Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » CD lejátszó javítás
Látom nem úszom meg, de igyekszem rövid lenni.
Tehát ez egy bolti cd belehallgató rendszer. Van hozzá egy profi 5 lemezes cd váltó, egy kezelő egység, meg egy vezérlő egység. Az egész tökéletesen működik, pedig több mint 10 éves, és gondolom használták is rendesen. De hát Nakamichi, szóval nem tehet mást, működnie kell. A zsibin vettem (a faszinak volt belőle néhány, amit azután a vaterán adott el bagóért. Nem értem miért nem kapkodták el....). Jó lenne használni is valamire. Egy a gond, hogy ha nem csinálnak vele semmit, akkor kb 3-4 percen belül leáll, szóval egy normális számot nem lehet így végighallgatni. Ha viszont össze-vissza lépkedsz a számok, és a cd-k között, akkor minden rendben. A lényeg az, hogy a kikapcsolási időn belül valamilyen kezelési művelet történjen, akkor nem áll le. Hónapokkal ezelőtt vettem, és akkor neki is estem, és azt ugyan el tudtam érni, hogy ne álljon le, de ha ezt a "funkciót" bekapcsoltam, akkor több kezelési műveletet már nem engedélyezett. Akkor lett más dolgom, és nem tudtam tovább foglalkozni vele, de most megint van egy kis időm, hát elővettem...hátha. Igaz most csak fél vagy inkább csak negyed gőzzel csinálom, mert ezen kívül van még egyéb restanciám is, és hát nem ez a legfontosabb. A neten meg lehet őkelmét tekinteni. A típusa Nakamichi MB-5, vagy MB-K1000/MB-K1000f. Az MB-5 a cd váltó, gyönyörű kis gép (bele is kukkantottam), gyors, és csendes. Régebben csak úgy kíváncsiságból vettem számítógépbe építhető cd váltót (érdekelt a váltó mechanika), hát az egy traktor ehhez képest (megjelenésre hasonló). Ez egy pillanat alatt és tök csendesen reagál, tényleg csodálatos kis masina. Ezt akkor most elmeséltem. Most mi lesz? Így esetleg tud valaki segíteni?
Üdvözlök itt is mindenkit.
Átjöttünk ide, de a lényeg a kérdés nem jött át. (lehet, hogy valójában átjött, csak én vagyok béna, hogy nem látom?) Szóval az eredeti kérdés így szólt: Van nálam egy Nakamichi gyártmányú cd játszó, amiben van egy ic. A következő feliratok vannak rajta: OB10962A-586 - 9911KP022 Ez egy smd ic 4 x 16, azaz 64 lába van, négyszögletes tokozású. Mi lehet ez? Ebből indult ki az egész. Tud itt valaki segíteni? Üdv R.I.
Sziasztok!
Lenne egy problémám, ide írom, nem tudtam új témát nyitni mert figyelmezetve vagyok... Van egy Pioneer PD-207 cd lejátszóm, az az egy baja van, hogy nagy alapzaj van alatta, halkabb részeken hangosan hallgatva elég zavaró tud lenni, olyasmi alap sistergés mint ha kazettát hallgatnék. Ha leállítom, vagy lepillanatálljozom akkor szép csendes nincs alapzaj, tehát nem a vezetékkel van a gond. Mi lehet a baja? Köszi!
Szia!
Azért írtam ide, mert nem tudtam nyitno, most lejárt a figyelmeztetés már tudtam, csak elfelejetten szólni evy modnak hogy ezt vegye ki. Szerintem megérdemel egy témát, mert ilyen még nincs, és hát az az 50pont a megoldónak...
Sajnos ide nem érkezik segítség
Sziasztok!
A kérdésem a következő: A SOHOT 4 lézeregységet tudom én helyettesíteni egy KSS210A-val? A SOHOT 4 nem beszerezhető,a KSS210A pedig igen.Külsőre egyformák.Adatlapot nem igazán leltem hozzájuk. István
Üdv. tudna valaki esetleg segíteni. van pioneer pd-f607 es cd lejátszóm, a lézer szarakszik. honnan lehetne beszerezni egy lézertbele, meg a lézer tipusszámát.
Nem azért, de a Google a típusra rákeresve 3. -nak hozza a szervízkönyvet.
Szervíz könyv, 10. oldal, cd mechanika robbantott rajz. 5 Pickup Assy-S Parts No.: PEA1335. 2 percbe tellett, letöltéssel együtt. Alkatrész küldőt nem kerestem, ez csak egy cikkszám, nézd meg a fej pontos tipusát a készülékben, vagy keresgélj még, és utána lehet alkatrészküldőknél keresgélni, érdeklődni. Esetleg küldjünk csavarhúzót?
köszi .ezeken már rég túl vagyok, szét is van szedve, csak a mechanikai rész kicsit túlkomplikált.
Nincs komplikált mechanika, csak neki kell esni és megjegyezni, mi hová való...
Sziasztik!
Lenne egy kerdesem. Philips CD-101-es lejatszom van. Hidegen bekapcsolva mukodik nehany percig,majd kb.45 percig csak a normal alapzaj halhato. Miutan rendesen be van melegedve ujra megszolal es onnantol kezdve nincs vele gond. Mig nem szol, rendesen porgeti a lemezt,olvas,szamot leptet,minden kezeloszerv mukodik. Kicsit megmozgatva erintkezesi hibat gyanitva sincs valtozas. Minden cd lemezzel ezt csinalja. Melyik alkatresz okozhatja?
Üdv.
Szerintem forrasztási hiba. Nézd át a nyákot. Vagy valamelyik alkatrész.
Szia!
Koszonom a valaszt! Igen mar en is ezt gyanitom. Mikor nem szol,az erosito teljes hangereje mellett a magassugarzobol nagyon halkan szol a zene. Valosziu a digitalis-analog dekoder 6.3Voltos tapfesze nincs meg. Stabilizator ic-nel lehet forrasztasi problema.
Használtan beszereztem egy Thomson Tm 9610-es cd lejátszót. A CD lejátszó része nem műkdött, az olvasófejet megtisztítottam, utána elkezdte lejátszani a CD-t de akadozik és recseg. A lemezet rendesen felpörgeti.
A rádiója hibátlanul működik. Olvasófejet kéne cserélnem benne?
Még előtte azért tisztítsd meg a szán részt is és kend meg szilikonnal.
Sziasztok!
Van egy Technics SL-PG390 cd lejátszóm egy kisebb hibával. A lemezt betéve a track listát és az összidőtartamot kiolvassa, lehet a számokat léptetni is. A lemezt pörgeti folyamatosan, de nem kezdi el játszani a számot. Többszöri ki-be kapcsolásra, vagy a tálca kiadása-becsukása után hibátlanul lejátsza a lemezt. Mi lehet a baja? A lejátszó belsejét kompresszorral már kifújtam. A lézert még nem tisztítottam. Köszönöm előre a segítséget!
Üdv.
Remélem az olvasófej nem kapott. Amúgy lehet a táp körül baj, vagy esetleg óvatosan tisztítsd meg a lencsét. (alkohol+ fültisztító pálcika) Esetleg púpos pufferek? Amúgy nekünk is pont ilyen van
Köszi.
Az olvasót még nem tisztítottam. A fedelét leszedve a dobozt és a vezérlést fújtam meg, mert elég poros volt. Az optikához úgy néztem nem olyan egyszerű hozzáférni. Vagy az lesz a következő, amit mondtál, vagy tisztító cd. Azért is érdekes, mert amúgy meg nem ugrál, nagyon szépen játsza a lemezeket, ha egyszer elkezdte.
Hát te tudod de én nem ajánlom a tisztító lemezt, de ha nem vagy biztos a dologban vagy nem vagy benne nagyon otthon akkor inkább tisztító lemez. De én jobban szeretem a szétszedős+ rendes takarítós módszert.
Ezekkel a régi philips cd-kkel általában csak kondenzátor probléma szokott lenni. Érdemes lenne átmérned az elektrolit kondikat.
Rengeteget cseréltem én is. Még a korábbi kss210 is jobb volt nála.
Üdv.
Nekem lett egy sharp cd-c422 es mini hifim , egy barátom használta külföldön . Ezt 110V AC vel üzemeltették . Na most a hátlapra 110V van irva de, a belső táp paneljére az van írva hogy 125/250V a trafóról hogyan tudom meg, hogy hogyan kössem be a panelre úgy, hogy 230V AC ról is működjön? /új transzformátor vétele nélkül/
Üdv.
Ha esetleg van több kivezetés a primer oldalon akkor mérés alapján. Ha nincs akkor nem tudom, de ha mondjuk 3 szál van akkor az jó Ja és ugye kínai cucc -.- ezért nem csinálnak másik panelt csak trafót másikat raknak bele.
Üdvözlet minden fórumozónak!
Egy Pana SC-PM29 mini hifi CD lejátszójával akadt gondom. Konkrétan, egy adott audió CD 6. trekjét (v. sorrendbe a 6. szám) játszva, egy adott helyen, úgy csinál, mint mikor a régi lemezjátszóknál megszakadt a barázda, és a a tűt arrébb kellett lökni. Egy helybe kattog, szótagismétlés, ...stb. A többi trek rendbe van. Ugyan ezt a CD-t, PC-n hibátlanul le lehet játszani. Valami nagyon a határon lehet. Vagy a CD-nél, v. a Panánál, v. mindkettőnél. Csak nem tudom, hogy mi. Ha van javaslatotok, hogy mit lehetne adjusztálni, azt előre is köszönöm.
Sziasztok.
Tudna valaki ajánlani olyan megbízható helyet Budapesten, aki meg tudná oldani az alábbi problémákat? Kis szervizt keresek, (valóban) hozzáértő emberrel. A problémák: Philips CD-926 és 910-es lejátszók: A gyári vagy írott CD-k lejátszása alatt, sokszor teljesen véletlenszerű helyen és időben ugrik egy-egy ütemet a zene. Viszont van, hogy simán végig játszik minden gond nélkül. Philips FA-931-es erősítő: Néha előfordul, hogy bekapcsolás után csak monóban szólaltatja meg a hangfalakat. Ilyenkor fel-letekerem a hangerőt, vagy oda-vissza váltok A, B szelektívet és akkor rendben jön és utána már nincs gond. De ez sem állandó jelenség, mert máskor meg teljesen normálisan sztereóban indul. (utána már nem vált monóba) Persze ha van javaslat szívesen várom, meg tudok nézni pár dolgot de azért nem értek hozzá. (a programozás az én világom)
Hi Mairtin!
Ami az erősítőt illeti, nekem, egy ezer éves AIWA Hifi torony erősítője produkál néha ilyesmit. Gyanúm, hogy a hangerősítő kettős potija közül az egyik -a kezdeti szakaszon- kissé kopott, v. az érintkezés bizonytalan? Mivel ritkán fordul elő, és én is ritkán használom a szerkezetet, ezért nem zavar. Próba szerencse alapon iktass be egy cserét. A CD lejátszóm (Pana) lásd fenti hozzászólásom, hasonlókat produkál. Úgy hogy én is kíváncsian várom a válaszokat.
Az erősítő probléma csak bosszantó, de mivel amúgy is ritkán használom, meg ahhoz szét is kellene szedni a kábeleket, stb. ezért inkább én is hagyom. Sokkal bosszantóbb probléma a CD lejátszó. (viszont örülök, hogy "csak" ennyi a probléma)
Sajnos nem találom a beérkező email-jeim között de valami olyasmit írt valaki, hogy a CD lemez pörgetéskor, függőleges irányba kilendül a lemez, amit a lejátszó bizonyos mértékig korrigálni (javítani) tud, viszont sokszor nem, és ilyenkor ugrik. Ezért valamilyen filléres műanyag (vagy gumi?) tartót kell cserélni ami a fejet tartja. -ha jól emlékszem...
Amint lesz időm elindulok a nyomon. Hátha találok valami kopott, hibás mütyürt. :yes:
Ha megvan a konkrét hiba megnevezése és, hogy mit kellett kicserélni, akkor írd meg ide, hogy én is tudjam. Köszönöm.
Mitől lehet az a probléma, hogy egy régi Philips CD lejátszó eleinte torzítani kezdett, majd teljesen elment a hangja most éppen torzítást lehet hallani a kimeneten. A lemezt lejátssza, lehet lépegetni a számok között. Táp körül keressem a hibát? Vagy a műveleti erősítőkkel lehet gond?
|
Bejelentkezés
Hirdetés |