Fórum témák
» Több friss téma |
Ha jól fordítom, akkor az adatlapján az áll, 470 k-val kell a tápra felhúzni a mute-t és a standby-t.
Nem mértem, de nem hajtatom ki teljesen, mert MP3 lejátszóról nem tudok neki akkora jelet adni, majd keverőpultról. Ha teljesen maxon járatom a ventit, akkor eléggé hűti.
Tetszik a megoldás, kicsit hosszabbat szereznék ilyen bordából, és rámenne a híd is.
Van rajta 100n szűrőkondi, én a gerjedést már kizártam. Majd 4 volttal lejjebb veszem a feszt, hátha javít valamit rajta.
Helló Győző!
A hűtésed hatékonyabbá tehető azzal, hogyha burkolatot építesz a borda köré és hosszában fújatod a ventillátorral - így távolítva el a lehető legtöbb felmelegedett levegőrészecskét. A hűtőtönkről a véleményem: vastagság 3 mm, a felület minél nagyobb, anyaga réz - javító tényezők.
Gondoltam erre is, csak sajnos a borda nem tipikusan erre van kitalálva. De meg fogom próbálni. Sajnos réz sínt nem sikerült szereznem, a trafóházban pár éve mindet alura cserélték. A vastagsága 10mm- amit lecsiszoltam. Majd készítek egy hosszabbat, ami teljesen végigéri a bordát, és megpróbálom 5-ös vagy erősebb csavarral rögzíteni egymásra őket. (tudomásom szerint az alumíniumnak csak kicsivel nagyobb a hőellenállása mint a rézé)
Kösz a tippet.
Bassmester foglalkozott nemrég a réz vs alumínium hűtőtönkkel, olvass utána:Bővebben!
Hello!!
A réz hűtőtönk használatával kapcsolatba had hívjam fel a figyelmedet valamire. Nem ajánlott hogy az alu és a réz egymással közvetlenűl érintkezzen, mert galvánelemet képeznek egymással! Tehát feltétlenűl a réz hűtőtönk mindkét oldalán helyezz el szigetelést (pl. csillám) és így megtudod akadályozni a galvánelem létrejöttét. A réz és az aluminium kötéspontján korrozió indulhat meg, akár attól is, hogy magasabb a páratartalom az átlagosnál. Erre nagyon figyelj oda.
Szerintem te félreértettél valamit. A hűtőtönköt elszigetelve fogjuk fel a bordára, mert az IC zászlója negatív tápon van. Nem kötelező hűtőtönköt használni, közvetlenűl fel lehet fogni az IC-t a bordára, de akkor az egész bordát el kell szigetelni, ami esetenként körülményesebb, mint szigetelt hűtőtönköt használni.
Nos a hozzászolásommal azt szerettem volna kifejteni, hogy az aluminium hűtőborda és a réz hűtőtönk legyen elszigetelve egymástól. Ha közvetlenűl csavarozzuk fel az aluminuim hőtőbordára az IC-t, és ő egyedül fog tartozkodni a hűtőbordán, akkor nem kell elszigetelni. Ha több IC-t kell felszerelni egy hűtőbordára, akkor az IC-k alá szigetelés kell, hővezető pasztával bekenve természetesen.
Igazából nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb. Csináltam már 4mm x 25mm-es rezet és 6mm x 20mm-es alut is. Mindegyik tökéletesen helytáll.
A 10-es alusin, több mint megfelelő :yes:
Az alumínium jobban beszerezhető és "talán" olcsóbb is, ami azért mellette szól.
Személy szerint alumínium párti vagyok!
Ha felvállalod, hogy a mínusz táp lesz a bordán és a háztól elszigeteled (mint például Zosi, aki nagyon szépen megoldotta), hagy el a hűtőtönköt, akár csak egy kísérlet erejéig.
Nem lehet jelentős ez a hatás. Nagyon gyakori mostanában a rézmagos hűtő, amibe simán bele van sajtolva a rézmag. Inkább vas és alu között lehet ilyen probléma.
Én már leírtam Gyozo92-nek hogy én hogyan csináltam és mért jobb ha nincs a tönk de ha neki kell akkor szenvedjen vele...
Szia! Csak biztatom Győzőt, hogy kísérletezzen mielőtt költségbe veri magát.
Te is két hétig szenvedtél. Hány IC is ment tönkre?
Hát lehet több mint 2 hét volt mert várnom is kellett az új ic-k re. 2 garnitúrát lőttem el de mindkétszer figyelmetlen voltam balfa... Egyszer fordítva dugtam rá a tápot. Másodszor meg ugye én a bordát szigeteltem és nem figyeltem arra hogy a venti csavar érintkezik ugye a dobozzal és sajna oda ért hozzá az egyik oldal.
Ki is fogom próbálni, most mindjárt.
Hey, én is itt vagyok ám
Üdvözlöm a Topictársakat! Vegyünk két azonos anyagú és felületű, de különböző vastagságú hűtőtönköt. A vastagabbik jobban elosztja az IC-től érkező hőmennyiséget a hűtőbordával kapcsolatba kerülő felületen és nagyobb tömege által több hőt tud elnyelni. A vékonyabb tönk esetén rövidebb utat tesz meg a hő az IC hűtőzászlótól a hűtőborda hőcsrében aktívan résztvevő felületéig, kisebb hőfok különbség jön létre.
Hol itt az igazság, illetve az aranyközépút?
Sziasztok egy kérdés tda7294-est lehet helyetesiteni tda 7293-as al ?
A réztönk akkor lehet hatásosabb mint az alu, ha nagyobb felületen tudja átadni a hőt. Amíg hideg, tehát nagyobb a hőmérséklet különbség, addig valamivel gyorsabban elvonja az ícé hőjét, de ugyanakkora hőmérsékleten kb 3× nagyobb energiát tárol mint az alumínium, tehát ugyanakkora felületű tönk-borda átmenetnél, az alu gyorsabban átadja a hőjét a bordának.
Kösz hogy irtál nekem egy ijenem van http://www.avelmak.sk/index.php?lm=595&pg=det&article=32571
és hirtelen elhalgatott és ezt egy az egyba le tudom cserélni ?
Méricskélni kéne, hogy miért hallgatott el az erősítőd. Amitől tönkremegy egy 7294-es attól a 7293 is tönkre fog menni. Küldj több információt!
Ha vastagabbat választasz, akkor a hatásos felület is nagyobb lehet (illetve kell is hogy nagyobb legyen) a tönk-borda átmenetnél. A hűtés csak akkor lesz hatásosabb, ha a nagyobb tárolt hőmennyiséget, nagyobb felületen adja át a tönk. Vékonyabb tönknél pedig nincs értelme a túl nagy felületnek, mert a kisebb keresztmetszet miatt a szélek nem fognak akkora energiát átvinni, mint a közepe.
A lényege annyi hogy rászereltem az erösitő fejet a hütő bordára és letestelt a szub szürőm és elszált minden! Azota csön van kidobálta a biztositékokat is kicseréltem de semi .
Az IC mellet van egy hasonló nagyságú fekete alkatrész, valószínűleg egyenirányító híd. Ki tudnád-e mérni, hogy az okozza e a zárlatot? Azt tudnod kell, hogy az 7294 hűtőfülén a mínusz táp van, lejjebb számtalan lehetőség olvasható miként lehet elszigetelni az erősítő többi áramköri elemétől, például a szub szűrőtől.
Ha lehet akkor inkább 7293-ast használok és külön rakom . Külön hütő bordára az megolgya a problémát XD De akor szoval egy az egybe ki lehet a két ic-t cserélni csak ki veszem az egyiket és be rakom a másikat ?
Keresgéltem a bordás dobozomra, és rátaláltam erre. Elég biztatóan nézett ki, hát kicsit farigcsáltam rajta, és erre jutottam. Már nem melegszik túl, erre jön még egy ventilátor is. Bocs a kép minőségéért, de gyönyörködjetek csak benne
Jó estét Bassmester! Konkretizálnám a kérdésemet: milyen hűtőtönk segít abban, hogy a thermikus védelem ne zavarjon be előbb mint az áramhatároló, vagy a tápfeszültségből adódó kivezérelhetőség, magyarán addig tolhassam neki, amíg meg nem hallom a négyszögesítéstől származó torzítást. Egészen konkrétan: egy nyáresti buliban ne "tortyogjon".
|
Bejelentkezés
Hirdetés |