Fórum témák
» Több friss téma |
Nem akarok a témádnál sokat firkálni...-lehetett egy forrasztáshiba is az égett lábnál. Az állandó sercegés-szikrázás melegítette fel az ellenállást, aztán megszakadt..
A zárlatot pedig okozhatta az ic Vcc lábánál lévő kis elkó is - csak úgy sejtem, hogy ilyen a kapcsolás ?
Ennél jobb képet is lehet készíteni (csak, hogy itt legyen az "utókornak"). Netes fotó:
A hozzászólás módosítva: Csü, 10:04
Nem tudom mitől durrant el az ellenállás. Működés közben egyszercsak kisült. Köszönöm az eddigi segítséget! De akkor jól olvastam a színkódot, és 2.2 Mohmos az az ellenállás.?
Érdemes rámérni a kis smd ellenállásokra is, már nem az első esettel találkoztam, hogy közelében sem volt a ráírt értéknek!
Nem csodálom hogy nem találtam rossz alkatrészt. Átnéztem átvilágítva a nyáklapot, és feltűnt egy túl világos sáv. Bár kicsit megfüstölődött, ezért nem látszott, de az egyik vezetősáv egy darabja "elpárolgott". A hiányzó részt átkötve ismét működik minden. A zárlatot egy korábbi szerelés okozta. A szivattyút kellett cserélni, és a vezetékek nem voltak a helyükön és beleért a dobba. Ez szépen lassan kidörzsölte a vezeték szigetelését és a dobon keresztül okozott zárlatot. Ezt amúgy próba közben vettem észre, mert a dobon egy fekete koromnyomot hagyott a zárlat.
Ezt azért írtam hogy más is okuljon az esetemből. Köszönöm a segítséget! AEG L98690FL hibaSziasztok!AEG L98690FL mosó-szárítógép érdekes hibát produkál. Mosás közben meg megáll, mintha valaki nyomkodná az érintőkijelzőn az érintőpanelen a pillanat állj gombot. Találkozott már valaki ilyen jelenséggel? A kezelőpanel nem koszos, belül sincs szemmel látható hibája, egyedül egy nagy 5,5V 0,33F-os kondit láttam belül érdekesnek, de azon is megvolt a feszültség és kikapcsolás után is tartota szépen.
Olyannal már többször találkoztam mikrosütőnél is, és telefonnál is, hogy jóindulatú tisztogatás közben tisztító/súrolószer ment a gomb mellé, és kissé beszorult, félállásban. Ez arról ismerszik meg, hogy be lehet nyomni, de kifelé nem "fickósan" ugrik. Elektromosan semminek semmi baja, viszont vicces dolgokat tud csinálni, például amit írtál.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |