Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » [OFF] Pihenő pákások témája - Elektronika, és politikamentes topik
Témaindító: Topi, idő: Nov 18, 2007
Kár, hogy nem tudunk, illetve véletlenül ilyen esetről közülünk. Szegény ilyen fiatalon. Miért nem élhet. Miért ilyen kegyetlen a sors.
Tulajdonkép ez, meg az időjárás a két demokratikus dolog a világban. Ebbe ember bele nem szólhat. Hogy a jó Isten kivel mit tervezett csak ő tudja.
Pedig az időjárásra van aktuális példa is, de történelemben is . Románia egyik része "Dobrogea" ha jól írom , egy emberöl kapta a nevet aki megváltoztatta az időjárást , sivatagból termékeny vidéket csinált, oda vonzva a felhőket amelyekből eső hullott, és nem a mai tehnologiaval. Semmi kütyü , kisülés stb.
Vagy inkább a mesében. A történelem egy mese a múltról, amit a történészek kedvük és politikai hozzáállásuk szerint hol így hol úgy mesélnek.
Én nem több száz éves történelemről beszélgetek, igaz pontosan nem tudom a korszakot de nem lehet több 200 evésnél.
Idézet: „A történelem egy mese a múltról, amit a történészek kedvük és politikai hozzáállásuk szerint hol így hol úgy mesélnek.” Na ez rettenetesen nagyon igaz. Tankönyvek íródnak át időszakról időszakra.
És ráadásul milyen hülyeségeket állítanak.
Értem, köszönöm az infókat. Közben vettem egy Hitachit mert ez volt a legolcsóbb 11,800 Ft-ért.
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
Ja, azt nem mondtad, hogy ez a fő szempont.
A pár tíz évvel ezelőtti még gyorsabban változik. Egyébként a sivatag megváltoztatásához csak víz kell.
Víz, na meg "kevéske" munka, meg szakértelem - lásd Izrael elmúlt cca. 60 évét.
Igy van , víz kell, csak a történet úgy szol hogy o nem vizet vitt hanem novenyzetett , magas fákat , stb. Úgy gondolta mind természet tudós hogy a magas növényzet vonzza a felhőket , és igaza lett.
A terve nem jött be igazából, mert a magas fák nem éltek meg , de amíg élt és felügyelte az elkebzeleset adig a talaj szerkezete annyira megváltozott hogy a homokból , (vándorló homokból) termékeny talaj lett, amit ma mar megművelnek , települések jotek létre stb. Ezek szerint Én elhiszem mivel semmi köze a tetének a politikai nézethez, tehát nem hiszem hogy bárki legendákat talált volna ki mert manipulálni akart valakit , valakiket.
Idézet: Romániában Csaucseszku idején? Ezt ugye viccnek szántad. „Én elhiszem mivel semmi köze a tetének a politikai nézethez, tehát nem hiszem hogy bárki legendákat talált volna ki mert manipulálni akart valakit , valakiket.”
Bocsi én meg helyesírást javitotam amikor te lefújtad a mecset.
Én meg lefényképeztem a kepernyott mielőtt frisitetem . Valahogy ereztem ,hogy LOST THE POST.
Jajj holnap de beteg leszek
De kár, hogy nem olvastam.
Nem maradtál le semmiről csak egy kis brutális történelem leckéről, amit nem lehet legendává alakítani , vagy kitudja én még meg érhetem).
Amúgy is karikás 18-as volt, nem fértél volna bele . Apropó, tudjatok mi franko ebben" ", vízszintes helyzetben az üveg meg ürül . És megvalami , "egyedül sírni is nehéz . A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2013
Kíváncsiságból felléptem egy ilyen videó chates oldalra. Eredmény: chatroulet 2.0.
Ki főzettem a szilva pálinkát lett néhány liter gyógyszer.
Sziasztok! Egy HDD mekkora hőmérséklet tartományban képes megbízhatóan üzemelni? A műhelyben lévő gépemben lévő vinyóra gondolok, az egész évben kint van, és igaz, nincs -10fok, mert zárt, de fűtés csak a cirkó melege az előtérben. Most például kint van vagy 5fok, de a műhelyben 14-15 fok van. Most halt be, de már vagy 5 éves volt, de csak idén nyár óta van kint és gondolom(remélem) nem a hőmérséklet-változás adott neki kegyelem döfést.(felpörög, majd visszadobja a fejet parkolóba, leáll, majd kezdi elölről) Ha nem tetszik neki a klímaváltozás, mit lehet vele kezdeni?
Nekem WD Blue van az mit tud? 1Terra 32MB 7200rpm SATA3.
A hozzászólás módosítva: Nov 10, 2013
Lehet, hogy pár százalékkal csökken az élettartama, de nem számottevő mértékben. Maga a ház hermetikusan zárt, mivel a por pillanatok alatt tönkre tenné. Én tíz évig használtam autóban egy öregecske laptopot, télen-nyáron. Csomagtartóban volt tárolva, ahol -10 és +50 is előfordult, s mikor kellett, azonnal használtam. A mai napig köszöni szépen, jól van. Konkrétan a tiedre nem tudok mit mondani. ha szoftveresen nem javítható, néhány könnycsepp elmorzsolása után kénytelen leszel kicserélni...
Én is szedegetem a "cseppeket" megelőzendő a bajokat!
Pálinkafőzési tanácsadó
A hozzászólás módosítva: Nov 10, 2013
A kakaó nem használ semmi bajomra, lehet, hogy a pálinka jobb lenne?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |