Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Hawksford Error Correction
Lapozás: OK   22 / 35
(#) Karesz 50 válasza segítő hozzászólására (») Jan 29, 2024 /
 
Talán ezt nevezik paradoxonnak, de tényleg ilyen hangja van. Röviden ezt nem lehet leírni.
A véleményem pedig szubjektív (de az van, hogy az ismeretségi körömön belül mások is ugyanazt hallják amit én - tehát azt még hozzá kell tennem, hogy ennek a szűk rétegnek körülbelül ugyanolyan füle van, mint nekem... hogy másoknak milyen azt nem tudom).

Ez az Audiolab is egy olcsó CD játszó a "hájendes" mérce szerint. A Hifi Choice azt írja róla, hogy ennyi pénzt nagyon megér és írnak valamit erről az "analógos hangról" is, ami engem a kazettás magnó hangjára emlékeztet. Azért nem orsóst írtam, mert az magasabb kategória. Ha most ezt a hangot kellene életem végéig hallgatnom, nem is építeném meg az új végfokot, mert minek. Ez most egy varázslatos hang amit teljesen felesleges kritizálni, csak le kell ülni elé és hallgatni. De én kritizálom. Valahogy uniformizálja a felvételeket. A "torz" lemezek nem torzítanak. (Azért az idézőjel, mert még mindig nem hiszem el, hogy egy studió felvétel torz lehet... persze vannak kivételek, de azokon hallatszik a szándékosság, vagy a technikai hiányosságok.) A demó lemezeim szintén jól szólnak, de itt már érzem, hogy elken dolgokat. Az egyik csalódás a Zorán volt. Ez szinte csak két szál gitár, meg két szál Zorán/Dusán... és mégis. A Denon-ból átjön az érzelem, amikor ketten énekelnek az ott két ember. A gitárok sem úgy pengenek, a beszéd-érthetősége sincs olyan (ez NOX-on tűnt fel először). De pl. a Waters-t még soha nem tudtam a Denon-nal végig hallgatni, gyalázatos az a letöltött/másolt lemez. Ez volt az amit lehunyt szemmel végig hallgattam a "sztereó székemből". Félelmetes tere volt és nem rikoltozott.

A Denon egy bóvli CD játszó. Az felnagyítja a hibákat. De vannak olyan hangjai, amik az Audiolab-nak nincsenek. Erősítőt tesztelni csak a Denon-nal lehet, zenét hallgatni meg csak az Audiolab-bal. "Sejtem", hogy az igazán jó CD játszó egy jobb bicikli árába kerül. De hát szegény ember vízzel főz és maga csinálja a gyereket. Most ezek vannak... de még nem adtam fel az álmaimat. Biciklijeim már vannak, még hangdoboz kell, CD játszó és jó végfok. Hogy ezek, hogy függenek össze egymással (a bicikli a végfokkal)? Sehogy.
(#) tothbela válasza Karesz 50 hozzászólására (») Jan 29, 2024 /
 
Az ember azt hinné, hogy a CD játszóknak egyformán kellene szólniuk, mivel a legnehezebb művelet, azaz az analóg/digitális átalakítás az őt megelőző mintavételezéssel és nagy meredekségű szűréssel már a stúdióban megtörtént. Ezekre már nem lehet utólag hatni, ez már a múlt. Tehát a már kész digitális halmazból kell reprodukálni a kódolt zenei anyagot. Innen egyszerűnek tűnik, mert csak le kell olvasni a lemezről a piteket, aztán sorba rakni őket, mert ugyanis nincsenek sorban a hibajavítási lehetőség miatt, majd D/A átalakító és valami erősítő és kész.

Én, mint aki a digitális dolgokhoz hülye, csak az analóg rész és a D/A konverter hibájának tudnám be ezeket a minőségbeli különbségeket. De olvasok néha számomra megfoghatatlan dolgokat a CD-k lelki világáról, de nem nagyon értem. Ilyen például, hogy a másolt CD rosszabbul szól mint az eredeti. Vagy filcezni kell a lemezt, akkor jobban szól. Az előzőre visszatérve azt tapasztaltam, hogy eredeti és másolt CD bit képét számítógéppel beolvasva és merevlemezről visszaolvasva nincs egyetlen bitnyi eltérés se. A gyári CD-imet féltvén mostanában beolvastam őket merevlemezre, és egy médiajátszó utáni DAC-on keresztül hallgatok zenét. Nem hallom rossznak. Lehet hogy igaza van azoknak az embereknek, akik azt állítják, a lemez beolvasásában kell a hibát keresni. Ha ugyanis egy-két minta kiesik, az nem okoz nagy hibát, de nem is marad észrevétlen. Az írott (főleg nagy sebességen) lemezeken pedig ha a kiolvasás hibás, akkor az még fog jelenni a hangban. Az asztali CD játszó ugyanis nem tér vissza hogy mégegyszer beolvasva a kérdéses szakaszt, hanem megy tovább. Úgy rémlik, valahol olvastam a hiba ellenőrzéséről valamit. Valami paritásbit vagy mi a fene kíséri a bájtokat, ami valamilyen művelet elvégzése után vagy "H", vagy "L" állapotú. Ha nem jön ki a matek akkor az asztali CD játszó eldobja a bájtot, és inkább az előtte és utána lévő mintából interpolál egy köztes értékét. A számítógép optikai lemezolvasója pedig hiba esetén visszamegy még egyszer-kétszer vagy többször a hibásan olvasott részre, és megpróbálja beolvasni újból.

Többet nem tudok róla, lehet hogy ezt is rosszul. Arra viszont választ ad, hogy olyan asztali CD játszók amiken van digitális kimenet, miért nem szól jobban egy eleve rosszul megírt másolt CD külső DAC-on keresztül. Ugyanezt a CD-t merevlemezre másolva és wav vagy Flac adatként olvasva ugyanazon a DAC-on keresztül viszont jobban szól. Pontosabban ugyanúgy, mint az eredeti lemez.

Semmilyen szándék nem vezérelt e sorok írásakor, csak még szerettem volna osztani ezt a kis szösszenetet.

A filcezéssel még adós vagyok. Állítólag ha fekete lakkfilccel megfestik a CD-k peremét, akkor a lemezen belüli lézer reflexió csökkennek, ezért kevesebb hibás beolvasás fog történni.
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Jan 29, 2024 /
 
Béla a dolog sokkal bonyolultabb. Igen már a CD lemezen is van egy meglehetösen nagy redundancia, azaz bitek, amik csak arra szolgálnak, hogy az esetleges hibákat javitsák. Eredetileg ez ugy lett kitalálva, hogy az élö lejátszás - azaz amikor azt hallod, ami egyenesen a lemezröl jön hibátlan legyen. Azaz a lemezen levö kod ezt hivatott garantálni.
Késöbb sokaknak eszébe jutott, hogy a CDt az autoban Discmanben is hallgatni kellene. Az auto meg futkározo ember meg nem igen kiméli a CD olvaso fejet a rázkodástol igy kénytelenek voltak extra memoriákat a lejátszokba épiteni. Az enyémben olyan volt, ami 40 másodpercnyi müsort tartott a közbülsö memoriában, igy már volt idö ismételgetni a CD olvasást addig amig az eredeti hibahatáron belüli eredményt kapnak. Ennek az ára a jel késleltetése.
A közbülsö memoriában ( a PC is igy müködik) már az eredeti adat van, a hibákat amennyiben tudták kijavitották amit nem tudtak azt helyettesitették egy átlag bytel. Azaz valamivel jobb adatfolyamból dolgoznak, mint az elsö CD lejátszok, mert már nincs mit javitani. Erre azért is szükség volt, mert az eredeti CD préselt, azaz a bitek kis hullámokban vannak a lemezen, addig a másolt CD teljesen sima, ott a bitek optikai jellemzöje ( polarizácio) változik, ami sokkal rosszabbul olvashato, igy eleve több hibával dolgozik és a fizikai stabilitása is eléggé kétséges.
Ekkor jön a következö beavatkozás az adatokbol hangot kicsikarni. Ma már több fajta DAC van a világon és teljesen természetes, hogy verseny van a gyártok között és mindenki jobbat akar fejleszteni mint a másik. Kizárni nem lehet, hogy mindegyiknek egy hajszálnyival másabb a hangja mint ahogy 2 hangszoronak vagy két gitárnak vagy hegedünek is.
Ehhez jönnek az erösitök, azt te is tudod, hogy azok sem szolnak egyformán, miért lennének egyformák a PCkben, CD lejátszokban és autorádiokban?
Egészen másképp szol egy erösitö, ha 70-300V-rol van táplálva, mint az, amelyik 12 Voltrol kénytelen dolgozni D rezsimben. Hogy melyik jobb, arrol maximum vitatkozni lehet, dönteni nem. Igy természetes , hogy mindenki a magáét mondja a legjobbnak, csak azután nem értem, miért kell 1-2 éven belül még jobbra cserélni, vagy miért keresnek a világ legjobb hegedüsei Stradivarit és nem a legmodernebb elektronikus hegedüvel csábitják el zenéjük rajongoit.
(#) Karesz 50 válasza tothbela hozzászólására (») Jan 29, 2024 /
 
Megmutatom a két készülék kapcsolási rajzát és mondd meg Te, hogy szerinted szólhatnak-e egyformán. Ugyan most Denon DCD1500-at hallgatok (ebbe is belepiszkáltam egy kicsit) mert a 920-as végleg megadta magát, de a két Denon közt alig van különbség, az is inkább a 920-as javára. Az 1500-as szervizkönyvét nem találtam meg, ennek a kimeneti szűrője egy külön panel.
Most sietek, mert dolog van...
(#) tothbela válasza Karesz 50 hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Nekem az Audiolab diszkrét elemes kimeneti analóg fokozata a 32 bites referencia (ami 16 bitre butított) DAC-jával pontosabbnak tűnik, a Denon 18 bites DAC-jával szemben. A tápfeszek is jobban szűrtek, azaz ezért sem szólhatnak egyformán. A digitális és a bit beolvasáshoz nem tudok szólni, ezért ha ott valami csoda nem történik, akkor nem lehetne jobb a Denon. De engem megtévesztett egy olcsó ITT discman hangja. Vélhetően ez csak a 16 Bites DAC-jával tud dolgozni ami szerintem nem is pontos. De pont ezért valami torzítást vitt a hangba, ami olyan volt mint egy exciter. Dúsította a magas tartományt, de ez nem valós magas, hanem kreált. Régebben magnóhoz használtunk ilyet. Hifinek tűnt, de hosszú távon fárasztó volt. Talán ez a hang hiányzik az Audiolab kimenetéről, ezért olyan magnós, viszont nem fárasztó.

Csak megemlítem, hogy a gitár sávok felvételekor gyakran nem elég fémes a sound, túl lágynak tűnik. Ezért átengedik egy mp3 konverteren, hogy elég karcos legyen. Mi meg bámulunk, hogy milyen jól szól. A fene se érti már az egészet.
(#) tothbela válasza tothbela hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Persze hogy egy alacsonyabb bitmélységű Burr-Brown Dac jobb e egy magasabb bitmélységű EES konverternél, azt nem tudom. A BB az már bizonyított, az EES pedig modernebb és talán jobb, de nincs akkora múlt mögötte. Legalábbis én már nem követem a fejleményeket. Csodák persze lehetnek.
(#) Karesz 50 válasza tothbela hozzászólására (») Jan 30, 2024 / 1
 
A BB DAC adatlapját nézegetve anno, találtam az MSB kvantumhibák beállítási procedúrájára vonatkozó részt. A Denonban gyanúsan középállásban volt ez a két poti. Gondoltam kiírok CD-re néhány mérőjelet és megnézem mit csinál alacsony jelszinten a CD játszó, egyúttal beállítom a torzítás minimumot. Hát nagyon meglepődtem. Úgy -40 dB környékén kezdett felismerhetetlenné válni a szinusz. Nem is a DA-val van gond, hanem a jitterrel. Nem tud a CD lemez annyira pontosan, állandó fordulatszámon forogni, hogy minden pitet azonos időegységenként olvasson be. Ha megnézi valaki diszk motor szervójának kimeneti feszültségét, ott egy fehérzaj-szerű jel van. Próbálkozik szerencsétlen motor állandó fordulatszámon járni, de nem tud. Illetve, nem is állandó fordulaton kell forognia, hanem szinkronban az órajellel, mert hát a CD lemez nem teljesen koncentrikus.
Ennek ellenére láttam egy nagyon érdekes torzítást, ami olyasmi volt, hogy a szinusz csúcsa vagy kiemelkedett, vagy beszakadt. De, hogy ennek a torzításnak hol van a minimuma az rejtély, mert hol itt, hol ott. Tehát a Denon is inkább otthagyta a potit középállásban. Aztán később még fülre is próbálkoztam a beállítással, de a végén feladtam.

Most eszembe jutott ez a múltbéli kis szösszenet - a lemez még megvan - gondoltam visszaolvastatom a PC-be, hogy egyáltalán mi van rajta szinusz (helyett). Ez van rajta. A program szabályozni tudja a hangerőt, azaz a jelszintet. És beszélnek itt 100 dB-es dinamikáról... mi van ??? És felmerül az a kérdés is bennem, hogy akkor most mekkora legyen egy erősítő torzítása és melyik torzítása legyen mekkora (a tranziens vagy a harmonikus) de ez csak zárójelben.
(#) Skori válasza Karesz 50 hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Akkor amit betettél képet nem a CD játszó kimenete, hanem az ami a lemezen van digitálisan?
Az 1kHz -60dB úgy néz ki, mintha egy 15...20kHz körüli jel is hozzá enne keverve hullámzó amplitudóval (tehát lehetnek "oldalsávjai" 20kHz felett is, amelyek tükröződnek a hallható sávba). Megnézném FFT-vel, hogy mi ez.
Viszont ha tényleg ez van a lemezen, akkor nem kell csodálkozni a CD játszó kimenetén sem.

Az az audiolabs tud működni DAC-ként is, én kipróbálnám a helyedben, hogy PC-ről meghajtva is. Ha windows-t használsz akkor Foobar2000, és ASIO driver (ha van ehhez) - ami kikerüli a windows hangkeverőjét, mert az is visz be hibákat. A windows 32 bites lebegőpontos számokkal dolgozza fel a hangot, viszont a DAC (és a felvételi is) fixpontos matekkal dolgozik, az oda-vissza konverzió pedig vihet be hibát, torzítást, zajt. Nem vagyok egy audiofül, nem gondoltam, hogy hallható, de hallom a különbséget. Persze nem akkora különbségről van szó, hogy az egyik hallgathatatlan a másikhoz képest, de a hang alapján elég jól eldönthető, hogy melyik a jobb.
(#) Skori válasza Karesz 50 hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
A saját lemezeimet (CD) én már bemásoltam a PC-re, és FLAC-ra konvertáltam. Kipróbáltam: tényleg veszteségmentes a FLAC, ha visszakonvertálom WAV-ra, akkor bitre megegyezik az eredetivel.

Még egy apróság: az audio CD kevesebb hibajavításhoz használható információt tárol, mint az adat CD. Tehát audio CD lejátszásakor nem garantált, hogy 100%-ban hibamentesen kapjuk vissza a digitális adatokat. Viszont egy PC-s fájlként tárolt anyag esetében nagyságrendekkel kisebb a valószínűsége, hogy az eredetileg letárolt adattól eltérő adatot kapunk vissza. Másképp fogalmazva: egy CD 10-szer lejátszva elvileg szólhat 10 féleképpen, PC-ről (fájlból) lejátszva viszont mind a 10 alkalommal ugyanolyan lesz.

Ha a lemezeid megvannak PC-n is, akkor érdekes lenne egy összehasonlítás, hogy hallasz-e, és ha igen, akkor milyen különbséget...
A hozzászólás módosítva: Jan 30, 2024
(#) shany válasza Skori hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
A fentebbi régi Audiolab CD játszó/DAC-ban is használt, az ESS Technology első pro és hifi/highend célra gyártott dac chipje:
https://datasheetspdf.com/mobile/828612/ESS/ES9018/1

egy teszt és mérés egy ilyennel konstruált készülékkel:
https://www.stereophile.com/content/auralic-vega-da-processor
https://www.stereophile.com/content/auralic-vega-da-processor-measurements
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Idézet:
„Ezért átengedik egy mp3 konverteren, hogy elég karcos legyen. Mi meg bámulunk, hogy milyen jól szól. A fene se érti már az egészet.”


Igen mert az MP3 eltünteti a zene alját ( csendesbb részeit), ami megmaradt az nyilván ércesebben szol. Ez hasonlo dologmint amikor a cimbalmos a befáslizott ütöt kanálra cseréli vagy amikor a gitáros a müanyag pengetö helyett egy éremmel pengeti a hurokat.
De ez a zenei alkotás és nem igen sorolhato az élethü - HIFI - kategoriába. A rögzitesnek az az egyetlen feladata, hogy az igy torzitott hangot is a valosághoz legközelebb, azaz veszteség nélkül vigye el a hallgatohoz.
(#) tothbela válasza Massawa hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Ezt igazából azért említettem, hogy van amikor becsap az ilyen hozzáadott torzítás. Magnós korszakban amikor meghallották a haverok hogy a saját tervezésű exciterem és a több sávos zajzáram után mekkorát szól egy kazetta, meg voltak veszve érte. De nem lehetett hallgatni hosszú távon, mert borzasztó idegesítő volt.
(#) tothbela válasza Karesz 50 hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Van valami teszt lemez generátor program, ami ugyan csak néhány kilobájt, de legenerál egy teljes mérő lemezt. Nem volt még szükségem ilyesmire de megkeresem és kiírom. Meg akarom nézni szkóppal miféle jelformákat generál. Van egy olyan sejtésem, hogy nem csak a jitter a gond, hanem az is amikor a mintavétel és a minta frekvenciájának egész számú többszöröse mindössze néhány Hz távolságban van. Például érdekes lehet meghallgatni hogy szól a mintavételezési freki ötöfétől 1 Hz-re lévő 8819 Hz. Elméletileg egy tökéletes szűrőnek vissza kellene állítani az eredeti alakot, de itt jön képbe a CD játszók tökéletlensége, ami miatt szerintem 1 Hz-és amplitúdó modulációt fog szenvedni a jel. Persze csak néhány százalékosat, de hallhatóan. Feltéve, ha hallok még 8 kHz felett. Ha nem, akkor meg mostantól csak a kozéphullámú Kossuth rádiót fogom hallgatni.
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Mégis a mai napig sokan használják. Minap a rádioban hallottam egy uj dalt ( nekérdezd a cimét mert nem tudom) hát a csaj hangja annyira tul volt “exciterezve”, hogy a hangerö gombhoz kellett nyulnom.
De ugyanezt müvelte a Csik zenekar hangmérnöke is egy élö koncerten, ráadásul a prozai részekre ahol elképesztöen fülzavaro volt. A nejem ki is ment mert nem birta hallgatni, ugy látszik sokkal erzékenyebb ilyesmire.
Szoval mindig az arányokkal és a hangmernök fülével vagy izlésevel van baj, s nem a technikával.
(#) tothbela válasza Massawa hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Persze megvan a helye és mértéke, de ahogy említed, hangmérnöke válogatja. Nem biztos hogy szándékos trehányság, lehet megszokás is. A fiúk a próbatetemben már annyira süketek, hogy iszonyatosan zavarosan szól a gitár. Már a 412 ládában is Vintage30-asok vannak a Greenback-ek helyett. Olyan lehet ez, mint a drog. Ma már nem elég a tegnapi adag, növeljünk rajta hogy bejöjjön a flash. Aztán majd túladagolásban meghal, pontosabban megsüketül.

Tehát addig rendben van hogy kell, mert az én hangom sem felelne meg éneklésre. Pont ebből az okból készült annak idején egy exciteres mikrofon előfok olyan énekesnek, akinek hozzám hasonlóan nem volt jó orgánuma. Önbizalma annál inkább. Örült is neki mint majom a fából készült szánkónak. Keresztes Ildinek nyilván nem kellene ilyen.

Kicsit elkanyarodtunk, de a lényeg, hogy az ember hajlamos egy nem túl agresszív torzításból származó harmonikusdúsulást kellemesnek érezni. Az hogy ezt meddig nem érzi idegesítőnek, az más kérdés. Amit Karesz említett a Denon hangjában, annak ilyesmihez is lehet köze. Az Audiolab hangjában pedig kevesebb lehet a melléktermék, amiért magnósabbnak tűnhet. Persze ezzel együtt hosszan hallgathatónak.
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Valoban elkanyarodtunk meg nem is. A CD-n stb viszont a torzitott hangot kell élethüen rögziteni ha azt akarják a zenészek. Vagy mit csináljon a karmester ha koncerten a szolisra mégsem Stradivarival nyikorog, hanem csak egy mezei minöségi hegedüvel. Aktiv koromban meg abbol is balhe volt ha nem tudtunk olyan hurokat szerezni mint amilyent a zenész megszokott vagy akart.
Szoval messze összetettebb a kérdés mint egy CD lejátszo vagy erösitö minösége illetve annak a hatása a végleges hangzásra. Ráadásul az esetek 99%-ban nincs is mivel összehasonlitani hangzást, hiszen szinte kizárt, hogy ott volt az illetö a felvételen. Azaz az egész HiFi mánia egy elképesztöen szubjektuv s végül mindenki igyekszik a neki legjobban tetszö hangot csucsminöségnek tekinteni.
(#) Karesz 50 válasza Skori hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
A SpectraLab-ban van jelgenerátor, talán 44.1 kHz/16 bit, hirtelen nem találom hol van a leírása lehet, hogy 24 bites, mindegy. Erről a generátorról írtam ki CD-re különböző mérőjeleket. A CD-n nem tudom mi lehet, hogy mit művelt a CD író a jellel.
Ezt a kiírt CD másoltam vissza a gépbe és néztem meg a jelalakot az Adobe Audition nevű zeneszerkesztő programban.
Tehát a kiírt CD visszamásolásakor is keletkez(het)ett hiba és ez a zeneszerkesztő izé sem biztos, hogy elegendően kis torzítású. A -60 dB-es jelet emeltem vissza -6 dB körüli szintre.

Az egésszel csak digitális jelrögzítés tökéletlenségeire próbáltam felhívni a figyelmet. Amit erre a célra használtam teljesen amatőr "cucc" az amatőrségét tükröző hibákkal. De egy mezei CD játszó sem studió berendezés. Nem tudom, hogy a CD-n lévő zenei jel mennyire lehet valósághű bármilyen formátumban, bármilyen DAC-on visszajátszva. Ugye, egy professzionális analóg orsós magnóval felvett és visszajátszott szinusz szintén rettenetesen néz ki, csak az másképp rettenetes.
(#) Karesz 50 válasza tothbela hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Idézet:
„Nekem az Audiolab diszkrét elemes kimeneti analóg fokozata a 32 bites referencia (ami 16 bitre butított) DAC-jával pontosabbnak tűnik”

Ennek sem diszkrét a kimeneti fokozata. AD744 kimenetén van egy diamond buffer, ezt nevezik ők analógnak.
A többihez most fáradt vagyok, majd holnap átolvasom...
(#) tothbela válasza Karesz 50 hozzászólására (») Jan 30, 2024 /
 
Most ugrott be, hogy akkor szokott szőrös lenni a wav, ha 44,1 kHz-és mintát 48 kHz-el játszok le, vagy fordítva. De csak akkor veszem észre, ha szép szinuszt játszok le. Zenében el tud veszni, ha nem figyelünk. Szoftveres hanggenerátort használtam hangsugárzó méréshez, és akkor hallottam valami halk sustorgást.
(#) Karesz 50 válasza tothbela hozzászólására (») Jan 31, 2024 /
 
Annyi minden van ebbe az Adobe Auditionba, hogy pont azt nem találom hol lehet beállítani a mintavételi frekvenciát. Most van egy határidős munkám amit ma be kell fejeznem, aztán majd ráérek ezekkel játszani.
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Jan 31, 2024 /
 
Ezt hogy sikerül, mert az digitális stream headereben be van irva a mintavetelezés és azt a lejátszonak automatikusan el kell fogadnia, különben nem tudja kezelni az adatokat.
(#) tothbela válasza Massawa hozzászólására (») Jan 31, 2024 /
 
Például elindítasz egy hanggenerátort progit. A beállításokban 48kHz-et jelölsz ki. A hangkártya beállításokban pedig 44,1kHz-et. Működik minden, de megjelenik a szőrösség.
(#) Karesz 50 válasza Karesz 50 hozzászólására (») Feb 1, 2024 /
 
Ugye az a gond, hogy nem tudom mi lehet ezen a "mérőlemezen", hogy alacsony jelszinten vajon a SpectraLab szinuszjel generátora torzított(-e), vagy a PC CD írója, esetleg mindkettő.
Jó lenne szerezni egy igazi mérőlemezt amire egészen biztosan torzítatlan szinusz van préselve (és nem írva).

Kísértetiesen hasonlít a jelalak ahhoz amit az Adobe Audion program mutatott... ebből következtetek arra, hogy ez a "mérőlemez" nem mérőlemez.

Elfelejtettem lefényképezni az Audiolab-ot -50dB-es jelszinten, de nem sokat vesztettünk, mert olyan mint a Denon jelalakja. Látható, hogy -60dB-en az Audiolab zaja kisebb.
... és van benne ez a nyolcféle szűrőbeállítási lehetőség... amikből az "Optimal Transient" fantázianevű ilyen lépcsős jelalakot produkál (1kHz/0dB). A "Roll off" pedig valami Csebisev-szerű izé lehet, mert szépen hullámzik az amplitúdómenet kb. 8kHz fölött. Ez a szűrő beállítás a szőrös hangú, kevés méllyel megáldott lemezeknél tűnt kedvezőnek... a jó felvételek mélye döngős lett és a magas tartományuk elveszett. Az "optimális tranziensű" a magas hiánynál segített valamelyest. Az "optimális fázisú" kiszélesítette a sztereó színpadot, de sziszegőssé vált az ének. Az "optimális fázisú" olyan semmilyennek tűnt, a magas is csörömpölt, a mélye is elment. Egyik szűrőbeállítás sem tetszik : )

Kb. egy hete hallgatom ezt az Audiolab-ot (6-8 napja? ). Tegnap este azt éreztem, hogy mintha vattával lenne bedugva a fülem. Mindene megvan és még sincs se magasa, se mélye, se közepe. Nem hallom a részleteket, pedig ott vannak, de figyelni kell rájuk. Az a véleményem (most ebben a percben és ebben a hangulatban), hogy jól hallottam első bekapcsoláskor - olyan, mintha egy kazettás magnó szólna - és ez egy hét elteltével kezdett idegesíteni. Nehéz ezt megmagyarázni. Ami eleinte nagyon tetszett benne, az a "nyugalom", az mára átfordult és folyamatos hiányérzetté vált.
Mit vesztek ha visszakötöm a Denon-t? Féltem, hogy nagy csalódás lesz. Azt vártam, hogy az Audiolab után rikoltozni fog, harsány lesz, ez is idegesíteni fog... és akkor mi lesz most majd velem. nincs CD játszóm... egyik túlzottan nyugodt, a másik tolakodó.
És nem ez történt. Kivételesen Julia Stone-t hallgattam : ) legutoljára az Audiolab-bal, ezt a lemezt tettem be. Elhúzták a függönyt a zenészek elől. Megjött a mély, megjött a magas, az énekesek itt állnak a szoba közepén.
Most két jó CD játszóm van, vagy két rossz? : ) Mindegy. Egy ideig lehet, hogy felváltva hallgatom őket... de most a Denon szól mocsok jól : ) Életszerű.
(#) Gafly válasza Karesz 50 hozzászólására (») Feb 1, 2024 /
 
Szerintem CD-re bitre pontosan lehet írni, ottan hiba nem lehet.
(#) Massawa válasza tothbela hozzászólására (») Feb 1, 2024 /
 
Felreértettelek ugy gondoltam, hogy CDre irtad a jelet.
Amit meg most csinálsz az meg kb ugyanaz amikor szalagra felveszel valamit egy sebességen majd egy másikon játszod le. Értelmetlen.
(#) Skori válasza Karesz 50 hozzászólására (») Feb 1, 2024 /
 
Miért nem hajtod meg közvetlenül a PC-ről USB-n? A szoftver tolhatná rá a szinuszt (vagy bármit) a CD mechanika, lézer, stb.. és egyéb nyűgök nélkül, és persze zenével is érdemes lenne így meghallgatni.
Ha majd egyszer nagyon ráérek megnézem én is a DAC -ok kimenetét szkóppal, hogy mit produkálnak (aztán vagy meglepődök - vagy nem ).
(#) Karesz 50 válasza Skori hozzászólására (») Feb 2, 2024 /
 
Idézet:
„Miért nem hajtod meg közvetlenül a PC-ről USB-n?”

Mert szerinted most a két CD mechanikája közötti különbséget hallom?
Ugyan van két külső vincseszterem (az egyikre az adatok vannak elmentve, a másikra a zenék) és talán van a műhelyben USB csatlakozóm is hozzá, de nem hiszem, hogy lenne értelme ennek a meghallgatásnak. De még megrágom, hogy, hogy is legyen ez. Mire Te megnézed a DAC-ok kimenetét szkópon, addigra én is összedugom az USB-t

Kicsit tüzetesebben megnéztem ennek az Audiolab-nak a kapcsolási rajzát. Mivel a digitális technikához alig konyítok valamit, engem mindig inkább az érdekel mi van a DAC után. Ha "új" CD játszóm van azzal szoktam kezdeni, hogy az első 10 perces villám-meghallgatás után kidobálom belőlük az NE5534-eket. Ez az alap. A többivel aztán ráérek később is elmolyolgatni. Az Audiolab kimeneti fokozata legalább nem 5534-es... de cserében ott van előtte a digitális hangerő szabályzó, ez előtt pedig két marék NE5534-es Úgyhogy dughatok én ebbe USB-t is, meg PC-t is, optikai kábelt is... ezek ott maradnak a jelútban. És szerintem ezek miatt van kazettás magnó hangja.

Bandi barátom azzal hozta ide ezt az Audiolab-ot, hogy hallgassam meg én is, mert szerinte "döngős" mélye és Ő otthon emiatt inkább a Cambridge Audio-t hallgatja... meg az DC csatolt is (ez meg szintén, csak ez valahogy elkerülte a figyelmét). A Cambridge-ből 3 db is van neki, mert van egyfajta gyűjtőszenvedélye, ami belőlem hiányzik. A nyáron azzal hozott ide egy Cambridge Audio-t, hogy neki nem kell ennyi ezt nekem ajándékozza. Fél óra meghallgatás után azt mondtam neki, hogy ez nekem ingyen sem kell. Amúgy általában kölcsön szoktunk adni egymásnak dolgokat, van olyan végfokom amelyik 30 éve kölcsönben van nála, van amelyik csak 5 éve, úgyhogy 3 évre én is kölcsön kérhetném ezt az Audiolab-ot, de még nem tudom, hogy kell-e nekem ilyen hosszú időre a... földrengés van... mozog alattam a szék... jól van, túléltük. De sz@r volt. Ki is vert az észből. Meg is nézem az időképen mi volt ez...
(#) mcc válasza Karesz 50 hozzászólására (») Feb 2, 2024 /
 
Azt kiszúrtad, hogy nem a hagyományos módon használják az 5534-et?
(#) Karesz 50 válasza mcc hozzászólására (») Feb 2, 2024 /
 
Még oda is rajzoltam egy áramnyilat, ha arra gondolsz, hogy "A"osztályban. (?)
(#) shany válasza Skori hozzászólására (») Feb 2, 2024 /
 
Sajnos, ez nem ennyire egyszerű. A windows saját hangkezelő strukturája ( WDM ) jelentős hatással lehet, zaj, torzítás szempontjából is. Pl. egy valamirevaló audio lejátszó alapvető tulajdonsága, hogy a kimeneti eszközöket exkluzív módon - kikerülve a windows féle processzálásokat - használja. Így hirtelen:
https://www.audiorecording.me/asio-vs-wdm-best-practices-in-modern-...g.html
https://nihtila.com/2017/01/16/bit-perfect-asio-drivers-to-solve-is...ality/

Az meg még sokkal messzebb vezet, hogy még a valóban bitperfekt digitális források is eltérő hangzást fognak eredményezni ugyanazon dac analóg kimenetén.

( Ha már a CD játszó működését is lusták elolvasni, akkor mit lehet várni a mai hangtechnikával kapcsolatos digitális jelfeldolgozás durván magas szintű ismeretanyagával kapcsolatban?... )
A hozzászólás módosítva: Feb 2, 2024
Következő: »»   22 / 35
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem