Fórum témák
» Több friss téma |
Erre voltam kíváncsi! Köszönöm a választ!
Ahaaa, így már értem. Amúgy a panel nem számít nekem sem. 3db alaplapom van, egyik sem működik, de amúgy is elavultak már. Viszont hőlégfúvóm vagy egyéb eszközöm nincs. Majd szépen lassan úgyis begyűjtöm a szükséges szerszámokat, mert szeretnék komolyabban foglalkozni az elektronikával, addig még tudnak várni azok a lapok.
Köszönöm a segítséget, a többieknek is! A hozzászólás módosítva: Márc 3, 2016
Próbálkoztam hőléggel, az IC "kalapja" jött le. Úgy érzem, ezt még egy kicsit gyakorolni kell.
De hozzáteszem, hogy kb 9 évvel ezelőtt a Flex-ben a gépen, 10-ből 2-ha sikerült a fiatal srácnak, aki dolgozott rajta.
Akkor Te is tudod, hogy -mint írtam- a "kézi" BGA-zás szerszám, gyakorlat és/vagy ráérzés mellett is erősen panel és BGA függő. Itt is van aki profi módon űzi és jó is lesz, van aki csak így cserél a BGA-t, de erősen kifogásolható módon (bár a panel átmegy a teszten), van aki ördögtől való dolognak tekinti. Pedig kb. 5x5 mm-es 64 "lábas" BGA simán felmegy "szemre". Más kérdés, hogy géppel sokkal kényelmesebb és lassabb.
Ha lejött a "kalapja" akkor kevés volt az előmelegítés és/vagy túl magas volt a páka léghőmérséklete vagy csak túl kényes "jószág" volt. A hozzászólás módosítva: Márc 3, 2016
Igen, esetemben az utóbbi 3 mind igaz. Az 5x5ös "flash" kockákat elméletileg fel lehet rakni, / habár a fiatal,tapasztalatlan kolléga, még azt is elrontotta a géppel/ Refloztam már Wga-t, pár hétig ment is, de a szervizben is 3 hó gart. adnak rá...
Ez a fluxpaszta levegő kombó elég jó tud lenni, ha sikerül kitapasztalni a megfelelő mennyiséget és lehet rendesen adagolni. Nyák pucolás előtt lett fényképezve.
Szép munka. A passzív alkatrészeknél kicsit kevésnek tűnik a forraszanyag.
Épp elég, a láb alatt van a nagyobb része.
Nos épp ez a baj. Villamosan szinte biztos hogy megfelelő a kötés, szabványilag meg nem (bár ezt eldönteni ennél jobb kép kellene)
Annyit tudok, hogy így is a nyák szakad le, ha le akarod tépni az ellenállást és ennyi nekem elég.
Sziasztok! Van valami módszer arra, hogy ne csillogjon a nyák? Próbálgatok mindenféle világítást, de nem megy. Sajnos mostanában elkezdett romlani a szemem, azóta nagyon tud zavarni, főleg szemüvegben. Régebben ez fel sem tűnt.
Próbálj ki egy polarizált szemüveget, nagyon tudja csökkenteni a csillogást. Én olyan napszemüveget nem is veszek vezetéshez, amelyik nem polarizált.
Köszi! Kipróbálom, van is ilyen napszemüvegem.
Van egy WHS40-em, ahol a pákán a hegy elkezdett oszlani. Az oldaláról rétegekben hullik a fém. Tudom, 2000-ért lehet új hegyet kapni bele, de szerencsére a tartócsavar is be van égve (min 20 éves páka, még megy szóval nem szívesen cserélem).
Van valami jó tippetek kifejezetten páka tartó csavar lazítására? A hozzászólás módosítva: Ápr 26, 2016
WD40 mindenre jó! Ha közben kicsit melegíted, még jobban hat. De javasolhatom az RO-55, vagy Evipass foszforsavas rozsdaoldókat is. A gázlánggal melegítés is jó, garantáltan kiég a rozsda.
A hozzászólás módosítva: Ápr 26, 2016
Nagyon szép!!!
Sziasztok!
Li ion cellára házi körülmények között lehet vezetéket forrasztani? Ha igen, le tudnátok írni, hogyn? Mert próbáltuk, de sima 40 W-os állomással 360 °-on nem tapad meg rajta az ón. Szépen metokyik, de le is esik. Tudom ezt gyárilag ponthegesztéssel oldják meg, de itthon ugye ez nem áll rendelkezésre. Olyan celláról van szó, ami kicsit nagyobb, mint a ceruzaelem, hosszra is meg vastagságra is. Előre is köszönöm.
Szia!
Nekem a max. hőmérseklet plusz forrasztó lötyi eddig bevált. A "lötyi" alatt valami folyasztószerre gondolok. Nekem a sima gyanta+denszesz működött. A hozzászólás módosítva: Jún 9, 2016
Ha nincs otthon akkor elmész és veszel rozsdaoldót (RO55), az a forrasztás piros hetese. Akkor az igazi ha kétszer-háromszor is cseppentesz a forrasztás helyére miközben nyomod az ónt, akkor is ha nem oxidos a felület. Tehát sercegjen, gőzölögjön. A kettes vaslemezt is össze szoktam így forrasztani, de még a hegesztő munkakábelt is, persze nem 40W-os pákával.
Köszönöm a válaszokat. A régi csehszlovák pisztolypáka alkalmas erre, vagy nagyobb, precízebb kellene? Azért ezeket kérdezem elsősorban, mert ezek állnak rendelkezésemre otthon, jobb pákát meg az egyetemen kell szereznem.
Idézet: Csak akkor, ha biztosítani tudod a maradék nélküli eltávolítást, egyébként hosszútávon erősen oxidáló. „rozsdaoldót (RO55), az a forrasztás piros hetese.”
Szia!
Én megcsiszoltam a két végét, hogy érdes legyen, így rá tudott tapadni az ón.
Reszeld meg a forrasztási felületet előtte, nem lesz vele semmi gondod.
A pisztolypáka hegye nem tud megfelelő mennyiségű hőt átadni a forrasztandó felületnek, de próbáld ki, azzal nem vesztesz semmit.
Akkor vegyél egy rövidebb hegyet, attól melege lesz.
Értem, köszönöm a hozzászólásokat.
Sziasztok,
megint az történt, hogy egy elemmel működő kis valamit (most konkrétan egy gyerekjátékot) azért nem tudok életre kelteni, mert a régi elem "kifolyt" benne, és a kis érintkezőket (a spirálrugósat is és a fixet is) olyan szinten oxidálta, hogy a vastag oxidréteg teljesen szigeteli az új elemeket. Megkapargattam őket, rozsdaoldót is adtam nekik, de egyelőre semmi (hiába próbálkozom új elemekkel). Szétszedve ezt a kis műanyag, zenélő békát úgy látom, hogy ezeket az érintkezőket ki tudom szedni. Most jön a kérdésem: hogyan készítsem elő úgy ezeket a kis, eredetileg galvanizált, valószínűleg vas/acél alkatrészeket, hogy utána a teljes felületüket be tudjam cinnel futtatni? Látom föntebb, hogy az RO55-öt említitek. Nekem otthon Evipass van. Az RO55 hatásosabb? Gondoltam, 1-2 napra beáztatnám ezeket a kis alkatrészeket, utána drótkefével megpucolgatnám. Elvileg ezután a gyantás cin meg kell fogja? Köszi előre is a reakció(ka)t.
Én sósavval szoktam megmaratni a felületet, az hatásos és pár perc is elég szokott lenni, motorra bowdeneket is szoktam így forrasztani..
A hozzászólás módosítva: Jún 24, 2016
|
Bejelentkezés
Hirdetés |