Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Transzformátor készítés, méretezés
Ha kérdésed van, az alábbiak segítenek a hatékony választ megadni:
Mag típusa: M, EI, UU/LL esetleg I-kből összerakott, tekercselt, toroid. Lehetőség szerint képpel.
Méretek: magkeresztmetszet a*b (amit a tekercs körbeölel) ablakméret, lánc és toroidnál, belső-külső méretek.
Primer-szekunder feszültség(ek), teljesítmény igény.
Jobb szerettem volna Cuz-ból tekerni, akkor bőven lett volna helyem az balakban mindenféle nagy áramú szekundernek, ha már itt van ez a bazi nagy vasmag. Lesz ez még jobb is.
Mindenhol a csévetesten keresztül hoztam ki a drótot, az az egy hely ami a képen látszik az is úgy volt, csak bevasalás közben rá kelett jönnöm, hogy nagyon rossz helyen hoztam ki, nem férnek be tőle a lemezek, így vissza kellett húznom. A bandázsolás előtt mindenképp kihozom a csévetesten keresztül. Izzólámpás védelem, árammérő, feszültségmérő, mind egy másik "doboz" amiben lesz egy 4A-es szabályozható autotrafó. Az anyagok már megvannak, csak be kell őket dobozolni. A primer és a szekunder átellenesen van. Egy kérdés, mi van akkor ha "asszimetrikusan" terhelem? Ugye a szekunder fele-fele arányban megoszlok a két oszlop között, mi van akkor, ha csak z egyik oszlopon lévő szekundert terhelem? Nem okoz problémát? Párhuzamba nem köthetem a szekunder tekercseket, mert nem egyformák(az egyik oszlopra nem fért rá a szükséges 220 menet, a másikon tekertem annyival többen).
"Bőven bírja a 10 A-t". Falban, csőben igen (szabadon pláne), de így egymáson, a felét sem. Gafly által tanácsoltakat építsd be. Bíztam benne, hogy "bezhalogenicky".
Gondolom a primer is osztottan van (2 oszlopon). Nincs jelentősége a"fél" szekunder használatának (így pl. kétféle sec. feszültséged van). A hozzászólás módosítva: Jan 1, 2018
Egy kicsit kevésbé lelkesen, de nekiálltam lebontani a szélesebb (primer) tekercsről is a szekunder szalagokat...amit láttam a papír lebontása után, eléggé meglepett...újabb méretű szalagok kerültek elő, jól bebandázsolva...a legfölső tekerés, vagy 4-méter 10 x 1,5mm lágy szalag volt, aminek a vége egybe volt forrasztva (egy forraszvéggel), a következő kb. 6-méter hosszú, 8 x 3mm-es vastagabb szalaggal...ez volt az a forraszvég, ami a tekercs közepéből jött ki és a +jelhez volt kötve...
Végül is elég könnyen lejöttek és most már csak a vékonyabb, primer tekercsek vannak a vason... Összesen 4,5-kiló, jó minőségű vörösréz szalaghoz jutottam így, amit majd fel tudok használni a tervezett ponthegesztőhöz...talán nem is kell mind... Viszont ez a fazon nem semmi volt, aki ezt csinálta...nagyon szépen megtekerte az egészet, szinte sajnáltam szétszedni...
..."Ha szerencséd van, "nagy, nagyobb, legnagyobb" lesz a sorrend. Ha nem, akkor "kicsi, nagyobb,..." lesz"...
Elvégeztem a méréseket, úgy ahogy leírtad, de úgy látszik nincsen "szerencsém", mert az eredmény: 1-2: 00,4 1-3: 00,4 1-4: 00,5 ---lett...ez most jó nekem?, vagy rossz?... Ja és eléggé zúg az egész trafó, pedig avval a két fával jól összeszorítottam a lemezeket úgy, hogy már recsegett a fa...vagy nem is a lemezek rezegnek?...ezek "I"-lemezek?...,nem lehet, hogy azért rezeg, mert nincsenek a lemezek összeragasztva?..vagy ha nem fával szorítanám össze, hanem szögvassal, vagy pl. 20x40-es zártszelvénnyel az jobb lenne?:, nem zavarná az "örvényeket"? ... rolleyes:
Ha erősen zúg az általában magas üresjárati áramfelvételre utal. Meg kellene mérni hogy mekkora áramot vesz fel a hálózatból, a képek alapján nem lennék meglepve ha több ampert mérnél. Ami ha esetleg így van akkor nem egészséges, és nem is feltételül a túlgerjesztés miatt van, hanem mert vacak a komplett vas pakett.
Jó vastag huzalból tekerték a trafódat.
Ilyen pici ellenállásértékek pontos méréséhez komolyabb műszer kellene. Ha rákötöd a 230 V-ot, ugyanígy végigmérve a feszültségértékeket, szintén fel lehet állítani a sorrendet.
Köszi szépen, lehet, hogy ezt könnyen tudom orvosolni...pár napja Granpa említette, hogy ha magas az üresjárati áram, akkor a 380V-os bekötést lehet használni...ugyanis a primernek 4-bemenete van.
Ahogy ma méregettem, kikötöttem a csokiból, hogy közvetlenül a rézvezetékre mérhessek, jól megnéztem, mind a négyet...az első 3 vezeték kissé lapított, egyforma keresztmetszetű, a 4. az kicsit vékonyabb kör alakú...akkor hová kössem, hogy ne zúgjon?
Hát az már a lebontott szekunderből is kiderült, hogy nem sajnálták belőle az anyagot...
Ha vastag a drót, az nem olyan jó?... Próbáltam lefotózni a tekercset is, olyan fehér selyemmel, vagy pamuttal van betekerve és az első 3 vezeték, van vagy 2-milis... Sajnos nincsen komolyabb műszerem, de ezt is csak a kis akkuk mérésére tudom használni... Ha mást is kell mérni, elő kell vegyem a használatit, mert csak ritkán kell használnom...
Rendben, köszönöm.
Be is raktam a dobozába, bekötöttem a vezérlését is. Még nincs teljesen kész, a bandázsolás sincs meg, a felső és az alsó szellőzőrács sincs még a helyén (egyrészt amíg nincs meg a bandázsolás addig nem rakom fel a rácsokat másrészt még meg sem találtam őket a pincében), a piros nyomógomb melletti gomb zöld világítósra lesz cserélve, de most csak ilyen volt itthon, az elején lévő nagy "négyszög" alakú nyílás fog kapni egy ajtót, amit levéve lehet hozzáférni a biztosítékhoz, illetve a legfontosabbat majdnem kifelejtettem belőle, mégpedig a primerköri biztosítékot. Ez 6A-es lassú kvarchomoktöltetű olvadóbetét lesz. A sorkapcsokon kint van a bemenet, kimenet, külső piros és zöld nyomógomb csatlakozása is. Illetve az egyik sorkapocsra ki van hozva a két szekunder tekercs összekötési pontja, itt lehet hozzáférni az előállított 125V-hoz.
Szia!
Ha jól látom, a kimeneti aljzat védőföldeléses, szerintem azt nem kell/szabad? bekötni. Nálunk Statron leválasztók vannak, egyiken sincs a kimeneten védőföldeléses aljzat, illetve a Voltcraft kimeneti aljzatból gyárilag ki van véve, csak a helye van meg.
Többféle megoldás létezik. Van ahol kötelező a védőföld bekötése olyan eszközök nemélő részére (fémváz, doboz...) amik galvanikusan le vannak választva a hálózatról. Például ilyenek a műtők a kórházakban. Mellékelve a hakel védelem rajza. Aztán van ahol nem kötelező de ajánlott. A fémvázú készülékek testét le kell földelni, mert ha pl. egy a hálózattól galvanikusan NEM leválasztott fázisvezető hozzáér egy galvanikusan leválasztott készülék fémvázához akkor a kezelőt áramütés éri. Ami fontos az az, hogy a leválasztott készülék ÉLŐ RÉSZEI nem lehetnek kapcsolatban a hálózati védőföldeléssel (pl. a kapcs. üzemű tápok EMI szűrőinek földelését ki kell iktatni szkópos mérésnél) de a fémváz földelt maradhat.
Persze komoly előtervezést igényel és körültekintést, hogy mi az amit le lehet (és ajánlott) földelni és mi az amit tilos összekötni a védőfölddel. A hozzászólás módosítva: Jan 1, 2018
Sziasztok!Szeretném kérdezni egy Videoton r 6363s trafoja 2x 35 v. szeretnék le tekerni a szekunderből úgy hogy 20 v legyen kb hány menetet tekerjek le?
udv
Ha nem tudod a pontos menetszámot, akkor ez csak próba cseresznye alapon fog menni...
A másik megoldás, hogy ha fér rá némi drót, feltekersz rá vagy 10 menetet, megméred mi jön ki belőle. Ebből ki tudod számolni sacc/kb a menetszámonkénti feszültséget. Ebből azt is ki tudod számolni, hogy 15V -hoz hány menetszám tartozik, és annyit tekersz le róla, inkább kevesebbet, és többször mérsz, hogy pontosabban be tudd állítani a kimeneti feszültséget. A hozzászólás módosítva: Jan 3, 2018
Na most azt nem tudjuk hogy egyszer vagy kétszer 20 volt kell. Mert ha kétszer, egyszerú mert az egyik primert mindenképen le kell tekerni, és akkor egyértelmű.
Idézet: „...egyik primert mindenképen le kell tekerni,” Szekunder lesz az inkább.
SZia ! Köszönöm a választ. letekertem a szekunder drótot 2x 12 m ebből nem lehetne arányosan kiszámolni ? tudom pontosan úgy sem lehet.?
Dehogynem.
35V/12me = 2.916V/me. 20V/2.916V=6.858me. Ellenőrzés: 2.916V*6.858me=19.997V. A feszültségek váltóáramban értendőek, remélem az tiszta... A hozzászólás módosítva: Jan 3, 2018
Köszi most már indulok szépen vissza tekerni. csak még annyit ha egyenirányítva lesz kb mennyi lesz a fesz, 4700uf x2 ős 1n 4007 diódák.?
Elnézést a 12 m az méterben értettem nem menetben. 1 menet kb. 17,2 cm volt.
A hozzászólás módosítva: Jan 4, 2018
Moderátor által szerkesztve
Ugye a "12 m " az 12 menet és nem 12 méter?! Mert RoliNyh számítsa csak akkor jó számodra ha 12 menet. De én ezt kicsit keveslem a 35V gyári adathoz képest!
A méter az egy trafónál nem mérvadó mértékegység. Én menetszámra értettem.
Ha menetszámot nem tudsz, akkor az első javaslatom a járható út. Váltóból úgy kapsz egyenáramot, hogyha megszorzod √2 -vel és - a diódahídon eső feszültség (hídegyenirányítást feltételezve). Mondjuk a ~20V*√2-1.4V=26.88V DC lesz. A hozzászólás módosítva: Jan 3, 2018
Akkor most letekerem és megszámolom a meneteket és az előbbi számítás szerint már kiszámolom. majd megírom mennyi menetszám
A menetek száma 2x90 menet mert közép kivezetéses. Akkor most ugy számolom ahogy legelőször írtad.
nekem 52 menet az eredmény tehát letekerek 38 menetet és ugy lesz 20 v. erősíts meg kérlek hogy jó vagy nem
Annyi.
35V/90me = 0.388V/me. 20V/0.388V = 51.5me. Ellenőrzés: 0.388V*51.5me = 19.98V~ Egyenirányítva.: 19.98*√2-1.4V = 26.8V DC
Üdv.
Azt szeretném kérdezni,mi a neve annak a sárga szigetelőnek ami a kapcsolóüzemű trafókon található? Köszönöm.
Szia!
Bármilyen hihetetlen, szigetelőszalagnak hívják.
Gondolom(tam) hogy van valami spéci elnevezése!?!?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |