Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum » Labortápegység készítése
A Fluke az pontosan mér, a lakatfogó más mérésekhez kellett, de gyors mérésre itt is megtette volna (nemakartam műszerzsínórral bajlódni)
Fentebb írtam, hogy a műszer hátoldalán lévő trimmer csak 5-700mA-el tolta el az értéket. Nyilván be lehet kalibrálni, de alapvetően hibás termék. Mindegyik panelmétert (műszerkét) leteszteltem. Amik jelenleg be vannak építve, azok 5A-es áramra 0,5 körüli értéket jeleztek. (az az első rendelésből van), második rendelés, a következő táphoz lett volna, azok 5A-nél 4,5A körül jeleztek (hangolópoti állítgatás után---legközelebbi érték amit el tudtam érni) A tesztelést ugyanabban a környezetben végeztem. A második rendelés 4db műszerke volt, amiből 1db-nál se kép, se hang a panasz. Az első hiba feltehetően nálam keletkezett, egy elhamarkodott első teszt miatt (ekkor szállt el a 7815, 7915), szerintem a 2db zener is ekkor mehetett át zárlatba, csak akkor félbe kellett hagynom a műhelyezést és később megint mindent elölről kezdeni (ezért nem derült ki egyből, na megy egyszerre csak 1 oldalra koncentráltam). A 10k helyetti 1k is ilyen félbehagyott műhelyezés eredménye lehetett. Tehát, igen volt benne általam elkövetett hiba, de szerencsére megleltem és javítottam. A mostani graetz hiba meg ... (műszerek tesztelése után nem dugtam vissza a kábelt, így az áram nem a söntön folyt, hanem az R24-en...) Ez már sajnos kapkodás volt. De ez is javítva, orvosolva. Ami engem sem hagy nyugodni, hogy: hogy a f.nébe sikerült ennyi hibás műszert vennem? 2db piros V-A mérő 4db zöld V-A mérő 1db lakatfogó ...na azért ez már pech azt hiszem a héten inkább nem lottózom..., vagy pont ezért nem nyertem eddig? Már csak 2 dolog és teljesen készen leszek vele: -a ventiknek szánt táp kevés (a nagy trafó segédága 9V, nem 12V, mint ahogy emlékeztem) majd rákötöm a kijelző segédtápjára -hátlapot kialakítani (csatlakozás) Aztán végre mehet a helyére (december óta készül már) Aztán lehet nekiállok az új verziódnak is egyszer (amihez a panelt rendeltem) Ui A lakatfogó AC árammérésben pontos volt, nem volt eltérés a Fluke-hoz képest (a megjeleníthető digitek tartományában)
Mutasd meg valakinek ezeket a műszereket, hátha tényleg valami más lehet a hiba. Ekkora peche nem lehet az embernek.
A Fluke egy igen jó nevű műszercsalád, én azt követném ...
A lakatfogónak sem kellene 1A -rel mellémérni, de annak nem látom a tipusát. A jelen topikban sokat "fikázott" kis digitális műszer szerintem annyira nem rossz és hobbi célokra kiválóan megfelel. Hogy pl. egy LED -nél beállított áramkorlát 0.020A, a mutatott érték meg 0.019 vagy 0.021 teljesen mindegy. Ettől nagyobbat nem csal. Csatlakoznék az előttem szólóhoz: Kizártnak tartom, hogy egyszerre 6 új műszer egyszerre, egyformán menne tönkre. Ott valami más gond lehet. Bár a gyártók nem ezt írják a "mért" fesz és áram kifejezetten kerülendő, hogy galvanikus kapcsolatban legyen a "táp" feszültséggel. Egyébként gyártótól függő, hogy működik a szerkezet vagy "füstöl". ps. Én épp most jártam hasonlóan. Egy sz.g. tápból "építettem" egy szabályozható tápot - kérésre. A 12V -ról a kis műszer tökéletesem működött, pedig a gyári ajánlás 9V. Az 5V kevés volt neki, fel sem éledt csak hunyorgott. Akkor marad a 12V ... Összerakom, bekapcsolom - még jó, hogy nem raktam össze a dobozt - és a műszer -1V on figyel, ami elvileg a méréshatár átlépését jelenti. Pár napos utána járást követően levettem a tápfeszt és egy 9V -os elemmel hajtottam meg. Tökéletes. Már csak azt kellett megoldani, hogy galvanikusan elválasszam a mérendő fesztől. 3 megoldás jöhet szóba: - Marad az elem. Ez egy LCD kijelzőnél még elmenne, itt nem. - Egy kis trafó beszuszakolása a dobozba. - Egy DC - DC átalakító használata. Mivel ez utóbbiból van egy "marékkal" ez a megoldás maradt. Ami a pontosságot illeti: A "tetves" műszer - tápfesz nélkül is - 0.02V ot mutat ( még rövidre zárt bemenet mellett is ! ). Ez igazából csak esztétikailag "zavaró", gyakorlati jelentősége nincs. Többen is "gyártási" problémára, szivárgó áramra gyanakodnak. A panel és a belső "alkatrészek" tiszta alkohollal történő "átcsutakolása" talán célravezető lehet - már ha ér ennyit a művelet ...
Idézet: „tiszta alkohollal történő "átcsutakolása" talán célravezető lehet - már ha ér ennyit a művelet ...” Ha etil, akkor lehet belsőleg is, és utána kit érdekel az a 0.02V. Bár mostanság inkább isopropyl a járatos elektronikai "csutakoló" szer.
Az is jó. Attól függ, melyikhez jutsz könnyebben hozzá. Vízmentes alkoholt ( denaturált szeszt ) "Alkonek" fantázia néven lehet venni festék szaküzletekben és barkács áruházakban ( arany áron ). De jó a "körömlakk lemosó" is ...
Idézet: „De jó a "körömlakk lemosó" is ...” Abból is van "bőrápolós", az nem jó. Denaturáltból nekem még régebbről, mivel "büdösitővel" van elegyitve, azért csak külsőleg használom (azért van még belőle).
Külön tápról lett táplálva (elemről is próbáltam)
Fesz mérés pontos, csak az áram nem! Nekem is fura ez a pech széria, de attól még ez van. Majd legközelebb meglesek egy műszerkét közelebbről is, de most a tápegység élesztése volt a fontos. kovidivi Mért mutatssam meg? Aki ért az elektronikához nem tudja hibásan bekötni. Az áramhoz tartozó kis hangoló potit már néztem, majd valószínű az osztójában cserélek SMD ellenállást és jó lesz Ui Észrevettétek, hogy a hozzászóláshoz becsatolható képméret 2MB--->8MB-ra nőtt? A hozzászólás módosítva: Máj 31, 2020
A növelésnek ideje volt ...
Arra gondoltam, hátha valami félre lett kötve. Az áramutakat megfelelően felismerni nem is annyira egyszerű, mint gondolnánk. Hol van a sönt, a sönttől milyen messzire vannak a bekötő vezetékek, a műszer honnan van táplálva, folyik-e bármilyen hibaáram a söntön, vagy a műszer betápján (!!!), stb.
Linkeld be kérlek azt, ahonnan sok rosszat kaptál, rendelek én is, kíváncsi vagyok, mit küldenek. Az Ebay-es eladónak nem érdeke az, hogy ingyen küldjön hibás terméket (persze vannak, akik direkt ezt csinálják).
Sziasztok.
Adva van Alkotó 2.7.1 táp az lm324 et szeretném kicserélni egy mc33074 re. Kilehet cserélni vagy változtatni kellene ? A hozzászólás módosítva: Jún 1, 2020
Innen vettem
A 3 méréses képen a régi labortápomról van hajtva, ugyanazon a vezetéken mér mind a 3 műszer
Üdv, rövid kérdésem ha már lakat fogó is szóba került!
Az enyém váltó áramot mér csak, de egyen áramra is kipróbáltam , és teljesen pontos! 5,5A mértem vele ,pont mint a Metexel . Normális vagy véletlen? Köszi a válaszokat.
A klasszikus lakatfogók tulajdonképpen áramváltók voltak (speciális transzformátor), ahol a mérendő vezeték volt a primer tekercs. A szekunderen történt meg az AC áram mérése. Az újabban gyártottak már lineáris Hall-elemet tartalmaznak, ez képes váltó, és egyen mágneses terek érzékelésére is. Valószínűleg nem véletlen, sőt, el tudom képzelni, hogy egy drágább verzióban "felszabadították" a DC árammérés lehetőségét is. Ennél úgyis csak véletlenül jön rá a felhasználó, nem terjed el széles körben az alkalmazók között.
Nem is tudtam hogy Hal elem a mérőelem a DC-s verziókban.
Ma is tanultam valamit. Köszi
Az idők szavára hallgatva úgy gondoltam ki kellene próbálni a topikban többször is emlegetett Alkotó -féle panelműszert. Megosztanám a tapasztalatokat - már akit érdekel. ( A többiek nyugodtan lapozzanak ... )
1. A panel: Sokat gondolkodtam legyártsam ( lézernyomtatóval kinyomni a 2 oldal és szépen összeilleszteni ) vagy rendeljek egyet a mestertől. Több éves NYÁK gyártói tapasztalattal ( ipari és a saját sufnituning ) nem okozna különösebb problémát. Amiért mégis rendeltem egyet, az a "lötstopp lakk". Nos, ilyet nem tudok otthon csinálni. Furatfém helyett lehet átkötéseket alkalmazni - nem olyan szép, de ugyanolyan jó. A panel igazi profi munka. Egy probléma volt vele: eldönteni milyen színűt kérjek. Van piros, kék, fekete - kinek milyen az ízlése ... 2. Összeszerelés: Erről nem sokat lehet írni, igényel némi tapasztalatot az SMD alkatrészek felrakása. Célszerű a panelt lekenni ( a forrasztási felületeket ) valamilyen folyasztószerrel. Sokfélét kipróbáltam már jót és jobbat meg olyat is amit senkinek sem ajánlanék. SMD -hez szerintem legjobb az alkoholban feloldott gyanta tömény oldatát vékonyan felmaszturbálni és megvárni, hogy az alkohol elpárologjon. Ezen már "fut" az ón. Venni nem tudom lehet-e, de készíteni bárki tud. Alkoholt ( vízmenteset !!! ) "Alkonek" fantázianéven lehet venni, ipari forrasztó gyantához nem igazán lehet hozzájutni, de a "hegedű gyanta" is kiválóan megfelel a célra, amit bármelyik hangszerboltban lehet venni. ( Boltban: Kérek egy darab hegedűgyantát. Eladó: Stradivárihoz ? Nem. Alkotóhoz ... ) 3. Beüzemelés: ~8V ráadása után a trimmer középső lábát (csúszka) addig tekergetni, amég a "0 vagy föld" - höz képest 100mV -ot lehet rajta mérni. ( A 7107 +/-5V -ról megy !!!) Ezek után rövidrezárt bemenet mellett " 000 " kell mutatnia a panelműszernek. Ha nem, akkor a panelt le kell mosni tiszta alkohollal/izopropil-alkohollal vagy valami elpárolgó anyaggal, mert valahol "szivárgó" áram kerül a bemenetre. Az okozza az eltérést. ( Vagy rossz alkatrészek lettek beültetve vagy rosszul, de az más téma ) 4. Tizedespont: Alaphelyzetben a 7107 200mV -ra van kitalálva (199.9 mV), de ellenállás osztóval a méréshatár kitolható. ( Elvileg bármeddig, de 200 V föléne menjen senki, egyébként könnyen megrázó élményben lesz része.) Az osztót a panel tartalmazza, azokat az ellenállásokat kell beforrasztani, ahol használni akarjuk. A tizedes pontról viszont nekünk kell gondoskodni ! A 7107 nem teszi ki automatikusan. A panelen ennek is meg van a helye: 4 furat. Ebböl az egyiket - amelyikre egy 470 ohmos ellenállás megy - össze kell kötni a kívánt helyen lévő ponthoz tartozó furattal. Az éles szemű felhasználó gyorsan kiszúrja a képeken, hogy a kijelzők 2 féle színűek ( piros és zöld ). Ennek oka - hogy a panelon ez az ellenállás nem a "kupacban" van, hanem a "másik" panelen, így elkerülte a figyelmemet. Hiába az átkötés nem világít a pont. Viszont így is lehet jelezni az egészeket és a tizedeket ... Összességében egy jól működő, könnyen összeszerelhető és hobbi szinten igen pontos panelműszer építhető. A hozzászólás módosítva: Jún 5, 2020
Még annyit szeretnék elmondani, hogy a 7805 -öt mindenképpen hűtőbordára kell szerelni, mert elég jelentősen melegszik, már rövid használat után is ...
Én a szegedi gumigyárban "találtam" gyantát! A gumi alkotóeleme, ott nagy tételben van. Megsérült a csomagolása, a földre került belőle egy lapátnyi, ki akarták dobni a szemétbe, miután kiderült, hogy mi az a "sárga kő", kértem belőle 1 darabot. Izopropil alkoholba feloldottam. Szerintem ha 10 életem lenne akkor is elég lenne!
Nagyjából ... Nekem is "ázik" már pár éve egy jókora darab az alkoholban. Nagy ritkán kell kicsit pótolni az elfogyott folyadékon és nem kell vele smucikoskodni ...
Sziasztok.
A csatolt dokumentumhoz keresek alkatrész lenyomatott vasaláshoz. Igen tudom hogy ez egy elég elavult konstrukció és ennek több tovább fejlesztése is. De a panel mérete adott lenne egy dobozba 4 csatornás 0-25V-ig és 0-2A ig való táphoz. Ez lenne az elképzelés.A feszültséget és az áramot úgy választottam meg hogy a melegedés is kezelhető legyen. A hozzászólás módosítva: Jún 6, 2020
Köszönöm valóban van benne egy ilyen hiba. Panel nincs még sehol. Nekem legalább is kisebbnek tűnik ez a panel. Ezért esett erre a választás. Valamikor a fórumba olvastam hibáiról.De csak ennyi kéz elfogható maradt meg belőle.A gányolás mesze áll tőlem, némi javításra van ötletem.
Az R1-et szikével leválasztanám a gnd-ről 3mm szakaszon.És alulról egy drótdarabbal rákötném az r10-re, ahol a műveleti erősítő 11-lábára csatlakozik.Így -5V kapna. Egyéb ötleteket észrevételeket szívesen fogadok.
Nekem megvan ez a terv.
Ha belerajzolod milyen változásokat szeretnél, akkor azt módosítom, és a módosított tervet, és a hozzá illő beültetést oda tudom adni.
Hát ha megteszed nekem ezt a szívességet hálám üldözni fog. PDF-be nem tudok rajzolni, de képen igen.
Ráírtam a képre. És csatoltam a helyes kapcsolásból a rész. És a kimenetről a biztosítékot kiveheted, ha megoldható.A 10A-Graetz helyett KBU tokozást kiválthatnád.Van belőle egy marékkal. Minden más jó.
A hozzászólás módosítva: Jún 6, 2020
Itt nem csak egy ellenállás bekötését kellene megigazítani. Ez a rajz, és a linkelt panelterv sok ponton eltérnek egymástól. Másképpen fogalmazva, egészen biztosan nem ehhez a rajzhoz illeszkedik (biztos össze lehetne őket igazítani némi munkával, de idő közben olyan sokk jobbító változás történt, hogy erre egyetlen percet sem érdemes már vesztegetni). Viszont nem tudom már milyen rajz alapján csináltam akkor régen.
Ezért ha ezt a rajzot részesíted előnyben, akkor azt javaslom, használd a szerző hozzá illő eredeti paneltervét. Megtaláltam: Itt az ide vonatkozó kapcsolás. A hozzászólás módosítva: Jún 6, 2020
Teljesen meg értelek, az alkatrész lenyomatott 2.6 csatolnád? Többi megoldom magamnak.
A 2.6 nálam működött. Sőt olyannyira így van, hogy az eladott példány ha jól tudom mai napig is funkcionál. Ez persze nem jelenti hogy az újabb rajzok ne lennének jobbak valamiben, de azt mindenképpen jelenti, hogy nem lehet csak úgy ide-oda kötözgetni az alkatrészeket. Ha másik rajzhoz akarsz passzolni, akkor alaposabb modifikáció kell, viszont ebben az esetben már érdemesebb lenne az utolsó változatok valamelyikét közelíteni.
Mellékeltem A régi panel felirati oldalát vasaláshoz tükrözve, és ismét hangsúlyozva az újabb verziók választásának jobbságát.
Köszönöm hogy csatoltad. Megépítem és levonom belőle a tanulságot.
Na ma sikerült mindent beállítani, volt terheléses teszt is.
Csak 2 anomália volt. - DC OFF esetén is volt 0,7V és 0,38A kijelzésem (előtte 2V/1,45A terhelés volt, ekkor kapcsoltam egy DC OFF-ot) -Sorbakötöttem a két tápot és a második oldalon a C9-es kondi felrobbant (47µF/63V-os volt benne) A panelméterek feléledtek, volt rajtuk pár hidegforrasztás (így 6db-ból 5db jó lett, 1db-nál sajnos zárlatot mértem a Vreg-nél, külön megtáplálva se indult be--->marad donornak) Könnyebb Umax és Imax korlátozás érdekében R4-R5 helyett és R15-R16 helyett kapott 1-1 10k helitrimmert) Van esetleg ötleted mi lehet az oka ennek a 2 hibának? Ismét félbe kellett hagyjam a műhelyezést, így jövő hétre marad ennek a hibának a felderítése Ui: DC OFF-ra igazából nemigen lesz szükségem, így ha az nem oldódik meg nem lesz nagy kár érte. A hozzászólás módosítva: Jún 6, 2020
|
Bejelentkezés
Hirdetés |