Na várjunk csak egy kicsit,elismered hogy nem zárt rendszer a világegyetem,elismered hogy vannak ismeretlen tényezők,amik befolyásolják az energia áramlást-átalakítást,létrehozást,de mégis ragaszkodsz a zárt rendszerre vonatkozó törvényhez.
Ami ugye akkor keletkezett,mikor még sokkal kevesebb ismerettel rendelkeztünk a körülöttünk létező világegyetemről és törvényeiről.
Logikailag egy fapados törvényt szeretnél alkalmazni az új korban.

Mondom másképp: történik egy szenzációs tudományos felfedezés,tíz okos koros összebeszél hogy találkozzanak,és vitassák meg.
Mind a tíz hoz magával a múltjából olyan alapvető információt,ami alapján vélekedni fog.
Jó eséllyel a hozott információ szeretné bekebelezni az új felfedezést,nem pedig fordítva,hogy megújítaná vagy módosítaná a régebbi tételeket.
Tehát elsősorban mindenki azt fogja méregetni,hogy hogyan is fér bele az eddigi világképébe az új szenzáció.

Mit jelent az, hogy "termel"?
Egy gyár termel? Igen.
Mit jelent ez? Valamiből, ami a termelés szempontjából nézve "alapanyag" létrehoz egy végterméket, ami a termelés célja.
Ilyen értelemben egy generátor termeli az energiát. Valamiből, ami a termelés szempontjából "alapanyag", ez itt a mozgási energia, létrehoz egy végterméket, itt villamos energiát.
Tehát a generátor igenis termeli az energiát... Jobb szóhasználattal: kitermeli, vagyis számunkra kedvezőbb felhasználhatóságúvá teszi.

Írom magamnak hogy értse más is.
Amikor az ember olyan okos lesz,hogy felismer egy összefüggő bonyolult folyamatot,amit lehet automatizálni is,az a teremtő képzelet energiája,mert például létrehoz egy generátort,és olyan környezetbe helyezi,olyan módon,ami természeténél fogva alkalmas az önműködő megújulásra,így a berendezést a szükséges erőhatással ellátni ahhoz,hogy az a berendezés hosszú ideig üzemszerűen hozza létre a tőle elvárt energiát.

Ennek csak annyi szépséghibája van hogy nem ez a valódi ok. Ugyanis a "vetélytárs" vagy "ellenség" érzés nem csak az ismert csoporton kívül hanem azon belül, sőt családon belül is ugyanúgy megvan, lásd családon belüli erőszak. Sőt. Ha a jelen helyzetben csak 2 ember élne összesen a bolygón, rövid időn belül csak 1 maradna, vagy 1 sem, mert kivégeznék egymást.
Az elkülönültség érzése az ami ezt okozza, ami az ego, az én, az elme (nevezze ki hogy akarja) sajátja. Tehát vagyok én, meg vannak a többiek. Hogy milyen státuszban azt pedig kizárólag a többi viselkedése dönti el. Ha kedvel engem akkor jó ember, ha nem akkor ellenség. De akit nem ismerek az is alapból ellenség. Tovább megyek. Párkapcsolatok. Hogy a bánatba történhet olyan, hogy valaki valakit "állítólag" nagyon szeret, összeházasodnak, együtt élnek, aztán néhány év elteltével a legnagyobb ellenségek lesznek? Úgy, hogy vagy nem szerette sosem, vagy az a szeretet amit ő annak gondolt az valójában nem is szeretet. Mert a szeretet az nem ilyen, az önzetlen, nem függ a másiktól, a másik viselkedésétől.
És amíg egy ember ezzel a énnel, egóval, elmével azonosítja magát, tehát azt mondja hogy ez a gondolkodó ember a fejemben én vagyok, addig ez nem is lesz másként, addig elkülönültség érzése lesz, erőszak lesz, lopás lesz, háborúk lesznek stb.
A valóság persze más, de az elme a valóságot nem látja, mert a valóságot ezen az elkülönültség érzésén keresztül látja, egy úgymond "elkülönültség érzése" szemüvegen keresztül. Ezt az elmében megjelenő gondolatok csak rontják. Bárki megfigyelheti ezt saját magán aki találkozik egy idegennel. Teljesen mindegy hogy milyen az illető, hogy néz ki stb., az elmében azonnal megjelenik egy jelző amivel az én felruházza az idegent, még azelőtt hogy bármit megtudhattunk volna róla. Tehát alapból hátránnyal indul, mert az elme beskatulyázza valahova anélkül hogy ismerné.
Van az a mondás, hogy "gondolkodom tehát vagyok". Mert aki ezt mondta az nem tudta, hogy ha nem gondolkodna akkor még inkább lenne.
Ma a spiritualitás az egyetlen dolog ami egy embert ki tud vezetni ebből a homályból, ebből az elkülönültség érzéséből, mert képes levenni róla ezt a szemüveget. A spiritualitással csak az a baj, hogy aki nincs benne nyakig, az nem tud róla az égvilágon semmit. És aki nem tud róla semmit, az egy az egyben összemossa a hittel meg a vallásokkal. A spiritualitásnak semmi köze sincs a hithez, a vallásokhoz meg pláne. A spiritualitást akár tudománynak is nevezhetnénk, csak nem tudósok végzik, nem műszerekkel és nem az anyagi világban. Emberek végzik, önmagukat, a létezést és a világ létezésének kérdéseit kutatva. Nem az elméjükben, azaz nem a gondolataikban, hanem azon kívül, önmagukban, és abban a nem fizikai "valamiben" amiben ők is léteznek.

Bele sem merek gondolni, mekkora zagyvaság lett volna, ha nem magadnak írod.

Gyakorlatilag kiegészíti a 03:07-kor posztolt tézist.

De gondolom azt te nem olvastad.

Az egyszerűség kedvéért ezt:

Egy-két dologban én azért nem értek egyet



Én ebben például nem vagyok biztos. Milyen indokkal? Az egyeduralkodóság miatt? Én legalábbis nem gondolnám például magamról, hogy vad idegent megöljek. Mert minek? Nincs logikus értelme. Ha az életemre tör, és mondvacsinált indokkal péppé akar verni, és ez a tudtomra is jut, akkor valószínűleg ellenállok, de csak úgy minden indok nélkül, hogy csakis az én lényem és értelmem maradhasson fent egyeduralkodóként az Univerzumban, ez olyan csűrt-csavart, számomra fura és illogikus gondolkodásnak tűnik. Vagy nem pont erre és így gondoltál te sem.




Dehogynem. Mert mi a bánattól függene?

Látsz egy drogos alkoholista idióta nőt az utcán, aki megfog téged valami spirituális kisugárzással, ahogy a szemedbe néz, és amit soha nem éreztél addig, akkor beleszeretsz és elveszed feleségül, és ebből azonnal egy stabil párkapcsolat alakul ki? Na ne már...

Nem volt életemben több száz partnerem, de az eddigi tapasztalataim szerint egy ember a másikat éppenhogy a viselkedése és ezzel együtt a gondolkodásmódja alapján szereti meg, igazán. Félretéve most gyakorlatilag a testi vonzalomból adódó ösztönöket, mert az nem egyenlő a szeretet intézményével.

Azért szeretek valakit, mert egy olyan pluszt ad a saját életemhez, amitől jobban érzem magam, felvidulok, ha meglátom őt, mert tudom, hogy mik a reakciói bizonyos helyzetekre, pozitívan, vidáman és "nekem és neki is tetszően" reagál az egymásnak feldobott labdákra, és ilyesmik.

Tetszik, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan reagál, ahogy a reggeli kávéját szürcsölve issza ki a pohárból, ahogy válogat reggelente a szekrénynél és ahogyan felveszi nyáron a leglengébb ruháit, finom gyengéd mozdulatokkal, s közben a szeme sarkából figyeli, hogy figyelem-e, és annál huncutabbul vagy épp vidámabban néz, néha meglepetésszerű mozdulatokkal feldobva az egészet, hogy a mindennapok öröme meglehessen. Ezek mind egy szálig a viselkedés kategóriába illik nálam.

Ha viszont agresszív lesz, önző, tolakodó, mocskos szájú és piálni kezd, azaz gyökeresen megváltozik a viselkedése attól, amiért és amikért megszerettem, és nem is keres belőle kiutat, vagy hogy jobbá fejlődjön akkor nem hiszem, hogy a "szeretet ereje" által majd jól kitartok mellette még 60 évig.

Amire te gondolhattál, szerintem az inkább a boldogság. Mert az tényleg belülről fakad, önmagunkból. Önmagunk és a környezetünk, párunk, családunk, aktuális vagy jövőbeli helyzetünk, megélt és értékelt múlt, belső motivációink elfogadásából és elképzeléséből arról, ahogyan ezek bármikor pozitív energiákkal töltenek el minket.

---

A másik kérdésem még, hogy vajon ki és honnan tudja, ki és milyen alapon mondja ki valaki "megmondó", hogy a spiritualitás például egy objektív és jó és összességében mindenhol, mindenkor és mindenkinek hasznos dolog.

Nem az egyén, vagy a megmondóemberek, vagy te, vagy bárki szempontjából, aki ezt épp jónak vagy másnak gondolja, szóval minden konkrét személytől elvonatkoztatva, hanem a világi létezés szempontjából.

X embernek segít, Y ember elgondolkozik rajta, műveli, stb. Na és? Van legalább ugyanannyi, ha nem több ember, akinek soha hasonló eszébe sem jut, és / vagy utálja az ilyen filozofikus dolgokat. Szóval egymással szemben áll a két tábor, ha kicsit kisarkítjuk... vagy még több tábor... az egyik réteg azt mondja, szerintük ez pluszt ad, ez helyes út, ez jóságos dolog, mindenkinek ilyennek kéne lennie, stb., a másik tábor ugyanezt mondja, csak a saját szempontjából, szerinte ez hülyeség, csak időpocsékolás... egy harmadik táborban nincs is annyi IQ, hogy akár csak a szót magát felfogják, és így tovább...

Node, a világegyetem szempontjából ki és milyen alapon mondja meg, hogy melyik út a helyes? Azért, mert mondjuk pár millió ember így és úgy gondolja? Ki mondja meg, hogy eredendően a spiritualitás a megfelelő út-e vagy sem, bármihez is? Elég csak annyi, hogy sokan így gondolják? Ki és milyen alapon mondja meg, hogy nem tévút? Sőt: mi egyáltalán a tévút? Attól, hogy pár millióan művelnek spirituális dolgokat életükben, gondolkodnak ilyenekről, az még nem kizárólagos út ahhoz, hogy valakik azt mondják, hogy na, ők aztán mostmár tényleg annyit gondolkoztak, hogy végre megfejtették a világegyetem, a létezés és élet értelmét is.

Mindenki más meg, aki nem azt teszi, és nem úgy, mint ők, akkor azok épp rosszul élnek / vagy nincs értelme az életüknek / tehát egy plusz indok, amivel lehet ujjal mutogatni: bezzeg a Pista Jóska nem hisz az ilyenekben, nem tapasztalta meg soha, de buta, stb.

A második szakaszhoz: Van a vegetálás; az emberiség zöme (tkp. növény). Van a tudatos lét; ők a nagyon kisebbség (homo sapiens). Az egy másik dolog, hogy ki hova sorolja magát (meg a többieket).

Én sem, de 50%-nál több rá az esély. Már leírtam, az elkülönültség érzése miatt. Ma milyen indokkal háborúznak? Milyen indokkal vágják át, tiporják sárba a másikat? Milyen indokkal veszik el a más tulajdonát? Milyen indokkal ártanak akármilyen formában is a másiknak? Ilyen "indokot" bármikor, bármilyen helyzetben, bárkivel produkálhat az élet. Hát, azt kell mondjam, fogalmad sincs a szeretetről. Ez nem nagy baj, nekem sem volt úgy 33 éves koromig, mert akkor éreztem életemben először. Egy vadidegen embertől, akit akkor láttam életemben először. Az éreztem szót értsd szó szerint, fizikailag is éreztem a szeretetét. Amiről beszél az pusztán vonzalom, vágy, szerelem és hasonlók. A szeretet nem függhet ettől, nem függhet semmitől. Ha függ, akkor az nem a szeretet, az valami más.
A drogos alkoholista nős hasonlatod nem tudom hogy jön ide, de szintén azt bizonyítja hogy nem a szeretetről beszélsz. A boldogság az megint egy más dolog. Vannak ugyan megmondó emberek is, ezeket el kell kerülni. Amikor én ilyet állítok azt a saját és mások tapasztalata alapján állítom. Megint belekevered a gondolkodást. Nem gondolok semmit. A gondolat az elme szüleménye, azé az elméé aminek a rabságától a spirituális útkereső meg akar szabadulni. Hogy ki mit szeret vagy utál az mindenkinek a saját problémája. Ez nem olyan dolog ami X-nek vagy Y-nak az eszébe jut vagy nem jut az eszébe. Éppen az ész, az elme az amit kihagynak a játékból. Nincsenek táborok. Emberek vannak akik elkezdenek felébredni és vannak akik nem kezdenek el. Nem azért mert ezt vagy azt gondolják, vagy bármiben hisznek. Ez belülről jön, vagy nem jön. Semmi köze a gondolatokhoz. Épp ez a lényeg! Senki nem mondja meg! Mindenkinek az az út a helyes amin éppen jár. Az összes út ugyanoda vezet, csak minden egyes ember külön utat jár be, tehát annyi helyes út van ahányan vagyunk. Az egyik rövidebb, a másik hosszabb, a harmadik csak kicsit kacskaringós, a negyedik nagyon, és így tovább. Sokadszorra leírom. Akik ezen gondolkoznak azok semmilyen spirituálisat nem művelnek, annak a lényege épp a gondolatnélküliség.
Ezt se kellene leírnom mert megint hülyének leszek nézve, de azért leírom hogy részben mit jelentett számomra a spiritualitás. Fellebbentett az elme fátylát, ami által megláttam a valóságot, illetve annak egy részét. A valóság az, hogy valójában egyek vagyunk. Fizikailag ugyan eltérő megjelenési formánk van, ami viszont teljesen egyedi, véletlenül sincs 2 egyforma ember, még az ikrek sem egyformák, hogy a fizikai megjelenés minél sokszínűbb legyen. Mi vagyunk Isten, vagyis Istennek egy része vagyunk, mi teremtjük ezt a fizikai világot magunknak, azért, hogy aztán abban emberi (vagy akármilyen) formában létezhessünk. Olyan a fizikai világ mint egy nagy színdarab, amit közösen írunk, és amiben aztán mindenki egy egyedi és megismételhetetlen szereplő lesz. A színdarab olyan jól van megkomponálva, hogy teljesen belemerülünk a szerepbe, olyan szinten válunk egyé a szereplővel hogy a valóságot teljesen kizárjuk, mintha nem is létezne.
Játszunk, mintha csak a színdarab létezne, minden figyelmünket erre fordítjuk, így meg sem láthatunk mást ezen kívül. A spiritualitás, az elme rabságából történő szabadulás kezdete annak felismerése, hogy én nem a gondolkodó, nem az elmém vagyok. A figyelmem nem a fizikai világra, hanem önmagamra, befelé fordul, és egy idő után észreveszi önmagát.
Felfedezi hogy színdarab játszódik, felfedezi a rendezőket, felfedezi azt, hogy a valóság nagyobb része a színház ajtaján kívül van. Rájön, hogy a színházon kívül valami olyan csodálatos világ van, amilyenről addig álmodni sem mert. Mindezt úgy, hogy erről egyetlen másodpercig sem gondolkodott.
Ezek után ha ide nekem bárki leírja hogy nem vagyok normális azt készséggel elfogadom, mert a saját álláspontjából nézve tökéletesen igaza van. Valamint számomra egy újabb igazolása lesz annak, amit eddigi életem során a világból tapasztaltam.

Őrült fanatikus vezérek orruknál fogva vezetik népüket a háborúba.

Csak rövidre fogva: szerintem a kisembereknél ez elég sokszor ún. megélhetési bűnözés miatt, rosszabb esetben elferdítve ezt, mert épp vágyik új dolgokra, új karóra, új kocsi, új ruhák, és jobb esetben "csak" kajára...

Nagyobb emberknél pedig a kizsákmányolásra mennek rá, illetve irigységre: nehogy a másiknak több olaja legyen, mint nekünk. Legyen inkább a miénk mind. Ugyanez tkp. minden nyersanyagra / termékre vonatkoztatható. Tehát a vágyakozás. Az irigység sokszor az alap. És ahogy nagym6 is írta, ennek betegség is lehet az alapja. Mármint ha egy "vezér" egyszerűen csak agyban beteg, őt pedig követik sokan az alattvalók közül. Ehhez természetesen elvakult emberek kellenek. Én például biztosan nem tenném tűzbe a kezem egyik jelenlegi politikus miatt sem, nem érnek egy fabatkát sem kb, de ez más téma.

Szóval kell hozzá vezető is és a megvezethetők is...

A vágyakozás egyébként
- kisebb részben ösztönös = ne dögöljünk éhen, mindenkinek ennie kell
- nagyobb részben pedig mesterkélt, azaz gerjesztett > reklámok garmadája, igény felkeltése a "jólétre", autónk legyen, nyaralni tudjunk menni, legyen házunk és a házunkban szipiszupi eszközök, hatalmas felszereltség, stb.

Szerencsére csak szerinted.

Tudsz említeni objektívebb indokot, cáfolatot, bármit, hogy felfogjam, mitől magasabbrendű a Gee Lee féle szeretet meglátás (engem lealacsonyítva)? Érteni szeretném. Csakis magam miatt.



Arra akarsz kilyukadni, hogy te elme nélkül szoktál élni? Vagyis úgy szeretnél? Mert az elme egy korlátozott "valami"?

Milyen hosszú hozzászólások... 3 képernyőnyit fölgörgettem, de még mindig nem láttam a válasz gombot. Föl is nyomtam rögtön az oldal tetejére, mert biztosan nem vagyok bejelentkezve....
Gondoljatok a gondolat nélküliekre is! Megyek, és nézem tovább Csillag Patrikot.

Nem nagyon lehet ezt elmével felfogni, megérteni, ennél fogva beszélni sem róla. Ha szóba kerül a biblia azt szoktam mondani, hogy annak az olvasgatását nem ajánlom senkinek mert tele van badarsággal, részben mert a valamikori tanokból már az sem értett semmit aki leírta, a többit meg az egyházak szándékosan ferdítették el, hogy a hatalmuk megmaradhasson.
Viszont a szeretet dicséretét érdemes belőle elolvasni (a 8. sortól a lényeg), mert az sokat mond róla annak aki képes megérteni ami oda le van írva (volt idő amikor én sem értettem). Ha úgy érzed hogy a szeretet valóban más mint ahogy eddig gondoltad, akkor megértetted hogy mi van ott leírva. Ilyet aztán végképp nem tett veled senki.

Csak még egy gondolat, aztán dolgoznom kell tovább.



Úgy érted, hogy amikor emberiségről szó sem volt a Föld nevű bolygón, hanem csak egysejtűek lengedeztek az óceánpartokon, ők is maguk teremtették tudat és elme és minden egyéb nélkül a fizikai világot maguknak? Ez elég bizarr.

Egyébként próbállak megérteni, nem nézlek hülyének. Csak lehet, hogy internetes felületen így leírva, és mondatokba foglalva nem jön át a teljes mondandó. Mivel te benne vagy mi pedig egyelőre "csak" pislogunk.

Nem. Az egész univerzum létrejöttéért "mi vagyunk" a "felelősek".

Ne próbálj megérteni, mert emberi elmével az nem fog menni. Nekem sem megy. Ezeket a dolgokat "tudom" mert megéltem, de megérteni én ugyanúgy nem tudom, vagy csak részben. A gondolatoknak itt nincs helyük. Nem baj ha hülyének nézel, fordított esetben én is ugyanazt tenném. Nálam ma a "normális" szónak már teljesen más jelentése van mint mondjuk gyerekkoromban, bár én már akkor sem voltam "normális", mert valamikor tizenévesen kezdődött nálam ez az egész azzal a durván belém hasító felismeréssel, hogy mi a jó bü... fr..... keresek én itt ezen a bolygón, amikor nem ez az én valódi otthonom...

"tizenévesen kezdődött nálam ez az egész azzal a durván belém hasító felismeréssel, hogy mi a jó bü... fr..... keresek én itt ezen a bolygón, amikor nem ez az én valódi otthonom..."

ET vagy

Ez így van! A földön nincs értelmes élet!
Én is csak beugrottam.

Tudod, ha valamit nem is lehet "megérteni", "elmével felfogni", csak "tudni" és elfogadni: ezt jelenti a "hinni" kifejezés. A hit nem feltétlenül vallásos meggyőződést jelent, bár gyakran összekapcsolódik a kettő.
Te meg vagy róla győződve, hogy igazad van, de erről nem tudsz másokat (pl. engem) meggyőzni, viszont téged sem lehet meggyőzni észérvekkel a tévedésedről (még csak annak a lehetőségéről sem).
PONTOSAN EZT JELENTI A HIT!
Te hiszel a spirituális valóságodban, ezt bizonygatod már oldalak óta. Igazából nem értem miért tiltakozol az ellen, hogy elfogadd: Te ebben hiszel? Mindenki hisz valamiben. Ki Isten létezésében, ki Isten nem-létezésében.

Háát - ti ketten biztosan kinyírnátok egymást - látva a vehemenciát.

Vagy egyszerűbben, aki semmit sem tud mindent hisz.

Ez valami tartalmas komment szeretett volna lenni?

Egyébként nincs igazad. Full nem ismersz. De örülök neki, hogy ilyen gyilkolászónak tűnök. Köszi, rendes vagy, taps!

Legalább vállalnád a neved és az arcod, ha ilyet le mersz írni valakiről így nyíltan, Mr. Anonymus.

Amit tudok, abban hogy a bánatban tudnék hinni? Hinni valami olyanban lehet amiről nulla ismeretem, nulla tapasztalatom van. Eszemben sincs senkit meggyőzni, téged pláne nem. Nem is lehetne, képtelenség. Nem, ne is próbáld. Mik az észérveid? A tudomány? Ami úgy fejlődik hogy minden következő lépés bebizonyítja az előző tévedéseit? Amit a tudomány nem tud, az nem az ami nincs, hanem amit még nem bizonyított. Hogy akarnál azzal bárkit meggyőzni? A görcsös ragaszkodás a tudományhoz nem azt jelenti hogy az ember roppant okos. Azt jelenti, hogy megrögzött materialista, mereven elutasítja bármi más létezését. A hívő meg megrögzötten hisz valamiben, olyan valamiben amiről fogalma sincs, de szeretné annak a létezését tényként elfogadni. Az útkereső meg egyik csoportba sem tartozik. Akkor melyik embertípus(ok)al is van probléma?
Fogalmad sincs mit jelent a hit. Illetve most már kezded kapiskálni. Mereven hiszel abban, hogy amit leírok az nem lehet más mint hülyeség. Embeeeer! Nem hiszek benne! Megtapasztaltam! Ennyire nem érzed mi a kettő között a különbség? Persze hogy nem, mert amit nem te tapasztaltál az nem létezik, az nincs. Volt egy kollégám, megértenétek egymást, ugyanilyen volt. Tízen mondtuk neki hogy mit láttunk fél órával azelőtt (egy teljesen szabálytalan munkafolyamatot a cégnél), de mivel ő nem látta, azt mondta olyan nincs. Szerinted. Szerintem meg csak a buta emberek hisznek akár a létezésében, akár a nem létezésében.

Ugyan nem nekem válaszoltál, de egy picit visszakérdeznék, ha nem baj:

Neked mik az észérveid? A egyéni tapasztalatod, egyes szám első személyben? ("Megtapasztaltam!") Az nekem - mint kívülállónak - nem bizonyító erejű. Se pro, se kontra. Azzal te mit kezdesz, ha elmesélek az életemből egy érdekes fél délutánt? Maximum meghallgatod, elgondolkodsz rajta és nagyjából ennyi.

Vesd össze az általad említettekkel: "Tízen mondtuk neki hogy mit láttunk fél órával azelőtt"

A több szem többet lát elv alapján bármi körülírható, esetleg magyarázható, mert ott nem E/1-ben történnek az események, és mindenki mindenkinek a tanúja. Még ha nincs is magyarázat esetleg a történésre (az én életemben is volt egy hajmeresztő példa), de legalább mindenki azonos időpillanatban, azonos jelenséget látott / hallott / tapasztalt. Nagyon nem mindegy, hogy E/1 vagy T/1. Mármint abból a szempontból, hogy másnak is átadható legyen az az információ vagy közlés, vagy bármi, amit itt most a HE felületén boncolgatunk.

Keresztkérdés: mi a valódi otthonod?

Ha már ennyire feszegetitek a hit - tapasztalás - tudomány témakört, leírnék egy történetet, amikor olyasmit tapasztaltam, amiben sosem hittem.
Kisebbik fiam 3 évesen (jelenleg 20 éves és egészséges) felmászott az emeletes ágyra, ahonnét fejjel előre esett vissza a parkettára. Akkoriban egy Skodám volt, aminek előre lehetett billenteni a hátsó ülését, így egy u alakú rekesz keletkezett. Ide hajtottam be két paplant, abba fektettem a gyereket, és irány az ügyeletes korház.
Amikor a kórháznál vettem ki a gyereket, az arcán egy angyali boldog mosollyal megszólalt:
"De gyönyörű alagúton jöttünk."
Gondolhatjátok, a szívverésem is elállt egy pillanatra. Szigethalom - Pest távlatban még felüljáró alatt sem jöttem át, nemhogy alagúton.
Ha egy felnőtt ember számol be ilyesmiről, mindenki kétkedve fogadja. De egy 3 éves gyerek?
Gyanítom, Ge Lee is olyasmit tapasztalt meg, amit ha leírna, nem hinné senki

Elvileg félreteszed a testi vonzalomból adódó ösztönöket, aztán a következő soraiddal meg is cáfolod. Ne keverd az erotikát; a szexust; a szerelmet: a szeretettel.
Ha szeretettel szeretsz valakit, kitartasz mellette, akár lebénul, akár inni kezd. Ha szereted, megpróbálsz segíteni neki.
A szeretethez hozzátartozik a feltétel nélkül szó is. Ha a párod, holnaptól nem tenné ezeket a dolgokat, nem így viselkedne, akkor nem szeretnéd? A szeretetet nem kell megmagyarázni, ahogy te tetted.
Természetesen mások vagyunk. És ez így jó.

Kicsit félreérthető voltam, de maga a téma sem egyszerű.
Pontosítok.
A világegyetem zártnak tekinthető, annak ellenére, hogy végtelen - ahogy egy kör is az: zárt, de végtelen. De nem ismerjük az összes bugyrát, összes magasságát-mélységét. Nos, az ezekben fellehető energiaféleségek még felderítésre várnak, és ha valaki valahonnan a nem ismertből szerez energiát, akkor sem csinált energiát, csak kicsatolta.
Tehát az energiamegmaradás nem sérült.

A szeretetet egyszerűen lehet megfogalmazni ("csinálni" már nem ilyen szimpla dolog): a szeretet adakozó jókedv. Nem függ a másiktól.
A spiritualitás az az út, ahol az ember arra törekszik, hogy atomok halmazából egésszé váljon. Konfliktusok, meghasonlás nélkül.

Az elkülönültség az anyagi világba csöppenésünk velejárója, aki az anyaggal azonosítja magát, az tulajdonképpen "atomizálódik", részekre szakad. És ezek a részek - legyenek bár benne, vagy körülötte - kerülnek konfliktusba, kölcsönhatásba. ami lehet felemelő, egységgé varázsoló, de pusztító is.

Az egység felismerését keleten úgy mondják: "tat tuam asi". Te is az vagy, te is én vagyok. Amíg az ember nem ismeri fel a másikban önmagát, azt, hogy Egyből lettünk - ahogy a fizikai világegyetem is egy pontból indult és járja táncát (ezt nevezi a tudomány Ősrobbanásnak), addig kizárja magát az Egységből. Mondhatnánk: Két-ségbe esik, nemazonossá válik, ellenpólust képez. És tudjuk, hogy a kétségbeesés nem pozitív érzés. De az Eggyé válás, az Egész-ség elérése milyen üdvözítő, ugye?

Milyen észérvet szeretnél? Tudományosat? Olyan még szerintem néhány száz évig nem lesz. Nekem nem kell hogy amit leírtam mások számára bármilyen bizonyító erővel bírjon, mert semmit nem akarok bizonyítani, csupán leírtam.
De hogy érthető legyen a dolog egy adott vitában, ez pont olyan, mintha arról vitatkozna velem egy vadidegen, hogy én mit ettem ma reggelire. Mert egy ilyen megtapasztalás semmivel sem kisebb tapasztalat, sőt, még akkor sem ha a tudomány számára ez nem létezik. Ez egy olyan élmény ami semmi máshoz nem fogható, ehhez képest a földi érzelmek a fasorban sincsenek. Én is férfiból vagyok, a férfiak számára nehéz a nőkkel kapcsolatos dolgoknál (szex stb) jobb élményt mondani, de ez az élmény, amikor valódi önmagadat megtapasztalod, fényévekkel jobb annál. Ez a pezsgő öröm, a végtelen szeretet és a mérhetetlen béke (amit átélsz) maga a létezés, maga a mennyország. Az pedig teljesen természetes hogy akinek ilyen tapasztalata nem volt az ellenkezni fog, jön a tudománnyal, a hittel, talán még azzal is hogy lázálmom volt vagy képzelődtem. Azért ezektől ezt egész jól el lehet különíteni. Amikor ezt a 3 dolgot olyan elsöprő erővel érzed hogy elsírod magad mert szinte már elviselhetetlenül jó, akkor azt elég nehéz nem tapasztalatnak hívni.
Próbáld elképzelni az általad elképzelhető legnagyobb testi-lelki kínt, ami már akkora hogy nem tudod elviselni. Na ez kb. annak az ellenkezője. Ezek vagyunk mi. Az is aki nem tud (még) róla.
Ez, vagy ehhez nagyon hasonló élmény nem csak velem történt meg, hanem több ezer emberrel már a világon. Mind bolond lenne? Ennyit nem fogsz találni, mert csak néhány írt belőle könyvet, éppen az ilyen fogadtatás miatt. Senki nem örül annak ha hülyének nézik, engem speciel nem érdekel, mert tudom hogy miért teszik. Ha kíváncsi vagy a témát illetően akkor megvilágosodott emberek könyveit kell olvasgatni, több kapható itthon is, lefordítva.

Mi a valódi otthonom? A mennyország. Nem csak az enyém, a tiéd is. Csak bennem ez már a fizikai halál előtt tudatosult, nálad meg majd aztán fog.

menthetetlen vagy.