Bár a kapcsolást egyszerűbb lenne tranzisztorokkal elkészíteni, ha már a retro stílust követjük, akkor ide lámpák dukálnak Bevallom, hogy a rádiótechnikához nem nagyon értek, ezért az én kapcsolásom is egy összeollózott és próba-szerencse alapon készített példány. Szerencsére az interneten számos hasonló kísérlet fellelhető, én is ezekből inspirálódtam (mint ez vagy ez).

Amint azt G. Büscher 1958-as Rádió- és Elektrotechnika Mindenkinek c. könyvének illusztrációiból is látjuk, az Armstrong-féle rádió lényege, hogy a trióda által demodulált és már valamennyire felerősített jelet azonos fázisban visszacsatoljuk a rezgőkörre. Ez által a kapcsolásunk oszcillálni kezd, de ha képesek vagyunk megtalálni azt a pontot, ahol ez a jelenség még kordában tartható, a rezgőkörünk szelektivitása nagyobb lesz. Ha a visszacsatolásunk túl nagy, akkor a rádiónk begerjed és a jellegzetes visító hang lesz hallható, amely által a rádiónk egyúttal adóvá is válik és nemcsak a szomszéd füleit de az ő készülékének működését is befolyásolni fogja

(Klikk ide a Pdf formátumhoz!)

A mi kapcsolásunk is hasonlóképpen működik. A rezgőkörünk két egymással sorosan kapcsolt tekercsből és a hozzá tartozó forgókondenzátorból áll. Az antennával szintén sorba kötött forgókondenzátor azt szabályozza, hogy mennyire "szorosan" van az antenna a rezgőkörhöz kapcsolva. Ennél a kapcsolásnál már nincs szükségünk detektorra, hiszen a demodulációt maga trióda végzi, amely ún. rácsegyenirányítással valósul meg. A 2.2 megohmos ellenállás egyszerre állítja be a cső munkapontját és valósítja meg (a vele párhuzamos kondenzátorral együtt) a rezgőkörrel való csatolást, oly módon, hogy ne terhelje túlságosan le azt, hiszen az itt indukált áram nagyon alacsony. A mi esetünkben az első trióda katódkörébe kerül az alsó, visszacsatoló tekercs. A visszacsatolás mértékét úgy is változtathatnánk, hogy a tekercseket fizikailag közelebb vagy távolabb visszük egymáshoz, de célszerűbb a cső anódáramát szabályozni, amelyet a 50 KOhmos potenciométerrel tehetünk meg. A párhuzamosan kapcsolt 0.22 µF-os kondenzátor a potenciométer csúszkája által behozott recsegést hívatott minimalizálni. Bár egy trióda is elég lenne a feladatra én az ECC83 második csőfelét is használtam, túl nagy erősítés esetén a második trióda katódellenállásának mértékét növelve kompenzálhatunk. Ezt követi egy egyszerű ECL82-vel megvalósított klasszikus kis erősítő kapcsolás, hogy a rádiónk egy kisimpedanciás hangszóróból tudjon szólni, amelynek a bemenetén lévő 100 KOhmos potenciométer lesz a hangerő. Észrevehető lesz majd, hogy a rádió könnyen elhangolódik. Az adókeresés így mindig érdekes játék, hiszen három paraméter változtatásával valósul meg.

Biztos, hogy sokkal elmésebb kapcsolás is építhető ennél, számomra már az is nagy dolog volt, hogy néha három vagy négy különböző adót is sikerült befogni. Természetesen nyitott vagyok bármilyen ötletre, hogy hogyan lehetne még nagyobb szelektivitást, érzékenységet elérni.