Sziasztok!
Ide várunk mindenkit, akinek emlékei, fotói, tapasztalatai, történetei vannak a mikroszámítógépek hőskorából.
Gondolok ezalatt a Spectrumokra, Commodore-okra, Primokra, HT-1080Z-kre, HomeLab-okra és még számtalan másik egykori 8 bites csodára, amelyek annyi örömöt szereztek nekünk.

Itt van egy jó oldal (nem az én oldalam):Mikroszámítógép magazin.

Köszi a linket, el is mentettem!
Arra gondoltam esetleg itt is megoszthatnánk egymással az emlékeinket.
Jómagam pl. 1986 szeptemberétől a Gelkának abban a szervizében dolgoztam, ahol ezeket a kis jószágokat javítgattuk.
Akkoriban vajmi kevés doksi állt a rendelkezésünkre, szinte mindenre magunknak kellett rájönnünk.

Tőlem inkább linkek, képek lesznek, túl sok történetet nem tudok, mivel amikor születtem (az előző évezred utolsó évében) már akkor leáldozóban volt ez a technika, sajnos.

Küldd csak nyugodtan amit találsz! Aztán majd nosztalgiázunk!

Üdv. Ha már egy kis nosztalgiánál tartunk,tartok itthon egy sinclair QL gépet,amit csak billetnyűzet szalagkábel hibálya miatt nem tudok használni. Valami tud rá gyógyírt?

Egy másik oldal amit szokok olvasgatni:Retro Tauta. Vannak még régi AR-es cikkeim, de csehül. Ha valakit érdekel esetleg abból is szemezhetek egy két érdekességet. Más nem akkor már csak a képekért is.

Küldj képet róla, hátha ki tudunk valamit agyalni!

Képet maximum holnap tudok róla feltenni jó minőségben. Lényegében a billentyűzet alatt pont tőnél szakadt el a szalagkábele (fóliakábel) és ezért nem megy rendesen sajnos.

Ha ilyent küldesz, kérünk mindenképp kommentárt hozzá, mert szerintem aránylag kevesen beszélünk itt csehül...

Ezt nem ismerem, de ha olyan mint a Spectrum billentyűzet, ott a panelra vezető szalagkábelen volt gyakran szakadt a vezető festék. Én ráfektettem a vezető csíkra egy 2cm hosszú vékonyka drótszálat, utána szigszalaggal leragasztottam, ez odaszorította a drótot. A szigszalag kb. olyan széles volt, mint a fólia. A billentyűzet és az előbb említett szalagkábel egy anyag. Bevált. Több vezető is szakadt lehet. Gyanítom, hogy a vezető festék sok helyen sérült, levált lehet ennyi idő után.
Vannak áramvezető festékek, esetleg próba. Lehetőleg rugalmasabb féle lenne jobb, ezek száradás után rideg anyagok. Könnyen törhet a hajlékony fólián.

Velem is csak Tik vagytok többen, de azért majd valamit megpróbálok lefordítani belőle.

Kifagyott a Gamma! Először látok lefagyott mikroszámítógépet. Na mondom kinyitom, valami kontakt hiba lehet. Ha már egyszer nyitva volt lefotóztam. Amin meglepődtem az az hogy keleti blokki mikró és több IC is nyugati gyártmány. Még amerikai is van benne. Bár ez már a gengszterváltás idején épült. Ez a példány például 1989-ben. Ennek nem ez a fólia billentyűzete van amire többen panaszkodnak, hanem masszív nyáklap és hagyományos szalagkábel. Látszik hogy nem volt kispályás a maga idejében. Bár én arra számítottam hogy TESLA IC-kel lesz tele...Hiszen gyártott ide ilyen célra is IC-ket a TESLA.

1982-ben a budapesti bizományiban ZX Spectrum 60000Ft. volt, láttam. Ugyanez Bécsben új kb. 13000Ft. Átlagfizetés kb. 4000Ft., egy akkor népszerű Zsiguli új autó ára kb. 100000Ft. volt.

elektroncso
Didaktik Gama dobozba tettem egy Spectrumot, tönkrement fóliabillentyűzete miatt. Annak meg a gombjai leragadtak.

Igen ez talán típushiba lehet, ha nem figyelek oda és úgy gépelek mint a PC-n akkor vannak gombok amik leragadnak. De odafigyelve felvéve egy ütemet amit a gép billentyűzete megenged haladósan lehet vele gépelni.

Milyen szép és egyben milyen rohadt volt az a hőskor. Amikor megjelentek ezek a kis herkentyűk, az utóbbi harminc év talán egyetlen meghatározó technikai áttörését hozták (minden más csak meglévő dolgok továbbfejlesztése, beleértve az összes tapitelcsiket és társait). A nyolcvanas években tudtunk ugyan arról, hogy valami számítástechnika létezik a világban, voltak is nyálcsorgatós kiállítások (ahol máig nem tudom miket bámultam és azok mire voltak jók), de a számítógépet valójában a HAL9000-es jelentette.
Mekkora dolog volt elképzelni, hogy lehet otthon egy számítógépem!

Aztán ekkor jött a rohadt rész. József Attila féle képek következtek, amikben a rongyos gyerekek vágyakozva bámulják a kirakaton keresztül az elérhetetlen süteményeket. Én is hozzájuk hasonló eséllyel bámultam a bizományiban az első ZX81-et, ami a család egyévi teljes jövedelmébe került.

Harmadikos lehettem a Puskásban, amikor "kiváló munkám" eredményeképpen kaptam egy jutalomkönyvet, aminek az osztályfőnököm nem merte hangosan kimondani a címét, de sok sikert kívánt hozzá. Ez volt az "Ismerd meg a BASIC nyelvet" című képregény (ha valaki még emlékszik rá). Ezen a nyáron megírtam az első programjaimat anélkül, hogy valaha is megérinthettem volna a saját kezemmel egy számítógépet. Ez nem volt kis produkció.
Úgyhogy ősszel már teljes bátorsággal haladóként jelentkezhettem a suli, frissen beszerzett, két HT1080Z bázisára épülő, szakkörébe. Olyan volt, mint a shaolin felavatás.

Aztán csoda történt és 85-ben sikerült annyira az idegeire mennem a családomnak, hogy mozgósították az összes anyagi erőforrásaikat és a kiterjedt német rokonságot és hozzájutottam egy ZX Spectrumhoz. Kár hogy éppen katona voltam ekkoriban. Azért anyám az első látogatásra el is hozta megmutatni, mert különben talán haza is szöktem volna megcsodálni.

Természetesen az ügyeletes tiszt abban a pillanatban lefoglalta, mint NATO eredetű kémeszközt. Minden rábeszélőkészségemre szükség volt, hogy meggyőzzem arról, hogy ez csak olyan része a számítógépnek, mint egy írógép és a többi otthon maradt. Erre megengedte, hogy szigorú felügyelet mellett megtapogathassam.

Ez is letelt és jöhetett a jó világ. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy a géphez még egy külön tévém legyen, így a családi tévét, szigorúan az esti műsor után, átvonszolhattam a szobámba egy hajnalig tartó szeánszra. A tévé volt vagy harminc kiló, úgyhogy napi fitnesz programként is bevált, mint akadályversennyel egybekötött súlyemelés. Közben az adrenalinszintet remekül beállította az összcsaládi sivalkodás, amennyiben erősen aggódtak a családi szórakozás eme bálványáért és nem voltak restek mindeme aggodalmakat újra és újra szavakba önteni, amikre a harminc kilós doboz alatti, elnyomott helyzetemből kellett megejtenem, a kellően megnyugtató és a status quo fenntartását megerősítő, olykor kissé markáns ellenvéleményemet.

Mivel a korsó és a kút viszonylatáról megejtett napi eszmecserék rendszeresen visszatértek, a családi tanács részfinanszírozást vállat egy Junoszty márkájú tévé (?) beszerzésében, amivel már létrehozhattam a szobámban a hi-tech fix oltárát, de le kellett mondanom a Spectrum által immár feleslegesen biztosított színorgiákról.

Így tanultam meg, hogy nagy elszántsággal elérhető ugyan a lehetetlen is, de színes álmokból gyakran lesz fekete-fehér valóság.

Tényleg van egy QL-ed? Mázlista. Eszméletlenül vágytam rá akkoriban. Mindenféle projecteket kitaláltam, hátha meg tudok vetetni egy gépet a munkahelyemen, de nem sikerült.
Döbbenetesen jó gép volt, remek nyelvvel, kár hogy nem terjedt el.

De ha így visszagondolsz nem volt az olyan kibírhatatlan. A tárgyaknak volt értékük. Most meg...
Én is Junost-on kezdem a Gammával. De mióta tavaly egy iskolai selejtezés alkalmával sikerült megszereznem a képen látható PMD 60.1-es mikroszámítógép monitort és elkészítettem hozzá az átalakító kábelt azóta azzal használom.

Még kazetták is akadnak hozzá,sajons viszont a kezdőképernyőnél nem jutotam tovább,mivel hibás a billentyűzet szalagkábele. Kár pedig még kis fekete-fehér TV is akad hozzá.

Nagy idők voltak, mint minden paradigma-váltás. Örülök, hogy részese lehettem.

Nagy ég!
Nem is gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz ennek a topicnak!

Bizony, horror árak voltak!
A miénket egy BME villanykaros délafrikai srác hozta, megrendelésre.
Hogy honnan....?

Keserves volt Spectrumnál -és többinél is- a kazettás magnón történő adattárolás. Egy nagyobb -közel 48kB- program 4-5 perc idő volt a kazettán. De ezt meg is kellett találni, oda-vissza tekerésekkel. MK25 magnómon nem volt szalagszámláló. Csináltam spéci program kazettákat, egy kazetta tokban csak rövid, egy programnyi szalag volt. Így a kazi két oldalán 1-1 program volt csak, de nem kellett keresgélni, hanem az elejétől indult a két oldalon.
Mekkora megkönnyebbülés lett volna egy floppi, vagy vincsi. Floppi volt Commodore 64-hez.

Én Bécsben vettem, ismerőssel voltunk egy napos bevásárló úton. Bevásárlás után 2 óra városnézés volt esti sötétben. Nem akartuk, csak úgy eltévedtünk.

gyerek67: Remek dolog a nosztalgia, kár, hogy együtt jár az őszülő halántékkal/kopaszodó fejjel.

szikorapéter: Lehet, hogy ITT tudnának valamit mondani arról a szalagkábelről. Ilyen őrült helyeken még alkatrész biznisz is szokott lenni. Bár lenne egy kis időm és elővehetném én is a régi gépeket. Lehet, hogy még a hajam is visszanőne. Még magyar nyelvű könyvet is lehet hozzá szerezni Bővebben: Link

Jó ez a téma,Sziasztok!
Általános iskolában,mint minden rendes gyerek,én is jártam számítástechnika szakkörre.A géppark a következő volt: Egy VIC 20,később pár Commodore 16.A VIC 20 egy öreg Favorit TV-n volt megjelenítve,a 16-sok meg Junosztokon(2db).Ha jó ismerős volt a tanári karban,akkor ki lehetett kérni a gépeket a téli,tavaszi szünetekre.Egyszer nálunk is volt egy 16-os,folyton játszottunk rajta.Egy szakkörön be akartunk tölteni egy játékot levezetésképpen,a LOAD után olyan intenzíven nyomtam le a PLAY-t a Comkmodore magnóján,hogy beszakadt a gombja.Egész hétvégén stresszeltem,mivel a tanár csak hétfőn tudta meg,ugyanis a kulcsot nekünk kellet leadni.Most(lassan 30 év után) lett egy Commodore 64-em,gyakorlatilag csak el kellett hozni,senkinek nem kellett.Annak idején megbolondultunk volna ha kapunk egy gépet,de faluhelyen nem sok emberkének volt.Tavalyi pakolászásomkor megtaláltam azt a kis noteszt,amit számtek füzetnek neveztem ki.Alap BASIC dolgok vannak benne,dűlöngélő gyerekírással.

Jó ötlet volt ez a téma! Elég sok emlékem van (még) az ősidőkről, amíg nem unjátok, időnként leírok pár érdekességet, a kronológiai sorrendet nem fogom betartani...
Amikor letudtam a katonaságot, néha idehaza is hozzáférhetőek voltak azok a furcsa, soklábú alkatrészek, amik lehetővé tették, hogy egy füzetlapnyi területen akár egy egész digitális óra elektronikáját lehessen elhelyezni. Azzal telt el az utolsó katonaévem, hogy megterveztem egy ilyen elektronikát az SN74* sorozatból, persze szigorúan olyan alkatrészekkel, amiket Németország baráti felében, vagy a Csehszlovákia nevű államszövetségben gyártottak. Leszerelés után a gyakorlati megvalósítás elmaradt, mert hallottam, hogy létezik egy olyan munka, aminél készenléti díjat is fizetnek, a többezer forintos havi pénzek mellett. Ez volt a programozó munkakör. A munkakör betöltéséhez egy tanfolyamot kellett elvégezni, amiről már lekéstem, így pár hónapot szorteresként dolgoztam. Ez a munkakör mára feledésbe merült, a modern, akár 128kB háttártárolók megjelenésével! Nem elírás, egyszázeregyszázhuszonnyolcszor ezerhuszonnégy bájtól van szó.
Akkoriban az adatokat lyukkártyán tároltuk, nyolcvan karakter fért el egy kártyán ez volt a maximális rekordméret. A szorterezés egy rendező folyamat. A lyukkártyákat egy olyan gépen keresztül engedték át, ami a 80 közül egy oszlopon a lyukasztás pozíciója szerint mechanikusan 13 (14?) helyre szétválogatta a kártyákat, óránként 12000 kártya sebességgel - ha nem akadt el a kártya. Gondoljatok bele: egy ember egy műszaknyi munkáját egy mai számítógép 1 másodperc alatt elvégzi.
Ezeket a rendezett kártyacsomagokat aztán egy másik gépbe kellett betenni, ami elkészítette a listákat, összegsorokat.

Nekem van valahol folyékony ezüstöm, de a hajlítgatást az sem bírja.
Vezető filcet kellene hozzá találni.

Az a baj hogy az eggyik szalagkábel tőből leszakadt. És ezért sem tudom javítani.

Azért annak is megvolt a fílingje:
Az ember időnként imádkozott, hogy betöltődik-e a progi. aztán ha nem, akkor anya-anya és lehetett menni megint a KLUBBA, vagy a haverokhoz, lemásolni újra.
Akkoriban még beszélgettünk is egymással...