Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Villanymotor bekötése
Nem gondolom, hogy akkora folytást jelentene a csukott ablak, hogy egy ilyen kis teljesítményű ("nagy" tekercs ellenállású) motor leégjen. Mindenesetre hülyeség biztos megoldás egy bontó végállással figyelni az ablakot, vezérelni a működést.
A kapcsolási rajzon megadott ütemadó időzítő relén tetszőleges időket be lehet állítani, akár 100 napot is. Az elemeket praktikusan be lehetne építeni pl. egy négy modulos kiselosztóba, ilyenbe vagy ha tömítettebb kell ilyenbe. Szintén ide lehetne berakni egy moduláris ki/be kapcsolót is.
Köszönöm! Megpróbálom.
A leégésről annyit, hogy magán a motoron nincs semmilyen hűtőventilátor, mint mindegyik másikon. Itt a hűtést maga a ventilátor lapátkereke adja. Nincs külön semmi, minden egyben van. Persze tanácsot kérek, és nem kritizálok. A többi meg nagyjából meg is felel az általad leírtaknak, és még 1 gondolat a bontóérintkezőre, nem akarok semmi bajt, tüzifa tároló szellőztetésére kell tehát minden kis bajt szeretnék minimalizálni. A száraz fa, és a szárítandó fa egyaránt veszélyes.
Tisztelt fórumozó Társak!
Kérem a képen látható motor bekötését írja már le valami tőlem nagyobb tudású társ. Segítségeteket előre is köszönöm. Üdv: csibai
Szia! Nem kell tőle megijedni de azért mérni azt kellene, hogy melyik tekercs a kisebb ellenállású, mert az lesz a főfázis és a nagyobb a segéd. A kondenzátorok értékei adottak és azokat, meg a betápot a mellékelt rajz szerint kösd be. (állandó üzemi kondenzátoros motor indítási segéllyel, 25µF/130uF).
A hozzászólás módosítva: Máj 8, 2018
Nagy-nagy köszönet "VIM" kollégának a több témában is nyújtott sok segítségért!
Nagyon jó, hogy ilyen segítőkész jószándékú emberek gyűltek itt össze. üdv: csibai
Már működik is vagy csak előre ittunk a medve bőrére?
Szia VIM!
Sajna nem, még kondit kell vennem mert az nincs hozzá. A vejemnek szeretnék egy kis faesztergát buherni belőle.
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy tudja-e esetleg valaki, hogy a Dremel 300-as vagy 3000-es multifunkciós gép motorja milyen minimális fix feszültségtől indul, ha direktbe szeretném kötni. Szeretném kipróbálni a kapcsoló kihagyásával, mert nagyon erőtlen, még teljes sebességgel is kézzel megállítható. Azt szeretném kinyomozni, hogy a kapcsoló a hibás, vagy a forgó résszel lehet a baj. Az állórészt néztem, az jó. Illetve ha van más megoldása, hogy tudom a legbiztosabban kiszűrni egyik és a másik lehetőséget? Köszi a segítséget és üdv: spgabor
Szia! Találsz róla robbantott rajzot, hogy mi is lehet a hiba Bővebben: Link. Részletes bemutató. Esetleg javítás.
Igen, ezeken túl vagyok. Legalábbis a kapcsoló cserélhető alkatrészeinek javításán. Azért is érdekelne, hogy a motort hogyan kellene meghajtani, vagy megvizsgálni az állapotát. Ha esetleg az hibás, akkor nem foglalkozok vele többet, mert annyit nem ér már.
Üdvözlet! Dremel 3000-esem van. Simán lefogtam a legkisebb és a legnagyobb fokozatban is. Persze csak 2-3 mp-ig.
A hozzászólás módosítva: Máj 14, 2018
Szia!
Nekem nem csak az a baj, hogy le tudom fogni, hanem bizonytalanul is forog. Bár ez akár még a kapcsolóra is foghatom, de teljes fordulaton is bizonytalan volt, ami viszont már nem kapcsoló. Végigmértem a netes leírások alapján a forgórészt és a kommutátoron van egy lapka, ami a többi lappal mérve nem nagyságrendileg azonos ellenállás értéket mutat, hanem több Mohmot. Úgyhogy szerintem a forgórészem ott szakadt lehet és a hiba az miatt jelentkezik elsősorban.
Az a bizonytalan forgás mit takar?
Olyan volt, mintha változna a fordulatszáma. De most összeraktam délután még egyszer és most nem tapasztaltam, így lehet, hogy valami kontakt hiba okozta.
Amit észrevettem, hogy nagyon szikrázik a szénkeféknél és érezni a szagát is, amikor megy. Mivel új kefék vannak benne, látni, hogy nem fekszenek fel teljesen a kommutátorra, hanem csak a szélük kopik. Ettől függetlenül a forgó rész kommutátor egyik lapkáján az ellenállás kiugrás jelen van.
Hali!
rendeltem ebayról frekiváltót, most érkezett meg, rákötttem a 3f 550W-os motort, egyelőre szépen muzsikál. Bővebben: Link ajánlott csomagkét jött. A hozzászólás módosítva: Máj 18, 2018
Szia! Az ékszíjas áttétel használd ezután is, ha lassú fordulat kell! Ne a frekiváltóval lassítsd le nagyon, mert csökken a teljesítménye, melegedni fog a motor. ( erőlködik, és a hűtése is kisebb). Ennyiért szerintem jó választás volt. Ezzel a motorral jóval erősebb, mint eredetileg.
Az eredeti motor 1400-as, ez a 3F motor meg 2800-as fordulatú, szóval helyből dupla a fordulat.
A legkisebb áttételre tettem, az az eredetivel 600-as fúró fordulat volt, szerintem így jó, erre a fordulatra is le tudom tekerni, meg nagyobbra, 60Hz-ig, így bőven elég nekem, nem kell nagyobb freki. A nagyobb átmérőjű fúróknál jó az alacsony fordulat, ezt még nem próbáltam mekkora erő van így benne, illetve ha megakad egy lemezben a fúró akkor pl lekapcsol-e a frekiváltó. Köszi. A hozzászólás módosítva: Máj 18, 2018
Hello! Lekapcsol? Akkor hol itt a szórakozás? Anno a külső műhelyben fúrt az egyik kolléga. A fúró elakadt, a gép nem állt le. A tokmány csikorgott, mint a fogköszörű. Kikapcsolni nem tudta, mert nem engedhette el sem a munkadarabot, sem az előtolást. A benti kolléga, meg kiszólt neki: "kapaszkodj!!". Majd lassan kiballagott és unottan kikapcsolta a gépet. A fúró kollégának, meg hirtelen halaszthatatlan dolga akadt..
Délután éppen ezen gondolkodtam, a fúrógép tetejére/elejére fejmagasságba teszek egy vészleállító gombot, amire rá lehet bólintani valahol van is ilyen nagy piros gombom.
Elvileg túláramvédett(error6 hiba), de nem lehet tudni ilyenkor mi történik, átmegy áramgenerátorba, vagy lekapcsol... meg az is kérdés, elakadás esetén eléri-e a túláram küszöböt. Érdekes hogy a hozzáadott doksiban csak a bekötés, és a programozás van, semmi elektromos paraméter nincs leírva, az ebay oldalon több van leírva... Az tetszik hogy forgásirányt lehet váltani direktbe(nem kell stopot nyomni előtte) lassít-leáll-gyorsít, menetfúrásnál kényelmes lehet. A kézifúrón szoktam is váltani(de itt meg kell állni váltás előtt)
Sziasztok. Véleményeteket kérném . Komplesszort vásárolnék 5.5kw 3 fázisut . Itthon 3x16 A kismegszakitom . 2.5mm réz vezetékelés minden helyiségben . Megfelelő-e az itthoni hálozatom az uzemeltetéshez?
Igen, megfelelő, ha a motort csillag-deltában tudod indítani. Nyomáskapcsolóval a fogyás utáni automatikus indítást automatikus csillag-delta kapcsolással kell biztosítani.
Köszönöm . Esetleg 7.5kw os komplesszor is müködne ezzel a variácioval?
Az már nagyon szűkösen. Esetleg C típusú kismegszakítókkal. A teljesítménytartományba még beleférne (11 kW össz.), de az indulás nehéz.
Van egy ágaprítóm 5,5 kW-os motorral. 3*16A, B típus. Indítással semmi gond, de ha valami megfogja, csattan. Kompresszornál ez szerencsére nem fordulhat elő.
Köszönöm akkor lehet maradok 5.5kw os vásárlásánál
Mint írtam, ha már egyszer elindult, kompresszorral a 7,5-ös is elmegy.
Az 5,5kW is necces. Direktben nem fog indulni, csak csillag-deltában. De a kompresszor ilyen? Dugattyús vagy csavarkompresszor? A csavar biztos indul csillagban. A 7,5kW-osnak biztosan kevés. Régebben otthon volt 7,5kW-os terménydarálónk, azon 2900-es fordulatú motor volt. Gyári adat: 15A. 3×20A volt a kismegszakító, csillag-deltában indult, de néha leverte induláskor. A vezérlőszekrényébe épített ampermérő induláskor egy-két másodpercig 28A-t is mutatott.
1440-es motorok könnyebben indulnak, mint a 28..-osok. Ha meg már elindult, nem gond, mert kompresszor nem kaphat el túl vastag ágat. Kompresszor mindig terhelés nélkül indul, mert a töltővezetéket tehermentesíti.
Helló!
Segítséget szeretnék kérni egy 1F elpumps bp 1/4 típusú mélykúti szivattyú bekötésével kapcsolatban. Sajnos a gyári elektromos dobozát levágták befűzés miatt. Most került sor a bekötésre, viszont a doboz nincs meg. Egy ganz dtmn-k motorvédőkapcsolóba lenne bekötve. Most úgy áll a dolog, hogy szivattyú kútban, jó messze tőle 3G kábellel a nyomáskapcsoló, 4G kábellel a szivattyú (színhelyesen kötve a toldás). Ennek a kábelén a következőket tudom mérni: szürke - barna között 13.7Ohm, fekete - barna között 9.5Ohm, szürke - fekete között 6.5Ohm. Ezek alapján meg tudná mondani valaki, hogyan kell bekötni 1F-ra? Mekkora kondenzátorral? Utána a motorvédőbe már boldogulok vele. |
Bejelentkezés
Hirdetés |