Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Akkumulátor töltő
Még valaki fűzne pár gondolatot a töltős dillémámhoz?
Üdv.
Hello!
Én úgy gondolom, nem kell ebből akkora ügyet csinálni. Ilyen szabályzót valaha több példányban elkészítettük, és mind működött. Feszültség szabályzó mindenesetre kell, de áram szabályozás felesleges. Ismereteim szerint a generátor úgy van elkészítve, hogy egy fordulatszám felett visszahajló karakterisztikája van. Alatta pedig akár 35A-al is tölthet. De ez úgy sem tart soká, mert az aksi feszültsége erre a töltőáramra felemelkedik, és ekkor már egyből "magától" csökken a töltőáram. üdv! proli007
Kolléga Úr állandómágneses generátort említett, ami mellé hálózati 230 V-ról üzemelő Reszursz-1 akkutöltőt szeretne tenni. Ami egyrészt nem arra készült, másrészt a gerjesztésszabályzó nem megoldás.
Erre igazából a már korábban ajánlott kapcsolóüzemű feszültségcsökkentő volna a járható út.
Az igazság az, hogy nagyon vártam hozzászólásod. Ezt a kapcsolást alkalmazhatom akkor is, ha a generátorom állandó mágneses forgórészű? Ez nem épp egy gerjesztéses töltő áramkőr?
Ede
Köszönöm megjegyzésed, de nem nagyon lőnék verébre rakétával. Egy új töltő-szabályzó kb 150-200Eur között mozog és ha információim nem csalnak, akkor sönt-szabályzóként müködnek. Erre keresve ezt találtam. Mondták többen, hogy az eredeti kapcsolás is jobban melegszik, ha nincs fogyasztó, de az általam talált kapcsolásban tirisztor-nyításkor bizony zárlat van. Így nem károsodik a dinamó?
Hello!
Bocs mind kettőtöktől! Akkor sajnos figyelmetlen voltam. Állandó mágnesű generátornál, már csak a főáramkörben lehet szabályozni, és ott valóban a PWM lehet a nem könnyű, de járható út. üdv! proli007
Nem dinamó, hanem generátor! A váltakozó áramon a tirisztor a periódusváltáskor lezár. Gondolom, valami terhelőellenállás is van sorbakötve vele, de a rövidzár se elképzelhetetlen, csak nem szép megoldás. Az áramkorlátozást a generátor fizikai kialakítása végzi. Nagy légrés...
Hali
Mar bocsanat de ez a kapcsolas azert hagy maga utan 1-2 ketseges kerdest. Induloban Pl a Q1 tranzisztort 10 amperosra valasztotta, majd utana mereszen berakott 3 100 mA-s diodat . A masik ami nem teljesen ertheto, hogy a generatort miert kell rovidrezarni? Csak hogy hamarabb tonkremenjen?. Akkor inkabb csinaljon egy PWM-es soros szabalyzot, es tulfesz eseten nem fog terhelni feleslegesen. Kulonben is azt irja az urge, hogy ez egy elmeleti projekt, es soha sem kerult beepitesre, es uzemben kiprobalasra.
A dinamót nem raktam zárójelek közé, pedig akartam, mert csak poén volt. Szóval akkor egy próbát (meg egy pár tirisztort ) megér a rajz?
Ede
Igen, nekem is eléggé zavaros és főképp furcsa a megoldás. Ami bíztatott, az a melegedéssel kapcsolatosan fent említett story. Viszont PWM-es kapcsolás utánn meg csak akkor könyörögnék szintén nálatok, ha ezt a témát kimerítettük.
Ede
A PWM nem szükségszerűen bonyolultabb ennél, de a PWM-esnél sokkal egyszerűbb is van. Step-down konverter. Millió változatban található, biztos akad neked is megfelelő. Ha nem találsz, majd valaki nagyon ráérő keres egyet. Egyébként az ilyen primitív szerkezetekben a generátor terhelésével szoktak stabilizálni. Megadják, mekkora égőt kell betenni. Azzal pont jó, de ha bármelyik kiég, durran vele a másik is.
Idézet: „A masik ami nem teljesen ertheto, hogy a generatort miert kell rovidrezarni? Csak hogy hamarabb tonkremenjen?” Mint motorszerelő válaszolok: Minden egyes állandómágneses gerjesztésű háromfázisú generátorral szerelt motorkerékpáron ilyen elven van megoldva a szabályzás. A működés ismert, a rövidzár semmi kárt nem tesz. Még csak nem is melegszik jobban az állórész, mert olyan rövid ideig tartanak a rövidzárak. Akku nélkül persze nem ajánlott használni. El van fűtve a felesleges teljesítmény, tehát ez egy hátrány, de ettől függetlenül tökéletes konstrukció.
Hali
Azt nem tudom hogy tenyleg van-e ilyen szabalyzo, de a rovid ido az nekem nem teljesen valos. Amikor a generator fazistekercse eleri a bealitott erteket, akkor a tirisztor begyujt. Ez pedig csak a szinuszhullam felenel, vagy elotte kovetkezhet be. Akkor pedig minimum az ido 50 %-a rovidzar. Persze az aram addig folyik ameddig a felhullam "0" feszhez er. Utana a tirisztor kiolt. Idézet: Ezt azert nem irom ala. Akarhogyan meretezem az alloresz tekercset, a rovidzarkor az a maximalis aram fog folyni, amit a korben levo impedanciak meghataroznak. Ez pedig minden esetben hofejlodessel jar. A hofejlodes pedig mint tudjuk, azert igenybeveszi az alkatreszeket. De vegulis nem erdekes az ugyfel ki tudja fizetni azt a par (szaz ) eurot idonkent a javitasert. Igy a gyarto jobban jar. Na persze a muhelyeknek is lesz mindig munkajuk. „a rövidzár semmi kárt nem tesz”
Persze, igazat adok neked, de ha nem is ez a legjobb megoldás, mégis elég egyszerű, ezért használják a gyártók. Mellesleg nem a generátor szokott tönkremenni, hanem a szabályzó (ott is csak apróságok: egyenirányító egyik-másik diódája, tirisztor, persze cserés az egész, nem javítható). De mit is csodálkozunk rajta, mikor egyes típusoknál a kipufogó fölé szerelik a feszszabályzót. Valóban, nem olcsó a szabályzó, 10-45eFt-ig (vagy még drágábban is) találhatóak.
Idézet: „De vegulis nem erdekes az ugyfel ki tudja fizetni” Bár úgy lenne! Amikor megtudja, hogy mi a rossz, mit kellene cserélni, és mennyibe fog kerülni, inkább elviszi. Pedig előtte még nagyon sürgősen kellett neki a gép.
Tanúsíthatom, hogy a legtöbb háromfázisú, motorkerépáron alkalmazott szabályzó ilyen durvának tűnő söntszabályzást valósít meg. Nagyfordulatú, "speed" motoroknál ez az egyetlen járható út, mert a generátor feszültsége üresen, vagy részterhelésnél nagy értéket ér el, sokszor a 200V-ot is meghaladja. Így már nem is olyan kifizetődő PWM szabályzót alkalmazni, áteresztős rendszerű szintén nem jöhet szóba. Ráadásul ezek a fajta szabályzók, ha meghibásodnak nem teszik tönkre a kényesebb elektronikákat, mert jellemzően valamelyik tirisztor adja fel-kerül zárlatba.
Mindenkinek szép napot!
Nos, a téma kimerítve, leírom tapasztalataim, bár nem vagyok bíztos abban, hogy ez a megfelelő topic, de majd valaki csak tudni fogja hová tenni. Szóval: megrendelődött egy új töltő relé, a csatlakozók rajta a következők: - váltakozó áram - két láb - az állandómágneses generátortól - "pozitív láb" - külön piros vezeték az akuig, bíztosítva 15A-re - "vezérlő láb" - megszakítva a kontaktkulcs által; akufeszültség jelenik meg, ha ráfordítom a kulcsot; ezen a ponton érzi az aku feszültségét és állítja le a toltést 14V-nál (sajna itt nem14,4V) - "visszajelző láb" - testre köti az elektrónika, ha a "vezérlő lábon" a feszültség 12V alatt van, igy a műszerfalon kigyúl egy izzó. - relé doboza - aluminium hűtőbordás, test, negatív polaritás Tapasztalataim: - Relantin: töltőáram a "pozitív láb"-on 6A, rágázolva: ki sikerült égetni a 15A-es bíztosítót (egy 20A-est is majdnem), ergo túláram védelem NINCS!!! Ezért, ha az aku kimerült, egyszer mindíg ujra kell azt tölteni, mert ha a fordulatszámot növeljük, mint ahogy azt bíztos tenni is fogjuk autózás közben, a bíztosító elfüstöl. Ez azért megkövetel egy olyan akut, ami nem merül le egy egyszeri izzítás-indítástól. - Igen, a töltő melegszik, de sokkal jobban, ha már nincs fogyasztó. Ez alátámasztja azt az elméletet, miszerint sönt-szabályzó elven müködik. Mármost, ha proli007 lenne olyan kedves szánkba rágva adni egy olyan továbbfejlesztett söntvezérlős kapcsolást, mely a töltőáramot leszabálzozná cca. 15A-re, bíztos lehetne még érdekes dolgokat tenni. Én személy szerint nem építettem meg az általam már feltett söntkapcsolást, mert nem találtam normálisnak a töltőáram korlátozatlanságát egy 2.5mm2-es vezetéken, úgy hogy az aku az anyósüllés alatt van. ) Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat. Ede
Egyetlen autóban sem találsz a töltővezetékben biztosítékot.
A rendes autók generátora is indítás után annyi áramot nyom vissza az akkuba, amennyi belefér. Nem sokáig, mert hamar visszamegy a normál töltőfeszültségre és ott lecsökken az áram. Lazább ékszíjnál egyből meghallani, mert "felsír" ahogy megcsúszik. A tirisztoros sönt feladata nem az áram korlátozása, hanem a feszültségé.
Kedves erbe!
"Egyetlen autóban sem találsz a töltővezetékben biztosítékot. A rendes autók generátora" nem allandomagneses, hanem gerjesztett forgoreszu. Ez nem egy "rendes" auto, hanem egy jogositvany nelkul vezetheto Ligier Ambra. "A tirisztoros sönt feladata nem az áram korlátozása, hanem a feszültségé." - igaz, de nem is allitotta senki ellenkezojet. udv, Ede
Konklúzió: a söntszabályzóval szerelt állandómágneses generátoroknál sincs szükség a töltőáram korlátozására, ha egyébként a generátorteljesítmény arányos a töltendő akku kapacitásával, és az egyéb fogyasztók jelentette terheléssel.
A sajátkészítésű szabályzóimat én is elláttam eleinte ilyen biztosítókkal (3x20A) a generátorról jövő fázisvezetékeken, a tekercsek védelmére, de csak bonyodalmat jelentett. Az akku kis belső ellenállása miatt pedig a töltőáram igaz, hogy szélsőségesen nagy értéket is fölvehet,de nem jelent akkora gondot, hogy biztosító kelljen az áramkörbe.
Első körben az a kérdésem, hogy ez milyen akku?
Milyen az a VRLA battery? A második kérdésem az, hogy ez tölthető-e ezzel a töltővel, mert ilyenem van. Bővebben: Link És hogy ha nem jó ez a töltő hozzá (tönkre teszi), akkor szeretném ha ajánlanátok egy egyszerű töltőt ehhez amit megépítenék.
Valve-regulated lead-acid battery. Tehát van rajta biztonsági szelep.
Sima normális "zselés", azaz gondozásmentes akku. Gyakorlatilag bármivel töltheted, ami megfelel az akkun írt áram és feszültségértékeknek.
Hello!
Én szívesen segítenék, csak épen nem tudok. Nincs tapasztalatom semmi, ilyen állandó gerjesztésű generátorral. Így hát csak hangosan gondolkodom.. - Ha Shunt szabályzót készít valaki, akkor ott más esély nem lehet, mint a felesleges energiából hőt készíteni. De ha nem ismert a generátor belsőellenállása karakterisztikája, terhelhetősége.. sem, akkor meghasalni sem lehet, mekkora terhelést kell készíteni, hogyan érdemes szabályozni. De a komoly teljesítmény miatt, szinte biztos, hogy csak kapcsolóüzem jöhet szóba, vagy az ominózus tirisztorok. De mivel a generátor nem csak egy ellenállás, hanem egy induktív "forgó trafó" is, lehet egész más dolgok mozgatják a működését. Szóval ennek lelki világáról sokkal többet kellene tudni.. De működése egy komoly generátornak, biztos nem vethető össze, egy motorbicikliben alkalmazott kis erőműnek. (Gondolom én azok alapján amiket eddig láttam.) - Egy soros szabályzó készítésénél is lehet sok gond. PLD. hogy leszabályozás esetén a feszültség az "egekbe" nőhet, ami az egyenirányítók, primer eszközök biztos halálát jelentheti. - Nem is igazán értem, hogy ha ez a generátor egy gyári autóban van, akkor miért választották ezt a típust, és ha igen, akkor annak oka volt és léteznie kell gyári szabályozásnak is, ami megfelelő. (Nem vagyok naiv, nem gondolnám, hogy én többet tudok bármiről is mint annak gyártója. De nem csak a tudásunk, a lehetőségeink sem egyformák.) - Ez a probléma igen hasonlít egy szélkerékre, ahol a mágneses gerjesztést, vélhetően a kis alapfogyasztás és alacsony induló fordulat miatt teszik bele, valamint hogy álló helyzetben ne legyen gerjesztőáram fogyasztása. De ott is Shunt szabályozást láttam képen, (szép kis "infrakályha" kucorodott az árboc oldalán ) mert gondolom nem lehet ott sem terheletlen a szélkerék, mert elrepülnek a lapátok. - Én biztosan lecserélném a generátort, vagy ha gépész lennék, hidraulikus olaj kuplunggal szabályoznám a generátor fordulatszámát. (Vagy valami ilyesmi.) - Amúgy azt sem értem, hogy az a feltételezés, hogy lemerül az aksi, miközben a túltöltődés a probléma. De ha az aksi lemerül, akkor általában a belsőellenállása is megnő, ezért kezdetben nem is képes jelentős áramot felvenni. Ha meg már "észhez tért", akkor meg már had egye a villanyt.. De én is úgy látom mint Mex, hogy ha a töltési feszültség korlátozásra került, akkor már nem szükséges áramszabályozás. Főleg, hogy az aksi töltése közben egyéb nagyfogyasztókat is illik ellátnia a generátornak. - Ezek szerint ez egy ilyen kis autó, aminek gondolom, nem egy hatalmas motorja van. Ha a generátort Shunt stílusban terheljük, akkor feleslegesen 5..600W terhelést okozunk a motornak. Mennyi értelme van ennek? (Anno amikor még Dacia-m volt, az alapjárat ütemesen ingadozott. Rájöttem, hogy a generátor a termelés közelében van, és ez okozza. Miközben villanyt igazából nem is termelt a valóságban, mert a 2A gerjesztőáram nagyobb volt, mint generátor kimeneti árama. Ezért alapjáraton lekapcsoltam (automatikusan az elektronikus gyújtásommal) a gerjesztő áramot, és láss csodát, az alapjárat egyenletessé vált, és sokkal alacsonyabbra le lehetett vinni mint eredetileg. Egyszóval, még azt a "nagy böszme" motort is terhelte a nem is termelő generátor, nem is egy kicsit. De a kocsi többet is fogyaszt, ha 2-300W villamos fogyasztó van rajta. Persze nem egy Zsiga benzintemetőről beszélek, hanem pld. a volt 1.1-es kis Ford-omról. Az ok és okozat teljes mértékben kimutatható volt.) Mondom ezeket úgy hogy nem vagyok autószerelő, csak vezető. Tehát nincs szándékomban egyéb vitákat indítani.. üdv! proli007
Sziasztok.
van nekem 9.6 voltos akksim, nicd, ebből van 3 db, sajnos miliampert nem tudok, bébielem méretűek egyenként az akkuk, sorba van kötve 8. Van saját töltőelektronikájuk, de egyszerre csak egyet lehet vele tölteni. Namármost ha a 3-at összekötöm párhuzamosan, és az eredeti töltőelektronikán töltöm 400 mAh helyett 1.5 amperral, akkor lehet valami baj, vagy valami gond? A töltőelektronikán 1 volt esik, bírnám rendesen tölteni 12 voltos táppal?
Az nem probléma, hogy az én töltőm úgy van beállítva, hogy 14,3V-nál kapcsol le?
Ennek az oldalán az áll, hogy ciklikus töltéssel lehet 14,4-15V a töltő feszültség, már ha jól fordítom. És mi az a 20HR a 7AH után?
Persze, mehet addig a töltés. A ciklikus üzem egyébként azt jelenti, hogy feltöltöd, leveszed a töltőről, használod valamilyen eszközben, majd ha lemerült, újra feltöltöd.
A 20 óra a kapacitással (7Ah) van kapcsolatban, erre a kisütési időtartamra van meghatározva a kapacitása. Tehát a töltéshez semmi köze.
Szia
kérlek szépen tegyél fel nyáktervet is a kapcsolásról kedvem volna kipróbálni üdv alika
Pár napja feltettem a szomszédos topicban (itt) pár kérdést NiMH (és NiCd) akkutöltő építéshez kapcsolódóan. Azért írok ide is, mert ott nemigen kaptam választ, hátha ezt többen olvassák. Előre is köszönöm.
Olyan kérdésem lenne felétek, h megépitettem ezt http://www.bgsf.eoldal.hu/cikkek/egyeb-aramkorok/automata-akkumulatortolto az akutöltöt és nem müködik ha felcserélem a bemenő polaritást akk megvan a kimenő 14.4 fesz csak nagyon melegszik a trafo + az egyenirányitó mi lehet a probléma? Még kezdő cipőbe járok
Hello!
Többször foglalkoztunk ezzel a kapcsolással, szerintem olvasd át a hozzászólásaimat ezzel kapcsolatban. De ez a "ha felcserélem a bemenő polaritást" nem is érthető. Még az sem, mit cseréltél fel. De ha az aksit, és a készülék még nem is működik, akkor az elég merész volt. Először talán tudni kellene működtetni. Mérni valamit, nem össze-vissza kötözgetni, mert abból csak a károd fog származni. Amúgy ha már jól működik már, akkor fordított polaritású, vagy lemerült aksi esetén nem fog egyszerűen működni. üdv! proli007
bontott alkatrészekből raktam ösze ugy hogy gondoltam ha már nem megy füstöljön egyet s ekkor lám megvan a 14.4 fesz ami kell a töltéshez ha rákötöm az aksit akk az amper mérő felugrik 8A ra . a bemenő áramnak cseréltem meg a + és - de igy az a probléma h melegedik a trafó + egyenirányitómindent kimértem és azt tettem ami a kapcsoláson van. Ez a fura számomra h ha felcserélem a + és - akk miért megy de valami nem okés mert melegszik mi lehet a gond? Egyedül a C1-nek tettem 2200as 35v ost mert csak az volt kéznél
|
Bejelentkezés
Hirdetés |