Fórum témák
» Több friss téma |
Mielőtt kérdezel, a következő két dolgot ellenőrizd!
I. A helyes tápfeszültségek megléte.
II. A kimeneten van-e egyenfeszültség.
Élesztés.
Max. hangerőn vettem fel, ami azt jelenti, hogy 40, de 30-40 közt nem változik a hangerő.
Lényeg, hogy ha akarom, hogy szóljon valahogy, akkor kell is. Közben felvettem kétszer, egyik módszer egy Jack-RCA kábel+Jack-RCA átalakítóval volt, és zúgott is, ami azért fontos, mert régebben, mikor még nem volt rajta az RCA bemenet ezzel volt összekötve, és a zúgástól nem is lehetett felvenni a hangerőt, vagyis a zúgás simán volt olyan erős, mint ez ami most van, és ezért nem volt feltűnő eddig. Közben találtam egy kétvégű Jack kábelt, amit a monitorhoz adtak, van mind a két végén ilyen kb. 1*2cm-es műanyaghenger, nem tudom, ez befolyásol-e valamit. Én úgy veszem észre, hogy 0-10Hz közt vannak azok a jelek, bár meghallgatni nem tudom, mert nem találtam fülhallgatót.
Azt is hozzá kell tenni a dologhoz, hogy azért kellett hozzátenni a dologhoz, mert attól tartottam, hogy a hangkártyán kicsi ez a jel. De annyira azért nem halk, hogy ne legyen zavaró, kb. 13-ason nem hallom ha legmesszebb vagyok tőle. De mindig hallani ha közel vagyok hozzá. Szóval, ugye sokkal hangosabb, mint az a zaj, ami mellette még zúg, és azt nem is hallom messziről, de a kaparást igen.
Plusz írtam, hogy nem értek a szkóphoz, és nem tudom, mit állítsak be, és mit nézzek, viszont a hangszerkesztőben meg tudom nézni, hogy mi van. És az ugyanúgy kijelzi a 19,2kHz-es zúgást, mint azt a pár Hz-es kapargálást, mint a szkóp spektrumanalizátor módban. Az elején ugrál a jel. Hangszerkesztőben, ha átkonvertálom mondjuk 100Hz-re, vagy bármennyire, hogy ne legyen benne az a 19,2kHz, akkor az a csúcs, amit az elején beraktál, 4Hz körül van. A másik dolog, hogy Linuxon vagyok főként, Windows nem kezeli normálisan a hangkártyát, és van, hogy akadozik lejátszás közben, mintha le akarna fagyni, bereked. Ezért se nagyon akartam azzal csinálni. De azon vettem fel, mert Linuxon nem vettem még fel semmit, nem tudom úgy állítgatni a csatlakozókat, mint Windows-on. Ha meg már ott voltam, telepítettem a szkópot is.
Első nekifutásnak beletört a bicskám :/
A kép importálásba?
Itt egy leírás, a 16. oldal aljánál kezdődik a számodra fontos rész.
Karácsony alkalmával új FET modulok készülnek.
Szia
Előszór is boldog karácsonyt.. Ez a Baji féle fetes turbózott változata?
Szerettem a hangját csak nagyon melegedett.
Persze mert nem mimdegy hány feten kell elfűteni a terhelést. Meg milyen feszen jár...stb.
Igen tudom de nem piszkáltam fel, hanem készitettem inkább bövitett St.150 végfokokat.
Nekem nagyon bejön a hangja. A hozzászólás módosítva: Dec 25, 2016
Sziasztok!
Karácsony alkalmával birtokomba került egy Pioneer vsx-416 erősítő, van hozzá két 60W-os hangszóróm (alul vannak méretezve, de amíg nem kap újat jobb, mint a semmi). Passzív pre-sub kimenete van. A régi 100W-os 5.1-es ládámba szeretnék implementálni aktív mélyet. Tápom van hozzá. TDA729x-es IC-kről mik a tapasztalatok, monoban sub meghajtásra szép a hangot adnak vissza? TDA7294-es előszerelet lapot találtam elég jó árban. Válaszokat előre is köszönöm.
Heló!
Pedig meg érte át piszkálni krisz 69 kolléga segített nekem,és a felét nem fűti mint az eredeti kapcsolásba.
Elhiszem tudod hogy szerettem a hangját nekem tetszett nagyon.
Akkor tessék vissza térni,a fetek világába
Sziasztok! Nagy nehezen ( az idő) elkészült az ST151 esem. Kis hangerőn már működik de még nem volt lehetőségem nagyobb hangerőn meghallgatni. Kettő problémám lenne! Kellene egy meghajtó fokozat 2V Ha valaki tudna egy kapcsit valamilyen PCB vel, előre is megköszönném. A hangfalvédelem működik leold már 1,2v DC nél, de relé előtti ellenállás a rajzon 620 ohm ra volt megadva + - 50 es tápra. Az enyém + -80 Dc ről megy én betettem egy 1,2 k/2w ellenállást de nagyon melegszik és a relé tekercse is. Tudom, hogy az ellenállásnak melegednie kell mert a nagyobb feszt el kell disszipálnia. A Szkori féle táblázat erről az ellenállásról nem ad információt, valakinek lenne erre tanácsa. Tanácsaitokat tisztelettel megköszönném. elektrik
Sziasztok.Egy olyan problémával fordulok hozzátok hogy vettem egy skaa600j végfokot. 1 hétig ment minden hiba nélkül. Este elkezdett búgni a hangfal és kioldott a relé. Azóta Ha bekapcsolom 1 perc után elkezd búgni a hangal és kiold a relé!OUTB kimeneten 2,5V egyenáram van.Én végtranzisztor hibára gyanakodtam,A 4db 2sc5200,4db 2sa1943, 2db c2073, 2db A940 és a diodákat kimértem,plusz az összes más félvezetőt a panelon,de sajnos sem szakadást ,sem zárlatot nem találtam. Valaki találkozott már hasonló problémával ? Előre is köszönöm
A hozzászólás módosítva: Dec 27, 2016
Itt megtalálod a képletet amivel ki tudod számolni. Bővebben: Link
A hozzászólás módosítva: Dec 27, 2016
Szia! A relé névleges feszültségéből és a tekercs (általad megmért) ellenállásából kiszámolod mekkora áram kell a működtetéséhez. Tegyük fel 24V-os a relé, 600Ω ellenállást mértél, akkor ez az érték (I=U/R) 40mA lenne. Ugye azt szeretnénk, hogy 80-24=56V essen az előtét ellenálláson. Ezt a feszültséget elosztod a reléárammal és megkapod a kívánt értéket, melyet nyugodtan kerekíthetsz felfelé a legközelebbi szabványos értékhez. Az előtét ellenálláson eső feszültség és a rajta folyó áram szorzata adja meg azt a teljesítményt, mely hővé fog alakulni. A választott ellenállás terhelhetősége ezt akár 2-3-sorosan is meg kell haladja, ha nem akarod, hogy forró legyen.
Köszönöm a tanácsaitokat és a segítséget. Megint tanultam valamit. elektrik
Sziasztok egy 2x21v AC tapnal az baj ha az egyik felen egy voltal kevesebbet merek?egyik 21 a masik meg 20 v ac?Csak azert kerdezem mert erositoben van benne es nem e lehet ettol baja az erositonek?A vegfok tranzisztoros.
Sziasztok!
Régi fellelkesülést alkatrész beszerzés követi... A feteket mennyire kell összeválogatni? Találtam egy eladót (2sk1530, 2sj201) csak nem tudom mik a különbségeg a darabszámokon kívül.
Nem lesz baja.Ha eddig sem volt akkor meg pláne nem.Az az 1v mínusz amúgy sem számottevő teljesítményben sem.
Oke koszi a valaszt.Hat csak most hasznalom 3 napja.Amugy valami nevenincs marka Skytronic 103.311-es
Meg olyan kerdesem lenne hogy foldhurkot hogyan tudnam megszuntetni?Mert amikor feltekerem a hongot olyan ciripelo hang van benne es elegge hallani ha leveszem a jelet akkor megszunik.
Számos oka lehet a földhuroknak,például kiszáradt bemeneti vagy tápköri elkók.Árnyékolt kábel szakadása a bemenetnél...Esetleg a potenciométer pályaszakadás...
A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2016
A tap kondikat mar kicsereltem mert 5 perc zenehalgatas utan elkezdett fustolni a az erosito.Tap kondi volt megdagadva.Bemeneti kondi az eloerositoben vagy a vegfoknal?Esetleg az okozhat meg ilyet hogy a jel kabelek nem arnyekoltak?
A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2016
Abszolút okozhat pláne ha van nagy áramú kábel a közelben,márpedig van... Árnyékoltra cseréld.JA! És a bemenetet kösd testre a végfok panelon lássuk van e zúgás továbbra is...
Hat probaltam telefonnal ugy abszolut csendben van semmi zaj es szebben is szol vele.Akkor nem az erositoben lehet a baj?
MIndent átkötöttem, ahogy mondtátok. Mikor bekapcsolatam, a lámpa kialudt - felvilágított minden az előlapon.
Utána beraktam minden végtranzisztort. Most úgy vagyok, hogy a 40W lámpa teljes fényerővel világít - semmi nincs az előlapon. Nem melegszik semmi, viszont különbözőket mérek a végtranzisztorokon. Most kérdezek. Szerintem van még hiba a tranyóelőtéteken kívül is.
Pc vel összekötve kezd el zúgni? Mert akkor meg van a hiba...Az alaplapi hangkártyák rendre nálam is bezajosodnak idővel...Ennek az (egyik) oka hogy galvanikusan összeköttetésben van a pc tápegység közepével,ami rákerülve a külön potenciálú végfokra máris magasfrekvenciás zavarfeszültséget generál a jelkábelen... Di Box beiktatása a pc-végfok közé javasolt.Ez egy leválasztótrafó.
box A hozzászólás módosítva: Dec 28, 2016
|
Bejelentkezés
Hirdetés |