Fórum témák
» Több friss téma |
Tisztelt felhasználók!
Kéretik a politikai és egyéb felekezeti ill, obszcén viccek bemásolását mellőzni szíveskedjetek.
Uri Geller elárulta magát, youtube-on. Ha kell hozzá magyarázat, kérdezzetek!
Szerintem ez nem lenne jó ötlet, bár nem vagyok rendőr.
Ahogy a KRESZ-ből emlékszem, egy jármű előre csak fehér, hátra pedig piros színű fényt bocsáthat ki, ezen kívül borostyánsárga irányjelzővel kell ellátni, és fehér tolatólámpával rendelkezhet. Minden további szín, illetve elhelyezés tilos (beleértve a sokak által kedvelt kék ledeket is). A figyelmeztető (sárga) villogó, ha jól tudom, a Közlekedési Felügyelet engedélyével helyezhető ki, illetve működtethető, a megkülönböztető (kék, piros-kék) jelzéshez és hangjelzéshez már vizsgáztatás is kell az engedély kiadása előtt. Elvileg figyelmeztető jelzésnél szabálysértést, megkülönböztetőnél bűncselekményt követ el az, aki engedély nélkül használja. A rendőrök mindenesetre (teljes joggal) harapnak az ilyesmire, részemről valami poros szaharai utat ajánlanék a bemutatóhoz, nem pedig az Üllőit...
1:17mp-nél uri felnyúl a füle mögé rejtett mágnesért...ennyi... csak azt nem értem, hogy akkor már miért nem építettek az iránytűbe egy távirányítós elektromágnest? a megfelelő jelre valaki a nézők közül, vagy a színfalak mögül irányíthatta volna az iránytűt... senki sem vette volna észre.
Szerintem az a nyitja, mikor a második sikertelen kísérlet után megpiszkálja az ujját. Valószínű mágneses gyűrűje volt..
Szerk: tényleg a füle mögűl, ez nem tűnt fel..
Búcsúbeszéd a villanyszerelők főnökének temetéséről:
- Jó vezető voltál, mindig nagy volt körülötted a feszültség. - De most, hogy kiverted a biztosítékot, földelünk. A Magyar futbal ma. A magyar válogatott barátságos meccset játszik a Wembleyben. Az angolok kellőképpen "komolyan" veszik a találkozót. Úgy döntenek, hogy sörözni mennek, elég, ha csak Rooney játszik egyedül, a magyarokat egymagában is megveri. Ahogy iszogatnak a kocsmában, jön is a hír, hogy Rooney a 4. percben gólt rúgott, 1:0. Elégedetten emelgetik a korsókat, de újabb hír valahogy nem jön. A 85. percben érkezik a hideg zuhany: a magyarok egyenlítettek. Az angol játékosok azonnal a buszba ugranak, és irány a stadion. Ott kapják a hírt, hogy a hosszabbítás második percében a magyarok újabb gólt rúgtak és megnyerték a meccset. Rohannak az öltözőbe, Rooney ül az egyik padon és nagyon lógatja a fejét. Rögtön nekirontanak: - Wayney, mi történt? Hogy veszíthettünk?!? - Ne haragudjatok, fiúk, nem sokat tehettem, még a 13. percben kiállítottak... A veréb nekirepül a motoros bukósisakjának és elájul. A motoros megsajnálja, hazaviszi. Beteszi egy kalitkába. Kenyeret, vizet tesz elé, majd elmegy otthonról. A veréb felébred, körülnéz: - Rács! Kenyér! Víz! A francba! Csak nem halt meg a motoros??? Ember a TV szerelőnek: - Ültem a fotelban, néztem a TV-t, miközben egy 100-as szöggel piszkáltam a fülem. Egyszer csak elment a hang!
de nekem komolyan van egy kék kempingem amit én festettem rendörkékre és van szirénám meg villogom(kék és forog mint az igazi).és még azzal fokoznám a dolgot hogy egy fekete poloban lennék ,elöre azt irnám hogy BÜNTETÉSMEGELÖZÉS hátra pedig azt hogy BÜNVÉGREHAJTÁSI INTÉZET JOZSEFVÁROS....
Nagyot néznék, ha meglátnám a bringádat működés közben Egyébként én is gondolkoztam azon, hogy használjak-e szirénát a biciklimen.
Idézet: „- Jó vezető voltál, mindig nagy volt körülötted a feszültség. - De most, hogy kiverted a biztosítékot, földelünk. ” Ez nagyon tetszik üdv!
Pedig én is komolyan gondltam, de szép lett volna a camping bicikli kéklámp-szirénával 25 km/h-val "száguldozna". Néztek volna.
A székely nézi, amint a kakas kergeti az ólban a tyúkot, hogy meghágja. Gondol egyet, belemarkol a kukoricába, és egy marékkal bedob a kakas elé. A kakas megáll, elgondolkodik, majd elkezdi összecsipegetni a kukoricát. A székely felnéz az égre, majd így szól: -Ó, Uram, add, hogy soha ne legyek ilyen éhes.
Egy férfi eltéved a hőlégballonjával.
Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá: - Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok. A nő a földön így felel: - Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van. - Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi. - Az vagyok.- feleli a nő - Honnan tudta? A hőlégballonos férfi így válaszol: - Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban. A nő erre így vélekedik: - Maga pedig szerintem szocialista politikus. - Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta? A nő azt feleli: - Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de most már én tehetek róla! -- Ma úgy vagyok a munkakedvvel, mint egyszeri lány buli után. Vagy megjön,vagy nem.
Ez nagyon tetszett
A munkakedvről szóló kijelentéssel pedig maximálisan egyet tudok érteni...
Nem vagy vele egyedül... De mit lehet tenni, nagy úr a muszáj.
A kis történet egy 6.-os fiúcskáról szól, aki roppant okosnak találta magát, de ez nem tetszett a szomszédainak. Gondolták, egy kis "kész átverés show-ot" tartanak neki, amitől - vélhetően - egy kicsit elgondolkodik.
A fiúcska nemrégiben kapott egy igen drága telefont, amiben - természetesen - FM rádió is volt. Itt jött az ötlet, hogy generálnak hozzá adást, aminek pillanatok alatt a fiúcska is aktív résztvevője lesz. Ehhez természetesen ki kellett dolgozni a forgatókönyvet, hogy a történet hihető legyen, valamint azt hozzászámítva, hogy egyszer se fordulhasson elő az a helyzet, hogy a fiúcska "kitérjen" az előre szerkesztett adásmenetből, mert korrigálásra az előre felvett műsoranyag nem ad lehetőséget. Ez szerencsére nem következett be, a hanganyag szerkesztői alapos munkát végeztek. Előtte természetesen beszámoltak egy új adó felfedezéséről, amelyeknek "elég érdekes" a profilja. Remek - máshol nem sugárzott - számokat ad, és a legnagyobb fegyvertény, miszerint igen nagy nyereménnyel kecsegtető kvízjátékokat játszanak az utca emberével, de nem a szokásos, riporteres, közvetítőkocsis módon, hanem a NASA-tól pár percre - igen nagy költséggel - "kibérelt" felderítő műholddal. A történet szerint ez a műhold a rádió monitorához kapcsolódik arra a rövid időre, míg áthalad a fejük felett. Ekkor az éppen aktuális településrészen "kinéz" magának a monitor mögött a stúdióban ülő műsorvezető egy-két embert - akik esetleg hallgatják az adást, és ráismernek magukra, ill. a környezetünkre - felszólítják, hogy heves integetéssel, ugrálással reagáljanak déli irányba, hogy a rádióból - a műhold segítségével - is láthassák mindezt. Ekkor kezdődhet a kvíz-játék. A helyes válaszokat heves ugrálással, integetésekkel kell jelezni. Miközben a zsebben ott lapult az mp3 lejátszó, amin az előző napokban kitalált ötletek szerinti adás futott, hozzákapcsolva egy mini FM adót, megszületett a virtuális rádióadó. Voltak kívánságok pl., amelyekben éppen a kedvenc számait kérték. Aztán jött a fénypont, miszerint Budapest fölé ért a műhold. A rádió által irányított műhold "rázummolt" a fiúcskára, majd elmondta, milyen ruházat van rajta, hol tartózkodik (természetesen ekkor már az utcán volt), ill. kik vannak körülötte. (hát, persze, hogy az mp3 játszóval, és miniadóval felszerelt emberke. "Lefuttatott egy személy felismerő programot" is a műsorvezető, aki kis billentyűzethang után megmondta a fiúcska nevét, korát is, valamint még egy-két személyes adatát is. Azt az elképedt tekintetet, elkerekedett szemeket soha nem lehet elfelejteni. Aztán a fiúcska igenlő ugrálása, integetése után kezdődött a játék. 20 másodperc sem telt el, mikor 100.000 HUF nyeremény várt rá. Természetesen ezt az egészet az utolsó kérdéssel elvesztette. A sírásra görbülő szájat "meglátva",meg a fiatal korára való tekintettel a műsorvezető beszélt a szerkesztővel, hogy nem lehetne-e még egyszer nekifutni a játéknak. Természetesen lehetett. És megvolt a nyeremény. A műsorvezető közölte vele, hogy a nyeremény átvételét mobilszámon tudja megbeszélni. Megkapta hozzá a saját mobilszámát. Persze, hogy nem vette észre. Nem akarok untatni a további részletekkel senkit, lehet, hogy ez így nem vicces, de a fél utca "bepisilt a röhögéstől", mikor a fiúcska ott ugrált, hadonászott a nem létező műholdnak, hosszú perceken keresztül. A legnagyobb elismerés mégis a technika "hordozóját" illeti, mert neki a tűzvonalban sem szabadott elröhögnie magát, mert borult volna minden. Aztán kiderült hamarosan minden, a részleteket is ismertették a fiúcskával. A mai napig őrzi gépén az mp3-ról felmásolt hanganyagot, és jókat kuncog rajta, mikor meghallgatja. Sőt, kívülről fújja az egészet, és saját bevallása szerint is sokat tanult belőle.
Érdekes történet, és úgy érzem, lehet akár valóságalapja is
A hangya egész nyáron dolgozott, gyűjtögetett, és szorgoskodott, hogy
legyen miből élnie télen. A tücsök eközben nőket hajkurászott, dorbézolt, sportkocsikkal száguldozott, és vadul kábítószerezett, egyszóval hajszolta az élvezeteket. A hangya nem győzte figyelmeztetni, hogy meglesz még ennek a böjtje, de a tücsök továbbra is folytatta ezt a hedonista életet. Aztán jött a tél, és mind a ketten megdöglöttek. ********* "Helikopter zuhant a helyi temetőre. A mentőalakulatok eddig 1300 holttestet ástak ki a törmelékek alól..." Idézet: „"Helikopter zuhant a helyi temetőre. A mentőalakulatok eddig 1300 holttestet ástak ki a törmelékek alól..."” Te jó isten |
Bejelentkezés
Hirdetés |