Fórum témák
» Több friss téma |
- Ez a felület kizárólag, az elektronikában kezdők kérdéseinek van fenntartva és nem elfelejtve, hogy hobbielektronika a fórumunk!
- Ami tehát azt jelenti, hogy a nagymama bevásárlását nem itt beszéljük meg, ill. ez nem üzenőfal! - Kerülendő az olyan kérdés, amit egy másik meglévő (több mint 17000 van), témában kellene kitárgyalni! - És végül büntetés terhe mellett kerülendő az MSN és egyéb szleng, a magyar helyesírás mellőzése, beleértve a mondateleji nagybetűket is!
Sziasztok! Forrasztás alapjainál tartok, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok minél több alkatrészt megmenteni (kiforrasztani) egy nagyon régi, 1000 éve nem használt walkmanből. Most már a kazettát forgató motort is sikerült kiszednem. És itt felvetődik egy nagy kérdés nálam. Ha esetleg (újra)hasznosítanám ezt a motort, honnan tudom, hogy hány voltal működik?
(vannak rajta számok + cégnév de hiába jó barátom a gugli ezzel kapcsolatosan új információt nem sikerült kifacsarnom belőle). Köszönöm előre is!
Ezt a szövegrészt a TV tuner résznél is kitettem, de hátha itt hamarabb kapok rá választ.
Idézet: „Én most csak látatlanba tudom a kérdésemet feltenni, mivel nem a mi tévénknek halt meg a tuner része. Hanem a haveromé. Holnap megyek át hozzá és együtt majd csak kitalálunk valamit. Na de addig is. A pontos kérdés: Idézet: „van 2db tv tuner nem vesz adást!!””
Szia!
A magnó mennyi elemmel működött?
Gondolom 4-gyel, de volt nekem olyan CD lejátszóm is, hogy 10 darab kellett bele.
Ha jól látom két ceruzaelemmel (az összesen 3V). Ebből a motor mennyit fogyaszthatott? Mennyit lehet a motorra rákötni?
Köszönöm.
Szia. Számomra azonnal kiderült, hogy váltakozófeszültségű trafóról van szó.
Hello
Tudna nekem valaki segíteni egy trafó készítéshez, lenne egy fóliám ami 75vac-ről megy 572 mW teljesítménnyel, ezt szeretném üzemeltetni egy 12Vdc aksiról, ehhez kéne egy rajz amit megépítenék, vagy ha esetleg lehet készen kapni valamit az is jó. Előre is köszönöm
Hello!
Köszönöm a segítséget. Keresgéltem a stepp-down-t a barátunkban, de annyi félét találtam, mint még soha. Tudnál esetleg adni egy "alap" rajzot? Amivel kiválthatnám az kazán 338T-t? 12/5W van ráírva az izzóra és a multiméter 2 A-t mér rajta (igazából lehet hogy csak 1,7-1,8-t). Igaz 2 izzószál van benne (autó izzó), két kivezetéssel. Az egyik kevesebbet fogyaszotott (lehet hogy az volt 0,5A?), a másik többet, és ezért ezt használom. Ez lehet az ok...
Hello! Az egy 22W/5W-os lámpa, amiben együtt volt a helyzetjelző és a féklámpa. Csak Te a 22W-os részét használtad, és 5W-ról beszéltél.. ödv!
Kiegészíteném. .. figyelmen kívül hagyva a hőegyütthatójából adódó, ellenállás változását.. üdv!
Ha megnezed az lm2576-adj adatlapjat, ott a gyari kapcsolas. Annal egyszerubb nem nagyon van.
Ket kondi, egy tekercs, egy dioda + par ellenallas.
Sziasztok!
MC nélkül 1db Nixie csővel meg tudom-e azt oldani, hogy egy potméterrel változtatom rajta az értéket 0-9-ig? Sok alkatrész kell-e hozzá, bonyolult lesz-e? A hozzászólás módosítva: Máj 6, 2013
Hello! Meg egy LM3914-el, meg 10db nagyfesz PNP tranyóval. Meg egy kis trükkel a tápnál. üdv!
Hello! Mivel a végfoknak nincs feszültség erősítése, az NE kimenti feszültségét meg korlátozza a tápfesz, csökkenni fog a teljesítmény. üdv!
Akkor mit tudok csinálni ha csak egy darab zselés akkum(12V-os) van a meghajtásához? Van tápfelező kapcsolásom ami elvileg jó is lenne hozzá de a +12-böl csak +-6 -ot csinál, és az meg kevés. Step-up kapcsolás kéne szerintem. Vagy biztosan egyszerűbb +12V-rol hajtani a műv-erősítőt.
Köszönöm, ilyet kerestem.
Kis segítséget szeretnék kérni. Segítene valaki, mert két alkatrésszel nem vagyok tisztában és soha nem használtam még ezeket. Az egyik a tekercs: ha jól láttam van axiális és toriod, valamint változik az áramerősség is. Jól tippelem, hogy ide 100 uH / 3A (pl?) Ez jó ide, vagy egészen rossz felé járok...? A másik a MBR360. Az egy Schottky dióda, ha jól gondolom, de nem találom a HESTORE-ban. Helyettesíteni mivel tudom?
Hello! Ez a két kapocsolás, nem éppen célszerű 12V-os tápláláshoz. Mind az IC-nek, mind a végfoknak van maradék feszültsége. Az IC az adatlapja szerint +-15V táplálás mellett, +-13V-ra tud kimenni. Vagy is a tápot a kimenet legfelejebb 2V-ra tudja megközelíteni. A végfok emitterkövető, ahol az emitter-bázis kb. 0,65V feszültséggel a kimeneti feszültség mindenképpen kisebb lesz. VAgy is a 12V-ból egyszer jejön 4V és még 1,3V. Marad 6,7V. Ez lesz a végfok kimeneti feszültségének Upp csúcstól csúcsig mért értéke. Ueff=Upp/2/gyökkettő. Így a kimeneti effektív váltófesz kb. 2,2V lesz. A 4 ohm-os hangszórón ez Ueff^2/R teljesítményt ad. Vagy is 1,2W-ot.
Ha ez így elegendő, akkor oké. Ha nem mást kell választani. (De az előfokot amúgy is át kellene alakítani, mert csak kettős +- táppal lehet galvanikus csatolás a bementen. üdv!
Hello! Azért szóltam, mert egy izzó ellenállás változása nem elhanyagolható mértékű, lévén a Wolfram magas hőmérséklete miatt. Ha megméri, nem lesz igaz, és reklamálni fog...
Hali!
Valaki megmondaná nekem hogy hány mA-t bír a CD4026 os kimenetei? Egyszerüen nem találtam róla információt. Bővebben: Link Előre is köszi!
Hello! Max pár mA. De az adatlap 3-71 Output Low és Outpu High paraméterei másról sem szólnak. üdv!
Találtam egy rendes adatot róla. Bővebben: Link
Ez nem rendes adat, ez csak egy valami. Nehogy már az adatlapnál "rendesebb adatot" találj.. Láthatod, hogy a terhelőáram, a kimenő feszültség, a tápfeszültség-és a hőfok is függvénye a dolognak. Meg kell az adatlapot tanulni olvasni. Ez a feladat, nem más!
Az adatlap második felén nézd át a "Typical Performance Characteristics" diagramokat (Figure4, Figure5). 5-30mA-es árammal terhelhetőek a kimenetek az alkalmazott D-S feszültségtől függően.
Adatlap. A hozzászólás módosítva: Máj 7, 2013
A tekercsnel az aramnak es az induktivitasnak kell stmmelnie, az induktivitas csak kb ertek, tehat ha irnak mondjuk 100-at es neked van 120-as, nem tragedia.
A dioda legyen schottky es nagy aramu 3A, a feszultsege mondjuk 100V.
Hm..Értem most már minden világos ebből diagrammból már megértettem.
Köszönöm!
Sziasztok!
Egy stabilizátorra lenne szükségem, amit áteresztő tranzisztorral oldanák meg. A bemenő feszültség 8,5V -tól 50V. Nekem 8V stabil feszültségre van szükségem. Az 50V az impulzus szerű, sajnos a 7808-nem bírta, zéneres védelemmel sem.... BD911(Hfe=120) tranzisztorral, 600mA árammal - ha lehetséges.... Ha jól számoltam akkor 5k ellenállás kell hogy legyen az ellenállás.+ a zener 8V-os |
Bejelentkezés
Hirdetés |