Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Audiofil, High End Audio
 
Témaindító: konyak6, idő: Márc 25, 2018
Lapozás: OK   41 / 41
(#) mek-elek válasza teddysnow hozzászólására (») Vas, 19:45 /
 
A LED kapcsán...
Már elég öreg lettem ahhoz, hogy ne kelljen magamtól számonkérni, hogy nem marad meg sok minden egyszerre a fejemben. De hát lehet jegyzetelni ilyen esetben…
Nem igazán akartam, de úgy hozta a sors, hogy zenehallgatásra kényszerültem, hogy ne legyek útban. Hát vittem az STS demo CD-met és beraktam a PC-be. Ha már így, ránéztem az audiofil témára, és ott egy ajánlatra Ákossal. Meghallgattam azt is, meg a Hogyan készül egy album Ákosnál? Stúdió látogatást.
No persze kivonatokkal.
Érdekelnek a számomra ismeretlen dolgok is, ha látok bennük a hátra levőben még még használhatót.
Nos több szempontból is érdekesnek találtam az ott elhangzottakat.
Azzal kezdeném, hogy a véleményem merőben szubjektív, és az alkalmazott rendszeremnek velem együtt sajátos a szinergiája. Ezt csak az esetleges véleménykülönbségek miatt.
Mint írtam, a jelenlegi füleserősítőmnek jó adottságai vannak finomabb elemzésekhez.
Sajátosságát már az előzőekben olvashattátok, így most a visszacsatolás kondenzátorának rövidzárja lehetőségét (VCSKRZ) említeném a továbbiakban.
Ákost egy sajátos hangvételű előadónak tartom. Nem is tudtam az ilyen irányú tevékenységéről!
Minden elismerésem az övé a komplexitása miatt.
Azonban már a „címadó” klip is rondán szólt a fülessel. Az első epizód fojtó, a másikat túlkompresszoros mirofonhangnak érzékeltem. Ami még ehhez jött a későbbiekben, a hanganyag egy része is így járt az első riportban. És itt meg is említeném, hogy a VCSKRZ-t
kapcsolgatni kellett a tartam az eltérő dinamikai adottságok miatt.
Szétválasztandó a művészeti hatás érdekében alkalmazott eszközök jelentősége, és azon eszközök önálló hallható hatása a zenehallgatóra. Mert ugye digitális hangokról lenne szó, azok
„csűrése-csavarása” által keltett hangzásokról. Rendszertesztnek jópofa volt. És innentől döntse el mindenki magának, hogy ez hogy összegződik benne. Én speciel érzékeltem, hogy egy alap szinti hangon melyik hozzákevert eljárás mit rontott az eredetin.
Az igaz, hogy Ákos megemlíti, hogy az átlagos zenehallgató bizonyos problémákat nem érzékel.
Megemlítette, mint igényességét a 96Khz 24bit alkalmazását. Nem félreértendő, ez csak a szellősebbé tételét szolgálná.
Felkeltették kíváncsiságomat, és belehallgatam az említett metropolisz albumába. Hát jobbnak éreztem, mint a beszélgetések illusztrációjában. Azonban így is egysíkú a digitális henger a háttérben.
Valamikor régen vettem egy jó minőségű LP-t felszínesen. Otthon derült ki, hogy ez egy oktató lemez, ahol a jazz lényegét mutatják be, azaz a ritmus leíró képességét. Szóval a dallam csak ezen utazik. Ez visszaköszönt Ákos szemléletében is. Az viszont fájó, hogy az egész csak mesterséges hangzásokból áll, és az ének csak odaköszön az egésznek.
(#) mek-elek válasza szs hozzászólására (») Vas, 19:51 /
 
Ebben a témában nem vitatni, véleményezni kellene a téma kiírása szerint más dolgait, hanem a téma szerinti minőségű zenehallgatás eszközeiről tapasztalatairól kellene beszámolni, és nem több.
(#) mateatek válasza mek-elek hozzászólására (») Vas, 20:10 / 3
 
Egyezzünk meg abban, hogy ez csak a Te véleményed, ahhoz meg jogod van!
(#) Pali79 hozzászólása Hé, 8:20 /
 

Lemezjátszó

Tudnátok ajánlani hagyományos lemezjátszót, ami elfogadható minőségű, de nem egy autó ára? Vagy esetleg rossz tapasztalat, hogy mi az amit semmiképpen sem ajánlott megvenni?
(#) kistee válasza teddysnow hozzászólására (») Hé, 8:28 / 1
 
Itt egy kicsit elgondolkodtam, mégpedig azon, hogyan tud egy LED "rászórni a nyolcas csatornára"? Ha PWM jellel van hajtva, akkor lehet, de akkor is a vezeték "szór rá", nem a LED.

Szerintem...

Ha pedig táp visszajelző LED-ről van szó, azon meg DC van... szóval, nem egészen értem.
(#) Suba53 válasza kistee hozzászólására (») Hé, 8:37 / 1
 
Ákos egy közgazdász végzettségű zenész. A mélyebb összefüggéseket az elektronika világában nem biztos hogy jól érti, így megeshet, hogy tévesen azonosít egy probléma forrást.
(#) cua válasza kistee hozzászólására (») Hé, 8:54 /
 
En nem ertettem pontosan Akos szoveget, nagyon hanyagul beszel, de ez inkabb valami jel meglet/nemlet visszajelzo, ki tudja pontosan mit csinal. Nem is feltetlen a led vagy a kabel lehet hibas, hanem inkabb az aramkor elotte. Ha egyaltalan koze van hozza
De mindez csak talalgatas a reszemrol.
A hozzászólás módosítva: Hé, 8:54
(#) nagym6 válasza Pali79 hozzászólására (») Hé, 9:26 /
 
Idézet:
„amit semmiképpen sem ajánlott megvenni?”
Kristály azaz piezo hangszedős lemezjátszót ne.
(#) Massawa válasza mek-elek hozzászólására (») Hé, 11:59 /
 
Tudod nagyon nehéz valamiröl elmélkedni ami mindenki másnál más benyomást hagy(hat) .
Ez olyasmi mint amikor egy szépségversenyen a nöket kell minösiteni. Az, hogy egy felvétel sok embernek tetszik, még abszolt nem mond semmit a felvétel meg a lejátszás viszonyárol az eredeti hanghoz képest ( ami ugye a HiFi illetve az audiofil kritérium lenne). Minden hallott konzervhang manipulált a studioban ülök izlése és tudása szerint, arra meg ugye nincs mérce.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Hé, 12:21 /
 
Dél körül, ha tehetem szívesen hallgatom a "Dankót", mivel régi slágereket adnak, néha igen élvezetes hangminőségben. Így főzés előtt, hallhattam a "Valaki kell nekem is" hajdani slágert. Mai hangvétellel digitális háttérzenével. Az énekesnő kitett magáért, mivel a szám érzelmi hátterét aránylag szerintem jól lehozta. Ez a mi világban csodaszámba megy, mivel a szavak értelmét még a bemondók sem szokták tolmácsolni, mintha nem magyarul beszélnének. Szóval a kis "aranyos" hallgathatóvá tette e produkciót. És mivel az ének hatásos volt, az már csak krém volt a tortán, hogy a diszkrét szinti háttér is a szám hangulatának megfelelő hangulatot adott a háttérben. És mivel ezt jól tudtam érzékelni a cuccommal, hiányozna, ha nem így lenne. De a másik, ami eszembe jutott Ákos, és e felvétel esetében az a szinti háttér. Annak idején amikor a Foo Fightert megismertem, az egyik demo filmjükben épp analóg lemezt készítettek. Mondta nekik a hangmester: most jól kell játszanotok, mert nem lehet javítgatni...
És jól játszottak, amikor a soksávos magnóra vették a csatornákat. Igaz ott csak az énekeseken és a dobokon kívül, minden pick-up-ről ment. De ott legalább nem szinti volt minden hang alapja. Nem vagyok híve a műanyagoknak! Ahogy egy énekes minősége számít, úgy nem kevésbé a hangszeres játéka is nálam. Ahogy az operában ária, kettős, négyes, hatos, kórus van, a könnyűzenében is elszoktak jutni a többesszámig, a hangszeres kíséretig. Furcsán szóltak volna George Harrisson számai gitár helyett szinti háttérrel. De lehetne sorolni...
Az biztos viszont, hogy a nívós zenélés alapos felkészültséget igényel, és talán itt keresendő a dolgok lényege. Amikor 87-ben személyesen hallottam a Genesist a stadionban, nem akartam hinni a fülemnek, hogy egy együttes ilyen színvonalon tud, akar játszani több, mint két órán át.
A mai világból ez hiányzik a legjobban, a szándék. Pedig ez lenne az élet egyik fontos eleme. És ezt becsültem Ákosban, ha az Ő kategóriájában is, de megemlítette, hogyha tud egy hibáról a zenei anyagban, azt úgy nem adja ki. Dave Grohl is megemlíti, ha nem a legjobbját nyújtja a zenekar, az nem kerül lemezre. Lisztről is járta, ha nem gyakorol eleget, azt először Ő észleli, és nem várja ki, hogy a közönség is ezt észre vegye. És talán ez lenne minden tevékenység lényege.
(#) Massawa válasza mek-elek hozzászólására (») Hé, 13:51 / 2
 
Tudod az a baj, hogy általában hozzánk ( meg a fajnsmekkerekhez is ) csak a legjobbak jutnak el, és ha belegondolsz a világ kb 8 mlrd lakossából jobb esetben is alig félmillio jut lemezhez amiböl te vagy én kis szerencsével néhány 100-t esetleg néhány 1000 tartunk a lemeztárunkban akkor láthatod milyen nagy a szelekcio. Szoval azok a zenészek akik stadionokat tudnak megtölteni ott gyakran a rodie is jobban zenél, mint sokan akik bekerülnek minden botvacsinált szupermüsorokba.
Csak a kollegáktol hallottam, hogy egy neves amerikai zenekarral voltak uton és a dobos megbetegedett, semmi gond az asszistensek közül kettö is végig tudta dobolni a 2-3 orás koncertet.A mi zongorahangolonk is bármikor be tudott ugorni a studioban még olyan felvételekre is amit hivatalos billentyüs nem volt képes szépen és jol eljátszani.
Egy régi zenész barátom 79-ben Kaliforniába emigrált. Megvolt az ottani gazdasági háttere is, növére egy gazdag ember felesége volt, mégis évekbe tellett amire LasVegasban némi lehetöséghez jutott. Ott sör mellett mesélte, hogy el kellett mennie Kaliforniábol, mert ott még az aluljároban is jobb zenészek vannak, mint akikkel eddig zenélt pedig évekig a slágerlista vezetö zenekara volt az övé.
Szoval ez nagyon bonyolult dolog. Hazulról is ismersz sok legendát ilyen olyan szuperzenészekröl akik elvesztek a zenevilágban, ehhez sok mindennek össze kell jönnie. Még egy szimfonikus zenekarban is szerencse kell, hogy éppen akkor találjanak a legjobbra amikor kell. Rengeteg mulik nemcsak a tudáson meg a szerencsén, de a kémián is. Hány zenekar hullott szét mert valahogy nem jött össze a társaság. Az egyik zenekar akikkel elég közeli barátságban vagyok 3 vezetö zenész szinte az elemiböl ismeri egymást,,együtt játszottak a közeli parkban ( nemrégen lettek fejenként 70 évesek) és abbol 50 évet együtt zenéltek. A zenekar másik 4 tagja meg szinte évente cserélödött a legjobb idöszakban is. Szoval nagyon nehéz még optimális körülmények között is összetartani egy ilyen csapatot, nem is beszélve a hosszu turnékról, amikor már a második héten kiüt a tengeralattjáro betegség, amikor az egyik már rá sem bir nézni a másikra.
(#) teddysnow válasza Pali79 hozzászólására (») Hé, 14:17 /
 
Nem egy autó ára elég tág ársáv. Én annyit tudok ajánlani, hogy a használtaknak érdemes meghallgatni a futómű hangját, csak üresen, lemez, erősítő nélkül. Egy morgó motor vagy csapágy lehangoló tud lenni a szünetekben.
(#) veroka válasza Pali79 hozzászólására (») Hé, 15:36 /
 
Barátomnak Pro-Ject T1 lemezjátszója van valamilyen Ortofon pickuppal és nekem tetszik a hangja. Viszont rögtön kicsomagolás után hallgattuk meg, akkor nem hallottam dübörgést a futóműből de nem tudom mennyire lesz tartós az a bronzpersely amiben a lemeztányér fut.
(#) mek-elek válasza Pali79 hozzászólására (») Hé, 16:07 /
 
Részemről, NC440. De, mint mindennek, ennek is van időnként karbantartási feladata. Azonban, mit minden ez is relatív. Meg különben is a tűt kell a legtöbbet istápolni a ráragadt ettől-attól.
(#) mek-elek válasza Massawa hozzászólására (») Hé, 16:17 /
 
A koncert külön téma, és ahogy írtad a koncertezésnek megvan a maga ódiuma. Kevés együttes tud olyat produkálni, mint ami az LP-n van (természetesen nem live albumra gondoltam). És egy klasszikus előadó sem játszik mindig ugyanolyan mélységben, mert ö is csak ember. Egyszer megkérdezték Isaac Stern hegedűművészt (a rádióban hallottam), mondja mester nem unja, mikor ugyanazt játsza az egymást követő fellépései során? - Mért unnám, mikor a más városok hangulata másképp indukálja bennem az adott darabot.
(#) mek-elek válasza Suba53 hozzászólására (») Hé, 16:26 1 /
 
"Ákos egy közgazdász végzettségű zenész. A mélyebb összefüggéseket az elektronika világában nem biztos hogy jól érti, így megeshet, hogy tévesen azonosít egy probléma forrást."
Már megint a lényeg mellé trafáltál. Így látszik, hogy meg sem nézted, amiről vélekedtél. Mert ott meglett említve a dolog észlelése, és annak kezelése. És amiben a zenéjéhez kell, ahhoz elég ez a hozzáállás. Szóval nem kellene már megint valakit hitelteleníteni valamiképp, amikor az profi abban, amit csinál!
(#) veroka válasza mek-elek hozzászólására (») Hé, 16:27 /
 
Tesla lemezjátszót már nem kapni, ProJect T1 viszont még van.
(#) Tomi94 válasza veroka hozzászólására (») Hé, 17:24 /
 
Meg hiába jobb egy picit (erről nincs személyes tapasztalatom mindkettő meghallgatásával, így ebben nem döntenék), ha ez csak elvileg áll fenn, gyakorlatban meg a meglévő példányok nagy része gyártási hibából kifolyólag már csak polcdísz, esetleg havi pár óra nosztalgiaüzemre so-so alkalmas. Sajnos az NC420-440 családnak öntési hiba miatt jellemző, hogy vetemedik a tányérja, nem egy példányán már értelmes tűerőt sem lehet beállítani, mert úgy leugrik a billegő lemezről a hangszedő. (Jócskán 'túlhúzva' végigjátssza a lemezt, de a hangszedő nem fogja megköszönni..) Vagy beleér a tányér széle a vázba.. Cseredarab meg nincs, max. bontásból, de annak is nagyrészt ugyanez a baja.. És akkor a maga korában is ismert betegségei, mint a csapágykopás, szíj bizonytalan felfekvése miatti nyávogás, szintén nem esélytelen, hogy kijönnek..

@Pali79: Részemről ha régebbi kell, akkor a korabeli (70-es, 80-as évek) Dual lemezjátszókat jó választásnak tartom (persze használt gép lévén, itt is fontos az állapot, de általában elég tartós darabok a jó hangzás mellett). Persze hangszedőt érdemes itt is valami mostanában gyártottra cserélni előbb-utóbb. A 40 évesnek, ha maga a tűprofil még nem is kopott, a tű rugalmas felfüggesztése is lehet, hogy rég megváltozott paraméterekkel bír a gyárilag kitalálthoz képest. Csak tűt cserélni többnyire utángyártottra lehet, ott mind a mágnes, mind a felfüggesztés, mind maga a tű és tűszár anyaga kérdéses. MC hangszedőnél meg egyáltalán nem lehet cserélni többnyire. Szóval egy új hangszedőt mindenképp megérdemel.
A hozzászólás módosítva: Hé, 17:25
(#) Suba53 válasza veroka hozzászólására (») Hé, 18:16 /
 
Néztem ezt a Pro-Ject T1 lemezjátszót. Szerintem nagyon jó a koncepció.
Robosztus rezonancia mentes tömör test. Alul külön zárt fém házban a motor vezérlő elektronika, meg külön az audio kimenet, amiben elfér egy RIAA korrektor is a vonali kimenet számára.
A súlyos üveg lemeztányér is stabil, rezonancia mentes. A kar így ránézésre korrekt, az Ortofon meg nem a gagyi hangszedőiről híres.
Úgy hogy szerintem jó vétel annak, aki LP rajongó, és nem akarja egy autó árát rákölteni.
(#) teddysnow válasza Suba53 hozzászólására (») Hé, 18:43 /
 
Szerintem nincs benne antiskating vagy utólag lehet berhelni rá madzagos súlyt.
(#) Suba53 válasza teddysnow hozzászólására (») Hé, 19:27 /
 
Igen, több helyen is írják, hogy nincs, viszont állítólag helyes tűerő esetén nem számottevő a hiánya. Vagy az is lehet, hogy fix rugóerővel van a tengely megfogva, de erre nem találtam adatot. Ki kéne próbálni, hogy miként viselkedik, de ezt csak Veroka barátja tudná megnézni, mert neki van.
(#) compozit hozzászólása Kedd, 12:56 /
 

Passzív alkatrészek torzítása

Érdemes megnézni a képeket az ellenállások, kondik torzításáról.

https://www.semanticscholar.org/paper/Low-Distortion-Oscillator-Des...racted
(#) majkimester válasza compozit hozzászólására (») Kedd, 14:03 /
 
A web archive-on még elérhető pdf-ben:
low_distortion_oscillator_design.pdf
Appendix A1-ben vannak a grafikonok.

Az ellenállások közül a szén kompozit szereplt a legrosszabbul, de szerencsére az már teljesen kikopott a használatból az egyébként is gyenge stabilitása miatt.
(#) compozit válasza majkimester hozzászólására (») Kedd, 14:22 /
 
Az elve ennek a színusz előállításának nagyon egyszerű, a cikkben az (5.1)-es trignometrikus egyenlőség. Talán a Tietze-Schenkben olvastam erről, aztán csináltam is ilyet, vagy 25 éve. A szorzók AD534-ek voltak, ezek sima Gilbert szorzók. Ha jól emlékszem, 3 darab volt benne, kettő a négyzetre emelésre, egy meg az amplitudószabályozásra. Nagyon jó volt, de akkoriban még nem volt lehetőségem torzítást mérni. Nem is lett belőle végleges műszer, bár már ezt bánom.
Erősítő mérésre vannak egyszerűbb megoldások is, igaz, azok csak spot jellegűek, de nincs is szükség másra. ( A hobbi szinten. )
Következő: »»   41 / 41
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem