Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Autós kormányszervo építése
Lapozás: OK   1 / 1
(#) kuner hozzászólása Jún 4, 2010 /
 
Sziasztok! Azért nyitottam új témát, mert nem találtam semmit, hogy mi alapján működnek z elektromos kormányszervok gépjárművekben.

Leginkább azzal vagyok gondban, hogy mi érzékeli, és mi módon a kormány elmozdulását. Miféle jeladó lehet? Persze elektronika része is érdekelne. Kísérletezgetés képpen építenék egyet, de ehhez szükségem lenne a segítségetekre, tanácsaitokra, hogy mi mentén induljak el. Ötletek?
(#) kobold válasza kuner hozzászólására (») Jún 4, 2010 /
 
Elektromos rendszerekből is van legalább kétféle. Az egyik a hibrid rendszer, ahol megmaradt az egész hidraulikus működtetés, de nem a motor hajtja egy szíjon keresztül a szivattyút, hanem villanymotor. A másik teljesen elektromos rásegítést ad, többnyire elfordulást és nyomatékot érzékel a kormánytengelyen, ezekből kiszámítja a beavatkozás szükséges mértékét és irányát, majd végrehajtja. Ezt úgy képzelheted el a legegyszerűbben, hogy a kormánytengely és a kormánymű közé be van építve egy villanymotor, tulajdonképpen azt tekergeted, ő meg közben segít neked hajtani.

Azzal viszont, nagyon remélem, tisztában vagy, hogy közúti forgalomban részt vevő járműbe ilyesmit építeni tilos, ön- és közveszélyes. Ha gyárilag van benne, rendben van, de ha nincs, ne is legyen.
(#) kuner válasza kobold hozzászólására (») Jún 4, 2010 /
 
Elsősorban nem a beépítés a szándék, csak hogy mennyire nehéz kivitelezni, aztán, ha sikerül, akkor egy olyan masinába lenne beépítve, ami közúti forgalomban nem vesz rész. Versenyautó, rallycross ktegória, zárt pálya. És csak tesztre, úgy néz ki.

Ilyesmi megoldást koppintanék, vagyis részben fejlesztenék.

szervo
(#) kuner hozzászólása Jún 7, 2010 /
 
Senkinek semmi tipp, ötlet? :hide:
(#) zolika60 válasza kuner hozzászólására (») Jún 8, 2010 /
 
Szerintem a bontókban nézz szét és valami gyári megoldást szerelj be. Bár versenyautón nem szokásos dolog a szervó.....
(#) kobold válasza kuner hozzászólására (») Jún 9, 2010 /
 
Tipp még csak lenne, de az értelmét én sem látom.
Maradva a tisztán elektromos rásegítésnél, íme egy vázlat.
A kormánytengelyen lévő abszolút encoder adja a pillanatnyi szöghelyzetet, tápfeszültség bekapcsolása után nem igényel nullázást (azaz referenciapont felvételét), így a kormánykerék elfordulási szöge megvan (létezik multi-turn kivitel is ilyesmikből, ha egy körülfordulás nem elég). Házi legyártása nem lehetetlen, de nem is egyszerű.
A tengelyen található egy forgatónyomaték mérésére alkalmas eszköz is, ami lehet gyári mérőcella, de nyúlásmérő bélyegek felragasztásával is megoldható. Sufniban legyártani, kalibrálni még nehezebb, mint az előbbit.
A kormánytengelybe be van iktatva egy villanymotor (tulajdonképpen hajthatja fogaskeréken keresztül is, a lényeg, hogy fix legyen a kapcsolat, ne csúszhasson - ezt itt egyszerűbb volt lerajzolni). A vezérlés feladata "mindössze" annyi, hogy a szöghelyzet megváltoztatása nélkül megpróbálja úgy hajtani a motort, hogy a nyomatékmérőről mindig csak egy minimális jelet kapjon, vagyis rásegít a tekerésre, de nem lendül túl, és hagy egy bizonyos mértékű visszajelzést a vezető számára. Már csak emiatt a várhatóan csodaszép szabályzási kör (és algoritmus) miatt is azt mondanám, kár belefogni.

img.gif
    
(#) snorkel64 hozzászólása Jún 14, 2010 /
 
Üdvözlet! Beleszaladtam egy problémába,ha van ötletetek azt megköszönném! YAris elektromos kormányszervót szét kellett szedni.Összerakás után folyamatosan tekerte balra a kormányt.Elvittem szakszervizbe betanítani neki a középpontot,ahol fél napos kínlódás után sem tudták betanítani.A szervízben igazán senki nem tudta mit is csináljon,annyi történt,hogy a kormányt nem tekeri balra,viszont a rásegítés sem működik.Gondolva arra,hogy valamit eltoltam az összerakáskor, újra ellenőriztem mindent,de nem jutottam semmire.Látva a szervíz szerencsétlenkedését ,nem tudom,hogy tudnám ellenörizni,én hibáztam valahol,vagy a szervíz nem tudja a dolgát.Ha van valami ötletetek szivesen meghalgatnám.Köszönöm!
(#) zolika60 válasza snorkel64 hozzászólására (») Jún 14, 2010 /
 
Azt nem tudom elrontottál-e valamit, de a szervíz nem tudja a dolgát az biztos.
(#) Deli válasza snorkel64 hozzászólására (») Jún 16, 2010 /
 
szia, miért szedted szét? mi volt a baj?
talán a hibából kiindulva megtalálható a megoldás,
volt e hibakód? nyilván volt a hibatárolóba valami....
(#) snorkel64 válasza Deli hozzászólására (») Jún 16, 2010 /
 
Szia,azért szedtem szét,mert szorult a kormányoszlop.A kormányoszloppal együttmozgó műanyag homlokkerék, túlságosan összefeszült a rásegítőmotor csigatengelyével.Pár századot kivettünk a homlokkerékből és a mechanikus probléma megszünt.Szétszedéskor mindent összejelöltem,de összerakás után járó motor mellett folyamatosan balra dolgozott a rásegítő.Azóta újra szétszedtem és vizsgálgattam a vezérlés működését, de mechanikus hibát nem találtam.Jelenleg a rásegítőmotor tengelye nincs az eredeti helyén, de annak nem is láttam jelentőséget, mert abból érzékelő szál se ki nem jön,se bele nem megy.Mindössze egy vastag piros és egy vastag fekete vezérlőszálat kap.A műtét sikerült a beteg meghalt.
(#) Deli válasza snorkel64 hozzászólására (») Jún 16, 2010 /
 
Érdekes, leírásod alapján körültekintő voltál.
Én még is azt gondolom, hogy a csiga illetve a motor tengelye az fontos hogy pozícióba legyen.
A motor belsejében lesz a magyarázat, szedd szét ha bontható. könnyen lehet hogy számolja a motor tengely fordulatát illetve a végállások nyomatékát. Két szélső helyzetben el kell vegye az erőt. Írásod alapján két szál megy rá, az a táp.. valahonnan tudnia kell, hogy melyik irányba induljon
(#) Deli válasza snorkel64 hozzászólására (») Jún 16, 2010 /
 
Közben nézegettem az adatbázisokat itthon,
minden esetre jó lenne egy évjárat meg mekkora motor
stb. elméletileg külön ecu van a kormányhoz igy a motorban nincs semmi érdemleges...
(#) attila066 hozzászólása Jún 17, 2010 /
 
Az eredeti kérdésfelvetéshez lenne egy ötletem. Minden autónál szerintem muszáj hogy megmaradjon a kormányzás ha elszál laszervórendszer, főleg ha versenyautóról/amatőr rallyautóról beszélünk, mivel ott a szélsőséges körülmények között, még fontosabb a biztos működés.
Az ötlet Elvágod teljesen a kormány oszlopot de lényegében összezáródó pöcsköket hegegsztesz mind a két felére a vágásnál úgy hogy a kormánynak legyen pár mm holtjátéka így a kormányzás megmarad ha tönykremegy az egész szervórendszer is.( A szervó/ nagyteljesítményű motor az legyen a te gondod hogy hogyan oldod meg) Ezekután két mikrokapcsolót raksz az egyik tengelyre lényegében úgy hogy 3 állapot legyen
amikor a jobb zár, amikor a bal zár és amikor egyik sem. Ezt a holtjátékból amit az elvágással csináltál lehet kitökölni. Azután mindezt egy H hídra kötöd, azt a motorra, és kész is vagy. Ez magában egy önpozicionáló áramkörnek felel meg.
(#) arnd válasza kuner hozzászólására (») Jún 17, 2010 /
 
Tudom nem fantáziadús, de én a helyedben vennék egyet kompletten bontóból... Szerintem a belinkelt képen is ilyen megoldás van.
(#) attila066 válasza arnd hozzászólására (») Jún 17, 2010 /
 
Szerintem is ez a legjobb megoldás, de ragaszkodnak az után építéshez.
(#) snorkel64 válasza Deli hozzászólására (») Jún 17, 2010 /
 
Yaris 1000 ccm, 2002-es évjárat. Van egy vezérlő elektronikája a szervómotornak, amit a kormányoszlopban levő kettődarab jelfogógyürü vezérel,két-két szál vezetékkel, egy másk elektronikán keresztül.Legutóbbi vizsgálódások eredménye,hogy motorvezérlő áram nem jelenik meg a vezérlőelektronika kivezetésén.A vezérles figyeli még a jármű sebességét és a motor fordulatát.Úgytünik az elektronika körül kell kereskedni.
(#) Deli válasza snorkel64 hozzászólására (») Jún 18, 2010 /
 
Halli, a vezérlő egységben kell hibakódnak lenni, ha elektronika gond van! Ki kell olvastatni. Az alapján ellehet indulni.
(#) Deli válasza snorkel64 hozzászólására (») Jún 18, 2010 /
 
Ja és még valami.. elméletileg a B12. láb a motorvezérlőn a szervó kapcsoló, alapjáraton 0-2 volt között kell legyen.
(#) kuner válasza arnd hozzászólására (») Jún 23, 2010 /
 
Igen, gyári suzuki szervo van beépítve, használtan 50 ezer ft, és lutri, hogy működik-e vagy sem...
(#) patrick97 hozzászólása Ápr 20, 2016 /
 
Hello!

Nálam jártasabb és többet látott emberek segítségét szeretném kérni.
Az autómba szeretnék szervót tenni mármint kormány szervót EPS-t ,de ebben a GL verzióban nincs benne a kábel sajnos, én a GLX verzióból szereztem komplett kábelköteget ,de ezen meg pl nincs indításgátló csatlakozó, és van egy valami 40 érintkezős dugaly ami az autóban lévőnél nincsen ,én arra gondoltam hogy ebből kiveszem a szervó csatlakozóját, és bekötöm, na most a kérdésem végülis az hogy simán megcsapolhatom azt amelyik nekem kell ezen már kimértem mi hol van már fejben kitaláltam hogy hol fogom megcsapolni ha lehet méricskéltem , és szerintem párhuzamosan vannak a jel vezetékek is kapcsolva. Ha azt megcsapolom akkor nem lesz gyengébb a jel?
A másik ezzel kapcsolatos kérdésem az maga az áram ellátása, a +12 és a -12 Volt. Van neki 2 db igen vastag kábele, a -12 az oké az a TEST kábel, megy a karosszériába van neki hely, a másik meg hogy a +12-t azt mire kössem olyanra mint pl a központizár hogy kulcs nélkül is működik és mindig van rajta áram, vagy olyanra mint pl az elektromos ablakemelő ami csak gyújtáson lenne feszültsége?
Ezekre a kérdéseimre szeretnék válasz kapni.
Köszönöm!
UI: Egyébként Suzuki Alto 1.1 GL ről lenne szó.

http://kepfeltoltes.hu/160419/20160419_180200_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Ez lenne az EPS csati

(Van még egy nyitott topicon de az már tárgytalan, olyan izét kábelvéget nem lehet itt Győrben venni sehol inkább kiszedem abból a kábelkötegből amit adtak azon van biztosítéktábla...)


Szervizkönyv benne az összes kapcsolási rajz. Szervó 135. és 1091.oldalon van. Ha kell.
http://data.hu/get/9582830/alto.rar
(#) patrick97 hozzászólása Ápr 25, 2016 /
 
Hali!

Segítséget szeretnék kérni szervókormány bekötése ügyében , a gyári kábelkötegben nincs csatlakozó, bár terveztek ebbe az autóba így maga a szervó szerkezet a gyári lenne, ABS van benne meg légzsák ez azért fontos mert egy kábel ami az OBD csatiba megy ezzel az ABS,légzsákkal illetve a szervó vezérlővel is kommunikál, a kérdés végül is annyi hogy ha lecsipegetem a kábelekből a dolgot ahol tudom az nem gond a kábelkötegben is amiből ezt kiszedtem abban is simán sixalag alatt össze voltak kapcsolva semmi dióda vagy ilyesmi nélkül így az nem gond ha pl 30centivel arrébb lenne lecsipve?
A másik kérdésem hogy van egy fekete alapon fehér ami megy az IG biztosítékba azt hogyan kössem be? a többivel úgy megvagyok. most jut eszembe a +12V ot közvetlen az akkura kell? mind a központizárat hogy folyton áram alatt van? Persze a biztosíték doboz és egy 30A es biztosíték közbe iktatása is meglenne. A többit szín szerint betudom kötni csak azokkal vagyok elakadva. valaki megtenné hogy leírja melyik mi azt tudom hogy a:
-Lila: Sebesség jel, (műszeregységről lecsíphető)
-Barna: ECM és műszeregység (nem tudom milyen jelet visz)
Lila-fehér: - 2. számú diag csat (ez pipa)
Kék-narancs: OBD csatlakozó, egybe van a ABS, légzsákkal, (lecsíphető)
zöld-sárga megy közvetlen a műszerfalba, és az EPS lámpát irányítja, (pipa)
fekete-fehér na ez amit nem tudok azt sejtem hogy az IG ignition lehet, gyújtás, de hogy hova azt nem tudom simán a biztosítékon lévő kimenetre rákötöm az jó? mármint arra ami átment a biztosítékon, mellesleg a biztosíték tábla elég érdekesen van mert kábelvéget még az autóvillamosságiban sem láttak, nem is kapni , igen ritka egy darab...
Köszönöm a segítséget!
(#) patrick97 válasza patrick97 hozzászólására (») Ápr 25, 2016 /
 
Ezek a kapcsolási rajzai.
Következő: »»   1 / 1
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem