Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Érdekességek
Arra panaszkodtak, hogy a digitálisan rögzített zene túl steril, ezért mesterségesen zajt kell alákeverni, ezt állítja elő a kék LED-ek fotonjainak a becsapódása.
Őszintén szólva sose értettem ezt a dolgot, hogy jajj igénytelen ifjúság megszokja a rosszat és nem is lesz igénye jobbra. A zenélő játék régen se volt jobb, legfeljebb buta ADC helyett pici magnószalagról óbégatott sávhatároltan a dallamocska. Vagy akár kicsi hanglemezről is, esetleg kis lemezfésűn klimpírozott, de olyat ma is kapni, némelyiknek egészen jó hangja van.
Én sem értem a bezzegrégenezést. Régen is egy csomó vacak és igénytelen dolog volt, ahogy most is. Akiben van igény, az kerülte ezeket akkor is és most is. A többségnek soha nem volt, nincs, és nem is lesz igénye. Kár is volna rájuk erőltetni.
Bezzeg régen volt a moncsicsi, tikitaki, sőt apám kapott egyszer egy svédbe migránsolt magyartól egy röhögőgépet. Kicsi lemez volt benne, két oldalán más röhögéssel, kézzel kellett megfordítani. Abban csak egy kicsi DC motor volt a két ceruzaelemhez. Csodájára jártak. Ehhez képest már Kánaán van...
Alsóban volt nálunk is az egyik srácnak, akinek nyugaton voltak rokonai.
Évekig én csináltam a gyereknek a suliba minden előadásukra a hanganyagot. Semmi extra, házilag Audacityvel, sok sáv, zenék átúsztatva, zörejek, effektek, szöveges részek, időben illesztve a műsorhoz. Figyeltem az egyenletes hangerőre, a minőségre, a jó, nem torz kivezérlésre...pendrive-on kellett leadni a hangosítóknak.
A többiek előadása egy iszonyat volt hangminőségben, elképesztően rosszul szólt. Néztem az iskolai hangtechnikát, márkás aktív dobozok, korrekt keverő...nem értettem. A harmadiknál már odamentem a technikushoz és rákérdeztem, hogy valami elromlott? Elmondta, hogy a srácok úgy készítik az anyagot, hogy felveszik a telefon mikrofonjával a TV-ből, laptopról vagy másik telefonról, majd azt valahogy összerakosgatják, szintén telefonon, azért ilyen. De a gyerekeket nem igazán zavarta, mivel tudták mi szól, valószínűleg az agyuk összedolgozta valami felismerhetővé. A közönség meg nézett egymásra, hogy mit mondott? Te hallottad? Az elején nem gondoltam, hogy ezt a számot én már hallottam... Aztán jött a mienk és helyreállt a rend, úgy szólt, ahogy kellett. De nem sokan vették ezt észre, a többségnek lehet nagyobb súllyal játszik a látvány és a saját gyerek ugrabugrálása. Szóval van azért ebben valami, hogy eligénytelenednek a hangminőségre. A hozzászólás módosítva: Feb 14, 2024
Ugyanez volt 30 éve is, amikor én voltam középiskolás. Az iskolarádiósok zöme NEM használta a keverőt, minden lejátszás a magnó csattanásával indult. A zenéket rádióműsorokból vették fel reklámmal, belepofázással együtt. A hallgatóság imádta őket, mert a kedvenc slágereik szóltak nagyszünetben.
Ez az egész a korábban emlegetett igényre vezethető vissza. Ha ugrott a tű a lemezen, akkor megismételtem a kazettára a felvételt. Ha egy szám felénél véget ért a kazetta, akkor töröltem azt a fél számot, stb. Mások viszont lelkesen hallgatták az innen-onnan mikrofonnal! felvett, különöző felvételi minőségű, félbevágott, belepofázott vackokat. Én azért nem tettem, mert bántotta a fülemet. Akkoriban hülyének tartottam őket. Ők meg engem. Ma már nem érdekel. Senkire sem szabad semmit ráerőltetni. Az ilyesmit talán tanítani sem lehet. És ez egyáltalán nem régen és most kérdés. Valakinek van rá igénye, másoknak meg nincs.
Ma már a többség csak és kizárólag háttérzeneként hallgat muzsikát, én is...olyan, mint régebben, hogy a beállított rendszer elé beültem és a legjobb felvételeim meghallgassam, már régen nem volt... Vagy az igényünk kopott el rá, vagy a szabadidőnk kevés már és erre nem jut.
Anno nem igazán volt elérhető jobb lehetőség, csak keveseknek. Manapság mindenkinél van otthon egy számítógép, benne hangkártya és még kell egy Audacity program pl., innentől kezdve a maga kategóriájában "profi" hanganyag készíthető ilyen célra. Anno örültem a SoundBlaster hangkártyámnak a Covox után, pedig csak monóban tudta a 16bit 44.1kHz-et, sztereóban valamelyik érték megfeleződött. Aztán SoundBlaster AWE32 max memóriával a maga sajátságos kihasználhatóságával, Gravis Ultrasound... Annó kevés mindenhez lehetett hozzájutni, kreatívnak, leleményesnek kellett lenni, illetve volt becsülete a megszerzett javaknak...na, ez is oda van a mai világban.
Két kommersz magnóval és egy hangerőszabályozóval is lehetsz igényes. Nem lesz HiFi a végeredmény, de nem csattan a felvétel start, és nincs félbevágva a zeneszám. Ez nem az eszközön múlik.
Minek, amikor ma már a profi rádiokban is bátran összekeverik a dolgokat, az idöjárás bemondo utolso mondatai eltünnek, a megvágott anyagban a mondatok/szavak ismétlödnek, a TV adásban szinte minden müsornál a távirányitohoz kap az ember, mert vagy halk, vagy erös a hang, és nem okvetlenül a reklámrol van szo. ( azért büntetnek, ugy arra mintha jobban vigyáznának). Meg ott vannak az ocskább vagy szegényebb kereskedelmi adok, azok hangminösége bármilyen hangerön kritikán aluli. Agyon van komprimálva, vagy akár többszörös MPEG konverteren áthajtva - azaz a tartalom a végletekig ki van rabolva. Néhányszor ilyen csatornán néztem az F1 versenyt, de 10 percnél tovább nem lehetett hanggal kibirni.
Akkor mit várunk a gyerekektöl. Sokan minöséget még 30 éves korukban sem hallottak.
Hangtechnikában a legnagyobb parasztvakítás az autóhifiknél megy.
Csak itt a településünkön is van több elmeroggyant, aki vagyonokért pakolt olyan hangrendszert a tragacsába, ami nem őt, hanem az utca népét szórakoztatja. (vagyis inkább idegesíti) Több emberrel száltam már vitába, és bizonyítottam be neki, hogy azért van subwoffer a kocsijában, mert az alap hangzás egy borzadály és valaminek el kell nyomni. Nekem még csak nem is prémium kategóriás az autóm, (2005-ös Hunday Tucson) de olyan jól megkonstruált a gyárilag az ajtókba beépített hangzás, hogy egy kommersz fejegységgel is (utólag beépített androidos fejegység) szépen szól és komoly basszust tol subwoffer nélkül. Bár tudom, hogy egy audiofül lefikázná, de véleményem szerint ha egy autóban kellemes a hangzás, fölösleges elmenni a hi-tech csúcsáig, mert vezetés, utazás közben az egyébb zajok miatt úgy sem lehet külömbséget tenni.
Azért egy BRG magnóval esélyük sem volt a közelébe sem érni egy mai átlag számítógép képességeihez. És még ez sem volt mindenkinek. Maga a felvételi lehetőség nagyon sokáig nem volt egy elérhető dolog. A mai jó lehetőségek szinte mindenkinek adottak, mégis silányul ez a rész is.
Persze ha van elég hely a nagy hangszorohoz ( min 20 cm) akkor már jo hangot lehet normális hangerön kapni, ráadásul nem is ülsz méterekre a hangforrástol. Nekem ez egyik korábbi koncsimban a 2 elsö üllés alatt a karosszériát rengetö hangszorok voltak a basszus legalacsonyabb tartományára. Az a kocsi szolt eddig a legjobban. A mostaniban, ki tudja miért, a müszerfal felsö részébe épitették a subwoofert. Nem szol rosszul csak az ember nem okvetlenül onnan várja a basszust ( természetesen nem hallani, hogy honnan szol, csak a hatása mégsem az, ami kellene.) De ezek már olyan nuánszok amiröl talán kár beszélni.
Közepes Citroënekben alap hogy sub van az elsô ülés alatt (legalábbis 10 éve az volt). Viszont az nem az utcára szól.
Nem, mert az talán csak 10-20 W-t tud se nem 100W-tokat….
Ez a labortáp projekt mintha innen a fórum oldaláról származna Alkotó újragondolt labortáp ha nem tévedek.
Valamikor nagyimmal értetlenkedtek unokanővéremék.
Megkérte nagyim valamelyiket hasonló műveletre. Erre a kis cserfes visszakérdezett : - Nagyi talán elfelejtettél tűbe fűzni ?!
Csakhogy ez nem oldja meg a problemát, csak odébb tolja.
Mint a teremtéstörténetek: sokan megelégszenek azzal, hogy hát persze, az UFO-k teremtettek minket. Igen ám, de ki teremtette az ufókat? Szóval, az ősi világegyetemek honnan is lettek, amivel ütközünk/fuzionálunk?
Mivel az időnek mint olyannak nem tudunk kezdetet definiálni, valószínű, hogy az univerzumok keletkezése, összeolvadása, akár egymás melletti létezése, ( ami a multiverzum elmélet szerint egy valós lehetőség ) egy folyamatosan, állandó változásban lévő világegyetemet kell elképzelnünk, univerzumok vég nélküli keletkezésével, elporladásával, amiben a mi univerzumunk kis 14 milliárd évnyi felderített története is csak egy szemvillanás.
Ez független az emberiség teremtéstörténetétől, ami a világegyetemi léptékekben egy kis porszem, vagy még annyi sem, és lehet hogy számtalan más teremtés történeteket fogalmaznak meg a végtelen világegyetemben kialakuló intelligenciák, amik hozzánk hasonlóan öntudatra ébredhetnek.
Egy kis égett bullshitgenerátor-szagot érzek )
Mert ez még mindig nem oldja meg a "hogyan keletkezett?" problemát. Innentől akár a vallás is bejátszhat: az Úr teremtette a világot, aki öröktől fogva volt és mindig is lesz. Pont. Vita lezárva. Vagy vessük el az általunk ismert idő koncepcióját - ami valljuk be, eléggé nehéz.
De azt azért ugye nem várod el hogy itt majd valaki megmondja a tutit? Végülis nem lehetetlen de az orákulum éppen nem itt jár
Keress rá a "Multiverzum elmélete" kifejezésre. Látni fogod, hogy nem bullshit, hanem a mai csillagászok, asztrofizikusok közül nagyon sokan lehetséges tényként beszélnek róla.
És amit a Dán Japán csillagászok most megalkottak elméletet, hogy a nagy bumm utáni felfúvódás, melyet korábban csak egy olyan hipotetikus mező jelenlétével lehetett magyarázni amiről senki nem tud semmit, az új elmélet fényében sokkal jobban belesimul a lehetséges folyamatokba. A vallást meg nem keverném a fizikával, csillagászattal, mert az már tényleg bullshit. Idézet: „bullshit” Én meg egy magyar fórumon tartom hülyeségnek az idegen szavakkal dobálózást.
Te sem értelmezed a beírásokat sorban. Ha elolvastad volna azt, amire reagáltam, akkor talán nem írtál volna ilyen butaságot.
Amúgy én sem szeretem az idegen szavakat, és ahol lehet elkerülöm, de most az előttem szóló által leírt "bullshitgenerátor"-ra reagáltam, talán érthető módon.
Túlontúl erős volt ez...
Itt, e fórumon sem lehet a megoldást felmutatni, hiszen erre felkészült emberek is másként magyarázzák -mihozzánk mindig csak az jut, ami épp trendi világmagyarázat. Bizonyíték mindre ugyanaz, és a cáfolat is. A vallást végképp kár belekeverni, pláne, hogy épp egy rómaikatolikus elmélete az ősrobbanás-elmélet is. (erősíti is azt a vallást) Megcáfolni sem az örök időktől fogva létező világot, sem az ősrobbanás-elméletet nem sikerült, ugyanúgy, ahogyan sem az isteneket, sem azt, hogy egy (és csak egy) Isten van. Azt sem, hogy nincs egy sem. (azt a legnehezebb bizonyítani, hogy valami/valaki NINCS. Pláne, hogy hol nincs, vagy sehol) Hiába hiszünk bármelyikben, az nem "bullshit", ha valaki a másikban hisz. Mert mindeddig csak hiszünk az egyikben, másikban, sokadikban. Ha bebizonyítja valaki azt: csakis ez igaz, ezért és ezért, és azt is bizonyítja, hogyan, no, akkor majd nem hiszünk. Akkor tudni fogjuk. A hozzászólás módosítva: Feb 18, 2024
|
Bejelentkezés
Hirdetés |