Az én időmben még simán hordozható rádiós magnónak hívták, ámde a nagy Ámerikában külön kultusza, és messzire visszamenő múltja van ennek a remek szerkezetnek.

Hogy mi is ez?

Egy hordozható, elemekkel, vagy akkumulátorral és hálózati üzemmel táplált, több esetben kétkazettás, később LP-s, és/vagy CD-s rádiósmagnó.

Az amerikai piacot az 1970-es években hódította meg, és részévé vált a hip-hop kultúra fejlődésének. A 80-as évekre teljesen kifejlődött, olyannyira, hogy már TV vevő készüléket is tett bele néhány gyártó.

A magnó mechanika teljesen elektronikus, szervo motor vezérléses lett. Kétutas, nagy érzékenységű, adott esetben levehető hangsugárzókkal szerelt hangdobozokból ömlött a hang. Az analóg kivezérlés-jelzőket felváltották a LED-es, látványosabb fajták, és a hangszínszabályozásért az akár 10 sávos, grafikus EQ is felelhetett.

Mindenkiben él a kép, ahogy a gettó fenegyerekei vállukon hurcolva, full hangerőn nyomatják az aktuális rap-pop slágereket, esetleg megfáradva a földre helyezve, rögtönzött utcabált szerveznek a táncra perdülő járókelőknek…

Forrás: Wikipédia

Én azzal a kifejezéssel, hogy Boom-box, (getto blaster) nemrég, egy netes aukciós oldalon találkoztam, ahol egy egyszerű kompakt kazettát árultak Boom-Box kazettaként, nem is olcsón… Belenéztem a szekrényem mélyén lapuló karton dobozomba, és megállapítást nyert, hogy gazdag vagyok! Nekem régről közel 100 db kompakt kazettám (a normáltól a króm dioxidoson át a metál szalagfajtájúakig) maradt. Valóban, mára a boltok polcairól lekerültek ezek a tároló eszközök (minek is nevezhetném; még adatot is rögzítettünk rajtuk, annó a PC-s korszak legelején a Spectrum, és a Commodore idejében), de nem is csak ezek. Én már CD-DVD lemezeket sem látok sehol. 10 év alatt átgyalogoltunk az optikai meghajtók népszerűségén, és amikor a kisujjam körmének méretében akár 30 DVD-nyi anyagot is eltárolhatunk karcolásra, fényre érzéketlenül, nem is fognak a polcokra visszakerülni.

Ám visszatérve a mi „kis” rádiósmagnónkhoz, én először ezzel a készüléktípussal a bátyám ballagásán találkoztam, mert egy INTERNATIONAL "márkájú" készüléket kapott ajándékba.

Egy ugyanilyen típust, csak szürkében.

Azt nem mondanám rá, hogy egy profi készülék, de akkoriban, még ez is menő volt.

Azok a fiatalok, akik akkor még nem éltek, el sem tudják képzelni azokat az időket, amikor a zene, és az információ még nem volt ingyen (vagy csak egyszerűen illegálisan hozzáfért, azaz lopott…), amikor a tudásért a könyvtárban kellett görnyedni, a zenéért sok-sok zsebpénzt gyűjteni, és sorban állni a hanglemez bolt ajtajában a megjelenés napján.

Ma az információ az Internet által könnyen, azonnal hozzáférhető, a zenék levédhetetlenek, bármikor továbbadhatóak, lemásolhatóak (megoszthatóak).

Akkoriban az volt a "torrent", hogy néhány srác összedobta a zsebpénzét, megvették a kiszemelt albumot kazettán, majd összegyűltek többedmagukkal, az egyik "kétkazettás magnós" havernál, és addig másolták egymásnak (real time-ban) a hanganyagot, míg mindenkinek meg nem lett. E művelet kazettánként (gyorsmásolás funkció nélkül) akár egy órát is igénybe vehetett.

Nos, kétkazettás magnót akkoriban másolni vett az ember. Minél minőségibb volt az eszköz, annál jobb minőségű (dinamika, zajmentesség) lett a felvétel, amit esetleg még tovább lehetett másolni, sokszorosítani.

A bátyám nem tartozott a sokat felkeresettek közé ezzel a magnóval, mely állandó mágneses előtörlő fejének köszönhetően felettébb zajos felvételeket készített, ám jártak nálunk akkori osztálytársai profi kétkazettás magnóval, amelyek jól másoltak. A különbséget zongorázni lehetett.