és ejtési feszültség különbsége. A hiba független lehet attól, hogy a tranyó földelt kollektoros, vagy földelt emitteres üzemmódban működik. Csak az első esetben az áramkör körerősítése nagyobb, révén, hogy a földelt emitteres fokozatnak lehet erősítése, ellentétben a földelt kollektorossal, ahol közelítőleg 1 szeres. üdv! proli007
Köszi a választ. Értem.
Lenne még egy kérdésem. Régen amikor nem volt szobaantennám akkor egy körzővel meg egy dróttal is sikerült befognom a 3 adót amit lehet. Szóval a szobaantennát viszonylag közel tudom vinni az elosztóhoz és a szobaantennára lehet tenni külső antennát. Akkor azt is erősíti? És nem lehet vhogy úgy megoldani a dolgot, hogy valamiféle dróttal antennát "hajtogatni" és az erkélyen elhelyezni és a szobaantennával összekötni?
így már jobban tetszik
![]()
Hello!
És ugyan abban a szobában helyiségben volt a kőrző jó? Vagy elveszett a csoda körző? ![]() A viccet félretéve, lehet mindenféle tudománytalan antennával kísérletezni, csal akkor ne várjunk választ kérdéseinkre. És a környezetet, meg a vételi térerőt egy szobában szinte lehetetlen követni. Ha meg az adó térereje nagy, akkor minden antennának számít. Ha a szobaantennádban van erősítő (van hozzá kis tápegység) mert az esetek többségében ilyeneket láttam, akkor hozzá lehet csatlakoztatni egy külső antennát is. Persze a dolog nem olyan egyszerű, mert esetleg van benne sávszűrő is, és az antenna talpponti ellenállását is illeszteni kel az erősítőhöz. Ha ez nincs meg, akkor a jel ugyan úgy elvész, csak most az illesztésen. Szóval ehhez kicsit mélyebb ismeretekre kellene szerttenned ebben a témában. Viszont, ha van lehetőséged az erkélyre egy dipól antennát szerelni, akkor egy ballun trafó közbeiktatásával, lehet mindenféle erősítő nélkül jobb eredményt fogsz elérni. Keress rá a Net-en antennákra, és akkor akár egy rézdrótból, vagy alumínum drótból készíthatsz dipól antennát. Persze a venni kívánt frekvenciára (csatornára) hangoltat érdemes használni. Abból már lehet következtetni az eredmányre. Esetleg egy olcsó kisméretű tetőantennát vásárolni aminek a dipólnál nagyobb a nyeresége. üdv! proli007
Sziasztok
Bocsánat mindenkitől de egy picit sürgős lenne, csak épp beleírtam egy csevegésbe... Ventit akartam cserélni a "nagy" gépem tápjában és észrevettem hogy egy 1000ľF/10V-os LOW ESR elkónak a teteje fel van púposodva és valami barna valami van kifolyva a tetején középen... vagyis ennek az elkónak annyi. De nincs itthon 1000ľF-es LOW ESR elkóm csak "normál" nem LOW ESR... Beletehetem-e a nem LOW ESR elkót a helyére? Akár csak holnap de-ig... nem véglegesen, csak mondhatni egy fél napra, vagy egyáltalán felejtsem el hogy kicseréljem nem LOW ESR elkóra? Köszi szépen
Beleteheted. Maximum ott vagy ahol a part szakad. Nekem már 5 éve megy nem lowesr kondival.
Hmm... ott vagyok ahol a part szakad?
Mire gondolsz?
Sziasztok! Kis segítségre lenne szükségem. Egy akksitöltőben elszállt egy általam ismeretlen alkatrész, aminek a jele a csatolmányban megtalálható. A kérdésem röviden ennyi: mi ez. Kerestem már a gugliban, fórumokban stb, de semmi.
Elektronikában jártas vagyok, de most nincs ötletem. Segítségeteket előre is köszönöm.
Szerintem az egy zeener dióda csak kicsit hiányos az ábrázolás.
Sziasztok!
Ara lennék kíváncsi hogy egy 4011-es IC-t hogyan tudnák kipróbálni? (mind a 4 kaput). Lehetőleg nem kelljen nagy alkatrésztemetőt építeni elég nekem az is ha valami "megmutatja" hogy működik-e vagy nem.. Előre is köszönöm.. üdv! ![]()
Köszönöm a gyors válaszokat. Ha ketten azt mondtátok, hogy zeener-dióda, akkor valószínű az is.
Csak itt számomra két megtévesző dolog van.Előszöris így van "rányomtatva" a panelre, tehát nem koppott a jelzés. A második, hogy nem az a klasszikus dióda "kinézete" van. Inkább kerámia kondi alakja van. De mindegy. Mégesgyszer köszönöm. |
Bejelentkezés
Hirdetés |