Fórum témák
» Több friss téma |
Eredetileg is 1mm-es rézlemezből volt megtekerve, hegesztőhöz. Sőt a főtrafó szekundere is, persze ott kevésbé számít a hatásfok.
Szekundernek nem jó a szalag, hiszen nem csak a feszültség négyszög, hanem az áram is. Vagyis dühöng a skin hatás. 10A-re meg egyébként is sok az 1 mm. Ez azt jelenti, hogy nagyobb induktivitást is csinálhatsz, ha vékonyabb a lemez a fojtón. Vagyis kisebb lesz az áramhullámosság, ennek megfelelően kisebb lesz a szűrőkondi áramigénybevétele, kisebb lesz a feszültség hullámossága a kimeneten és már kisebb áramnál kialakul a folyamatos áramvezetés, vagyis kisebb terhelőáramnál már működik a feszültségszabályozó normál üzemben. Cserébe viszont lehet, hogy egy kicsit rosszabb lesz a hatásfok, hiszen lehetséges, hogy kisebb fojtó is elég lenne. Hiszen, egy nagyobb ferritet teletekrve egy vékonyabb keresztmetszetű dróttal ( szalaggal ) az igaz, hogy nagyobb induktivitást ad, de nagyobb lesz az ohmos veszeteség is. Szóval, nem árt optimalizálni a dolgot, vagyis eldönteni mire van szükséged...
Végül a kék magot tekertem meg vastagabb huzalból, 630uH-re sikerült. Visszatettem, működött szépen minden, majd visszacseréltem az RURG diódákat, még a kisebb áttételű trafót bent hagytam. Baromi nagy lecsengő túllövések lettek a szekunder feszültségen, nem tudom ez mennyire normális. Az első kép 150V kimenő feszültségen és 0,3A terhelésnél készült CV-ben, a második 120V 4A CC-ben. Kis asszeimetria is van a lecsengésekben, szerintem a trafó okozhatja. RC tag van mind a négy diódával párhuzamosan, 22 ohm és 220pF, melegszenek is rendesen. AZ FML33S diódákkal szinte alig volt látható túllövés.
Próbáld meg növelni a 22 ohmokat, mondjuk 68-ra. Ha nagyon melegszenek, az sajnos azt jelenti, hogy nagy a kondi. Ha meg kisebb kondit teszel bele, akkor a túlfesz is nőni fog. Sajnos, a feszültséggel négyzetesen nő a veszteség az ellenálláson és ez a 150 V elég nagy... Ha már kezd apperiódikusra beállni a túllövés és még nindig nagy a csúcsértéke, akkor sajnos a kondit kell növelni, hozzá meg egy kicsit csökkenteni az ellenállás értékét. Sajnos, a kondi értékével egyenes arányban van a veszteség az ellenálláson. Emiatt kell bele nagyon jó dióda, ami vagy van, vagy nincs. Szóval, lehet, hogy sokkal nagyobb hely kell az ellenállásoknak. Én 2 W-osakból szoktam csinálni, párhuzamosan kötve őket ha szükséges és állítva szerelem be.
Sziasztok!
Nekem egy speciális kérésem lenne. "Kukáztam" egy akksitöltőt, amit pár forrasztással meg is javítottam, és 24V 6A-t tud, ami nem kevés. 15V és 28 volt módba állítható egy jumperrel, a képeken látszik, hogy ezt fel is rajzoltam rá (12 és 24 voltos zselés akksit töltene). Na ebből akarok én egy szabályozható labortápot kialkotni. A kondik 35V-osak benne, úgyhogy szerintem 25-30 voltot ki lehetne húzni belőle, és a 6A az mégiscsak 6A, ami egy 25 voltos labortápnál egész jó. A problémám az, hogy az áramkör működését nem teljesen értem (ezt úgy kell érteni, hogy semennyire). A vezérlő IC egy UC3845N, a szekunder kör viszont már túl bonyolult nekem... Ehhez még gyúrnom kéne A lényeg, hogy a legegyszerűbb, legkevesebb munkával, átalakítással járó két potis tápot szeretném belőle kihozni, ami a feszt és az áramot tudja szabályozni. Ha ez így nem megoldható, az IC-t is le lehetne cserélni, ami igazán lényeges a cuccban az a trafó, a FET(K2676), meg az össz 7600µF szekunder puffer. A többit úgy cserélgetem, ahogy ti mondjátok. Szóval át lehet alakítani, vagy szedjem szét teljesen, és építsek meg egy teljesen új kapcsolást a főbb alkatrészekkel? Az alulnézetet próbáltam úgy fotózni, hogy látszanak az utak és az alkatrészek is. Előre is köszi a segítséget Üdv! Kori UI: A képeken a bal felső sarokban a szürke drót csak belelógott, nincs köze az áramkökrhöz. Szerk: Ha a képeket nem a HE galériával nézitek, hanem megnyitjátok új lapon, nagyobb méretben sokkal jobbak. A hozzászólás módosítva: Feb 15, 2013
Meg szeretném építeni Spofam cikke alapján a kapcsolóüzemű tápegységet, az az annak a LED meghajtó áramgenerátoros változatát. Az lenne a kérdésem, hogy a cikkben szereplő TOP210-s helyére lehetne-e tenni TOP 221-est? Az alapkapcsolásuk nagyjából megegyezik. Azért cserélném ha lehet, mert a 221-esnek az ára jóval alacsonyabb, majdnem csak a harmada!
Értem. Nálam fektetve van 2W-osnak betervezve hely. Egyszerűbb lenne kicserélnem a diódákat, holnap amúgy is rendelnék alkatrészeket. Tudnál ajánlani 1000V-os diódát ami jó lehet? Én MUR8100 -at néztem ki. 8A-es, greatz-ben így is fogja bírni a 10A-t.
Sajnos nem tudok, illetve nem szívesen ajánlok olyasmit, amit nem használtam.
Miért nem próbálod ki azokat, amiket javasoltam?
Használhatod nyugodtan. Mindkettő azonos frekvencián megy(100kHz), a 221 teljesítménye még nagyobb is.
Mindenek előtt holnap kipróbálom, nem volt hévégén túl sok időm foglalkozni vele. B terv lesz a diódacsere, de remélem sikerül lecsökkenteni a túllövéseket.
Hello!Nekem is lenne egy kérdésem! Meg tudná-e valaki magyarázni a működését egy tápegységnek,ahol van egy ellenállás és kondenzátor párhuzamosan kötve egymással,és ezzel sorba kapcsolva van egy dióda,és ez az egész párhuzamosan van kötve a transzformátor primer tekercsével amit egy mosfet kapcsolgat egyenárammal(impulzusokkal).Nem értem,hogy melyik alkatrésznek mi a szerepe,és milyen lesz a trafóból kijövő jel? Egyenfeszültség,vagy váltó?Egyenárammal is működik egy trafó? Köszönöm!
Szerintem ott valamit elnéztél! A kondenzátoron egyenfesz nem "megy át", a dióda miatt pedig itt az lesz, még ha "lüktető" akkor is. Oda kell még egy fordítva bekötött dióda, vagy amit kondinak néztél nem kondi.
A trafó primerjével csak a MOSFET van sorba kötve. Az ellenállás-kondenzátor-dióda kapcsolás pedig párhuzamosan csatlakozik a trafó primer tekercséhez.Több helyen láttam ilyen kapcsolást,csak nem értem!
Amiről beszélsz az a snubber kör, a táp pedig működését tekintve flyback (záróüzemű) topológia. A működéséről itt a topikban is rengeteg információt találsz, a neten pedig gyakorlatilag mindent, ha jól tudsz angolul. Gyakorlatilag minden olyan készülékben ilyen topológiájú táp van (TV, monitor, DVD, telefontöltő, stb.), aminek a teljesítményfelvétele nem nagyobb 150-200W-nál.
Megépítettem a cikkek között szereplő Spofan féle kapcsolóüzemű tápot a TOP 221-es IC-vel, az áramgenerátoros LED meghajtós változatát. Sajnos nem úgy működik, ahogy kell. Terheletlenül megvan a kimenőfeszültség, viszont a LED-el, nem működik, csak indítgat a táp. Ha a cikk szerint kiveszem az optocsatolót és a helyére ellenállást teszek, a féltáp meg is jön, mint ahogy a cikkben is le van írva. Ha ellenállással terhelem a tápot, már 100mA-es terhelés hatására is csak indítgat és a szekunder oldalon csak 1.5V-ot mérek csúcsban. A paneltervet nem változtattam meg, csak a bemeneti oldalon, mert másfajta graetz-et kaptam csak. Kivettem a tranzisztort is a szekunderből, ami az áramgenerátoros üzemmódot "csinálná", de ez sem változtatott a dolgokon!
Amondó vagyok, hogy a segédtekercset nem jól kötötted be. (nézd meg a fekete pöttyöket a trafónál a rajzon)
Ezen már túl vagyok, a segédtekercs- és még szekundertekercs kivezetéseit is felcseréltem, de nem változott meg semmi.
Sikerült lehúzni a túllövéseket úgy 300V körülire, 2,2nF és 2db 200 ohm 20W-os fémréteg ellenállással párhuzamosan. Remélem nem fognak átütni a diódák, egyenlőre így marad.
Hogy lehetne csökkenteni a túllövéseket? Érdemesebb lenne több kisebb feszültségű szekundert kialakítani, külön egyenirányítani, majd sorba kötni őket?
Legegyszerűbb úgy, hogy valami lágykapcsolást alakítasz ki.
Gondolom a nagy áramot kis feszültség mellett akarod, a nagy feszültésen meg kisebb áramot. Ekkor célszerűbb lenne több szekunder, mert: - A kisebb áramú diódákból tudsz venni gyorsabbakat, amik kisebb tullövéseket csinálni. Sőt SiC diódából 1-2A-es már elég jó árban van, ami meg nagyfezsültségű speciális schootky, így nincs reverse recovery. - 200V alatt pedig amúgy is kapsz schootky diódákat, amiknél elve nincs reverse recovery Szóval lenne egy nagyfesz mód 200-500V-ra aminél mondjuk max 1-2A-t tud a táp, meg lenne egy <200V fesz mód, ahol felmehetnél nagyobb áramokra.>
20% túllövést megengedhetsz. Nem túl szép, de ha csak ilyen alkatrészeid vannak, az elmegy. Persze, a diódák bírják ki a túlfeszt!
A többit Laci leírta.
Tulajdonképp egy tápforrásra lenne szükségem, aminek az üresjárati feszültsége és a terhelőárama is állítható. Kis feszültségű tartományban nem fog üzemelni, így nem szükséges a nagyobb áram. A mostani táp így marad, majd élesben kiderül bírja-e.
Későbbiekben kell építenem 3Kv-os tápot, 1-2A áram terhelhetóséggel, ezek szerint a több kisebb szekunder lesz a nyerő schottky diódákkal.
Több kisebb szekunderrel, de azért ne a közönséges schottky-kal, mert akkor nagyon sok kell belőle. De ide lenne nagyon a jó a sziliciumkarbid dióda. Meg lehet több trafó is benne, egyszerűbb a szigeteléseket megcsinálni. Szóval, lehet ezt variálni. Meg a teljesítmény sem semi... 3...6 kW... hm.
Tudnál mutatni egy ilyen SiC dióda adatlapot?
Igen, több kisebb trafóra én is gondoltam a szigetelés miatt, de úgy is ki tudnám alakítani a trafót, hogy csak a cséve "alját" hagynám meg, elhagynám a 4-4mm kúszóutat, a kiveztéseket dupla zsugorcsővel szigetelném, majd a cséve "oldalait" beönteném műgyantával. Inkább a túllövésektől tartok, mint attól, hogy áthúzna valahol.
A CREE gyárt ilyeneket: Bővebben: Link Bővebben: Link Bővebben: Link Bővebben: Link
A Farnell meg árulja őket (most épp nem megy a weboldaluk). Mondjuk nem olcsók, az biztos.
Akkor lehet ugyan ott vagyok, ha "nagyon sok" szekundert kötök sorba sima schottky-kal. Az anyagköltség is befolyásoló tényező, de nem elsődleges szempont most. Szétnézek majd Farnellnél.
Sziasztok!
Van egy tápom IR 2153-al, 38V jön ki belőle de nem stabil. Van lehetőség rá hogy stabilizáljam? Nekem csak 35V kellene de áram generátoros módban LED meghajtásra.
A LED-nek nem stabil feszültségre, hanem stabil áramra van szüksége, tehát áramgenerátorról kell táplálni. Ha 100W-os LED-et akarsz hajtani, akkor lehet hogy a 38V még kevés is lesz. A topikjába nemrég tettem fel egy egyszerű áramgenerátor rajzot (UC3843+FET), azzal hajtottam a 100W-os LED-et.
Sok lehetőség van:
- a rezonás korlátolás határát feljebb tolod - visszacsatolást alkalmazol, és mint asszimetrikus félhíd konvert üzemelteted - Megépíted a hasonló stabilizált rezonáns tápot IRS2795x cuccal - Megéptesz valami PWM cuccoc De ahogy Ge Lee monjda: építsd meg úgy, hogy a fezsütlésg mindig nagyobb legyen, mint kell, aztán az áramgenerátor elintézi neked a többit.
Szia!
Ez a visszacsatolásos dolog érdekelne valami rajzot tudsz hozzá? |
Bejelentkezés
Hirdetés |