Fórum témák
» Több friss téma |
Nem csak a tranyók bekötése rossz , terhelés nélkül nem érdemes szimulálni . Így nem kaphatsz értékelhető eredményt .
Elkészítettem a Mayan féle erősítő csöves meghajtását, E88CC elektroncsővel, na ez tényleg kellett elé, így már kivezérelhető, hát azt tudom rá mondani, hogy wow, tényleg érdemes foglalkozni ezzel a kapcsolással, jó persze lehet kritizálni, hogy mi ez a minimál koncept, nade azt mondom, tessék megépíteni, és tessék meghallgatni. Azt véltem felfedezni, hogy szellős, levegős a hangja, nincs egybezsúfolva könnyed, fogyasztható, készítettem mérésekel, de feleslegesnek tartottam lefotózni, az átvitele teljesen lineáris, és a négyszög minden frekvencián négyszög, a szinusz meg szinusz. Nem színez, nem torzit, nem zúg nem búg. Egyszerűen teszi a dolgát. Nekem tetszik ez a kis hibrid összeállítás. A modell jelenleg is bútorlap modell, a nagyfeszt egy kis puskás trafó fordított bekötésével oldottam meg, szokásos graetz puffer, semmi R-C tag, a fűtés pedig, a 12v-ról egyeniránytva, puferelve és egy 7806-al stabilizálva kerül az elektroncsőre. Nehogy megépítsem sztereóba, egy normális nyákon még a végén.
képek
Örülök hogy tetszik ! Jópáran már megépítették és mind elcsodálkoztak a hangján, sokkal komolyabb erősítők után is. Ezért hiszek benne hogy a kevesebb több.
Más: Miért az A-osztályú topicba tetted ezt a hozzászólást ? A cső vajon tud elég vezérlőáramot biztosítani a tranyóknak ? A teljesítményt mennyire saccolod ? Mekkora a tápfeszed a végfoknál és a csőnél ?
Szia.
Mintha úgy emlékeztem volna, hogy ide való. A teljesítmény, hát, így mérés nélkül, fülre azt mondanám, 10w biztosan megvan, de nem hajtottam ki csutkára, mert egyrészt nem is ez volt a cél, másrészt itthon volt mindenki. Szerintem a cső rendesen kihajtja, skat dobott rajta, cső nélkül talán fél watt jött ki, így már azért zörög rendesen. A tápfeszeket iletően, van egy 2*12v-os trafó, ebből nyertem 24Vac-t erről jár az erősítő, az egyik 12v-ágat egyenirányítottam, majd egy 7806-os stabbal lehoztam 6,3-ra, erről megy a fűtés, illetve fogtam ezt a 12v-os tekercset, és rákapcsoltam egy kis 2*6v puskás trafót fordítva, így a trafó kimenetét egyenirányítva és pufferelve 210v-hoz jutottam, kicsit többre számítottam, de tesztre jó ez is. A kapcsolás lényegét tekintve úgy néz ki, hogy az első fokozat egy anód csatolt megoldás, a jel egy jó minőségű 100nF-os kondival van kicsatolva az anódról, ez megy a következő trióda rácsára, a megfelelő rácslehúzók mellett, majd innen a katódról van kicsatolva a jel, innen meg az erősítő bemenetére.
A második trióda katódjáról már gondolom közvetlenül a két 100µF-s bemenő kondira megy a jel, nem tettél oda plusz kondit ? Lehet kipróbálom, bár 88-asom nincs, 82-es, 83-as, meg orosz 6n1p-ev... valamit majd alkotok... nem most, most van elég dolgom... épp egy supramplit élesztek, lakásfestés közben...
Lakásfestés közbe? Ez igen. Az ECC83-cső az egy jó cső, én azzal dobnám össze. Seperc alatt megvan. Nekem tesztekkel mindennnl, ösz vissz 1,5 órámba került.
[OFF]
. . . es en megyek nmsokara meghalozni.
Azért ettől komolyabb technikát is tudok majd mutatni.
[OFF]
Nem a technika kell nekem hanem a hang.
Kedves valaki, aki tud segiteni nekem, ! MEgvan a Hiraga, kész, csak gerjed mint a fene crc szürés van benne , segitsetek már légyszives hogyan tudnám ezt a gonosz medvét kiüzni a kis erösítöcskéböl .
Udv,
Namost az a baj, hogy gerjed vagy az, hogy brummos? A ket fogalom nem ugyanazt a jelenseget fedi azaz nem osszekeverendo!
Földhurok lenne? Hogy néz ki a huzalozása? Csillagpontot alkottál? Táp vezetékek mennyire vastagok? A transzformátor milyen tipus? Fémházban lakik e? Az árnyékolt vezeték milyen tipusu?
Hirtelen ennyi.
Ez így kevés info. Fénykép kell róla, és/vagy pontosabb leírás.
A képeket csatoltam, az egyik panel van kész, azt probáltam ki a hétvégén, de most majd probálom kicsit javitani az állapotot, valahogy, csak a trafo és a többi dolgom sajnos nincs most a közelben.
Földhurokra tippelek , mert 50hzes bugással dusitott a zene .
A huzalozás, a képeken látható, öszse van sodorva, valamennyire, a trafó pedig egy kb 300-400VA-es hiperszil magos trafó 2*10V-tal. A trafó nics árnyékolva, de nemtudom menniyre függ össze, de a vasmagja megsérül egy kicsit.
A FET-ek mellett azokkal egyvonalban azok milyen tranzisztorok?
Mert ha BC556 és 546 akkor rosszul vannak betéve. Illetve ha ezekkel megegyező lábkiosztásúak.
Tudom hogy fordítva van benne, azokat most sikerült megfordítani mert kicsit belekavarodtam a lábkiosztásokba, az áramkorlátozo ellenállások melegednek, nagyon.
Szia!
Nézd végig, a fetek kibirják ha netán fordítva tetted be de a tranzisztorokra nem esküdnék meg,trafóból inkább nagyobb feszültségűt válassz vagy tekerj a mostanira meghálálja a nagyobb feszültséget és az áramkorlátozó ellenállások melegedni is fognak ezért szoktuk a nyáktól magasabbra tenni hogy ne a nyákot fűtse.A vezetékeléseddel semmi gond nálam se hiper szuper a vezeték minősége és elsőre beindult és nagyot szép a hangja legalábbis nekem is nagyon tetszik.Azt nézd még meg hogy a forrasztási oldalon nincs-e valahol ón átfolyás vagy rövidzár,a kodikra még érzékeny nem a tipusra gondolok hanem a mennyiségre nálam 4*68000µF 25V van oldalanként nincs is semmi jele a brumm-nak.Ha mindent rendben találsz állitsd be a szimetrikus feszültséget két multiméterrel majd a nyugalmi áramot rövidre zárt bemenettel ha minden OK mehet rá a jel és a hangszoró és élvezheted a műved.Naggyából ennyi az egéssz.
A mai A-osztályú végfokom... áramgenerátoros emitterkövető sztereóban, a lehető legegyszerűbben. Nagyon finom, természetes, kellemes...
12V/1A-t eszik. A féltáp egész jól összejött.
Tehát , akkor lehet hogy a kevesebb elko miatt van ez, valamilyen szürést alkalmaztál? Nekem csak 20ezer µF van oldalanként.Ma még veszek két darab 22ezer mikrósat vagy valami negyobbat 25voltra. Hátha ez segít majd, üdv. Krisztián
Ügyes! Előfok kell neki?
Földhurok nem lehet, mert kiprobáltam mp3-rol is , én arra gondoltam, hogy abbol ered a brumm, hogy a traffo rosszul van megtekerve, lazára, és majd porbálom impregnálni.
Persze, ez is csak egy buffer, feszültségerősítése nincs.
Értem. De szívesen tervezgetnék már én is, persze ahhoz értenem is kellene hozzá...
Szia!
A testet és a vezetékelést nézd meg ha csillagpontos a testelés nem lehet főld hurok ha csak valamit nem kotottél el,én általában a vezetékek színével jelölöm a (+) piros (-) fekete,kék (GND) zöldsárga lehet hogy nem szabványos de azt hiszem nem lehet téveszteni így egy hibaforrés kizárva.A kondenzátor valószínűleg elég kevés és nem tiszta egyenáram kerűl a végfokra nézz szét a V....aterán,én is ot vettem igaz hogy használtak de még működnek és nincs jele hogy ki lennének száradva vagy netán döglődnének.Hiraga úr a táp megalkotásánál ha jól emlékszem 65000-100000µF ig ajánlja a kondikat nálla a kát oldalnak 6db kondi van az első kettő nagyobb feszültséggel utánna két ellenállás talán 4ohm 10W és utánna a többi talán 16voltosak de mivel nem válogatott alkatrészekből dolgozunk és a tápfeszt trimmer potival tudjuk szimetrizálni a két ellenállás elhagyható és 12*1.41=16,92 tehát a 25V-os kondik már elégnek bizonyulnak csak megfelelő feszültségű legyen mert nagyot tud durrani.Talán a képek önmagukért beszélnek.
Te, az a 4ohm 10W ellenállás nem azért van ott, mert hiraga nem tudta a két oldalt szimmetrizálni, hanem brummfesz csökkentése miatt, mivel ott feszültséget ejt, azt pedig egy ujabb puffer követi és előtte is puffer van, ezt hívják C-R-C szűrésnek, pont ezt nem kellene kihagynia, ha búg az erősítője. Egy jó CRC szűrés többet ér mint kicsit növelni a puffert.
Te! Helyett ingább szia mivel nem emlékszem hogy ittunk volna vagy esetleg te ismersz csak én nem emlékszem!
Amúgy a CRC szűrő elhagyása lehet hogy nem túl jó őtlet de azt hiszem ha végig olvasod amiket írt a kedves hobbi társ megérted hogy nálla a brumm azért jelentkezhetett mivel csak 2*10000µF volt nem gondolod hogy ez kicsit kevés lehet, azonkívűl nállam sincs bent és nincs brumm és szerintem még rajtam kívűl sokan elhagyták de azért mielőt valamit leírsz égyszíves kezd el forgatni a magyar helyesírási szabályzatot legfőképp a mondattani szerkezetkre térj ki mert az én időmben ezekre még oda kellett figyelni,amásik ezért mert nem látsz még a tisztelet nekem is jár mert elárulem hogy nem valami tizenéves suhanc vagyok már,az hogy nem sok időm van a hobbival foglalkozni és hogy bizonyos alap hiányosságok vannak ez viszont az én bajom de mivel nálam itt vannak sokkal hozzáértőbbek ezért biztos valaki szivesen korrigál ha valamit netán nem jól csinálnék ugye"TE"............
"... de azért mielőt valamit leírsz égyszíves kezd el forgatni a magyar helyesírási szabályzatot legfőképp a mondattani szerkezetkre térj ki mert az én időmben ezekre még oda kellett figyelni..."
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű... Nagyon régen lehetett a te időd, ha elfelejtetted azokat a dolgokat, amikre felhívod másoknak a figyelmét... természetesen, ez nem jelenti azt, hogy feloldozást kapsz olyan elvárt, elfogadott normatívák alól, amiket most megkifogásolsz... |
Bejelentkezés
Hirdetés |