Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Szalagfűrészlap forrasztó
Lapozás: OK   1 / 5
(#) mlinko hozzászólása Ápr 18, 2007 /
 
Üdv Mindenkinek!
Keresgéltem a fórumokban, de nem találtam sehol ilyenről így remélem nem tartozok abba a népes tárborba akik teljesen feleslegesen nyitnak témát. Azzal kerestek meg, hogy segítsek egy fűrészlap heggesztő készítésében pontosabban az elektronikus rész kialakításában, persze örömmel igent mondtam, mert gondoltam, hogy ez annyira nem lehet összetett, illetve nehéz feladat, meg ugyebár ott az internet is. Itt jön a "de" sajnos neten keresgélve semmi érdemlegeset nem találtam erről. Kérdésem végülis minden lenne egy blokk v jobb lenne egy kapcsolási rajz paraméterek áram nagyság idő szóval úgy minden. Kérem akkor azokat a szakembereket akik már találkoztak, építettek hasonló szerkezetet, hogy osszák meg velem. Előre is köszönöm mindenki segítségét.
(#) Frankye válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 18, 2007 /
 
Bocs, előre is, ha nem jól tudom, de én úgy emléxem, hogy a szalagfűrész szalagját nem hegesztéssel, hanem keményforrasztással végtelenítik...
(#) Prinner válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 18, 2007 /
 
Szia!
Mivel az elektronikus megvalósításhoz kértél segítséget, ezért linkelek egy egy zip-et, ahol inverteres hegesztőtrafó elvi rajzokat, adatlapokat és mindenféle dokut találhatsz. Vannak benne maszek, és gyári kapcsolások is:
http://www.hvlabs.hu/tmp/hegeszto/hegeszto.zip
Nyugodtan használd a fórum keresőjét is, mert van inverteres hegesztőtrafó című topic, tele mindenféle hasznos dologgal.
(#) mlinko hozzászólása Ápr 18, 2007 /
 
Elnézést nem voltam biztos a helyes szakkifejezésben így emellett döntöttem. Letöltöttem és végig néztem a rajzokat/képeket, de nem jutottam előbbre főleg h ezek hegesztéssel foglalkoznak. Amit eddig tudtam ahhoz úgy érzem h túl bonyolultak ezek, azt mesélték nekem h nem bonyolult. A kérdés továbbra is fenn áll aki kemény forrasztással kapcsolatba tud vmi jó infót kapcsolást illetve leírná h h megy mi a menete azt megköszönném hagy tanuljak belőle vmit. Az eddigi infókat is köszönöm
(#) Sebi válasza Frankye hozzászólására (») Ápr 18, 2007 /
 
De bizony jól tudod! A két véget lejtősre köszörülik, beszórják borax-szal, lemez alakú sárgaréz forraszanyag, megint borax, majd a másik fűrészlapvég kerül egy szorítóba, ami egyben az áram bevezetést is szolgálja. 0,7...1kW-os trafó lakik a dobozban néhány voltos (sok amperes) szekunderrel.
(#) oldman válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 18, 2007 /
 
A fűrészlapot valóban keményforrasztással vegtelenitik mint Frankye írta.
A forrasztáshoz semmi elektronikus hókuszpókusz nem kell, csak irdatlan nagy áram mint az ellenállás, ismertebb nevén pont és vonal hegesztéshez. A feszültség 1 - 3 V AC az áram néhány száz tól ezer A ig terjedhet. Látogass meg egy ezzel foglalkozó szakit, nézd meg a gépét, hogy dolgozik és egyszerűen tudsz hasonlót készíteni.
Lényegében egy szakaszos üzemű nagyáramú trafó. Mint a piszolypáka csak jóval nagyobb. Fontosab a mechanikai kialakítás és a forrasztás technológiája.
Készen is meg lehet venni nem egy nagy kiadás.
Ha elektronikával is szeretnéd bonyolítani egy időkapcsokó (kb 1 - 30 sec) az egész extra, akár PC vel is vezérelheted de sok értelmét nem látom.
(#) McGyver hozzászólása Ápr 18, 2007 /
 
Technikailag két megoldás használatos erre a célra.
Vannak a tompahegesztéssel végtelenített szalagok ( manapság ez dívik , mert itt nem kell megcsinálni a lelapolást) és a régebbről ismert rezes keményforrasztás.
Szubjekt: szerintem a forrasztás jobb.
Elektronika nincs ezekben a gépekben, hanem egy 1400 W-os trafó ( E-I magos ) és a primeroldala csapolt tekercseléssel megoldott. a szekunder 1 menet ( 20x10 mm-es alu ). A primer menetszámot nem tudom, (ha kell megmérem az ellenállását ) két nyomógomb van itt alapból nyitva, a nagyobb menetszám az izzítás ( ezzel történik a forrasztás ) , a kisebb a melegítés funkció, ezzel a megeresztést kell csinálni, különben eltörik a lap a forrasztás mellett. Az időkapcsoló felesleges, mert anyagtól és keresztmetszettől függ az izzítás és melegítés is.
Üdv: McG
(#) mlinko válasza McGyver hozzászólására (») Ápr 19, 2007 /
 
Igen ilyenre gondoltam így legalább van vmi elképzelésem a dolgokról...Beszéltem már egy szakival aki próbált csinálni de neki nem jött össze ha 2 menetet tett a szekunderre akkor elégette ha meg egyet akkor nem melegítette fel rendesen. Ha neked van a közeledbe megtennéd nekem h megnézed mi h van rajta összerakva hány menet köbö milyen vastag. és a trafóról egy képet. akkor amit oldman mondott, h 3 V körül kell produkálnia és N*100A javítsatok ki ha nem jól mondok vmit.
(#) orizon hozzászólása Ápr 19, 2007 /
 
A lényege az lenne, hogy aránylag gyorsan feltudd izzítani a fűrészlapot azon a részen ahol a forrasztás történik. Ez az idő kb olyan 10-15 másodperc. Majd a felizzás után hirtelen le kell hűteni ami a forrasztást rideggé és megtörténté teszi. Trombita lemezt (rézfóliát szoktak e célra használni 0,5-07 mm körüli vastagságban. Sokat figyeltem anno, hogy hogyan csinálják a szakik. Mivel fakukac volta szakmám valamikor..Ha megvan a készülék akkor bárki elvégezheti ezt a műveletet. Csak a fűrészlap összereszelésehez kell egy kis gyakorlat..
(#) mlinko válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 21, 2007 /
 
Sztem most már elég sok mindent tudok. Méretezés lenne a feladat. hmmmm.....
N1=78 menet
N2=1 menet
U1=235V
U2=3V
Most így számoltam gondolom ezek az izzítási értékek.
Vagy nem?
Mondtátok h a primernek kell osztottnak lennie akkor nem ez az izzítás hanem a középső kivezetés mivel akkor ad nagyobb feszültséget.
Kérdés nehéz és fontos hol kell osztani a tekercselést felénél? netán 1/3 2/3 arányba? McGyver kimérnéd nekem h nálad milyen arányokba vannak? Az is segítség lenne h milyen vezetéket használtak annál primer oldalra nem tudom h annak mekkora terhelése van.
Mentségemre szóljon h ennyire nem megy a teljesítmény elektronika én gyengeáramú vagyok.
(#) oldman válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 21, 2007 /
 
A hegesztő trafókat nem a hagyományos erőátviteli gondolkodásmóddal tervezik!
Alapvető különbség hogy hegesztésnél a szekunderoldali rövidzár természetes üzemi állapot akár ív akár ellenállláshegesztésről van szó. Ezért zárlattűrő, a zárlati áramot korlátozó megoldást használnak. Ezt legtöbbször a tekercselrendezés és a vas geometria célszerű megválasztásával érik el.
A szaki akit említettél, erőátviteli trafóként méretezte ezért a kudarc. De 2 menet + egy soros korlátozó elemmel javítható lett volna a félresikerült eszköz. Igaz nem túl elegáns de müködne.

Egy ilyen gép teljesítménye kb. 2,3 kVA az áramot a primer tekercs leágazás átkapcsolásával változtatják.
(#) orizon hozzászólása Ápr 22, 2007 /
 
Érdemes ezzel annyit kínlódni? 20-25000 forintért gyári (de használt jó állapotú készülékeket lehet kapni). A képet is onnét mellékeltem, csak rákell keresni a neten..
(#) McGyver válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 22, 2007 / 4
 
Nekem egy KFF-40-es forrasztóm van, a karcagi Fémipari Szövetkezet készítette 1984-ben. Ma is létezik, http://www.weldimpex.com/hun/

A vasmag 145 mm széles, 160 mm magas, és 80 mm vastag. Van a primeroldalon körönként egy 10 A-es olvadóbizti. Van kapcsolási vázlat is.
Primer körönkénti ellenállás: 0.8 - 1.2 Ohm/ 2 mm átmérőjű lakkszig. rézvezeték.
A szekunder 25x10 mm-es alu, 1 menet.
Üdv: McG
(#) McGyver hozzászólása Ápr 22, 2007 /
 
A forrasztásnál, ahogy korábban írtam, kereszmetszet-függő, hogy melyik funkciót használjuk forrasztáshoz. Keskenyebb frszlapok forrasztásánál elegendő lehet a melegítés funkció is, míg egy szélesebb ( 50-60 mm ) esetén a megeresztést is az izzítással célszerű megoldani. Alelapolásnak legalább 10-10 mm szélesnek kell lennie . A magam részéről én sarokcsiszolóval csinálom, amiben lamellás korong van ilyenkor.
Üdv: McG
(#) mlinko hozzászólása Ápr 25, 2007 /
 
Tudom most már kezd elege lenni mindenkinek az áll. kérdésekből és megerősítés várásból, de találtam vmi transzformátor számításról szóló leckét és számoltam leírom:azt mondtátok h 1400VA körül kell teljesíteni
Psz=1400VA--->Ppr=1650VA
Afe=gyök(Ppr)=40,62cm2
ezekből npr=38*Upr/Afe=220
nsz=42*Usz/Afe=3
primer vezeték 2mmre jött ki nekem is a szekunderrel nem is gondolkoztam hanem amit írtál 25X10mm mondjuk az 3menetbe necces
átnézné vki h jól gondolkodtam-e? m nem vagyok biztos magamba ill. h 15cm átmérőjű torrroid trafót kaptam h az megfelelhet-e majd még elhozom m csak mutatták és megvizsgálom közelebbről.
(#) oldman válasza mlinko hozzászólására (») Ápr 26, 2007 /
 
A transzformátor méretezése nem ilyen egyszerű. Amit transzformátor méretezés alatt érteszz az egy egyszerűsített, amatőröknek készített ökölszabály. Adott paraméterekkel rendelkező vasakra állandó üzemre, ráadásul meglehetősen régi (Még az ötvenes évekből, az akkor használatos anyagokra és geometriákra)

Nézz meg egy barkács ivhegesztő trafót belülről (a <15000Ft kategória átkapcsolós szabályzás)
Vesd össze az adatait azzal amit látsz és amit számolnál erre a teljesítményre és el fogsz képedni mennyire eltér az elméletedtől, mégis működik!
Nagyjából hasonlót kellene készítened, a legfőbbkülönbség a szekunder menetszámban és kerestzmetszetben van.
>
(#) frank tibor hozzászólása Ápr 30, 2007 /
 
helló
Ebben a témában fejlesztek én is.
mlinko
Rezes forrasztó lenne az a készülék készülék vagy saját anyagával hegesztene??
(#) mlinko válasza frank tibor hozzászólására (») Ápr 30, 2007 /
 
Üdv!
Rezes forrasztó, mivel ez az egyszerűbb illetve erre talán van elég erős trafó.
Most el kezdtem küzdeni a torroidra való vastag rézkábel feltekerésével, de arra a döntésre jutottam h inkább veszek flexibilis kábelt nem küzdök a 3X7mm réz tekergetésével.
Te meddig jutottál eddig a témában?
(#) meslac hozzászólása Máj 1, 2007 /
 
Csak bele olvastam a témába, de nem kell tulbonyolitani a forrasztást, mert egy sima hegesztőtrafóval is lehet forrasztani, kell két szénrud (megteszi a góliát elem szénrudja is, egy párral legalább öt lapot lehet megforrasztani) A legnagyobb beruházás a szénrudbefogó (ezt sajnos elkell késziteni, de nem bonyolult) és pár méter kb. 6 mm2 vezeték. Én már több éve használom, nagyon jól müködik.
(#) mlinko válasza meslac hozzászólására (») Máj 1, 2007 /
 
Pont ugyan ezt a tanácsot kaptam a régi gyakorlat tanáromtól, hogy ne csináljak semmit hanem az otthoni hegesztő trafóra kapcsolódjak rá és nem kell nehéz munkával trafót tekerni.
Azért köszi az ötletet valószínűleg ki fogom ezt is próbálni, de én úgy érzem h ennél nehezebb a technika eltanulása
(#) meslac válasza mlinko hozzászólására (») Máj 1, 2007 /
 
Javaslom, hogy próbáld ki, mert ezzel mást is lehet forrasztani rézzel, és ezüstel, és hidd el könnyebb elkésziteni, mint trafót tekerni. (én már mind kettöt próbáltam)
(#) frank tibor válasza mlinko hozzászólására (») Máj 14, 2007 /
 
helo
mlinko A forrasztódhoz 40-50cm2 vas kell 220-270 menet, 1.8-2mm huzallal. Üresjáratban 0.5-1Ampert ehet a vas! Így túl van gerjesztve de a rövid üzemidő miatt bőven kibírja. (Mc Gyver trafója is kb ilyen.) A lágyításhoz fél teljesítmény is elég. Én triakos szabályozót használok 25Amperes triakkal. 1.5Kw trafon iól müködik. Igy a lágyíto primer menetszámmal nem kell kisérletezni! Hegesztésnél egy gob kisöntöli. Torroidnál nagy előny mert elég befüzni a sok menetet. Ha jóminőségü a vas a primer menetszám kijöhet 200 alá is 0.5Ampernál! Ha nagyon erös az olvasztó áram a lap revésedik szétolvad pár másodperc alatt. Ekkor a primer menetszámot kell megnövelni nem a szekundert csökkenteni ahogy probálták.
(#) mlinko válasza frank tibor hozzászólására (») Máj 14, 2007 /
 
Köszi a pontos értékeket nekem egy 5X8 cm hazsnos területtel rendelkező trafó testem van. A torroidomnak nem tudom a pontos értékét m nem tekertem le róla a vezetéket de súlyra hasonló adottságokkal rendelkezik mint az EI alapú.elszántáság kéne hozzá h leüljek és megcsináljam
ezeket is köszi
(#) pszihopata hozzászólása Okt 13, 2007 /
 
Sziasztók Üdv Mindenkinek!
Keresgéltem a fórumokban, de nem találtam olyat hogy hol lehetne a szallagfürész forrasztóhoz rézlapot vásárolni vagy ha valaki tud valamilyen okos ötletet adni hogyan és mivel tudnám helyetesiteni elöre is köszönöm mindenkinek aki tud valamilyen felvilágósitást adni .
(#) fongab válasza pszihopata hozzászólására (») Okt 14, 2007 /
 
Sok eres vékony réz drót. A szigetelést lehúzod, az ereket ráteszed a lap egyik oldalára, úgy hogy mindenhol legyen, és két szállnál több, ne keresztezze egymást. Majd egy kevés bórax és forraszthatod.
(#) mlinko válasza pszihopata hozzászólására (») Okt 14, 2007 /
 
Helló!
Nekem is csak mondták de lehet állítólag hangszer boltba kapni trombita lemezt és az állítólag kiválóan alkalmas mind vasragságba mind kapható mennyiségbe.Ja és szintén bórax ezt viszont én se tudom hol lehet beszerezni aki mondta annak még a megboldogult időkből van bórax.
(#) frank tibor válasza mlinko hozzászólására (») Okt 14, 2007 /
 
Helló
Rézlemezt bádogosoktól lehet szerezni, ott mindig van lemezhulladék. A borax gyogyszertárba kapható, nálunk grammra is kimérik. Én 60gramm borax és
40gramm bórsav keverékét használom.
(#) sector99 válasza meslac hozzászólására (») Okt 15, 2007 /
 
Szia !
Ezt a szénrudas hegesztést elmagyaráznád egy kicsit részletesebben is, mert nem vagyok "képben"...

Köszi !
(#) meslac válasza pszihopata hozzászólására (») Okt 17, 2007 /
 
Forrasztáshoz csak sárgarézlemez jó, mert a vörösréz habosodik és lukacsos lesz a forrasztás. Jól tudják trombitalemeznek hívják azt a sárgarézlemez csíkot, kb. 0,2-0,3 mm vastag. A vezeték nem jó, mert az vörösréz. Bórax gyógyszertárba, vagy hegesztéstechnikai szaküzletben vehető.
Üdv.
(#) feri949 hozzászólása Júl 16, 2008 /
 
Üdvözlet az ittlévőknek!
Olyan indukciós hegesztő érdekelne, amivel lehet szalagfűrész lapot végteleníteni. (tudtommal van is ilyen, de eddig még nem találtam) Esetleg micro sütőből nem lehet valamit kihozni?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Feri
Következő: »»   1 / 5
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem