Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » SMD forrasztás profin
Lapozás: OK   69 / 105
(#) Chipmunk1960 válasza Viktoria211 hozzászólására (») Dec 6, 2014 /
 
Üdv, Most találkoztam én is egy alsó melegítő állomással , de az árát, nem is kicsit, de borsosnak találom. Mivel már megépítettem magamnak az Attila féle forrasztóállomás 2-t, annak mentájára ez is könnyen utánaépíthető szerintem. A 2. gondolat: bevallom őszintén, még nem volt szükségem, hogy ROHS "szabványban" forrasszak. A Flex-ben erre volt elkülönített hely, de sohasem próbáltam. Eddig csak rossz tapasztalataim voltak vele, a kezeim közé került panelekkel, / Pld. a rectifier kis feszítő erő hatására kijött a lyuk-galvánosból /de nem is volt rá igény, hogy a javítást is ennek megfelelően végezzem el. Most viszont akadt egy cég, aki kérte, hogy a javítást, újraforrasztást is ez alapján kéri. Természetesen erre nincsen külön szerszámkészletem a pákahegyeket fémszivacson tisztéra sikáltam, s mikor megérkezett az ólommentes forraszanyag rögtön ki is próbáltam. Kicsit magasabb hőfokon, de teljes meglepetésemre, nagyon könnyen befutotta pákahegyet, a 223-as fluxal, amivel előtte szenvedtem tökéletesen "együtt-dolgozott", nagyon könnyű volt vele forrasztani, nagyobb felületeket is. Az összefolyt IC lábak, egy pillanat alatt, fejtörlés után szétváltak, amivel sokat kínlódtam a normál 60/40%-ossal. Hogy milyen tartós lesz nem tudom, / 1-év garit biztosan kibír / de nagyon elégedett vagyok. Lehet sok embernek, nem mondtam újat, öreg, és maradi vagyok, de "Jó pap holtig tanul" alapon szerettem volna tapasztalataimat megosztani. Ha az 540eFt-os melegítőt sikerül kihoznom 10e-ből, szintén fel fogom tenni.
(#) Zsolt50 válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 6, 2014 /
 
Ólommentessel is lehet normálisan forrasztani ha jól melegít a páka és normális flux van. Ha nem éri rendszeres és/vagy nagy rázkódás akkor akár tartós is lehet. De nyilván nem véletlen használnak továbbra is ólmosat többek közt repülőknél, bizonyos orvosi gépeken, bizonyos járműipari alkatrészeknél. A Weller katasztrofálisan túlárazott termékeket kínál amik néha több sebből is véreznek. Néha az újításaik sem úgy sülnek el ahogy ők gondolják/reklámozzák.
Ennek ellenére azért van jól használható termékük is
(#) Chipmunk1960 válasza Zsolt50 hozzászólására (») Dec 6, 2014 /
 
Igen, ez pontosan így van, nem véletlen használok Solomon pákát, ami megfizethető, és jó szerintem, pár kínaival befürödtem, pedig van hozzá csomó hegyem. most kaptam egy 110V 200W-os böhöm nagy wellert, Most építek hozzá egy PWM-et, hogy használni tudjam, / az a legegyszerűbb szerintem /, igaz, nem SMD -re.
(#) SzervízMacska válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Csak úgy hirtelen, ha egy mezei, hàlózati pákáról beszélünk, az egyutas egyenirányítás egyszerűbbnek tűnik...
(#) Chipmunk1960 válasza SzervízMacska hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Szia, Igen ugyanaz, mint a régi "kattogós" Weller, csak a betét 10 cm hosszú, 12mm átmérő. Azért 110v, mert itt minden "ipari" masinát leválasztótrafóról lehet használni, spec kerek 3 villás dugó. " Időnként a legegyszerűbb ötlet a legjobb Köszi!
(#) Chipmunk1960 válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Sikerült is gyorsan megoldanom, pont belefért a dugvillába! Köszi a tanácsot még-egyszer! Igaz, nem pont SMD-hez való páka

IMG_4528.JPG
    
(#) Buvarruha válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 7, 2014 / 1
 
Jesszusom, mi ez a dildó? Ezzel csatornát is lehetne forrasztani, bár biztos, hogy jó az, hogy világít?
(#) pjg válasza Buvarruha hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Az jelzi, hogy be van kapcsolva.
(#) Chipmunk1960 válasza Buvarruha hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Míg először ki nem kapcsol a mágnes, ilyen pirosan izzik, utána már nem. Próbáltam PWM-el, beállított 110V-on ugyanígy viselkedik.
(#) sny válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Van egy rossz hírem, ha a linkelt forraszanyaggal forrasztottad, ugyanis az ólmos!
Az ólommentes forraszanyagok olvadáspontja 217C (SnAgCu) illetve 227C (SnCu). (A Bizmutos forraszanyagokat nem említem)

forraszanyag
A hozzászólás módosítva: Dec 7, 2014
(#) Chipmunk1960 válasza sny hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Mondom nincsen tapasztalatom benne, / volt rajta egy cimke "ROHS" persze ez kínaiban semmit sem jelent" de színre, keménységre eltér a hagyományostól. Mindenesetre könnyű vele dolgozni.
(#) Buvarruha válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Gyanús volt, hogy milyen könnyen forrasztasz vele és nem volt rá rosz szavad.
(#) Chipmunk1960 válasza Buvarruha hozzászólására (») Dec 7, 2014 /
 
Van itt jó pár guriga, 0,3-1,5mm-ig, de ez magasan veri mindet. Lehet azért mer "csak" rosin, vagyis fenyőgyanta van benne. Visszagondoltam a régi szép időkre, mikor még csak hegedőgyantánk volt, mégis könnyebb dolgunk volt. Épp a héten akadtam rá, vettem is egy dobozzal, mert ettől a sok új kütyütől RM-223,559, kitudja-micsoda, csak fulladozok, a cin meg nem tapad!
(#) SzervízMacska válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Dec 8, 2014 /
 
Szívesen! Bírja az a csöppség?

Akkor ez a W201-es páka lehet...
(#) lucky válasza Buvarruha hozzászólására (») Dec 8, 2014 /
 
Legalább fényszegény helyen is lehet használni...
(#) Beachway hozzászólása Jan 12, 2015 /
 
Üdv kollégák! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Kiforrasztó állomást építek, és ehhez rendeltem meg az alábbi fejet. Bővebben: Link Szépen meg is jött, csak nem tudom mi célt szolgál benne az a pozicíó érzékelő, ami akkor ad zárt kontaktust, mikor a fej végét felfelé emelem? Amikor lefelé tartom, (vagy is forrasztanék vele) nyitódik a kontaktus. Az eredeti Angol szövegben azt olvastam, készenlétbe teszi magát.Ez mit takar pontosan? Kikapcsolja a fűtést?De hát amikor forrasztanék vele, akkor pont lefelé kellene tartani.Ha valakinek volt már dolga egy gyári fent említett fejjel, azt kérem írja már le a tapasztalatát.Köszi előre is.
A hozzászólás módosítva: Jan 12, 2015
(#) ndavid87 válasza Beachway hozzászólására (») Jan 12, 2015 /
 
Szia.
Nekem ugyan ilyen fej van állomással együtt.
Az érzékelő egy reed relé, amit az állomásra szerelt tartóban lévő mágnes kapcsol.
Ha visszarakom a tartóba, akkor leáll a fűtőszál, nem fűt feleslegesen.
Hasznos funkció, és nem is zavaró, mert a fej pillanatok alatt eléri a beállított hőfokot, nem kell rá sokat várni.
Itt egy videó a működéséről.
Sok sikert az építéshez!

Üdv.
(#) Beachway válasza ndavid87 hozzászólására (») Jan 12, 2015 /
 
Nagyon szépen köszönöm. Ez már nem reed relés. Írták is , hogy módosítottak rajta. Egy csőben egy golyó gurul, és ez érzékeli a pozíciót. Minden mágnes nélkül működik.
(#) attila93 hozzászólása Feb 1, 2015 /
 
Sziasztok!

Ki milyen folyasztószert használ SMD IC-k beforrasztására?
(#) Zsora válasza attila93 hozzászólására (») Feb 1, 2015 /
 
Én pl. a fecskendős Amtech NC-559-TF-t használom. Szerintem jó anyag. Kellemes méz illata van.
Forrasztás után a maradékot ajánlott eltávolítani, mivel zselés állagú, így beleragad minden.
(Erre folyasztószer eltávolítót, ill. izopropil alkoholt használok.)
A hozzászólás módosítva: Feb 1, 2015
(#) tomipap válasza Zsora hozzászólására (») Feb 1, 2015 /
 
Azert jobb nem belelegezni. Tenyleg francos egy cucc mert ha legalabb budos lenne az ember konnyebben irtozna tole. De mar majdnem kellemes az illata. Meg merem kockaztatni, hogy erosen rakkelto ettol meg. En is azt hasznalom, marmint az 559-es sorozatot de szigoruan elszivas mellett vagy nagyon odafigyelve.

NC-559-TPF
NC-559-AS Halogen Free (ezt hasznalom en)
NC-559-ASM


Van belole ezen kivul is kismillio.
Amtech-nek van egy reszletes Product overview-ja amibol sok minden kiderul.
(#) Zsora válasza tomipap hozzászólására (») Feb 1, 2015 /
 
Persze hogy ártalmas lehet a gőzük, így én sem szándékosan szimatolom.
(#) puli122 hozzászólása Márc 17, 2015 /
 
Sziasztok!

0402 és hasonló méretű SMD alkatrészeket illetve pl. QFN tokos dolgokat szeretnék beültetni. Ehhez a feladathoz keresek most mikroszkópot, mert úgy gondolom hogy a nagyító nem lenne elég.

Erről több helyen is olvastam jókat, mit gondoltok: SE400-Z
Nem dolgoztam még mikroszkóp alatt, de azt írják róla hogy elég nagy a munkatér alatta, emiatt kényelmes a munka. (befér egy átlag páka függőlegesen állítva alá)

Ami még nagyon tetszik, a szabad pozicionálás miatt: Conrad mikroszkóp

Viszont mindet eléggé drágának találom, főleg úgy hogy egy nagyítót 15eFt körül már lehet kapni. Megér ennyi pénzt szerintetek, vagy maradjak a nagyítónál?

Köszi előre is!
(#) patexati válasza puli122 hozzászólására (») Márc 17, 2015 /
 
Hát a Conrádos az elég húzós mivel csak az állvány kerül annyiba
(#) Chipmunk1960 válasza puli122 hozzászólására (») Márc 17, 2015 /
 
Szia, Hát ez a Te szemedtől függ... A forrasztást meg lehet csinálni mikro nélkül is, s utána nagyítóval ellenőrizni. Én alapban egy Powerfix Lidl-ist használok, + van egy pici 60x-os kínai, azzal tényleg mindent látni, s csak pár € volt.
(#) puli122 válasza patexati hozzászólására (») Márc 17, 2015 /
 
oppsz, valóban, ezt észre sem vettem Így tényleg húzós az ára
(#) puli122 válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Márc 17, 2015 /
 
Elég jó a szemem még, a kérdés inkább az hogy a 3 dioptriás (1,75x-ös) nagyítás mennyire segít a valóságban munka közben, vagy inkább csak zavar. Ennyit tudnak általában az állványos lámpás nagyítók: Conrad nagyító
(#) tomipap válasza puli122 hozzászólására (») Márc 18, 2015 /
 
Az 1,75 keves de a 10-20 szoros nagyitas rengeteg. Beszukul a latoter es kifolyik a szemed ha hosszabban kell igy smd-t butykolni. En 4-6x nagyitassal dolgozom es az iparban is ezzel talalkoztam tobbnyire ilyen eseteknel. Szerintem a 20-40-x kinai mikrok hasznalhatoak de nem kimondottan erre valok. Az meg mas kerdes, hogy mennyire kinzod veluk a szemed.
(#) Chipmunk1960 válasza puli122 hozzászólására (») Márc 19, 2015 /
 
Amit írtam Lidl-s 8cm átmérőjű, de van benne egy 2cm-es karika aminek 5x a nagyítása. Az használható, a nagy nem-nagyon. Az általad linkelt nagyítóhoz hasonló asztali is szokott néha lenni az itteni Lidl-ben 20-30€ közötti áron. Én nagyító nélkül forrasztok, csak ellenőrzésre használom utána. A nagy nagyítás, jó, mikor kopott jelöléseket kell leolvasni, pöttöm smd-k ről.Az is igaz, hogy -2,5 es szemüveget hordok, ami azt jelenti, hogy a szemembe van építve egy ugyanakkora, nagyító, mikor leveszem.
(#) tomipap válasza Chipmunk1960 hozzászólására (») Márc 19, 2015 /
 
Nagyito nelkul forrasztod a 0402-t is? Azzal en mar nem jutok dulore szabad szemmel. Marmint pl egy MacBook Air alaplapon amikor 1cm2-en van 40 db akkor ott mar elvereznek ha nem lenne optikai segitseg.
Következő: »»   69 / 105
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem